Háztűznéző



Nyerges András

Néhány szó új könyvem, a Háztűznéző elé

Első könyvem, egy 1963-ban megjelent verseskötet nemcsak kívül (a borítótervező jóvoltából), de belül is, ifjonti éretlenségem jeleként, harsányzöld volt. Hogy azóta be- vagy megérett-e a termés, mások tiszte lesz (lenne) eldönteni, azt azonban nyugodt szívvel állíthatom, hogy íróként sohasem henyéltem. A megírnivalóim (épp mint körülöttem a világ) idővel egyre bonyolultabbak lettek, s épp a feladat nehézsége sarkallt, hogy spekulációk helyett azt írjam, amit megélnem adatott, és úgy írjam meg, ahogy csak én ismerhetem. Bár idén már éppen ötven éve, hogy a pályám elkezdődött, ahányszor új könyvet írok, mindig azt az izgalmat érzem, amit kezdőként – talán ezért mondják a hozzám közel állók, hogy a fejem lágya sosem fog már benőni. Jubileumot ünnepelni sem szokás (s főképp nem magának a jubilánsnak), de ez talán megbocsátható, ha munkával teszem. Ezért a Háztűznézővel, regényeim sorában éppen a tizedikkel ünnepelek, és hogy ne mondhassák, könnyen akarnám megúszni az évfordulót, jól meg is nehezítettem a magam dolgát: a régmúltban, a negyvenes-ötvenes-hatvanas években játszódó korábbi történeteim után most közelebb merészkedtem a mához: a rendszerváltással kezdődött jelenhez.

A kiadó ismertetője

„Külvárosból belvárosba, pártállamból demokráciába, panellből patinás házba – 1989 tájt az egész hazai világ váltani akart: ki rendszert, ki otthont, ki jövőképet. Hőseink, akik teli vannak illúziókkal, azt tapasztalják, hogy egzisztenciájuk veszélybe kerül, a politika betör az életükbe, s a házban, ahol élnek, a lakóközösséget ellenséges táborokra osztó konfliktus zajlik. Ezzel olyan játszma szereplőivé válnak, ahol az a tét: megússzák-e a változást jellemük sérülése nélkül? Nyerges András regénye a rendszerváltást alighanem elsőként teszi górcső alá nem a politikaformálók, hanem a döntések következményeit elviselő hétköznapi emberek szemszögéből.”


Részlet Nyerges András Háztűznéző című regényéből
(Noran Libro, 2013, 342 oldal)

1/15. A lakásokról, amiket Gyalogék (vagyius Gyégyé és Gyégyégyé) korábban láttak, rendre kiderült valami, aminek már a felkínálása is zokon vehető sértés volt a meghirdetői részéről. Egy félméter átmérőjű folt a mennyezeten, amit az ott lakók egyszeri, sosem ismétlődött beázásként próbáltak elmismásolni, ők azonban észrevették, hogy a foltnak csak a pereme száraz és sárgás, a közepe sötét, vagyis nemrég újra átnedvesedett. Megesett az is, hogy Gyégyé szinte beleszeretett egy hatalmas, barna csempékből rakott kályhába, és vágyakozva támasztotta neki a hátát, gyere, súgta a feleségének, hallgasd meg, ez nemcsak melegít, de brummog is, mint egy szelíd házimedve. Elhiszem, de ez a lakás akkor is rémséges, válaszolta Gyégyégyé, amint kettesben maradtak, nézd, mekkora a belmagasság, legalább négy méter, ezért kell a kandalló is, másképp lehetetlen kifűteni, mi viszont nem győznénk tüzelővel. Egy másik, ékszerdoboznak is beillő, az övékénél nem nagyobb, csak jobb beosztású lakástól aztán ő volt elragadtatva. Magukkal vitték a saját lakásuk alaprajzát, de a házigazdát semmi más nem érdekelte, csak a ráfizetés összege. A négyzetméterárnál tízszeres szorzót alkalmazott, így jött ki neki négymilliós különbözet. Gyégyé elhűlve vitatkozott, de nálunk jobb a levegő, közel a Duna, és van előttünk egy park, ahol virágzanak az olajfák. Szarom rá, volt a válasz, azt mondják meg, mennyit tudnak perkálni! Ha a négy sok, három milliócskájuk csak van? És kettő? Gyégyé legszívesebben faképnél hagyta volna, de látta, hogy a felesége nem szeretné ilyen könnyen feladni. A miénk szövetkezeti lakás, próbálkozott egy nyomósabb érvvel, ma, amikor mindenki meg van veszve a tulajdonért, ön képes volna elszalasztani a lehetőséget, hogy tulajdont szerezzen? Szarom rá, ismételte a házigazda, de nem értem, hogy mertek idejönni, ha semmijük sincs. Ez szédelgés, amiért följelenthetném magukat! Gyégyé meghökkent, bocsánat, mondta, a semmi azért túlzás, nemsokára, ha minden igaz, megjelenik egy könyvem, annak a honoráriumából tudnánk fizetni. Cirka mennyit, nézett rá szúrósan a házigazda. Hetvenezerről volt szó, de az még nem biztos. Maga könyvet ír, ennyiért? Atyavilág, és egy ilyen olcsójánossal tárgyalok? Na jó, ne mondják, hogy lenézem az értelmiséget, könyvritkaságokat is beszámítok, ha maguknak úgy könnyebb, mondjuk egy kódexet vagy ilyesmit. Ezek után Gyégyégyé érezte úgy, hogy elégtételt kell vennie. Ritkaságunk épp lenne, mondta kissé levegőben hagyva a folytatást, a Cserépfalvi-féle Nagyon fáj, számozott példány, merített papíron, de attól nem szívesen válnánk meg. Takarodjanak, bömbölt a házigazda, a magukra pazarolt időm is többe fáj, mint a szaros könyveik. Tűnés, mert nem állok jót magamért. Iszkoltak kifelé, de Gyégyégyé a küszöbről még visszaszólt, magánál meg a hallban penészfoltok vannak!


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!