Újabb miniszterelnöki szentbeszédek
- Részletek
- Lendvai L. Ferenc
- 2013. máj. 28. kedd, 06:07
Már megint egy korábbi témámat vagyok kénytelen tovább fejtegetni. De mivel a magyar miniszterelnök, úgy látszik, minimum kéthetenként szükségesnek tartja egy újabb prédikáció elmondását, mindnyájan kénytelenek vagyunk szembenézni azokkal a történelmi és egyháztörténeti blődségekkel, amelyeket ilyenkor előad. Ezeket az olvasók kímélése céljából nem fogom mindenütt szóról-szóra idézni, csak a lényegüket – ha valaki nagyon vágyik utánuk, megtalálhatja őket itt a Galamuson.
A zirci ciszterci apátságban természetesen ennek a rendnek az érdemeit méltatta. Lehet is, az európai történelem egyik legfontosabb rendjéről van szó. Szent Bernát egyik hasonlata nyomán azt tartotta szükségesnek kiemelni, hogy a rend tagjai mindig megtalálták azokat a területeket, ahol lámpást kell gyújtani. Erre nézve három konkrét példát hozott föl: (1) Az Árpád-házi királyok tudták, hogy a rend birtokain olyan magas színvonalú mezőgazdasági művelés zajlik, ami példaértékűvé válhat a magyarok számára. Így van. De az nagyjából 1000 évvel ezelőtt volt. Ma a termelés legkorszerűbb eredményeit szintén Nyugatról várhatjuk ugyan, azonban nem a szerzetesrendektől. (2) Amikor 1773-ban föloszlatták a jezsuita rendet, a ciszterciek vették át helyüket a gimnáziumi oktatásban. Nos, a rendnek valóban sok kiváló iskolája volt és van, de a jezsuiták korábbi szerepét 1773 után nem ők, hanem a piaristák töltötték be. Ezt mindenki tudja, akinek legalább halvány fogalma van a magyar iskolatörténetről. De hát már szerte Európában tudja mindenki, hogy a magyar miniszterelnök mindig annak a közönségnek hízeleg, amelyiknek éppen beszél. Legközelebb majd elmegy a piaristákhoz, s ott majd az ő érdemeiket fogja méltatni. (3) Ezt most idézem: „Úgy illendő, hogy külön megköszönjem azt a támogatást, amit 2010-ben a választások előtt, illetve a választások során, Önök zirciek adtak nekünk, illetve személyesen nekem is.” Majd meglátjuk, hogy némi történelmi idő elteltével vajon büszkék lesznek-e a zirciek, illetve általában a ciszterciek arra a politikai szerepre, amellyel nem az Árpád-házi királyok, hanem az Orbán-házi kiskirályok uralmát segítették.
Ciszterciek mezőgazdasági munka közben – Jörg Breu (1500) – Wikipedia
Miniszterelnökünk szerint azonban a Nyugat és Magyarország közötti viszony mára megfordult. Ezer éve még mi tanulhattunk a Nyugattól, ma viszont a Nyugat tanulhatna tőlünk. Mert most itt gyulladt föl az a bizonyos lámpás. Eredetileg ugyan azért alkottunk alkotmányt és törvényeket, hogy magunknak gyújtsunk jelzőfényt: hogyan élhetünk úgy, ahogyan magyar módra elgondoljuk. De ez a jelzőtűz Európának is szól. Mert ha valahol lámpást gyújtanak, „akkor a hirtelen támadt fény zavarhatja a homályban járók szemét”. Európában pedig minden, ami korábban érték és igazság volt, szóval a keresztény Európa mára homályos emlékképpé vált. „Mi, magyarok látjuk, saját bőrünkön érezzük, az egykor méltányos és nagyvonalú Európa ma gyakran igazságtalan, és néha bizony visszaél a hatalmával. Azt látjuk, hogy azokkal [...] a nemzetekkel szemben elnézőbb, akik csendben meghúzódnak a homályban.” Szóval először is: a kereszténység mint egyetemes vallás és a keresztény Európa soha nem az olyan alkotmányokat és törvényeket kedvelte, amelyeket provinciális helyi viszonyokra szabtak, hanem – Szent Páltól Aquinói Tamásig – mindig is a természetjogi koncepció alapján állt. Másodszor: a kereszténység nem formális vallási hovatartozást jelent, amely szerint mondjuk Etiópia is keresztény ország, hanem például a keresztény jogállam szellemét vagy az egyetemek autonómiájának tiszteletben tartását jelentette már az európai középkorban is. Harmadszor: miniszterelnökünk szerint Európa csak Magyarországot bántja, mert kilép a homályból, akik ott maradnak, azokat nem – csak hát úgy tűnik, rajtunk kívül mindenki ott marad, a németek, a franciák, még a britek is, szóval maga Európa.
A homályból kilépni azt jelentette, hogy át kellett építeni az országot, mert ha nem tettük volna meg, akkor továbbra is mások gyarapodnának még a magyarok munkájából, és „akkor adórabszolgaságra fogunk jutni, és az utolsó fillért is ki fogják szedni a zsebeinkből [magyarul: zsebünkből]”. Érdekes módon másutt ezek a hagymázos rémálmok senki fejében nem fordulnak meg, mégpedig nemcsak Nyugaton, hanem mondjuk a szomszédos Romániában sem, ahová most a gonosz nyugati kizsákmányolók és rabszolgatartók a tőkéjüket befektetik – Magyarország helyett. No de sebaj! Immár Magyarországon is eljött az aratás ideje. Habár eddig is „[v]olt mentségünk természetesen, hiszen mindannyian tudjuk, hogy Magyarország [...] az európai gazdaság része”, és így az átkozott Nyugat átkozott válsága begyűrűzött hozzánk! Holott ugyebár mindenki látja, amikor Hegyeshalomnál átlépi hazafelé a határt, hogy micsoda virágzó országba érkezik, boldogan háta mögött hagyva a nyomorgó Nyugatot! És ez most látványosan is meg fog mutatkozni: „Ma már beszélhetünk aratásról.” Például ma 160 ezerrel többen dolgoznak, mint a 2010-es választáskor, és „közülük 54 ezer roma származású cigány ember, aki korábban soha életében nem dolgozott, de a kormányváltás utáni új rendszernek köszönhetően talált magának munkát”. Hát akkor megint: (1) „Roma származású cigány ember” – mi a fene ez? (2) Igen, „talált magának” – közmunkát. (3) A Kádár-rendszerben a cigányoknak valódi munkahelyük volt, és dolgoztak.
A debreceni református Nagytemplomban is mondott egynéhány sületlenséget nagytiszteletű miniszterelnök urunk. Például most egyenesen úgy fogalmazott, hogy Európa egyre mélyebben gázol a válság ingoványába... Ezzel szemben a 2010-es magyar választás igazából egy társadalmi szerződés volt – szóval már nem is egyszerűen alkotmányozási fölhatalmazás! Ebben az új társadalmi szerződésben mi erősek, mint igazi farkasok, összefogunk, míg a gyöngék (vagyis az európaiak, akik nyilván birkák) széthullanak. Ismét igazolva a genius loci fogalmának sajátos értelmezését, most a magyar protestantizmust dicsőítette mértéken fölül, mondván: a magyar nyelv voltaképpen ennek a legnagyobb emlékműve. Hát én bizonyára az utolsók egyike lennék, akik kisebbíteni akarnák a protestáns vonulat szerepét a magyar kultúra történetében, de azért mintha lett volna valami Pázmány Péter is...
Komolyan mondom, ez az ember a szélhámosság lángelméje.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
