rss      tw      fb
Keres

Bajnai: Se őszödi beszéd, se felcsúti vezér, se narancs, se szegfű




Bajnai: Se őszödi beszéd, se felcsúti vezér, se narancs, se szegfű

Szombaton a Millenáris Parkban tartotta az az Együtt-PM választási szövetség a két hónapja tartó országjárását lezáró rendezvényt. A rendezvényről készült videofelvétel itt látható. A rendezvényen az Együtt-PM politikusai és szimpatizánsai alkották a közönséget. Bajnai Gordon a legnagyobb tapsot akkor kapta, amikor az utolsó kérdésre, arra, hogy egy év múlva ilyenkor mit fog csinálni, úgy válaszolt: segít Orbán Viktornak bepakolni, bedobozolni az irodai holmiját.
Az MTI jelentése szerint Bajnai Gordon, a szövetség vezetője beszédében a következőket mondta:

– A párt nélküli szavazók megnyerése szükséges az ellenzék választási győzelméhez, ehhez pedig az kell, hogy garanciát adjanak nekik: 2014 után korszakváltást hajtanak végre. „Kormányváltás csak akkor lehetséges, ha ezeknek a választóknak olyan hiteles pártot tudunk felmutatni, amelynek jelöltjeire jó szívvel tudnak szavazni. (...) Ezt a reményt mi tudjuk megadni.”

– Noha a párt nélküli szavazókat bizonytalannak szokás nevezni, abban biztosak, hogy elutasítják, ami az országgal 2010 óta történt, de nem kérnek abból sem, ami 2010 előtt ide vezetett. „Nem ízlik nekik a narancs, de ettől nem szerették meg a szegfűt sem. Olyan világot akarnak, amelyben nincs se őszödi beszéd, se felcsúti vezér.”

– A párt nélküli, csalódott választók nem mennek el szavazni, ha nem kapnak garanciákat arra, hogy nemcsak kormányváltás, hanem korszakváltás is lesz. Ezért csak egy korszakváltó ellenzéki összefogásnak van esélye a győzelemre, ha csak „arra fogunk össze, hogy visszaállítsuk a 2010 előtti világot, a Fidesznek háromnegyedes többsége lesz 2014 után”.

– Kormányfőként jól együtt tudott dolgozni a szocialista párttal, amely akkor a személyes ambíciók elé helyezte az ország érdekét. „A válságkezelő kormány idején a nélkülözhetetlen parlamenti támogatást biztosító Mesterházy Attila tudott nagyvonalúan együttműködni. (...) Miért ne lennénk képesek ugyanerre most a kormányváltás, vagyis az ország érdekében?”

– Az Együtt-PM 80 várost érintő, két hónapig tartó országjárásának az a tapasztalata, hogy Magyarország fél, mert „a hatalom fenyegeti”, szenved a reménytelenségtől, retteg a jövőtől, és dühös, mert érzi, hogy „már megint átverték”.

– Meg kell állítani az Orbán-kormányt, ellenkező esetben az kivezeti az országot az Európai Unióból, és „ha ez a rezsim marad, akkor a sok Simicska-fióka és helyi Orbán a maradék gátlását is elveszíti: úgy érzik majd, bármit megtehetnek, mert semminek sincs következménye”.

– Az Együtt-PM szövetségnek kész terve van Magyarország rendbetételére, programján kétszázan dolgoztak az utóbbi három évben, és van már országos szervezete is. „Alkalmasak és készek vagyunk a feladatra. Akár holnap neki tudnánk fogni a munkának.”

Bajnai a beszéd után olyan kérdésekre válaszolt, amelyeket az országjárás során tettek fel neki.

– Célzott kedvezményekkel segítenék a munkahelyteremtést a leghátrányosabb helyzetű régiókban.

– Első intézkedéseik egyike a felsőoktatási hallgatók röghöz kötésének megszüntetése lenne.

– A Hajdú-Bét-ügyről megismételte, helyesli, hogy a baromfifeldolgozó egykori beszállítói újabb kártérítést kapnak az államtól. Az azonban politikai szándék, hogy ez három évvel a kormányváltás után történt meg, amikor ő ismét politikai pályára lépett. Ő 2004-ben és 2006-ban is közbenjárt a pórul járt gazdák megsegítése érdekében.

– Nem ért egyet az MSZP élelmiszeráfa-csökkentési javaslatával, szerinte az nem elég baloldali, mert nemcsak a rászorulóknak segítene, hanem mindenkinek, ráadásul megvalósítása nagyjából 300 milliárd forintba kerülne. Ennyi pénzből lehetőség lenne a segélyezési rendszer átalakítására, arra, hogy támogatást adjanak azoknak, akik kiszorultak az ellátórendszerből.

– A devizahitelesek támogatásánál az Orbán-kormány által bevezetett árfolyamgátat meg kell tartani, de mire az 2017-ben véget ér, meg kell erősíteni a forint árfolyamát, ez pedig a Magyarország iránti bizalom visszaszerzésével érhető el. A munkanélkülivé váló devizahiteleseknek egyébként lehetővé tennék, hogy két évig csak havi tízezer forintot kelljen törleszteniük.


MTI/Kovács Attila

Bajnai: győzelemre esélyes együttműködési formát kell kialakítani az MSZP-vel

Vasárnap este az ATV Szabad szemmel című műsorában Bajnai az MSZP-vel való együttműködésről – minthogy jövő pénteken tárgyalások kezdődnek a két párt között – a következőket mondta (a videót majd itt keressék):

– Mind az Együtt 2014-nek, mind az MSZP-nek az az érdeke, hogy a lehető legerősebb, a győzelemre legtöbb esélyt adó együttműködési formát alakítsanak ki.

– Az MSZP-vel már korábban megállapodtak arról az abszolút minimumról, hogy egy egyéni választói körzetben csak egy ellenzéki demokratikus jelölt álljon szemben majd a Fidesz jelöltjével, mert ez kell ahhoz, hogy győzelmi esélyeik legyenek.

– „A mi javaslatunk az, hogy olyan egyezségre jussunk, módszeresen haladva, aminek a vége egy közös lista, közös miniszterelnök jelölt, mi ebben szeretnénk megegyezni.”

(mzs)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!