A bölcsőtől a sírig
- Részletek
- Szemle
- 2013. máj. 27. hétfő, 04:03
- (mzs)
Szemelvények pártunk és kormányunk jótéteményeiből, avagy így segíti a kormány élete minden szakaszában az alattvalót. (A felsorolás, sajnos, tetszés szerint bővíthető.)
Orbán Viktor: a babáknak kedvük támadt megszületni
„Van itt persze még egy dolog, ami mellett egy keresztény közösség nem mehet el szó nélkül, ez pedig az, hogy a tavalyi évben 90 300 gyermek jött világra, s ez 2251-gyel több, mint egy évvel korábban.” Nem tudjuk, mi az oka, „hacsak nem az, amit mondtam az évértékelő beszédben, hogy a babáknak kedvük támadt megszületni”. „Hátha ez egy komolyabb felhívó jel, erősebb intés, hátha valódi biztatás; lehet, hogy ők már tudnak valamit. Tudják, hogy bár ma a hóesésre ébredtünk, megállíthatatlanul jön a tavasz, jön a szűkmarkú jelennél nagyvonalúbb jövő.”
Köznevelési államtitkárság: esélyt kínál a 3 éves kortól kötelező óvodába járás
A köznevelési államtitkárság szerint a hároméves kortól kötelező óvodába járás a gyermekek érdekeit szolgálja, a korai intézményes nevelés azoknak kínál esélyt a sikeres iskolai tanulmányokhoz, akik nehéz körülmények között nevelkednek.
Kövér a röghözkötésről és a székházfoglaló fiatalok elleni feljelentésről
Akik ma a „röghözkötés” ellen tiltakoznak, „átgondolni sem képesek, mi ellen menetelnek, nemhogy olyan morális alapról tennék ezt, mint mi annak idején”. Ezek a fiatalok beleszülettek egy működő demokráciába, amelyért annak idején tenni is kellett. A tüntetőknek azokkal kellene megvitatniuk a demokráciaproblémát, akik mögöttük állnak. „Ez ugyanaz a levitézlett társaság, amely SZDSZ-nek és MSZP-nek nevezve magát többször is tönkretette az országot. Ha vérségi kapcsolat nincs is, a szellemi-politikai rokonság egyértelműnek tűnik.” Mi „tudtuk: ha már nemzedékünknek ahhoz a nyolc százalékához tartozunk, amely lehetőséget kapott, hogy a felsőoktatáson át az elit részévé váljon, az felelősséget jelent. Eszünkbe nem jutott, hogy el kellene mennünk innen, pedig akkor diktatúra volt.”
Tízmillió forintba kerül a kormány táncos párválasztó programja
Tízmillió forintból valósul meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott táncos párválasztó program, amelynek célja, hogy azokat is segítsék, akiknek elfoglaltságaik, a tanulás, a munka mellett gondot okoz a társkeresés, és hogy a fiatalok számára kulturált körülmények között biztosítsanak lehetőséget a találkozásra, ismerkedésre. A rendezvényeken pártalálással, párválasztással, családalapítással kapcsolatos beszélgetések és előadások is várják a résztvevőket. Ezek mellett lesz táncház, tánctanítás, társastánc, utcabál, továbbá mód nyílik beszélgetésekre és játékra is. Soltész Miklós szociális és családügyért felelős EMMI-államtitkár ennek kapcsán azt is elmondta, hogy ő egyházi közösségben ismerkedett meg feleségével, a tervezett programsorozatot pedig egyaránt ösztönözték saját élettapasztalatai és szakemberek ajánlásai. Hogy a rendezvénysorozatot sokan állami párkeresőnek nevezték, ezt jellemzőnek tartja azokra a hírportálokra: „Én nem ezzel foglalkozom, a legkevésbé az ő értékszemléletük, illetve az ő családellenes, gyermekvállalás-ellenes gondolkodásuk érdekel. Sokkal inkább az, hogy minden egyes felmérés azt mutatja, hogy a magyar fiatalok még mindig a legjobb kapcsolatnak a házasságot tartják, és sokkal több gyermeket szeretnének, mint amennyit valóban végül is vállalnak.” (Lásd még: Kedves Nép! Kormányozni nem tudunk, innentől kóruspróbákat tartunk, és rendezvényszervezéssel fogunk foglalkozni, illetve Már nem szabad a tánc a Facebookon, valamint az alternatív Facebook-oldal)
Az anyák napját megelőző szombaton, május 4-én délelőtt hagyományteremtő szándékkal, KismaMatiné címmel rendeznek előadást az Operaházban, amelyre 300 várandós kismamát, illetve kispapát várnak. Idén a nagy sikerű Shakespeare-adaptáció, A makrancos Kata című balettelőadásra igényelhetnek jegyet a gyermeket váró párok.
Felolvasóest és beszélgetés a házasság megőrzéséről
A házasság megőrzéséről szóló pályázat két díjazott írásából olvasnak fel részleteket és a szerzőkkel beszélgetnek kedden egy író-olvasó találkozó keretében a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Boráros téri fiókintézményében. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázatra mintegy ezer alkotás érkezett, ebből ötven írást díjazott a négytagú szakmai zsűri. Az író-olvasó találkozón két pályamű alkotójával a bíráló bizottság egyik tagja, a Magyar Napló szerkesztője beszélget. „Megkérdezem a szerzőktől, milyen tanulságokkal szolgált számukra, hogy házaséletüket és azzal kapcsolatos gondolataikat, érzéseiket összefoglalták.” Mivel egyre több házasság megy tönkre, a szerzők személyes történetükkel a házasélet megőrzése mellett adhatnak egyfajta iránymutatást a fiataloknak.
Külön szegényparcella és rokoni sk. elhantolás a nincstelen halottaknak
A szociális temetés koncepciója „a rászoruló hozzátartozók számára teremtene szabadon választható, ingyenes alternatívát. A szabadon választható ingyenes alternatíva:
– A temető fenntartója köteles lenne külön parcellát kijelölni a koporsós vagy urnás szociális temetkezési helyek számára, az állam pedig a kellékeket (koporsó, urna, sírjel) biztosítaná.
– A szociális temetés feltétele lenne, hogy az eltemettető vagy az általa felkért személy vállaljon személyes közreműködést a temetés során. Ezek közé tartozik egyebek mellett az elhunyt felöltöztetése, a sírhely kiásása, a ravatalozás, búcsúztatás, illetve a koporsó, urna leengedése, behantolása.
A költségeket viselő szervek kiadásainak csökkentése érdekében a tervezet meghatározza a szociális és köztemetés esetén a hamvasztás és a szállítás legmagasabb költségét, valamint a hűtés hatósági árát is. (Lásd még: Elfogadták az önsírásást: „a kormány enyhít a gyászolók terhein”)
(mzs)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!