rss      tw      fb
Keres

Küldetés – újabb akció Reding ellen


Olyan ez az egész, mintha gyerekkorom kedvenc szocreál kémtörténeteinek szerzője, Mattyasovszky Jenő írta volna: Hód itt, Hód ott, mindenütt. A rendszer ellenségeinek keze betette a lábát, és már itt vannak a gangon, vagy talán már benn az alkóvban. Csak most nem Hód a főhős, hanem Lovas. Az István. A Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója.

Lovas leleplez. Vagy valami olyasmi. Azt jelentette Brüsszelből, hogy Viviane Reding, a magyar nép főellensége, másodállásban az Európai Unió Igazságügyi és Alapjogi biztosa, azt mondta – ÁLLÍTÓLAG (!) azt mondta –, hogy  „hogy mindent megtesz a jövő évi országos választások eredménye legitimitásának gyengítése érdekében arra hivatkozva, hogy a szavazók a fülkékben sem merték kifejezni akaratukat.” Az információ (?) a Magyar Nemzet online kiadásában június 18-án 4:40-kor látott napvilágot. Lovas, mint később a Hír TV-nek szóban is megerősítette az információt, „az Európai Bizottság egyik, most is névtelenséget kérő olasz tisztségviselőjétől” kapta.

Nem meglepő dramaturgiai fordulat, hogy a dologban van egy ürgebőrbe varrt, csőszkunyhós, az ármányt erősítő szál is. Lovas állítása szerint Reding biztos mindezt egy „titkos találkozón”, a Bilderberg-csoport éves konferenciáján tette.

Lovas állítólagos olasz informátora szerint Reding asszony arra is kitért, „hogy már tartott erről előzetes megbeszéléseket néhány olyan magyarországi nem kormányzati szervezet képviselőivel, amelyek anyagi támogatásuk legnagyobb részét az Egyesült Államokból kapják”. Természetesen Bajnai az, aki ezeknek a bilderberges embereknek a magyar rezidense.

Lovas írása, nem meglepő módon, elindította a reakciólavinát. A kormánypárt fürdik, pancsol a dologban. Ez most maga a politikai jakuzzi. Pálffy István (KDNP) az M1 reggeli műsorában vidáman pezseg a baráti kérdések özönében. Felelősségrevonást, mi mást sürget, arcán magabiztos, visszafogott komolysággal.

Surján László (KDNP) telefonon szörnyülködik a Lánchíd Rádióban és az EU legnagyobb botrányának nevezi a történetet. A következőket mondja: „Akár pontosak a Magyar Nemzet értesülései, akár hamis vádat fogalmazott meg az informátoruk, mindenképpen az Európai Unió egyik legnagyobb botrányával állunk szemben”, mondja Surján. Ez a „ha van rajta sapka, ha nincs” manifesztálódása, Persze innen már úgy beszél az ügyről, mintha az megkérdőjelezhetetlen tény lenne. Nem tudom, mit szólna Surján képviselő, ha valaki arról kezdene cikkezni, bizonyítékok nélkül persze, egy magát megnevezni nem kívánó batáviai szobapincér közlésére hivatkozva, hogy Surján egy núbiai férfi fotómodellnek készül örök hűséget fogadni New York állam törvényei alapján. Aztán erre az lenne az reakció, hogy akár igaz, akár nem, botrányos a dolog.

A történetet Harrach Péter (KDNP) folytatta. Aki szintén a Lánchíd Rádióban, már nem maszatol ezzel az akár igaz, akár nem dologgal. Ő már tényként kezeli a demokrácia elleni támadást. Igaz, egyszer közbeveti, hogy „feltéve, ha ez így hangzott el”, de ahogy folytatja a nyilatkozatát, senkinek, még tán magának sem lehet kétsége afelől, hogy ez így hangzott el.

„Két olyan csoportot jelölt meg a biztos asszony… az egyik Bajnai Gordon, aki majd a félelem légköréről fog beszélni… a másik pedig a civil szervezetek képviselői... ez világos két csoportot jelent”, mondta Harrach. A kérdésre, hogy melyek azok a civil szervezetek, Harrach nagyvonalú válaszában csak annyit, mond: „hát ugyanazok akik eddig is támadták Magyarországot belülről”. És természetesen bejelenti, hogy ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek.

A politikai szemfényvesztés az M1 esti híradójában folytatódik, amelynek tudósítása végigmegy a forgatókönyvön. Az persze csak a propagandista dilettantizmusa, hogy miután tudósításban elmondta: Reding biztos irodája sem „cáfolni sem megerősíteni” nem kívánta a „hírt”, a propagandista a következő mondatban idézi Reding nyilatkozatát, amelyet szerdán adtak ki. „Azok az idézetek, amelyeket olvasok, hogy állítólag én mit mondtam a Bilderberg-konferencián, a leghalványabb kapcsolatban sem állnak a valósággal”, szól  a Vivien Reding nyilatkozata.

Most érdemes átfutni újra ezen a történeten. Lovas, a Magyar Nemzetnek olyan hírt írt meg, és ezt saját maga is megerősíti, amit egyetlen egy ember szóbeli közlésére alapoz. Ez az ember meg nem nevezett és olasz. Ennyit tudunk róla. Az az alapvető szabály, hogy két egymástól független forrás erősít meg egy értesülést, itt ugye nem érvényesül. Sem hangfelvétel, sem írásos dokumentum nem támasztja alá az állítást. Azon most felháborodni, hogy a Magyar Nemzet áthágja a szakma szabályait, nem is érdemes. Mindennap ezt teszik. miért lenne ez más.

Egy ilyen több mint kétséges közlésből indul a történet tehát. Hogy rejtélyes legyen, beleszövik a „titkos” konferenciát is, amely olyan szabadkőműveses, összeesküvéses. A Bilderbeberg-csoportól most nem szándékozom írni, az azonban valószínűnek tűnik, hogy nem döntötték el Magyarország gazdasági romba döntését. Ha így tettek volna, már rég összeomlott volna a magyar gazdaság. A titkosságról pedig annyit, hogy valóban, a csoport szabályai előírják: az ott elhangzottakról nem nyilatkoznak, a találkozók témái azonban a csoport weblapján megtekinthetők.

Érdekes, hogy az ügyben eddig a KDNP szaladt elöl a fáklyával. Úgy tűnik (valójában ordít róla, de nyugalmat erőltetek magamra), hogy mindez egy jól koreografált politikai (titkosszolgálati?) támadás, amelynek semmi, de semmi más célja nincs, mint az ellenzék lejáratása. Homályos források, világos következtetések. Búvárok, ürgebőr, csőszkunyhó.

A cél is világos. Ez után, ha bárki rossz szót mer szólni a választásokról – amelynek manipulálására az állampártnak minden lehetősége megvan, és ha megvan, élni is fog vele, efelől kétségünk ne legyen –, akkor elég csak Bilderbergre, Redingre mutogatni, és persze feljelentéssel fenyegetni a nép ellenségeit, akik meg tudjuk, kik.

Most már csak azon töprengek: ez most itten már a Rajk-per, vagy még csak a főpróba?

(Kakuk György)



Lásd még hírösszefoglalónkat: A KDNP vádol, feljelent és reformálná az uniót – a kilépés sincs kizárva


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!