rss      tw      fb
Keres

Mi lesz, mi legyen Orbán után?



– Vita: Mi lesz, mi legyen Orbán után? –

Mihancsik Zsófia: Mi lesz, mi legyen Orbán után?
Krémer Ferenc: Lehetséges-e kiegyezni az orbánistákkal?   
Lendvai L. Ferenc: Válaszok kérdésekre
Andor Mihály: Lesz-e valamikor Orbán után?
Fazekas Csaba: A kiegyezések népe jottányit enged a 48-ból     
Debreczeni József: Orbán után
Lánczos Vera: 2014 és a rezsim hagyatéka
Szüdi János: Orbán után a közoktatásban
Huszár Ágnes: Értékalapú politizálás
Gyurcsány Ferenc: Alkotmányos kérdésekben nincs kompromisszum
Mesterházy Attila: Egy fontos vita
Csillag István: Az Orbán-rendszer öröksége
Hanák András: Mi lesz utána?
Krémer Ferenc: Demokráciára nevelés – Mit tanulhatunk a német példából?
 



Meg kellene beszélni. Nem azért, hogy közös nevezőre jussunk, mi valamennyien, akik akár aktívan bírálva és cselekedve, akár passzívan és némán, de elszenvedjük Orbán rendszerét, mert elvileg is, a pusztító következményeit látva is, a saját bőrünkön megtapasztalva is csak tiltakozni tudunk ellene. Nem hiszem, hogy az alapkérdésen túl – Orbánt le kell váltani, a rendszerét fel kell számolni – minden alapkérdésben egyetértésre jutnánk. De sokan vagyunk, akik az egyetértésnél jobban szeretjük a tiszta álláspontokat, mert a versengő álláspontokban hiszünk, a személyes választásban, döntésben és abban, hogy a demokráciát azért találták ki, hogy a versengő álláspontok közül azok jussanak érvényre, amelyek a legtöbb támogatót, személyes döntést tudják maguk mellé állítani. Mindannyian tudjuk, hiszen itt zajlik az orrunk előtt, hogy a tömegdemokrácia a politikai-ideológiai manipulációk melegágya is. Nyolcmillió ember közt mindig lesznek nemcsak közömbös csoportok, hanem olyanok is, amelyek különféle okokból szívesen veszik, ha a valóságos összefüggéseket nagy, bár hamis közösségi eszmékkel, hízelgéssel, falkaszellemmel, álságos identitásokkal fedik el előlük. Akik nem tudják, és nem is akarják tudni, hogy szégyentelen hatalmi manipuláció áldozatai, sőt kikérik maguknak, ha bárki erre figyelmeztetné őket. De mindig lesznek olyan nagy csoportok is, amelyek a tiszta álláspontok hívei. Olyan emberek, sokan, akik tudják, hogy ha a folyton emlegetett (és kényszerű, mert a demokráciától idegen) politikai „összefogás” mögött nincsenek tisztázott álláspontok, tisztázott nézetkülönbségek, akkor azt a fene nagy egységet a csúfos és gyors széthullás fenyegeti, és még az sem lesz világos, hogy mi volt az ok. Nem beszélve arról, hogy ha nem gondolkozunk folyamatosan és nyilvánosan arról, amiben élünk, épp azt az előnyt veszítjük el, amely miatt még a legrosszabb állapotokat is érdemes megélni: csak a tapasztalatok állandó újragondolásával és újraértelmezésével szerezhető meg az a tudás és ethosz, amely megakadályozza, hogy újra elkövessük ugyanazokat a hibákat és újra felüljünk ugyanazoknak a politikusi hazugságoknak.

Ezért indítunk vitát, véleménycserét arról, mi várható és mi a teendő Orbán után. Most, hogy túlestünk a Rákosi-féle személyi kultuszra hajazó ötvenedik születésnapon, talán lehet érdemben beszélgetni arról is, mi lesz a sorsa ennek a végtelenül kártékony politikusnak 2014 után.

A történet és a gondolkoznivaló persze nem Orbánról szól, hanem rólunk, az ellenfeleiről meg Magyarország jövőjéről. Mondok példákat, kérdéseket, amelyekre a válasz korántsem egyértelmű, noha biztosan szembekerülünk velük.

Ki kell-e egyezni a Fidesszel a párt 2014-es veresége után, ahogy sokan tartják? Köznapi nyelvre lefordítva ez azt jelenti, meg kell-e feledkezni mindazokról a politikai és erkölcsi bűnökről, amelyeket már ellenzékben is, de kormányon végképp elkövettek, és főként arról, hogy a Fidesz nem politikai párt, hanem harci gépezet – nincs más működési módja. Az érv az igenlő válasz mellett az, hogy bármennyire együttműködés- és kompromisszumképtelenek, ők is a választók egy részét képviselik. Tehát kompromisszumos, a Fidesz iránt méltányos kormányzásnak kell-e kezdődnie majd, vagy nem?

Ha ki kell egyezni, akkor kikkel kell: csak a párttal vagy csak a szavazóival, vagy is-is? Milyen árat érdemes és kell ezért fizetni? És az ár meghozhatja-e egyáltalán a vágyott társadalmi békességet (ami nem vita és érdekellentét nélküliséget jelent természetesen, hanem szabályozott, kiszámítható, és nem az indulatok, gyűlöletek, uszulások, hazugságok által vezérelt együttélést)?

