rss      tw      fb
Keres

Orbán: nekünk, magyaroknak hivatásunk van a világon




Orbán Viktor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavatásán beszélt vasárnap, barokkos nemzeti-katonai pompával kísérve. Némileg rövidített, szerkesztett változat.

A bátrak nem engedhetik meg, hogy a félelmeik irányítsák őket
„Önök a mai napon tiszti esküben megfogadták, hogy hazánkhoz és Alaptörvényünkhöz hűek lesznek, a jogszabályokat megtartják és másokkal is megtartatják. Arra is esküt tettek, hogy szolgálati kötelezettségeiket, ha kell, életük kockáztatásával is teljesítik.” „Ilyen döntést csak bátor és elszánt emberek hozhatnak.” „A bátorság nem más, mint a félelem legyőzése. A félelem a kockázatos élethelyzetek természetes velejárója, a bátrak azonban nem engedik, hogy a félelmeik irányítsák őket. A bátrak úrrá lesznek a félelmeiken, mert a lelkük, az elkötelezettségük, mert a hitük elég erős hozzá. És akinek van hite, annak van jövője is.” „Az Önök bátor döntése azt mutatja, hogy hisznek önmagukban, hisznek bajtársaikban, és hisznek Magyarországban.”


MTI /Kovács Attila 

Szerencsés hallgatók, mert már egy évet az egyéves Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tanultak
„A most végzett hallgatók szerencsésnek mondhatják magukat, mivel a Rendészettudományi Karon ez az első olyan végzős évfolyam, amely egy teljes egyetemi tanévet töltött el a működését tavaly megkezdő Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Emlékezzenek, kérem, arra, hogy a Ludovika Akadémia már az 1830-as évektől kezdve azt a nemes célt valósította meg, hogy kiképezze a nemzet fegyveres szolgálatára elhivatott fiatalokat.”

A magyarok nem csalódtak a rendőrségben, már nem masíroznak félkatonai szervezetek az utcán
„A legjobb törvény, a legjobb szervezeti háttér és a legjobb szabályozás sem ér egy lyukas garast sem, ha a rendnek nincsenek hazájukat szerető és azt odaadással szolgáló őrei. Az elmúlt három évben Magyarország állampolgárainak nem kellett csalódniuk a rendőrségben. Az átalakítások révén a rendőrség alkalmassá vált arra, hogy megvédje az ország polgárait. Ma már nem kell attól félni, hogy egyenruhába bújtatott félkatonai szervezetek masírozzanak az utcákon. Az átalakítások azonban nemcsak a rendőrséget érintették, hanem az adóhatósági, vámhatósági, pénzügyi nyomozó tevékenységet végző szervezetet és a katasztrófavédelmet is.”

Magyarország jobban teljesít a katasztrófavédelemben is – az elmúlt hónapokban megtapasztaltuk
„Magyarország ma már erős, és jobban teljesít a rend és biztonság védelme területén is. Képes megvédeni magát és polgárait akár a bűnözőkkel, akár a természeti csapásokkal vagy a környezeti katasztrófákkal szemben is. Az elmúlt hónapokban ezt többször is megtapasztalhattuk, legutóbb épp a most levonult dunai árhullám idején [A március 15-ei ítéletidőről nem esett szó – a szerk.]. E komoly erőpróbák alkalmával az átszervezett, megújított magyar honvédelmi és rendvédelmi szervek kiválóan teljesítettek.” „Magyarok – rendőrök, honvédek, tűzoltók, a katasztrófavédelem munkatársai és az önkéntesek – együtt álltak helyt a gátakon. Az egész világ, egész Magyarország láthatta, mi komolyan gondoljuk, hogy minden magyar felelős minden magyarért.”


MTI–Miniszterelnökség/Árvai Károly

A magyar állam, a törvényesség és az alkotmányosság ezer éve tekint itt Önökre: nekünk, magyaroknak hivatásunk van a világon
„Önök ma itt a történelmi zászlóink jelenlétében tették le az esküjüket. Több mint ezeréves múltunk, a magyar állam, a törvényesség és az alkotmányosság ezer éve tekint itt Önökre. A múlt kötelez. Ezer év ezerszer kötelez. Ezért nekünk, magyaroknak együtt és külön-külön is feladatunk, sőt hivatásunk van a világon. Ezért arra kérem Önöket, minden helyzetben ésszel és szívvel egyaránt mérlegeljék cselekedeteiket. Kérem, ragaszkodjanak állhatatosan az Alaptörvényhez, az abból fakadó jogszabályokhoz, hazájukhoz és nemzetükhöz.”


MTI–Miniszterelnökség/Árvai Károly 

Jó kiállású és szolgálatra kész fiatalokat neveltek a hazának
„Végezetül szeretném megköszönni tanáraiknak, hogy nemcsak magas szakmai színvonalú munkájukkal, hanem elhivatottságukkal és példamutatásukkal is segítettek Önöket. Köszönetet szeretnék mondani szüleiknek és nagyszüleiknek, hogy ilyen jó kiállású és szolgálatra kész fiatalokat neveltek a hazának. Magyarország kormánya nevében a ma esküt tett ifjú tiszteknek sikeres szakmai előmenetelt, a magánéletükben pedig boldog családi életet kívánok. Családtagjaiknak és szeretteiknek jó egészséget és Isten áldását kívánom.”

(mzs)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!