rss      tw      fb
Keres

A győri UCSK feloszlásától a Magyar Szigetig




A Győri ETO nyerte a 2012–13-as magyar focibajnokságot. A szurkolók szombaton ezt így köszönték meg a csapatuknak: „Több nemzet, egy csapat – köszönjük”, „olvashattuk a tegnapi mérkőzés előtt a győri szurkolóktól, akik gesztusként valamennyi ország zászlóját megmutatták, akik játékost adtak a bajnokcsapatnak. Így történt, hogy a magyar mellett a szlovák, a román, a szlovén, a szerb, a horvát, a bosnyák, a grúz, a cseh, az észt és a litván lobogó is előkerült, jelezve azt is, hogy először nyert magyar bajnokságot győri színekben idegenlégiós.”


forrás

A fenti hír azonban folytatódik, így:

„Ez a gesztus az internetes fórumokon olyan lavinát indított el, hogy feloszlatta magát az egyik legösszetartóbb és leghűségesebb szurkolói csoportunk, az UCSK. Az alábbi levelet ők írták:

Szurkolótársak, Barátok, Ismerősök!

Harminc év után újra bajnok lett szeretett klubunk, az ETO. Istenem, mennyit vártunk erre… Mennyire nehéz volt felfogni ezt, egy új, eddig ismeretlen érzés volt. Ez alkalomból a bajnoki címet elérő csapatnak, a játékosoknak terveztünk egy gesztust utolsó hazai meccsünkre.

Ne vitassa senki: a legjobb szándékkal akartuk megköszönni nekik a negyedik csillagot.

És a lehető legrosszabbul sült el…

Senki ne gondolja, hogy bárki is elkötelezett lenne nálunk ezen országok iránt, vagy bármilyen formában éltetnénk őket. Természetesen látjuk, olvassuk, hogy az ország más részeiből a rosszakarók erre próbálják kihegyezni, de ahogy eddig sem volt ez igaz, úgy most sem erről van szó. Ezt VISSZAUTASÍTJUK! Főleg nem a két legtöbbet emlegetett lobogó esetében.

Ahogy a kiírás is utalt a nemzetiségeiben sokszínű keretre: „Több nemzet, egy csapat!”

Azóta iszonyatos mennyiségű kritikát kaptunk a zászlók miatt. Magunk is belátjuk, hibáztunk. Igen, HIBÁZTUNK! Rossz döntést hoztunk, akaratlanul is megbántottunk érzéseiben sok más magyar embert. Mivel az ötlet, a görcsös tenni akarás a csoport pár tagjától származik, ezért kérjük, hogy a csapat többi szurkolójának a szombati meccsen történt látvány miatti szidásától a továbbiakban tartózkodjatok. Megelőzvén azt, hogy magunk felelősségében osztoznia kelljen másoknak is, nyilvánosan felvállaljuk azt, és bevállalva mindent, úgy döntöttünk, befejezzük. Ennyi volt.

Tizennégy év után az UCSK ezúton jelenti be megszűnését.

Nem így terveztük. Nehéz is ezt kimondani, az életünk egy darabja szétesik a kezünkben.

Nem ez volt az elképzelt jövő, de keserűségünkben látjuk, hogy a kialakult helyzet megkívánja ezt a döntést, miszerint a jövőben semmilyen formában ne működjünk tovább.

Minden magyar embertől és szurkolótárstól, de legfőképpen a határon túli magyar Barátainktól bocsánatot kérünk, bár tudjuk, ez kevés vigaszt nyújthat Számukra, Számotokra.

Bizonyára mi soha nem fogjuk megérteni és átérezni úgy a magyarságtudatot, mint Ti, a határon túl élő magyarok. Nekünk megadatott születésünk folytán, hogy hazánkban éljünk, ti pedig naponta szembesültök a megkülönböztetettség gyakran megalázó jelenségeivel.

Köszönjük, hogy együtt szurkolhattunk Veletek! Mindezen szép emlékkel együtt még inkább fájó, hogy rengeteg barátunkat bántottunk meg a nem átgondolt kivitelezéssel.