Ha viszont nem kell, nem szabad vagy nem lehet az ő mindig kizárólagosságra irányuló törekvéseiket vagy a híveikét beszámítva kormányozni és élni, mi a teendő a szükségképpen bekövetkező konfliktusokkal? Egyáltalán: hogyan képzelhető el demokratikus körülmények között (mert a mi rendszerünk demokrácia lesz), hogy figyelmen kívül hagyunk egy olyan pártot, amelyet magyar választók juttattak be a parlamentbe?

Mi a teendő a Fidesz kormányzásának a termékeivel (például az alaptörvény és az összes jogszabály)? Amelyek egy központosított, állam-dominanciájú, egyeduralomra berendezett rendszer megalapozását szolgálták, ennek összes kulturális és mentális diktátumával együtt. Elég-e farigcsálni, rendbe tenni őket, vagy az (Orbánéhoz képest) gyökeresen új rendszert gyökeresen más jogszabályokkal kell megalapozni? Más szóval: lehet-e az egyeduralom kiépítésére létrehozott jogrendre demokráciát építeni?

Mi a teendő a szakembernek kikiáltott kádereikkel? Tudjuk, hogy egészen képtelen mértékű kádercserét hajtottak végre az államigazgatás minden szintjén. És az esetek egy részében tudjuk, másokban vélelmezzük, hogy a politikai akarathoz való idomulás képessége volt a kiválasztásuk egyetlen kritériuma. Következzen-e újabb kádercsere-dömping? (Külön kérdés, mi legyen a kilenc–tizenkét évre bebetonozott Fidesz-káder felsővezetőkkel és más instanciákkal, de ez ahhoz a problémakörhöz tartozik, hogy a csak kétharmados többséggel megváltoztatható nagy tömegű szabályukkal és csak így leváltható embereikkel mi a teendő.)

És szerintem a legsúlyosabb kérdés: mi a teendő azokkal a létező viszonyokkal, amelyeket uralkodásuk idején létrehoztak (például új trafiktulajdonosok, például államosított iskolák, például államosított minden). Hiszen a jogszabályaik nem öncélúak, a társadalmi-gazdasági viszonyok megváltoztatását, ezen belül Orbán-hű, legalábbis kézből vezérelhető struktúrák, intézmények, társadalmi csoportok, tulajdonosi rétegek kialakítását szolgálták, és nemcsak szolgálták, teljesedésbe is vitték. Tudomásul kell-e venni ezt mint megváltoztathatatlant, vagy kezdeni kell vele valami? Ha igen, mit, milyen eszközökkel és milyen áron? Hiszen például az új, korrupciós eszközökkel szerzett tulajdon is tulajdon, és biztosak lehetünk benne, hogy itt is vaskos ellenérv lesz az az Orbán rendszere ellen szövetséget kötők körében, hogy nem járhatunk el úgy, ahogy ők tették: ha egy demokratikus jogrend és egy gazdaság a tulajdon tiszteletére épül, az ebül szerzett jószág is védelem alá esik. Tehát: tiszteletben tartjuk-e a Fidesz-klientúra tulajdonszerzéseit és vagyonosodását, vagy „demokratikus forradalom” következik az önkényesen, törvényellenesen és erkölcstelenül újrarendezett tulajdonviszonyok megváltoztatása érdekében?

Ez csak néhány gyakorlati kérdés, amely még sok más elméleti és gyakorlati kérdéssel kiegészíthető.

Sokan bizonyára viccesnek tartják, hogy úgy beszélek ezekről problémákról, mintha a felmerülésük és a megoldhatóságuk előfeltétele biztosan bekövetkezne: Orbánék vereséget szenvednek a jövő évi választáson. Nem állítom ezt, mert őszintén szólva fogalmam sincs, hogy így lesz-e. De hogy így legyen, annak nemcsak a demokratikus erők választási szövetsége a feltétele, hanem az is, hogy ezek az erők is és mi, választók is, tisztában legyünk azokkal a problémákkal és konfliktusforrásokkal, amelyek Orbánék legyőzése után biztosan megjelennek.

Tudom, hogy voltak már kísérletek ezeknek a kérdéseknek a megbeszélésére, nálunk is, másutt is. A Galamusban például Krémer Ferenc több sorozatot is szentelt a problémának (legutoljára: Hogyan lesz ebből demokrácia – I–V.), az Eötvös Károly Intézet pedig tavaly ősszel készült dolgozatát – A jogállam helyreállításának elvei nyolc tételben. Ajánlat a demokrácia híveinek – küldte meg pártoknak és demokratikus mozgalmaknak (és a Milla-válasz okán nekem is módom volt rá, hogy végiggondoljak néhány dolgot: Milla-baj). Ennek ellenére úgy látom, a beszélgetések-viták el sem kezdődtek, talán azért, mert a sürgető probléma (ki kivel köt szövetséget és kivel nem) elviszi az időt és a figyelmet. Pedig 2014-ben itt fogunk állni egy erős, Orbánra csavarodott (noha vereséget szenvedett Vigyor) párttal, milliónyi „békemenetelő”, felhergelt hívével, egy stabilan megalapozott antidemokratikus „rezsimmel” és egy agyonállamosított intézményrendszerrel és társadalommal.

Mihez kezdünk akkor?

(Az írás angol nyelvű összefoglalója Balogh S. Éva blogján olvasható: How to rebuild democracy in Hungary? According to some, not by compromise with Fidesz)


Mihancsik Zsófia


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!