Piros lap a zsebben
- Részletek
- 2013. máj. 30. csütörtök, 04:45
- Kakuk György
Május 24-én pénteken tette közzé a kormány a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján az úgynevezett reklámadó tervezetét. A ötlet lényege, hogy sávosan megadóztatnák azokat a cégeket, amelyek reklámokat tesznek közzé. A sávos adókulcs a javaslat szerint így nézne ki: 1 milliárd forint alatti bevétel esetén 0 százalék, 1–5 milliárd forint között 1 százalék, 5–10 milliárd forint közötti részre 10 százalék, az ezt meghaladó részre 20 százalék lenne. A „bizarr” ötletet Rogán Antal azzal indokolta, hogy „az uniós terhek csökkentése érdekében a milliárdos reklámbevételű vállalatoktól hozzájárulást kérjenek”. Természetesen a találgatások azonnal elindultak, hogy mi lehet dolog hátterében, hiszen azt maga Rogán is elismerte, hogy a tervezett reklámadóból befolyó bevételek mértéke elhanyagolható az állami költségvetéshez képest. A maximum 10 milliárd forintra becsült állami bevétel haszna köszönő viszonyban sincs azzal a kárral, amelyet ez az új, meglebegtetett adóforma okozhat.
Az új adó az amúgy komoly gondokkal küzdő reklámpiacot tönkreteheti. Miközben szembemenne azzal a kormányzati törekvéssel, amely a jelenlegi ínséges időkben a belső fogyasztás élénkítésével próbálja valahogy beindítani a gazdasági növekedést. Ha nincs reklám, mert eltűnnek a felületek, nincs semmi, ami valahogy szinten tarthatja a lakossági fogyasztást. Így a reklámadó kártékony hatását nem csak az adó alanyai, de a potenciális hirdetők is megérzik, és számolniuk kell súlyos következményeivel. Így végső soron a költségvetésnek is, amelynek ebből eredően csökkenő bevételekkel kell számolnia.
Természetesen a bejelentés időzítése egyből a TV2 várható eladásra terelte a figyelmet. Nem véletlenül, hiszen a tervezett reklámadó két legnagyobb alanya a földi sugárzási engedéllyel rendelkező kereskedelmi televíziók, a TV2 és az RTL Klub. Közülük a TV2 tulajdonosai éppen vevőt keresnek a csatornára.
A TV2 jelenleg a Pro7–Sat1 csoporthoz tartozik. A teljes médiaportfolió tulajdonosa, egy 2006-ban megkötött üzlet eredményeként, a Kohlber Kravis Robert and Co. (KKR) és a Primera Advisers Ltd. kockázatitőke-kezelő alapok. A KKR–Primera-ügyletet 2006-ban kötötték, amikor felvásárolták az észak és kelet-európai rádiókat és televíziókat üzemeltető Scandinavian Broadcasting Systems-t (SBS), az 1997-ben elindult TV2 többségi tulajdonosát. Majd ugyanez az alapkezelő 2007-ben megvásárolta a Pro7–Sat1 csoportot, Németország második legnagyobb médiacégét, amely így egyesült a volt SBS médiabirodalommal. Mivel a kockázatitőke-befektetők szigorú időlimitet szabnak a befektetéseiknek, amely általában maximum hét év lehet, ezért van most napirenden a KKR-hez tartozó cégek eladása.
Az már korábban világos volt, hogy ezt a gigantikussá nőtt médiaportfoliót egyben nem lehet eladni. Elsősorban a megváltozott a gazdasági körülmények, a globális érdeklődés hiánya miatt. Ezért a KKR részenként a regionális befektetőkre koncentrálva dobta piacra a médiabirodalmat. Az észak- és nyugat-európai rádiók és televíziók már vevőre találtak. A német Pro7–Sat1 csoport, a magyar és a román érdekeltségek várnak még eladásra.
A német csoportnál, bár még semmi nem biztos, elképzelhető egy menedzsment által történő kivásárlás. A román érdekeltség meglehetősen problémás a csatornák kis piaci részesedése és a piac telítettsége miatt. És ott van a magyar TV2, a maga tematikus csatornáival, a FEM3, PRO4 és SuperTV2-vel. A hírek két komoly ajánlatról szólnak: a Modern Times Group (MTG) skandináv cégről, amely Magyarországon is jelen van a Viasat csatornáival, és a Nyerges Zsolt Fidesz közeli vállalkozó Infocentere közötti versenyről. Természetesen a politikai hangok is megszólaltak. Nyerges vágyait gyorsan összekötötték a reklámadó ötletével, mondván, ezzel szeretnék a potenciális külföldi vevőket elriasztani most, amikor már nagyon közel vagyunk július 1-jéhez, amely a KKR szigorúan meghatározott eladási dátuma.
Információnk szerint azonban a kép nem ennyire egyszerű. Mindenekelőtt a verseny nem kétszereplős. A TV2-re ugyanis a fent már említett két cégcsoport mellett bejelentkezett néhány más potenciális vevő is. Németország harmadik legnagyobb médiacsoportja, egy komoly görög médiacsoport és a Szlovákiában elsősorban kelet-európai pénzekből létrejött és gazdaságilag sikeres JOJ csoport. Hallani egy hatodik érdeklődőről is, amelynek kiléte és pontos szándékai egyelőre homályosak, ám azt tudni, hogy felvették a kapcsolatot a KKR-rel és a lehetséges akvizícióról tárgyaltak.
