Olvasói vélemény
- Részletek
- 2010. február 25. csütörtök, 03:28
- Olvasók
Stein Á. Dániel 2010.02.24. 21:38
Cserni János és az ombudsman
Cserni János február 22-én publikált Cigánykodás felsőfokon című cikke teljesen egy időben jelent meg az általam elkövetett A statisztika és a szabad ember című olvasói levéllel. Ami most írásra késztet, az a cikk és az olvasói levél különbsége, és nem is abból a hiúsági szempontból, hogy melyik miért az, ami, hanem azért, mert a cikk lényegéből következően tovább marad előtérben, mint az olvasói levél. Hangsúlyoznom kell, hogy olvasói levelem nem válaszolt Cserni cikkére, hanem attól függetlenül, annak nemismeretében keletkezett. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert a két írás több tekintetben azonos szálon halad, és konklúzióiban eltér.
Cserni a cikkében leírt kutatás indítékát így mondja el: „Teljesen véletlenül találtam rá a neten – megjegyzem, Andrassew Iván jóvoltából – arra a hírre, miszerint Mesterházy Attiláék támogatják az ombudsmanok arra irányuló javaslatát, hogy készüljön adatgyűjtés a bűnelkövetők származásáról. Rövid kutatás után megtudtam, hogy Mesterházy Attila az MSZP miniszterelnök-jelöltje. …”
Magam is hasonló kutatás után írtam a cikkemet, leszámítva Andrassewt, akihez magam is eljutottam, de nem az ő révén kezdtem el foglalkozni a témával. Ugyanúgy gondolkodtam, mint Cserni, a hír engem is a Google-on való keresésre indított. A különbség köztünk az volt, hogy én türelmesen kivártam, amíg Mesterházy elmondta a beszédét, és a szöveg megjelent hivatalos fórumon. És ekkor ért az a meglepetés, hogy Mesterházy egy szót sem szólt a bűnelkövetők statisztikáiról és az ombudsmanokról. Ezt a tényt nem akarom tovább ragozni, Mihancsik Zsófia az enyémmel egyező véleményt írt a Népszabadság „felelősségteljes” eljárásáról A Népszabadságtól Orbán Viktorig című cikkében.
A lényeg nem az, hogy a Népszabadság árnyékra vetődött, és hogy ki hitt neki, és ki nem, hanem az ombudsmani jelentés megítélésében rejlik. Cserni János ismertet három olyan esetet, amelyek az ombudsmanok egyikét-másikát hiteltelenítik. Nem írja meg, hogy melyik tévedést melyik biztos követte el, ami azért hiányzik. Így én most csak egy dolgot tudok ezzel szembeállítani, hogy a vitatott jelentést dr. Kállai Ernő és dr. Jóri András írták. Ez azonban csak mellékszál, a lényeg a jelentés tartalma.
Cserni a jelentést így foglalja össze: „Az ötlet hátterében az állt, hogy a statisztika által nyert adatok birtokában ’ki lehet fogni a szelet’ azoknak az ütődötteknek a vitorlájából, akik szerint Magyarországon a bűnözők cigányok, az áldozatok magyarok…” Legnagyobb sajnálatomra azt kell mondanom, hogy ebből a mondatból arra lehet következtetni, hogy Cserni csak a kommentárokat olvasta el, magába a jelentésbe nem nézett bele. Ha megtette volna, bizonyára felfigyel arra, hogy az ombudsmanok nem a bűnelkövetők statisztikai nyilvántartásáról írnak, hanem általában a származási statisztikákról. A jelentésben azonos hangsúlyt kapnak a statisztikai célok: a kedvezmények juttatásának megalapozása, a kulturális preferenciák, a képviseleti jogok és végül a bűnügyi kérdések is. Utóbbiak esetében azonban az ombudsmanok kínosan ügyeltek arra, hogy ne válasszák el a bűnelkövetőket és az áldozatokat. Nem valószínű, hogy felesleges és káros lenne például annak statisztikai megalapozása, hogy a cigány önkormányzatokban cigányok kapjanak jogokat és ne politikai kalandorok (valamelyik alföldi városban az iskolai szegregációval kapcsolatos törekvések kapcsán szorították ki a cigányokat a kisebbségi önkormányzatból). Másrészről, a kulturális és szociális juttatások mértékének, elosztásának megszabásához hasznosak lehetnek az anonim származási statisztikák. Ami meg a bűnügyeket illeti: a származási statisztika nemcsak azt igazolhatja, hogy van cigánybűnözés, hanem az ellenkezőjét is, nem is beszélve arról, hogy az ombudsmani javaslat sosem csupán a bűnözőkkel, hanem az áldozatokkal is foglalkozik, kínosan ügyelve a két csoport együttes emlegetésére. A bűnügyi statisztika alapból nem igazolja a bűnelkövetőkkel kapcsolatos előítéleteket, sőt, éppen ellenkező érveket is szolgáltathat. A statisztikákat legkönnyebben úgy lehet manipulálni, ha nem egzakt módon kezelik őket, hanem feltételezéseket, szubjektív megérzéseket állítanak a helyükbe.
