rss      tw      fb
Keres

Balogh S. Éva "A magyarok intelligenciája Orbán Viktor szerint" című írásához

Horváth István hozzászólása


Szomorúan olvastam Balogh S. Éva A magyarok intelligenciája Orbán Viktor szerint című írását, mely vitriolos éllel illeti a magyarok szeretett vezérét, akinek persze ezúttal is igaza van. És ezt nem mint a Nemzeti Együttműködés Rendszere hithű párttolnoka mondom, hanem egy olyan individuum, aki bárki igazáért kiállni mer és képes. („Ha cigányoznak cigány vagyok, ha zsidóznak zsidó vagyok" - mondta egy Gyurcsány Ferenc nevű földönkívüli lény.) És milyen igaza volt, ez az egyetlen vállalható magatartás ilyen esetekben.

De nem messzire rugaszkodva a tárgytól szeretnék rávilágítani Balogh S. Évának, hogy milyen sivár, pusztába kiáltó önbefordulásban élte életét, ha még az a közismert tényt sem jutott el nyilván száműzetésként rákényszerített szellemi elefántcsonttornyába, hogy „az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy kétféle intelligencia létezik a földön: az embereké és a magyaroké.”

Hát nehogy má' a nyúl vigye a vadászpuskát és a befőtt pedig eltegye a nagymamát! (Rapülők idézet, ha ezt sem tudná.) Hát csak úgy írogatunk összevissza, oszt nem olvasunk? Ha mást nem, hát Marxot? Mármint Marx György fizikust. Vagy Isaac Asimovot? Na, jó, nem Izsák, de mégis. Megvan? Segítek, ő mondta egyszer: „Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a Földön: emberek és magyarok." Ez persze nem teljesen ugyanaz, mint amit a szeretett vezér állít, miszerint "kétféle intelligencia létezik a földön: az embereké és a magyaroké", de valljuk be, elég jó megközelítés. Legalábbis jobb, mint amilyen görög idézetekkel egy cívis helytartó már próbálkozott, de azt a nemzetközi kizsákmányolók leverték, így az nem számít.

Mint köztudott, Enrico Fermi nem értette, hogy hol késnek a földönkívüliek, ha az intelligencia kialakulásának valószínűsége a világegyetemben olyan magas:

Ha mindez így igaz, hát akkor hol vannak ők? - kérdezte.

Szilárd Leó válasza ez volt:

Itt vannak közöttünk, de magyaroknak mondják magukat.

Ezen alapul tehát a második világháború idején az "Amerikában" elterjedt legenda, hogy Földünkön marslakók vannak: a magyarok! Teller Ede (Edward Teller, akinek monogramja, figyeljünk: E.T ) maga is büszkén emlékezett vissza, hogy sokan felfigyeltek a ''marslakókra'' (a magyar tudósokra) akik gyakran mutatkoztak együtt, és ilyenkor egy mások számára valószerűtlen nyelven – magyarul – beszélgettek.

És hogy mindez miért lehetséges, azaz miért "magasabb rendű a magyar intelligencia" (sic!), arról Kemény János (a Basic megalkotója) a Yankee folyóirat 1980. márciusi számában rántotta le a leplet: "Annyival könnyebb írni és olvasni megtanulni magyarul, mint franciául vagy angolul, hogy a magyar gyerekeknek sokkal több idejük jut a matek gyakorlására.'' Kérdés van? Kérdés nincs.

Drága Magyar Űrlakók! Üzenem néktek, hogy szellemi felsőbbrendűségetek által vezetve mihamarabb egyesüljetek a Bolygók Egyesült Föderációjában, de addig is olvassatok, ha mást nem, hát Marx György: A marslakók érkezése, Magyar tudósok, akik Nyugaton alakították a 20. század történelmét című könyvét.

Picard kapitány magyar hangja:

Horváth István


Balogh S. Éva válasza


Arra, hogy Isaac Asimov jött elő ezzel a szellemességgel, már mások is figyelmeztettek. Bevallom, Asimov nem tartozik napi olvasmányaim közé, és Marx György könyveit sem forgatom. Ez talán még nem jelenti azt, hogy „elefántcsonttoronyban” élek. Ellenben szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ez a szellemesség csak a magyar Wikipédiában található meg. Úgy látszik, az angol nyelvű életrajzban nem tartották túlságosan fontosnak megemlíteni ezt „szóbeszédet”. Úgy látszik, csak Magyarországon olyan híres.

Egyébként ha Orbán Viktor azt mondta volna, hogy Isaac Asimov a magyar származású, nem mellesleg hazájukból elkergetett zsidó fizikusokkal kapcsolatban mondta ezt a szellemességet, akkor minden rendben is lett volna. De szeretett vezérünk nem szereti megadni forrásait, viszont szeret csúsztatni. Így lett az Asimov-idézetből egy hazug állítás.

Amúgy nemcsak elefántcsonttoronyban élőktől kérdeztem meg, hogy hallották-e ezt a „szóbeszédet”, és bizony nem hallották. Ilyen szóbeszéd Amerikában egyszerűen nem létezik.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!