Jelentés a Futrinka utcából
- Részletek
- 2013. június 03. hétfő, 05:28
- Huszár Ágnes
Épül-szépül a magyar nemzeti tér Záhonytól Hegyeshalomig. Centrumában az ország fővárosa, melynek utcatábláit szorgalmasan cseréli az emberek nemzeti szelleművé formálását célul kitűző önkormányzat. Elmúltak már azok az idők, amikor az utcanevek pusztán a házsor helyét, alakját jellemezték, pl. Völgy utca, Meredek utca, Könyök utca. Amikor még a nevek az itt lakók foglalkozására, tevékenységére utaltak: Mészáros utca, Kőfaragó utca, Vizafogó utca, Ponty utca. És az sem divat már, hogy egy környéken bokorszerűen kerüljenek egymás mellé a virágnevű terek, utcák vagy a nagy magyar festőkről elnevezett közterületek.
Ma Magyarországon az utcanévadás egészségesen a nemzeti szellemű (át)nevelés szolgálatában áll. Még egyszerű, sőt magasztos jelentésű köznevek is devalválódtak szocialista, kommunista asszociációs mezőbe keveredvén. Kiszorult a közterületekről a Kisdobos, a Felszabadulás tiltólistára került, a Köztársaság fegyelmezetten átadta a helyét II. János Pálnak. Gyömrőn magának a Szabadságnak kellett visszavonulnia, Horthy foglalta el a teret.
Persze a legműveltebb polgármesternek sem káptalan a feje, hogy ítéletet mondjon minden köztéri táblára kikerült szereplőről. Ki képes különbséget tenni – hogy csak egy példát mondjak – a gyanús oroszok: Puskin, Gorkij és Majakovszkij között? Mikor már a nyelvüket sem tanítják, ezt is kivívtuk szabadságharcunk egy korábbi szakaszában. A Magyar Tudományos Akadémia sietett a tanácstalan önkormányzatok segítségére. A tudósok által összeállított sillabusz alapján most már meg tudják különböztetni a nemzethű hazafiakat a trükkös árulóktól, a komcsi firkászokat a magyar lélek mélységeit megszólaltató remekíróktól. A nemzeti szimbolikus tér kitáblázására elkészültek az ajánló és tiltó listák.
Szépen fogynak a „diktatórikus rendszerek” létrehozatalában és fennmaradásában bűnösnek talált emberek neveit viselő közterek, s egyre több hazafi kapja meg az őt megillető táblácskát. Vidéken a Wass Albert nevét viselő utcák száma már-már megközelíti a Kossuth utcákét.
És most hirtelen nemzetközi botrány készülődik a keresztényi és nemzeti nagyasszonyról, a csaknem Nobel-díjas Tormay Cécile-ről elnevezendő utca miatt. Nincs baj, a főpolgármester állásfoglalásért az Akadémiához fordul, márpedig az ottani tudósok mindent tudnak, sőt, mindent jobban tudnak. A MAZSIHISZ hasonló érveken alapuló, korábbi tiltakozása nem indította cselekvésre a főpolgármestert.
A botrány most is csak azért készülődik, mert ezúttal egy nemzetközi tekintély, Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke emelte fel a szavát egy (pre)fasiszta szimpátiáit nyíltan hirdető közéleti szereplő nemzeti példaképpé avatása ellen. Tiltakozásában azzal érvelt, hogy az önkormányzatnak ez a lépése hitelteleníti a miniszterelnöknek azt az ígéretét, hogy „a magyar hatóságok fel fognak lépni az antiszemitizmus ellen”.
Tormay Cécile körül kétségtelenül hivatalosan is gerjesztett kultusz van kialakulóban, ennek az utcatábla nem az első jele. Kerényi Imre a jelenlegi kormányzat kulturális tótumfaktumaként kidolgozta az úgynevezett Nemzeti Könyvtár koncepcióját a „nemzeti oldal saját kánonjának” jegyében. Ezt kötelező olvasmányként „a kormány, a centrális politikai erőtér ajánlja jelenlegi és jövőbeni hívei számára”. Első kötete A régi ház, a két világháború közötti hivatalosság által ünnepelt írónő 1914-ben megjelent regénye, egy bágyadt Buddenbrook-utánérzés.
A kibontakozó kultusz jeleként szobrok is megörökítették már Tormay bárónő arcvonásait, csak a Rókus kórház előtt és a Hazatérés temploma (lelkipásztor: Hegedűs Lóránt) előterében állókat említem.
A Rókus kórház előtt – Wikipédia
Tormay nem volt tehetségtelen ember, írásait kortársai nagyra becsülték. Regényeiből számos fordítás is készült. 1936-ban a Hankiss Jánosból, Horváth Jánosból, Pap Károlyból és Pintér Jenőből álló bizottság javasolta őt írói Nobel-díjra. 1937-ben – Tormay halálának évében – ugyanők, Fredrik Böök svéd íróval és irodalomtörténész professzorral kiegészülve tették meg javaslatukat. Nem jártak sikerrel.
De Tormay nem elsősorban íróként vett részt a tizenkilencedik és a huszadik század fordulójától a harmincas évek közepén bekövetkezett haláláig a magyar közéletben, hanem a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége alapítójaként és egyik vezetőjeként is. 1930-ban a Corvin-koszorút nemcsak írói, hanem közéleti munkásságáért is kapta. Ebben a minőségében köszöntötte 1932-ben a hazánkba látogató Benito Mussolinit. Nemzetközileg sem volt ismeretlen, a Népszövetség Szellemi Együttműködés Nemzetközi Bizottságában a Marie Curie halálával megüresedett széket vette át.