Ami a szubjektivitást illeti, feledett olvasói levelemben a zsidók rejtezkedési problémáiról írva megállapítottam, hogy a népi nyilvántartás az ombudsmani javaslatoktól függetlenül is működik. Ezt a feltételezésemet sajátosan erősítik meg Cserni saját szavai: „Nem árulok el szakmai titkot – hiszen a tárgyalások nyilvánosak –, ha leírom, hogy az elmúlt 5-6 évben, amióta élet elleni ügyeket tárgyalok, összesen egy cigány származású elkövetővel volt dolgom.” Mint látható, Cserni maga is gyűjt valamilyen spontán statisztikát. Csak azt tudnám, honnan tudta, hogy az az egy vádlott cigány származású!
***
Cserni János válasza:
A Stein Á. Dániel néven jegyzett olvasói levélhez három megjegyzést kívánok fűzni, amelyek sokkal inkább a módszer- vagy szándékbeli pontosítást, mintsem az Olvasónak a jelenséggel kapcsolatos véleményével való vitát célozzák. Írásom lényege az volt, vagy az akart lenni, hogy nem szeretem a politikusok kétértelmű fogalmazását, még akkor sem, ha ez kampányidőszakban (is) az eszköztáruk részét képezi. Ez az álláspontom nem változik attól, hogy a cikk apropóját adó hír igaznak bizonyult-e vagy sem. Most a megjegyzések:
Sajnos az ombudsmanok jelentésének elolvasása után jutottam arra a következtetésre, hogy a kommentárok nagyon jól látták a helyzetet. Egy idézet a jelentésből: „A fentiek miatt határozta el 2009 márciusában dr. Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi
jogok országgyűlési biztosa, valamint dr. Jóri András adatvédelmi biztos, hogy közös
állásfoglalást tesznek közzé az etnikai adatkezelés kérdéseiről.” Véleményem szerint nem lehet független az akkori időszakok eseményeitől, hogy a biztosok éppen a Cozma-ügyet követő hónapban jutottak arra a felismerésre, hogy az etnikai kérdést meg kell vizsgálniuk. Kétségtelen, hogy a cikk megírásának idején nem tudtam arról, hogy mire ügyeltek „kínosan” a jelentés készítői, de ha valóban nagyon koncentráltak az áldozatok és az elkövetők elválasztásának elkerülésére, akkor ez még inkább azt támasztja alá, hogy eredeti mozgatórugójuk a cigányok által elkövetett bűncselekmények problémaköre környékén lehetett. Persze mindez újfent csak hipotézis, hiszen a készítők akkori gondolataiba nem láthattam bele. Ezen a téren az Olvasó – ha jól értem – szerencsésebb.
Bevallom, elgondolkodtam rajta, hogy utánanézek az általam hivatkozott ombudsmanok nevének (az egyiket ismertem, kifogásoltam is korábban egy kijelentését), majd végül úgy döntöttem, hogy fölösleges. Nincs jelentősége. Az ember (és a sajtó) ugyanis nem azért figyel rájuk, mert a személyük érdekes, hanem azért, mert ők az ombudsmanok. Ha én, a közéletre időnként odafigyelő jogászként nem jegyzem meg a nevüket, miért tenné azt az átlagpolgár? A fejekben mindössze az marad meg, hogy ezt és ezt – valamelyik – ombudsman mondta. Hatásában tehát nincs relevanciája az országgyűlési biztos személyének, még ha saját maga és munkatársai szakmai megítélése szempontjából van is.
Végezetül egy egyszerű válasz a frappáns zárókérdésre: ahhoz, hogy a vádlottak törvényadta jogukat, az anyanyelv használatához való jogot gyakorolhassák, meg kell kérdezni tőlük, mindtől, rögtön a kihallgatásuk elején, hogy mi az anyanyelvük. Aztán ha azt mondják, cigány (a nagyon felkészültek azt, hogy lovári vagy beás), az ember ebből roma származásukra következtet. Kis hibaszázalékkal helyesen.