Győr, 2013. május 26.”

Így számol be az ügyről az „ultrák” honlapja:

„A Drukkerkocsma Magyarország ultrái topicjában jelentette be megszűnését a győri UCSK szurkolói csoport. Döntésükre azután került sor, hogy pénteken a Győr-MTK mérkőzésen botrányos koreográfiát készített az ETO-tábor. A győri ultrák grúz, litván, nigériai, szlovák, szlovén és román (?) zászlókkal köszöntötték csapatukat, egy TÖBB NEMZET, EGY CSAPAT felirat kíséretében. A győriek ezután óriási kritikát kaptak az ország minden szegletéből és a határon túlról is.”


Hogy milyen „kritikákról” van szó? Például:

– „A győri ultrák azt hiszem a mai produkciójukkal mindenki ellenségévé váltak itthon!”
– „Remélem kiszoptok a strestikes szlovák kurva anyátokba majd, SZÉGYEN bazdmeg”
– „Kéziben a románokat szopták fel három év alatt kétszer. Ez Győr. A magyar szurkoló társadalom legalja.”
– „Minden MAGYAR tábor kritizálásától tartózkodni szoktam, de ez olyan szinten az alja mindennek, hogy hányok.”
– „Van egyébként tót játékosuk? persze, tudom, h tót az, aki cseh létére tud magyarul... mellétéve a kézis valcseai bratyizásukat, megállapíthatjuk, h egy masszív hányinger a győri kemény mag.”
– „Nincs mentség a tót zászlóra! Ettől függetlenül mint szurkolók nemhogy bajnoki címet, de NB3-at sem érdemeltek Győrben.”


És egy „ellenvélemény”:

„én sem vagyok oda a zsidókért, a cigók 99%áért, az ostoba négerekért stb. De hogy a lakosság nagy része nem tud túllátni ezen, azt szomorúnak tartom. Érdekes kivitelezés volt ez a koreó, de ahogy a közleményükben is írják senkit nem akartak megbántani ezzel.. és miért is akartak volna? Én, aki az egész Kárpát-medencére kiterjedő Magyarországban hiszek és vallom, hogy az most is működő nemzetállam lenne, nem tudom megérteni, hogyan gondolkodhatnak úgy mások, hogy a többi nemzetet nem képesek elfogadni. Basszus, ezek a különböző nemzetiségű (román, szlovák, stb) játékosok vittek győzelemre egy magyar csapatot. Ez tökéletes bizonyítéka arra, ami több mint 900 évig működött nálunk. Sose egyedül vívtuk a csatánkat, mindig voltak mellettünk mások, akikkel egy országban éltünk románok, szlovákok, szerbek, horvátok, szászok, ruszinok és még sorolhatnám… éppen ezért nem értem, hogy miért ne lehetne elfogadni az olyan népeket, akik valamilyen közös ügyben a mi oldalunkon állnak. A sovinizmus elítélendő. Se magyar, se román, se szlovák ne legyen soviniszta, mert abból csak baj, mint ahogyan most ebből is.”

És hogy kik az ultrák?

Az Ultrának nincs neve, csak a legjobb barátai ismerik. Az Ultrának nincs arca, mivel leginkább kapucni fedi fejét és sál takarja száját.

Az Ultra máshogy öltözködik, mint a többség és nem követi a legfrissebb trendeket sem. Ha egy Ultra végigsétál az utcán, felismered még akkor is , ha nem viseli csapata logóját. Az Ultra csak akkor támad, ha megtámadják, de segít, ha szükség van rá. Az Ultra akkor is Ultra marad, amikor leveszi sálat és haza tér otthonába, mert egy Ultra a hét minden napján harcol.

