Economist: Erdogan és Orbán zombi-demokráciája

Részletek
Szemle
2013. június 25. kedd, 07:34
(hj)




A The Economist című hetilap Többségi elv – Zombi demokrácia címmel közölt cikket. Jegyzet, többek között Törökország miniszterelnökének: a választások megnyerése nem elegendő.


„De én megnyertem a választásokat!” – ezt morogja a bírálóinak Recep Tayyip Erdogan, Törökország ostromlott miniszterelnöke. Látszatra meggyőző az érvelése: sokan egyetértenének Törökországban és a határain túl abban, hogy a nép által megválasztott vezetők úgy kormányozhatnak, ahogy akarnak. Ezt jelenti a demokrácia.

Hát nem. A többségi elv – a megválasztott, de tekintélyelvű vezetők világszerte bővülő csoportjának a krédója, amely azt állítja, hogy ha megválasztottak, mindig igazad van – nem igazi demokrácia, még akkor sem, a két dolog a felszínen hasonlónak látszik. Érdemes megmagyarázni, hogy miért.

Kezdjük azzal, hogy a demokratikus legitimáció nem egyenlő a vezetőnek a szavazatokból megszerzett részarányával. Nyugaton manapság kevés vezető nyer el többet mint a szavazatok felét, még kevesebb nyeri el a választók voksainak többségét. Legtöbbjük csekély választói mandátummal kénytelen kormányozni. Ez önmagában nem teszi őket illegitimmé. Valójában az olyan hatalmas földcsuszamlások, amilyenekkel mondjuk Aljaksandr Lukasenka nyer Fehéroroszországban, gyakran nem demokratikusak. Mi több, az a tendencia, hogy az ilyeneket csalással érik el, de ha nem, akkor is válhatnak üldözővé, az uralkodó „győztes” ellenzékének üldözésévé vagy a diadalmas túlterjeszkedésévé, mint például Orbán Viktornál, Magyarország tekintélyelvű miniszterelnökénél. Erdogan pártja közel 50 százalékot szerzett a 2011-ben tartott törökországi választásokon: ez lenyűgöző, de nem abszolút bizonyítéka a demokratikus erénynek.

Ahogy a széleskörű támogatás nem tesz egy vezetőt automatikusan demokratává, úgy az erős ellenzék sem diszkvalifikálja. Margaret Thatcher reformjai vitatottak voltak, és akkor nagyon finoman fogalmaztunk. A Fox News adó, a provokatív műsorvezetők, az epés blogger-szféra korszakában intenzívebbé vált a politika hőfoka és vitrioltartalma: Barack Obamát gyakran minősítik zsarnoknak vagy árulónak. Az olyan kemény döntések, mint a kiadások megnyirbálása vagy az adók emelése széles körben válthat ki bosszúságot, amint azt az elmúlt néhány év megmutatta. Ugyanezt érik el gyakran a merész reformok, amelyeket a The Economist ünnepel. De ez sem teszi nem demokratikussá azokat a vezetőket, akik ilyen intézkedéseket hoznak.

A kérdés az, hogyan menedzselik a támogatók és az ellenfelek közti viszonyt. Részben szabályok és intézmények kérdése az, hogy egy vezető hatalmát korlátozzák-e és a sértetteknek lehetővé teszik-e, hogy jogorvoslatot találjanak.  Ezekben a szabályokban és intézményekben erőteljesen benne foglaltatnak az alapvető állampolgári jogok, a független bíróságok, amelyek ezek érvényesítését segítik, és a szabad sajtó, amely mindezt megfigyeli. Demokratikus szemszögből ezek azok a területek, ahol Erdogan úr a legsúlyosabb tévedéseket követte el: nem azzal, hogy ellentmondásos, vagy rossz politikát vitt – ehhez joga van –, hanem azzal, hogy foglyul ejtette a bíróságokat, elhallgattatta a sajtóbeli bírálókat és megtámadta a békés tüntetőket. Az alkotmány babrálásáról szóló beszéde a saját kormányzása fenntartása érdekében – mint a venezuelai Hugo Chavezé és az orosz Vlagyimir Putyiné – további intő jel.

A dokumentumok és intézmények mellett a durva többségi elv és a demokrácia közti különbség a hatalmasok fejében lakik. A demokraták számára alapvető tudás, hogy az a kisebbség – gyakran többség –, amely nem rájuk szavazott, országuknak ugyanolyan állampolgárai, mint azok, akik rájuk szavaztak, és joguk van ahhoz, hogy tisztelettel meghallgassák őket; továbbá hogy egy vezetőnek az a dolga, hogy a nemzet, és ne csak a saját támogatói érdekében gondolkodjon és cselekedjen. A törökországi tiltakozók kimentek az utcára, mert úgy látták, hogy Erdogan nem csupán ellenséges az ő érdekeikkel szemben, hanem a panaszaikra is süket. Erdogan igazolta ezt a hitet, azzal, hogy terroristaként és a külföld ügynökeként démonizálta, könnygázzal és vízágyúkkal támadta meg őket. Szembeötlő a különbség Brazíliához képest, ahol Dilma Rouseff ragaszkodott ahhoz az állásponthoz, hogy a tiltakozóknak jogukban áll tüntetni.

Egy demokrácia alapeszméje az, hogy a szavazók választanak egy kormányt, amely belátása szerint kormányoz mindaddig, amíg a választók nem látják eljöttnek az időt, hogy kidobják. És bár a szavazás fontos, nem az egyetlen demokratikus jog. És a választások megnyerése nem jogosít fel egyetlen vezetőt sem arra, hogy figyelmen kívül hagyja hatalmának minden fékjét. A többségi elv világa, ahogy azt Erdogan és a hozzá hasonló vezetők felfogják, afféle zombi demokrácia. Kívülről olyan, mint az igazi, de hiányzik a szíve.

(hj)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!