Újabb hírek egyetemi berkekből
- Részletek
- Lendvai L. Ferenc
- 2013. máj. 24. péntek, 05:05
Nem vagyok különösebben lelkes attól, hogy két hét elteltével ismét az egyetemi berkekből érkező, igencsak vegyes hírekről kell itt értekeznem. Először is informálnom kell az olvasót, hogy ami két hete még csak lehetőség volt, azóta ténnyé vált: az illetékes miniszter csakugyan nem javasolta új rektor kinevezését a Miskolci Egyetemre, hanem új rektori pályázat kiírását kezdeményezte. A helyi és az internetes sajtóban megjelent, a minisztériumból származó információk szerint a jelöltek pályázati anyagában foglalt elképzeléseik, az egyetem jövőképére vonatkozó javaslataik alapján döntött új pályázati kiírás mellett. Mármost tudjuk, hogy mindhárom rektorjelölt azzal számolt: a Miskolci Egyetem univerzitás-jellege megmarad, tehát egyetlen kart sem fognak megszüntetni. Tekintve azonban, hogy a sajtóban (amint a múltkor szintén utaltam rá) megjelent egy olyan hír, miszerint a Miskolci Egyetem – két másik mellett – a jövőben mint „szakegyetem” fog működni, jó lenne tudni: vajon a minisztérium nézete szerint az egyetem, "mint a térségben megfelelő perspektívával rendelkező intézmény", az univerzitás-jelleg megtartásával működne-e tovább, vagy gyakorlatilag egy műszaki főiskola szintjére fejlesztenék vissza. Két évvel ezelőtt a minisztériumnak volt egy terve, hogy a Miskolci Egyetem jogi és bölcsészeti kara menjen át Egerbe az ottani főiskolára, onnan meg jöjjön át Miskolcra a társadalomtudományi kar, s bár a terv nem javasolta a két intézmény formális egyesítését, egy ilyen gyakorlati integrálást indokolni lehetett volna a párhuzamosságok megszüntetésével. Miskolc számára ez a koncepció hátrányos volt ugyan, s ezért keményen megbíráltam ezeken a hasábokon, de az Északi Régióban így mégis megmaradt volna legalább egy univerzitás. A most fölsejlő elképzelés azonban a régióban csak két gyönge főiskolát hagyna. Hogy ez miért lenne káros, két hete szintén megírtam.
Még a rektori kinevezéseknél maradva, de most már elvi szinten: a Rektori Konferencia határozott hangú közleményt adott ki az egyetemi autonómia védelmében, beleértve ebbe a szabad rektorválasztást is. Ennek visszaállítására – erről is volt szó két hete – az illetékes államtitkár már ígéretet tett, azzal a föltétellel, hogy párhuzamosan be kell vezetni a kancellár-rendszert. A rektorok állásfoglalása nem vitatja, hogy a fönntartónak vannak itt jogai, s ezek érvényesítésére egy „fenntartói tanács” létrehozását javasolja az egyetemeken. Egyúttal egy másik nyilatkozatban kategorikusan tiltakozik a brutális pénzkivonások ellen, amelyek odáig mennek, hogy még a tavalyi évre ígért összegek egy részét sem utalta át a kormány az egyetemeknek. Némi meglepetésre a hivatalos hallgatói önkormányzat, amely a múltkoriban egy inkább rossz kompromisszumot ért el az ún. röghözkötés ügyében (nem a képzési idő kétszerese, csak maga ez az idő maradna), hiszen legalább elvileg le kellett volna szögeznie az egész módszer helytelenségét, most mégiscsak csatlakozott ehhez a tiltakozáshoz. A miniszternek írt nyílt – bár különösebb nyilvánosságot nemigen kapott – levelet, amely megállapítja, hogy a válság körülményei közepette folyamatos forráskivonásokkal tovább nehezítették az állami felsőoktatás helyzetét, és általánosságban sürgeti fenntartható viszonyok kialakítását ezen a téren (és bármit jelentsen is ez, mindenképpen benne foglaltatik, hogy a mostani viszonyok nem olyanok) a felsőoktatási szakszervezeten kívül aláírtak gazdasági körök képviseletei is, így a Magyar Európai Üzleti Tanács, sőt mi több, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is!
És akkor most beszéljünk egy kicsit elvileg az egyetemi autonómiáról. Egy a múlt hét során az Eötvös Egyetemen lezajlott vita megmutatta, hogy erről súlyos tévhitek vannak forgalomban. A vitapartnerek a Professzorok Batthyány Körének egyik tagja és az Oktatói Hálózat egyik tagja voltak, a vitát az ELTE rektorhelyettese moderálta. A kollegiális, sőt szívélyes hangulatú, ám azért keményen elvi jellegű vitában két álláspont konfrontálódott. Az egyik szerint: Magyarországon nem alkalmazhatók az angolszász országok gyakorlatai; központosításra van szükség, s ezt gyakran lobbicsoportok akadályozzák. Az autonómiának négy lehetséges szintje van, úgymint tudományos, oktatási, szervezeti és gazdasági, s míg a tudományos szinten az autonómia teljes lehet, gazdasági szinten a fönntartó autoritása kell érvényesüljön, a másik két terület pedig mintegy közbül helyezkedik el, s itt az egyetem autonómiája akkora területre terjed ki, amennyit a fenntartó átad neki. Ez az okfejtés formálisan nem hangzik rosszul, s bizonyára sokan hajlamosak elfogadni, némelyek ennél is keményebb formában, hiszen az is „természetes”, hogy mondjuk egy vállalatot a létrehozója irányítson. A baj nem is formálisan, hanem tartalmilag van az okfejtéssel. A másik álláspont szerint ugyanis (és nem tagadom, hogy magam ezzel értek egyet) a fönntartó ugyan jogosult megítélni egy intézmény működését, de nem a puszta autoritása alapján, hiszen az nem jelent egyúttal hozzáértést is, hanem csakis a végeredmény alapján, ugyanis a piacon mutatkozik meg, mennyire használható az illető egyetemen kapott diploma (vagy hogy milyen szerepet tölt be az egyetem a régió életében). Ezért a fönntartó akkor jár el helyesen, ha – mert hiszen egy egyetem ugyebár nem vállalat, s az említett négy szint autonómiája valójában kölcsönösen föltételezi egymást – a jogosítványaiból minél többet átad az egyetemnek, s csak a végső eredményt nézi. Magyarország persze jelenleg tényleg nem olyan fejlett sajnos, mint az „angolszász” országok, de hát a cél éppen az kellene legyen, hogy ebbe az irányba, a modernitás irányába haladjunk.
Az kellene legyen.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
