rss      tw      fb
Keres

Selmeczi Gabriella nem csapta le a magas labdát




Írja a hvg.hu-n kedden megjelent írásában Szegő Péter, akinek köszönettel tartozom, mert helyettem is összeszedett – valóban a teljesség igénye nélkül, másként, sajnos, nem is lehet – egy sor olyan bizonyítékot, amely azt igazolja, hogy nagyon is van, de még milyen kiterjedt és sokszor még csak nem is titkolt együttműködés az antiszemiták/rasszisták meg a Fidesz között.

A magas labda, amelyet a (ma már nem a legtöbbet foglalkoztatott) Fidesz-szóvivőnek Szegő szerint le kellett volna csapnia, Bajnai Gordon pénteken Berlinben elhangzott kijelentése volt. Így szólt az MTI tudósítása szerint: „a kormánnyal… rengeteg probléma van ugyan, de azt nem lehet mondani, hogy bármi köze lenne az antiszemitizmushoz vagy a rasszizmushoz… a jelenlegi kormánynak semmi köze a neonáci eszmékhez.” Ha valóban ezt mondta Bajnai, nem pedig, mondjuk, azt, hogy a Fidesz-kormány szerinte nem antiszemita/rasszista nézeteket valló emberekből áll, akkor, mint Szegő írja, tényleg cáfolnia kellett volna az MTI tudósítását. De mivel nem tette, így Selmeczi Gabriella valóban hosszan sorolhatta volna az újságírók előtt, mi minden szól Bajnai véleménye ellen.

Való igaz, Bayer Zsolt kiemelt tagkönyvtulajdonos, alapító tag számos tarthatatlan és Jobbik-színvonalú cigányozását és zsidózását sohasem követte még csak egy megjegyzés sem a pártbarátok és elvtársak részéről, annál több együttes vidámkodás a Fidesz-születésnapokon és köszönet meg szolidaritás nevezett saját születésnapján Kövér házelnöktől.


A 25., zártkörű Fidesz-születésnap idén márciusban (Facebook

Szegő Péter 2008-as és 2009-es ügyekről is beszámol. De ne feledkezzünk meg az „ősbűnről”, az Orbán és Vona Gábor által 2002-ben közösen alapított „Szövetség a Nemzetért” polgári körről (mit ad isten, épp a Magyar Művészeti Akadémián alakultak) és Orbán 2003-as mondatairól, amelyek így szóltak: „ilyen bátorító szeretettel vagy nem is tudom, hogyan nézem azt, amit ők csinálnak. […] amit én látok, becsületes, rendes, nemzeti érdekek iránt elkötelezett, az élet mélyebb értelmét kereső fiatalokról van szó. Én nagyon kívánom nekik, hogy legyenek sikeresek az életben és itt a közéleti próbálkozásaikat is siker koronázza”. (A kapcsolatok későbbi alakulásához lásd Varró Szilvia kétrészes írását: A Jobbik mint harmadik erő.) És ne feledkezzünk meg a 2006-tól máig nyomon követhető személyes kapcsolatokról, amelyek a nyílt zsidózás és cigányozás terepét jelentő Magyar Szigetet támogató fradista és egyéb ultrákat egyfelől a Jobbikhoz, másfelől a Fideszhez kötik (lásd: Fradis ultrák – bűnözők – fideszes politikusok). Vagy arról, hogy 2007-ben, a Magyar Gárda megalakulásán Orbán szeretett egyházainak papjai áldották meg a Gárda-zászlót és nagyrabecsült parlamenti képviselője (mind a mai napig), Wittner Mária volt a zászlóanya, aki szerint „nyitott, tiszta arcú, hazáját féltő emberek tesznek esküt”, s „a szeretet láncával fognak össze” a „Sátán, vagyis a jelenlegi kormány és az ötven év kommunizmusa” ellen.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a fideszes alapítványból 40 millióval támogatott fideszes civilek (CÖF, más néven békemenetelők) vezetői-szervezői közt ott van a kódoltan zsidózó Demokrata főszerkesztője és a korántsem kódoltan cigányozó, buzizó és zsidózó Echo TV és Magyar Hírlap tulajdonosa. Akiknek Orbán hálás.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Fidesz ma is több mint száz önkormányzatban működik együtt, nyíltan vagy hallgatólagosan, a Jobbikkal.

Végül ne feledkezzünk meg arról sem – és ezzel is csak egy nem kimerítő felsorolás ér véget –,  hogy május 14-én együtt avatott új délvidéki országzászlót Szegeden Semjén Zsolt keresztény ember, amúgy miniszterelnök-helyettes, és Balczó Zoltán jobbikos képviselő, amúgy az országgyűlés alelnöke (akinek az ülésvezetésére időzítik párt- és frakciótársai, ha tudják, antiszemita és rasszista felszólalásaikat).

Egyszóval igaza van Szegő Péternek: Selmeczi Gabriellának lett volna mivel cáfolnia Bajnai véleményét. És ezek csak töredékek, morzsák, a nyilvánosságban is megjelenő árulkodó jelek arról, hogy a magyar kormánynak kibogozhatatlanul sok szálon van köze az antiszemitizmushoz és a rasszizmushoz. Meg a neonáci eszmékhez.


(mzs)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!