De ne kábítsuk magunkat és másokat, Tormay késői népszerűsége nem írói kvalitásainak szól. Könyvei – egy jelentős kivétellel – elavult stílusukkal, kimódolt cselekményükkel aligha vonzanak rajongókat. Igazi bestsellerré – elsősorban szélsőjobb körökben – Tormay életrajzi írása, a Bujdosó könyv vált. Ez a könyv pedig csakugyan az antiszemita propaganda máig hatásos alapműve, szélsőséges portálok kedvenc idézetgyűjteménye.
Nem véletlen, hogy az utcaelnevezést a Jobbik képviselői is támogatták az önkormányzatban. Ennek során, saját homofób gondolatiságukat háttérbe szorítva, eltekintettek Tormay aligha kétséges leszbikusságától. Ahogy Tormay hű olvasója, Horthy Miklós is, aki még attól sem riadt vissza, hogy személyesen utasítsa a bíróságot, és így az írónő javára döntsön el egy ilyen tárgyú pert.
Tormay életművének intézményes felmagasztalása – beemelése az iskolai (fakultatív) tananyagba, a köztereken szobrok és utcanévtáblák elhelyezése, a Nemzeti Könyvtár sorozat indítása az ő regényével – egy alapvető célt szolgál: az antiszemita diskurzus legitimálását. Annak a gondolatiságnak, szóhasználatnak az elfogadását, amelyet a Bujdosó könyve képvisel.
Tormay az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság történetét írja meg ebben a naplószerűen felépített könyvében. Ezt az időszakot ő a magyar nemzet, a magyar „faj” élethalál-küzdelmeként élte meg. A magyarság gyilkos ellensége az ő világában a zsidóság, a nemzetközi tőke és az orosz forradalom helyi képviselője. Amely – a hosszú együttélés dacára is – idegen maradt a magyarságtól: „fagomba, penész, vértetű lehetnek ők az ezeréves fán, emészthetik az életerejét, de a vérkeringését nem táplálják, nem tartoznak hozzá.” (Bujdosó könyv. Feljegyzések 1918–1919-ből. Pallas Kiadó, 1923, 2: 157.) Az őszirózsás forradalmat és a Tanácsköztársaságot a rossz és a jó hosszú küzdelme szörnyű fináléjának láttatja: „Egy démoni ellenség ötven év munkájával lassan ellopta a magyar faj lelkét. Most, hogy hatalomra jutott, dühös sietséggel pusztítja el azt a lelket, hogy népünknek, ha valaha még feleszmélne, ne legyen mit visszavennie.” (Uo. 2: 123.)
Tormay az őszirózsás forradalom kitörését okát az oroszországi zsidók által bábként mozgatott Károlyi országvesztő tevékenységében látja. Károlyi baloldalra kerülését az „ősnemesi származású” Tisza István iránti feneketlen gyűlöletével magyarázza. Ennek a gyűlöletnek a kiélésére keresett szövetségeseket, s talált rájuk a zsidók körében. „Károlyi forradalmát csaknem kizárólag zsidók csinálták.” (Uo. 1: 101.) Kik a Nemzeti Tanács tagjai? „Tizenegy zsidó és nyolc bűnös magyar!” (Uo. 1: 15.)
A Tanácsköztársaság zsidó vezetői apokaliptikus szörnyetegekként jelennek meg a könyv lapjain: Kun Béla húsos varangyként, Szamuely Tibor fekete hiénaként. A könyv lapjain újra meg újra szörnyű vízióként robog végig Szamuely mozgó kivégzőhelye, véráztatta vonata. „Most, hogy visszagondolok, emlékezetemen át egyre élesebben látom a fekete hiénaember arcát. Visszataszítóan mosolyog új hatalma fölött. Látom fekete sima fejét és fekete kesztyűs keze int. Bitókat állítanak fel, ahová mutat. És az akasztófák, mint fekete héber írás, ott maradnak az ég alján, mikor különvonatán odébb megy, más lázadó tájak felé.” (Uo. 2: 127.)
Ennek a szövegnek a szerzőjét kívánják ma nagy magyar nemzeti íróként megtisztelni azzal, hogy egy budapesti közteret neveznek el róla. Noha a szöveg szófordulatai, következtetései a mai politikai szélsőjobb gondolkodásának elemei, retorikájának visszatérő sablonjai.
Várjuk az MTA bizottságának kompetens és kiegyensúlyozott döntését. Amely gyaníthatólag – akárcsak Prohászka Ottokár esetében – felmentő lesz. Tormay kezéhez – ki is vitatná ezt – nem tapad vér. Nem vett részt sem a rekvirálásokban, sem a deportálásokban. De azok tudatának formálásában, akik ezt tették, tevékeny része volt. A Bujdosó könyvvel és egész közéleti szereplésével.
Én maradnék, amíg lehet, itt a világnézetileg semleges Futrinka utcában. Addig is, amíg kis utcánk – nincs kegyelem! – fel nem veszi valamelyik nagyszerű, keresztény-nemzeti gondolkodású magyar író, Dücső Csaba vagy Dövényi Nagy Lajos nevét.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