Az elmúlt néhány napban az is kiderült, hogy a reklámadó nem rázta meg – és nem rázta le – az érdeklődőket. Úgy tűnik, helyén kezelik az ötletet. Az ugyanis világos, hogy a május 24-i bejelentés nem az EU-s túlzottdeficit-eljárásról és az alóla való kikerülésről szól, és nem is a költségvetés egyensúlyának megszilárdításáról. A fideszes kötődésű médiabirodalom sem elég tőkeerős ahhoz, hogy belevágjon egy ilyen üzletbe. Miért adna ki Nyerges milliárdokat a vásárlásra, majd fizetné a TV2 veszteségeit, amelyek ebben az évben is 2 milliárd forint fölött lesznek? (reklámadó nélkül) A TV2 most is a Fideszé. A vállalat alkalmazottja, Pindroch Ferenc, akit a HírTV-től igazolt le a csatorna, hírpolitikai tanácsadóként, amolyan politikai komisszárként személyesen felügyeli, mi az, ami elhangozhat a TV2 közéleti műsoraiban. Miért venné meg hát politikai okokból a Fidesz közeli vállalkozó a TV2-t, ha az ingyen is az övé, és arra használja, amire akarja.
Az RTL Klubbal kapcsolatban ugyanilyen kétséges a helyzet. A Bertelsmann legendás vezérigazgatója, Gerhard Zeiler, aki a cégen belül Isten előtt állt egy kicsivel, nyugdíjba ment, és az új menedzsment tőzsdére szeretné vinni a céget. Ebben partner az év elején a cég felügyelőbizottsági elnökének kinevezett Christoph Mohn, aki apja halála után fokozatosan vette át a családi médiabirodalom irányítását. A magyar RTL Klub, különösen azokban az években, amikor évi 5–6 milliárd forint adózás utáni nyereséget termelt, az Bertelsmann-birodalom egyik kedvence volt. Az elmúlt években a megtermelt nyereség ugyan csökkent, ám a cégbirodalmon belüli presztízs kissé kopott csak meg. Az RTL Klub most is ugyanolyan kitüntetett helyen van, mint az „aranykorban”. Így előrelátható a reakció egy olyan kormányzati intézkedés esetén, amelyet a Bertelsmann-nál nem másként mint büntetőadóként interpretálnának. És nekik Németországban igen jók a kapcsolataik. Az RTL piaci részesedésével uralja a német televíziós piacot. A cégcsoport tagja a legnézettebb hírtelevízió, az NTV. Angela Merkelnek pedig a szeptemberi választások előtt nagy szüksége van a Bertelsmann-csoport szimpátiájára. Ha másért nem, hát azért, hogy úgy alakuljanak a dolgok, hogy koalíciós partnere, a FDP megugorja az 5 százalékos bejutási küszöböt és koalícióképes maradjon. Így nem tűnik jó ötletnek, megint kihúzni a gyufát a németeknél, különösen egy csekély haszonnal kecsegtető adó miatt. Ha mégis megtörténne, ami véleményem szerint nem valószínű, akkor Merkel sem lesz ellene, hogy „beküldjék a lovasságot”.
The all blacks perform the haka – pink-latte.blogspot
Akkor hát miért ez az egész? Elképzelhető ugyan, bár én az elmúlt évek keserves csalódásai ellenére még mindig bízom a józan ész erejében, hogy egy szimpla fideszes szabadságharcos ötletelés eredménye a május 24-i bejelentés. Valószínűbb, hogy a TV2 eladása előtt a kormánypárt szeretné világossá tenni a szabályokat a második legnézettebb televíziós csatorna jövőbeni tulajdonosai számára: megmutatta a felsőzsebét, amelyben ott lapul a piros lap. Hogy egy másik focis hasonlattal éljek, aminek most oly nagy a divatja: olyan ez, mint amikor a két csapat már áll a játékoskijáróban, és szépen felsorakozva vár a kivonulásra. És a balhátvéd ott a sor végén csendben lerúgja az ellenfél jobbszélsőjét. Csak éppen hogy, minden feltűnés nélkül, hogy mire kiérnek a pályára és elkezdődik a meccs, addigra a szélső tudja, kivel áll szemben.
Írásai a Galamusban:
– A Milla-dilemma
– A permanens fülkeforradalom
– Zöld munkát, teljes kiőrlésű kenyeret!
– Együtt… de kivel?
– Kreatív választások
– Változó Amerika
– GOTOV JE! – A szerb analógia
– Sárga csillagok, barna és rózsaszín háromszögek
– Rogán a válasz
– Nemzeti felejtés és összeborulás
– Egy hét
– Csizma az arcon
– Ennek is vége
– Műfaji követelmények
– Ömlik
– A Milla civiljei
– Fiatal nő, pamutpulóverben
– Egyedül elbukunk
– A hó leple alatt
– Középső ujj
– Magyar sors
– Lúzer FC
– Ich bin ein…
– Május 1-je az állatfarmon
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!