Ócska manipulátorok aranykora


A rémhír (álhír) arra szolgál, kedves embertársaim – de hát ezt mindannyian tudjuk, elvileg, aztán a gyakorlatban faljuk, emésztjük és terjesztjük őket –, hogy a lehető legszélesebb közvéleményt, illetve a közvéleményt formáló csoportokat megtévessze, meghülyítse, hamis spekulációkra indítsa, hogy előbb-utóbb tényként, legalábbis reális lehetőségként fogadtasson el mindannyiunkkal olyan fejleményeket, amelyek a valóságban ugyan nincsenek, de a rém- és álhírek terjesztői szeretnék, ha lennének. A politikai rém- és álhírterjesztés a legmocskosabb, legaljasabb és legbecstelenebb hazugság, egy hideg fejjel kitervelt, végiggondolt és végigvitt folyamat, amely arra szolgál, hogy megtévessze egy ország polgárait, így az ócska manipulációval el is érje, amit egyenes úton nem tud elérni.

Itt van az a hetek óta terjedő hír, hogy Gyurcsány Ferenc nem indul a választáson, sőt a saját pártja elnökségéről is lemond. A szarkeverést elkezdte a két kormánypárti propagandaeszköz, (1) és folytatja az ATV, (2) mindkettő „baloldali forrásokra” hivatkozva. Azok, akik ezeket a képtelenségeket „a baloldalon” kitalálták, bizton számíthattak rá, hogy az idióta médián nyomban végigfut a „hír”, mert mindenki attól retteg, hogy lemarad a hír- és a klikkversenyben. Legyen akár álhír is, csak hozza az olvasókat.

Hogy ki az a „baloldal”? Hát olyan nagy választék nincs. Ha az MSZP nem átallja Bajnait faragni, miért tartózkodna ettől Gyurcsány esetében? Hiszen Gyurcsányban hosszú évekre visszatekintő gyakorlata van. Nem ismerem a párt belső gócait, nem tudom megmondani, de kitalálni se, melyik klikktől, csoporttól vagy személytől származik a megtévesztés, de a módszert ismerjük mindannyian. Nem először, és nyilván nem utoljára csinálják. Kisúgnak, rágalmaznak, lejáratják azt, akit ki akarnak nyírni, etetik a közvéleményt, és közben nyilván kajánul lesik, hogyan fogan meg az átok.

E tekintetben semmiben sem különböznek a Fidesztől. Azaz mégis: az álhírkonstrukciók gyártásának ipari méreteiben és az ál- és rémhírterjesztés nagyívűségében. A „baloldali” álhírterjesztők saját párt- és csoportérdekei legfeljebb Gyurcsányig és Bajnai kinyírásáig jutnak el. A Fideszben van nagyság: ők nem vacakolnak, ők már az Európai Unió és az Európai Bizottság alelnökének kinyírásánál tartanak.

Mielőtt folytatnánk, álljunk meg egy pillanatra, vegyük elő a józan eszünket, és gondoljuk végig, hogy is van ez.

A Lovas nevű „újságíró” kedden így tudósítja a HírTV-t: Viviane Reding a Bilderberg-konferencián „azt mondta, hogy egy külföldi sajtókampánynak a hátán, ami különösen fel fog erősödni március elejétől, amelyben Magyarországon az állítólagos demokrácia hiányára fogják felhívni a figyelmet, és arra, hogy mennyire eluralkodott a félelem, akkor ő egy előre egyeztetett folyamatot fog erősíteni, ő már beszélt, azt mondta, Bajnai Gordon volt miniszterelnökkel, aki azt mondta, hogy ebben segítséget fog nyújtani, hogy tudatosítsa külföldön, hogy igen, Magyarországon milyen félelem uralkodik, és ezt el is mondja majd a külföldi sajtónak, és olyan nem kormányzati szervezetek, amelyek külföldről kapják a pénzüket. Már a nagyobb támogatást, nem említette, hogy melyek ezek a szervezetek.”

Ebből a központozás nélküli nyögésből is kihámozható: Reding –  mint azt az Európai Bizottság egyik névtelen olasz munkatársa megsúgta magának Lovasnak – arra készül, hogy Bajnai segítségével nagy nemzetközi sajtókampányt indítson, azért, hogy a választások végeredményét, amely evidensen csak a Fidesznek kedvezhet, már jó előre megkérdőjelezze.


forrás

Reding tehát gonosz és aljas: noha néppárti, ősellensége a Fidesznek, és tönkre akarja tenni nagyszerű négyéves kormányzásának méltó jutalmát, 2014-es választási győzelmét. E tekintetben tehát nemcsak Kövér Lászlónak nincs kétsége afelől, hogy nyernek (legfeljebb azon aggódik, mi lesz, ha nem kétharmaddal), hanem Redingnek sincs. Noha minden közvéleménykutatás szerint nagy az elégedetlenség Magyarországon, és a választók többsége kormányváltást akar, de ahogy Kövért, úgy Redinget sem érdekli a magyar választó bevallott szándéka. Mármint a Reding-ellenes újabb kampány kitalálóinak logikája szerint.

Reding nagyhatalmú: a kezéből eszik a nemzetközi sajtó (amely bármikor kapható a Fidesz elleni összeesküvésre), különösen ha a másik nagyhatalmú ember, Bajnai segít neki. Esetleg még bevonnak a külföld által pénzelt (lásd még sértett multik és bankok) nem kormányzati szervezeteket is az akciójukba, mert azok is mindenre kaphatók, ha szegény Orbánnak kell ártani.

