Keverik: a HírTV és Juhász Gyurcsányt faragja, az MSZP és a Fidesz Bajnait




1. A fő keverők: a Hír TV meg a Magyar Nemzet

A két kormánypárti propagandaeszköz Gyurcsányra pazarolja az energiáit. Szerintük Gyurcsány sem az MSZP-nek, sem Bajnaiéknak, de még a saját pártjának sem kell.

Ki kell szorítani

„A Hír Televízió informátorai szerint többen gondolják úgy a baloldalon, hogy Gyurcsány Ferencet ki kell szorítani a politikából még a választási kampány megkezdése előtt. A volt miniszterelnök személyével egybeforrt őszödi beszéd ügyét az MSZP korábbi elnöke mihamarabb lezárná.” „Ma nem Gyurcsány Ferenc eltávolítása a kérdés, hanem annak az akadálynak a felszámolása, amely hátráltatja a baloldali összefogást – mondta a volt miniszterelnök egykori szocialista ellenlábasa.” „’Az MSZP-nek is érdeke az összefogás, ezen az oldalon valószínű egy kihívónak kéne létrejönni, és ehhez az utat le kéne takarítani, és ha az út letakarítható, akkor ennek valószínű személyi feltételekben is érvényesülnie kell’, fogalmazott Puch László, az MSZP volt pénztárnoka.” [Ne kérdezzék, hogy ezek a mondatok miért Gyurcsány kiszorítását jelentik – a szerk.]

Szabadulnának Gyurcsánytól

„A Bajnai-párt szabadulna Gyurcsány Ferenctől. ’Egy korszakváltás szükséges a magyar politikában, ami hát Orbán Viktor mellett, aki hát gyakorlatilag megszüntette a demokráciát Magyarországon és szimbólumává vált egy elnyomó rendszernek, a párja az ilyen értelemben Gyurcsány Ferenc lehetne, ezért mi nem gondoljuk, hogy ezzel a két emberrel szövetséget kellene keresnünk’, fogalmazott Juhász Péter, az Együtt 2014 társelnöke.” [Nem vonjuk kétségbe, hogy ezt Juhász Péter mondta. Régóta csak ennyire futja tőle – a szerk.]

A DK is menesztené Gyurcsányt

„A Hír TV úgy értesült, a Demokratikus Koalíció elvileg áldását adta Gyurcsány Ferenc menesztésére. Az elnöki széket Molnár Csaba vehetné át, aki hivatalosan cáfol. Ha Molnár Csaba nem vállalná a megbízatást, Vadai Ágnes elnökségi tag vagy Varju László pártigazgató állhat a Demokratikus Koalíció élére. Vadai Ágnes hivatalosan szintén cáfolta Gyurcsány Ferenc menesztését.” [Ezen inkább csak mosolyogni érdemes – a szerk.]

***

2. Az MSZP sem marad el mögöttük, ők Bajnait fúrják

Ha az Index pontosan idézte névtelen MSZP-s informátorait, „az MSZP vezetésében gyakorlatilag eldőlt, hogy nem egyezkednek tovább Bajnai Gordonnal, és a pártelnököt, Mesterházy Attilát nevezik meg a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének* a 2014-es országgyűlési választásokra”.

„Az MSZP szerint az elmúlt egy évben végig nagyfokú kompromisszumkészséget mutattak, de mostanra radikálisan megváltozott a helyzet. A pártvezetés több tagja szerint bebizonyosodott, hogy ez alatt az idő alatt az MSZP-tagságában szinte teljesen elhaltak a Bajnai Gordon személyéhez fűzött várakozások, és úgy látják, hogy a pártnak nem sokat használna, ha tovább várna az Együtt2014-gyel való megegyezésre.”

Az MSZP-sek szerint Bajnainak csak a miniszterelnök-jelölti kérdés fontos, ezért az időt húzzák, és a szocialisták nem várnak tovább. De a 106 választókerületben induló jelöltekkel kapcsolatos egyeztetéseken megegyezésre törekszenek.**

* Mesterházy csütörtökön a Népszabadságnak azt mondta: „a szocialista párt nélkül nincs kormányváltás. Szervezeti logikán ez a párt joggal lép fel azzal az igénnyel, hogy meghatározó szava legyen a miniszterelnök-jelölt kérdésében. Ezt a jogot elvitatni a szocialista párttól politikai, stratégiai tévedés. Miközben egyenrangú partnerek között történik majd a szövetségkötés, nem azonos súlyú partnerek között köttetik a megállapodás. Hiszen a mi irodáink fogják segíteni a kampányt, a mi embereink járnak majd házról házra, a mi infrastruktúránkat, humán és részben anyagi forrásainkat fogja a szövetség használni a győzelem érdekében.” A kérdésre, hogy ő „ambicionálja-e” ezt a pozíciót, így felelt: „Nézze, ambíció nélkül vezető nincs.”

** A hírre természetesen megszólalt Bajnai és Mesterházy is. Bajnai azt mondta az MTI-nek, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt megnevezését korainak, az erről szóló híreket provokációnak tartja, egyébként is abban állapodtak meg a szocialista párttal, hogy júniusban kezdenek tárgyalásokat: először az együttműködés alapelveiről, majd a közös programról, végül a személyi kérdésekről. Az Index-cikk megjelenése után pedig felhívta Mesterházy Attilát, aki hasonlóan látja a helyzetet. Mesterházy Egerben reagált névtelen párttársai információjára. Cáfolta, hogy a szocialista párt vezetése döntést hozott volna arról, hogy mindenképpen őt jelölik az MSZP miniszterelnök-jelöltjének és erről nem egyeztetnek tovább. Ugyanakkor versengés természetesen létezik a miniszterelnök-jelölti posztért közte és Banai Gordon között. Ő vállalná a miniszterelnök-jelöltséget a 2014-es választásokon, ami „110 százalékos” elhatározása.

***

3. A fideszes polgármester is Bajnai ellen szervez „álspontán libás tüntetést”

Ugyancsak az Index számolt be róla, hogy „a technika ördöge miatt derült ki, hogy Dióssi Csaba, dunakeszi polgármestere rögtönzöttnek látszó Bajnai Gordon elleni tüntetést szervez. A fideszes belső körnek szánt Dióssi-levél ugyanis kedden a Gödinfó közvetítésével kikerült a Facebookra, ahol a volt miniszterelnök hívei is rábukkantak.” A polgármester a csütörtökön „a településére érkező Bajnai politikai fórumára szervezett spontánnak látszó demonstrációt”,* és a levélben „nem csak az időt és helyszínt hirdette meg, hanem könnyítésül húsz transzparens-szövegmintát is szétküldött”.

Néhány Dióssi-féle transzparensjavaslat:
– Bajnai a tolvajok fejedelme! (liba)
– Gyilkos a humorod! (+ rajzoljatok libát a transzparensre, hogy érthető legyen)
– Gordon= adóemelés!
– Gordon=csökkenő fizetés!
– Gordon= 40% szja
– Együtt áruljátok el Magyarországot!
– Gordon, az IMF helytartója.
– Ki pénzel gordon?


* A készülődés egyébként egyelőre fölösleges volt, mert az árvíz miatt Bajnai kedden lemondta a váci és a dunakeszi fórumot.


(mzs)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!