A tapasztalt Ultra példát mutat a fiataloknak, akik tisztelik az idősebb Ultrákat. A fiatal Ultrák büszkék, hogy egy tapasztaltabb társuk mellett állhatnak és, hogy tanulhatnak az idősebb kritikájából. A fiatalok elpirulnak, ha kezet ráz velük egy régi motoros. Amikor egy átlagember ránéz egy Ultrára nem érti meg őt, de az Ultra nem is akarja, hogy megértsék és nem is szeretné elmagyarázni miről szól ez az egész. Minden Ultra különbözik: vannak, akik viselik csapatuk színeit és logóit, de vannak olyanok is, akik soha nem rendelkeztek ilyenekkel. Vannak, akik kizárólag csoportjukkal tudják elképzelni az utazásokat és vannak a magányos farkasok, akik önmaguk alkotnak egy csoportot.

Az Ultrák különböznek, de ami egyesíti őket: az a csapatuk iránt érzett szeretet; a kitartás, hogy 90 percen keresztül állnak esőben és fagyban. Egységesek a teljes hangerővel történő kantálás élményétől; egységesek akkor is, amikor félrészegen utaznak haza idegenből a vonaton; egységesek, amikor átvonulnak az ellenfél városának központján; egységesek, amikor négyen is megosztoznak egy szendvicsen több óra éhezés után; egységesek, ha már csak egy cigijük maradt; egységesek nézeteikben, életformájukban és mentalitásukban is.

Ez a sok dolog, ami megtestesít bennünket, különít is el egyben a világ többi polgárától. Az aggódó szülőktől, a döbbent unokatestvérektől, az ijedt iskolatársaktól, munkatársaktól és az intoleráns tanárainktól. Az Ultra nem vandál vagy agresszor, csak életformáját védi a folyamatos elnyomás ellen. Azt az életformát védi, amely most veszélyben van a társadalmi problémák, a tudatlan média, az egyre több fiatalt bevonzó diszkók, valamint leginkább a rendőrség és a szövetségek IGAZSÁGTALAN ELNYOMÁSA miatt.”


És egy aktuális cikk a magyar „ultrák” honlapjáról:

Júliusban ismét leomlanak a határok: jön a XIII. Magyar Sziget!

Július első hetében újra leomlanak a határok és ismét várja a nemzeti érzelmű fiatalokat a XIII. Magyar Sziget, a Kárpát-medence legnagyobb nemzeti-radikális seregszemléje. A helyszín ezúttal is Verőce, a festőien szép Csattogó-völgy, a fővárostól mintegy 50 km-re.

A fesztivált idén is a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVMI) szervezi és ezúttal is a legnépszerűbb nemzeti rock együttesek lépnek fel rajta. Idén a fesztivál öt napos lesz, szerda délutántól vasárnap estig tart majd.


Néhány program:

– Baráth Zsolt [jobbikos parlamenti képviselő] előadása: Tiszaeszlár utóélete [Lásd: Botrány a parlamentben a tiszaeszlári beszéd miatt]

– Harcművészeti bemutató –Farkas Zoltán, Jancsi József, Molnár Gábor (Betyársereg)

– Barcsa-Turner Gábor – Incze Béla: „Mi Magunk” (A HVIM szellemisége és gyakorlati tevékenysége)

– Küzdelem az élettérért – kerekasztal – Tyirityán Zsolt, Budaházy György, Dér Zsolt, Jóna Tibor

– Lipusz Zsolt [„történelemtanár, a Kuruc.info publicistája”]: Modern dogmák – Holokauszt [Lásd: Egy történelemtanár és a kétségbe vont történelem. Egyébként a „publicista” május 24-én a keszthelyi Jobbik vendége volt]

– Gaudi-Nagy Tamás– Z. Kárpát Dániel (jobbikos képviselők): Közös Kárpát-medencei jövőnk

– Orosz Mihály Zoltán: A liberális demokrácia bűnei az organikus társadalom tükrében [Lásd: Érpatak, 2013, Magyarország]


Lásd még: Fradis ultrák - bűnözők - fideszes politikusok

A cikk angol nyelvű ismertetése, kiegészítő információkkal, megtalálható Balogh S. Éva blogjában, a Hungarian Spectrumban

(mzs)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!