Reding ezenkívül ostoba is: már háromnegyed évvel korábban közhírré teszi a nemzetközi közvélemény manipulálására és a Fidesz tönkretételére szolgáló titkos tervét egy rangos nemzetközi konferencián, beszámol róla a résztvevő tudósoknak, médiaszemélyiségeknek, politikusoknak, üzletembereknek, abban a „negyed órában”, amelyet nem hivatalosan Magyarország állapotára szánnak.

És Reding tisztességtelen, becstelen, erkölcstelen is: kijátszik és semmibe vesz jogot, erkölcsi normát, mindenféle elvet és szabályt, amelynek a védelmére hivatott volna, csak azért, hogy a Fidesznek betartson.

A Bilderberg-konferencia viszont, ahogy az Európai Unió is, „ereszt”. Igaz, hogy 1954 óta soha semmiféle információ nem szivárgott ki arról, ami a konferencián elhangzott, de most igen. És ki másnak volna ilyen megbízható olasz, noha névtelen informátora, ha nem a Magyar Nemzet közismerten igazmondó, egy ideje már Brüsszelben tartott (vajon miért?) újságírójának, Lovas Istvánnak. A Magyar Nemzet és Lovas mindenkit lefőzött, hatvan évre visszamenőleg: egyetlen nagy világlap sem értesült még soha arról, ami a Bilderbergen elhangzott, Lovas és a Magyar Nemzet igen. Ezenkívül Lovasnak sikerült beszerveznie saját személyes informátorként egy olyan „olaszt”, aki nemcsak az Európai Bizottság belső híreit súgja meg neki, hanem nyilván befolyásos alak is, hiszen a Bilderbergen is ott van, Lovas tehát első kézből értesülhet Reding készülő merényletéről, így sürgősen értesítheti a magyar közvéleményt is.

És még valami: ez az imént jellemzett Reding nevű nőszemély még hülye is. Igaz, hogy semmiféle normát nem tart be, egyet viszont igen: azt üzeni a Magyar Nemzetnek, hogy ha a Bilderberg-találkozó nem nyilvános, akkor „az ott elhangzott vagy el nem hangzott dolgokat érdemben sem megerősíteni, sem cáfolni” nem tudják, „a médiában megjelenő találgatásokra egyébként sem reagálnak.” Azt hitte, a szokásos diplomatikus dumával megússza, mert nyilvánvaló ostobaságokkal és hazugságokkal szemben a világ más tájain ennyi elég szokott lenni. Rá kellett jönnie, hogy nem: Magyarország ebben is jobban teljesít. Mint Kakuk György megírta, (3) itt néhány óra leforgása alatt bizonyosság lett az „állítólag”-ból. Szegény Reding csak szerdán jött rá, hogy ennél több kell, határozott visszautasítás kell. Addigra azonban fújhatta, a KDNP már rárepült (rárepítették) az ügyre. (4)

Mi meg itt állunk, és eldönthetjük, kinek higgyünk (mert a dolog természetéből adódóan bizonyosságot nem szerezhetünk): a keménységéről, egyenességéről, nyíltságáról és következetességéről ismert uniós biztosnak vagy a több mint kétes hírű magyar propagandistának meg a közismerten, sokszoros bírósági ítéletekkel igazoltan hazug Fidesz-kiszolgáló médiának.

Higgyünk a tapasztalatainknak és a józan eszünknek! És véletlenül se higgyünk annak a konstrukciós rágalmazási technikának, amelyet az undorig ismerünk, annyiszor bevetette már a Fidesz. (5) És ne higgyük azt sem, hogy ez csak rossz álom. Mert tényleg itt vannak, tényleg ezt művelik velünk, tényleg nem ismernek már mértéket, tényleg azt hiszik, hogy az aljasság és a rágalom mindenható lett Magyarországon, tényleg tönkretesznek bennünket meg az országunkat, tényleg ki fognak szállni Európából, mihelyt megtehetik, tényleg bármire, bármire hajlandók abban megveszekedett harcban, amelyet a hatalomért folytatnak, és ha egyszer tényleg besokallunk tömegesen, ránk fogják szabadítani a békemenetes fanatikusaikat. Azt a helyzetet abban a pillanatban polgárháborúnak fogják hívni, így meglesz rá az ok, hogy „az állam” hozzákezdjen a rendteremtéshez. Minden eszközzel.

Hát ezért nagyívű a Fidesz manipulációs technikája a szegény MSZP-éhez képest. Mert egyetlen hosszú távú célra van rárendezve.


(1) Lásd hírösszefoglalónkat: Keverik: a HírTV és Juhász Gyurcsányt faragja, az MSZP és a Fidesz Bajnait. „A HírTV szerint a saját pártja is menesztené Gyurcsányt.”

(2) Lásd: Gyurcsány nélkül indul a DK a 2014-es választáson? A cím annak ellenére szól így, hogy rögtön a cikk felvezetéséből megtudjuk: „A DK ügyvezető alelnöke és egyik elnökségi tagja egybehangzóan visszautasította azt a – több baloldali forrásból származó – értesülésünket, miszerint Gyurcsány Ferenc semmilyen formában sem indul a 2014-es parlamenti választáson, a pártelnöki posztot azonban a választások után is megtartja.” Vagyis az ATV honlapja a cím alapján jobban hisz a névtelen „baloldali” informátoroknak, mint a névvel nyilatkozó DK-s vezetőknek.

(3) Kakuk György: Küldetés – újabb akció Reding ellen

(4) Lásd hírösszefoglalónkat: A KDNP vádol, feljelent és reformálná az uniót – a kilépés sincs kizárva, illetve Kakuk György írását.

(5) Lásd Krémer Ferenc apróját: Vigyázat, választási csalás készül!


Mihancsik Zsófia


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!