Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. május 16.



Bolgár György kérdései 2013. május 16-ai
 műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy Orbán Viktor a gazdaság minimális negyedévi növekedése után máris az aratás évének nevezte 2013-at. Mi lesz itt jövőre? Aratás után Kánaán?

Beszéljük meg aztán, hogy az Ipsos legújabb közvélemény kutatása szerint változatlan a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben. Az LMP és a Demokratikus Koalíció a parlamentbe se jutna be. Szegeden viszont egy helyi felmérés szerint győznének a szocialisták és Botka László polgármester.

Következő témánk, hogy Schmitt Pál szerint helyreállt a becsülete annak az eljárásnak a nyomán, amelyet a Semmelweis Egyetem indított doktori dolgozata ügyében. A volt köztársasági elnök szerint a határozat nem állapította meg az ő etikai vétségét, ellenben a testnevelési egyetem húsz évvel ezelőtti gyakorlatát és eljárását minősítette jogszabályba ütközőnek, illetve erkölcsileg kifogásolhatónak. Hogy micsoda? Aki más művét átmásolja azzal nincs semmi baj? Aki ezt nem veszi észre, az bűnös?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy állítólag Deutsch Tamás volt sportminiszter és jelenlegi fideszes európai parlamenti képviselő a legesélyesebb a médiatanács elnöki tisztjére az elhunyt Szalai Annamária helyett. Ez vicc vagy komoly?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy Alföldi Róbertet akarta felkérni Budapest kulturális vezetése az Új Színház átvételére, mert a Dörner György vezette színház látogatottsága jelentősen visszaesett. Botrány vagy a főváros szimplán belátta tévedését, amikor Dörner Györgynek ítélte egy vitatott pályázat után az Új Színházat?

És végül beszéljük meg, hogy egy prágai harcos versenyről kitiltottak egy neonáci tetoválásokat viselő magyar sportolót. A tiltakozások hatására először úgy döntöttek a szervezők, hogy a Hitler és Szálasi képeket, valamint halál a zsidóra feliratot magára tetováltató magyar cukrász pólóban léphet csak ringbe, de azután törölték a versenyből. Prága mégiscsak más?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Beteg mentalitást tükröz, hogy fel akarnak lépni a sajtó „vitatható” állításai ellen
Polyák Gábor médiajogász

Bolgár György: - Kezdjük azzal, hogy egy tegnapi értesülés szerint, amelyik gyorsan végigsöpört a magyar médiában, Deutsch Tamás volna állítólag a legesélyesebb a médiatanács megüresedett elnöki tisztjére. Ön szerint van arra törvényi lehetőség, hogy őt nevezzék ki, ha végül így döntene a miniszterelnök?

Polyák Gábor: - Hát nem ő következik a törvényből, azért az teljesen egyértelmű, hogy ahhoz, hogy őt ki lehessen nevezni, bizony értelmezni kell a törvényt. Ez ad némi értelmet annak a múltheti történésnek, hogy az igazságügyminiszter az Alkotmánybíróságtól kérte az általa két hónappal korábban beterjesztett törvény értelmezését. Mert csak azoknak a pozitív megválaszolásával felelhet meg Deutsch Tamás a törvényi feltételeknek.

– De ott mintha arról lett volna szó, hogy a postai munka hírközlésnek számít-e. Tehát én úgy tudom, hogy Deutsch Tamásnak a postához annyi köze volt, mint nekem, vagyis hogy elment a postára levelet vagy csekket feladni, nem?

– Ez így alakult ki a közbeszédben, hogy abban a levélben ez a kérdés merült fel, meg ugye tudjuk, hogy miért, tehát volt olyan jelölt, akinél ennek is lett volna jelentősége. De valójában ez a kérdés nem szerepel abban a levélben. Az viszont szerepel, hogy az országgyűlés sajtóügyekkel foglalkozó bizottságában betöltött tisztség az megfelel-e…

– Ja, ja, hát látja, ezért kell a szakértő szem, mert rögtön észreveszi. Értem. És ott pedig Deutsch Tamás hosszú időn keresztül talán tíz éven át is tag volt.

– Így van. Tehát ha ott össze lehet adni minden olyan időszakot, amikor ő bármilyen módon az országgyűlésben médiával foglalkozott, akkor kijön az öt év.

– És öt év, nem tíz évről van szó?

– Nem, nem, öt év. Ez is érdekes, mert amikor először be lett terjesztve ez a törvény, akkor tíz év került bele feltételként, és aztán valaki valamit észrevett, csak nem tudom pontosan, hogy mit, mert aztán a Cser-Palkovics képviselő úr javasolta, hogy a tíz év helyett öt év kerüljön a végső szövegbe.

– Na, amit tegnap itt előkotortam, abban még tíz volt, ezek szerint azon is módosítottak. A módosításon is módosítottak. Nem mintha erre nem lett volna már ezer példa. Ön szerint ha így értelmezik, az korrekt? Hiszen ott végül is médiafelügyeleti hatósági tapasztalathoz, ezek szerint öt évhez köti, vagy tudományos munkához, ami szintén ehhez a területhez kapcsolódik és az meg természetesen nincs Deutsch Tamásnak. Tehát lehet egy ilyen parlamenti munkát ennek minősíteni? Ez normális? Ez korrekt?

– Hát a tudományos munkájához egy gonosz megjegyzést hadd tegyek. Néhány hónapja keringett az interneten az ő egyébként médiajogi tárgyú szakdolgozata, amelyben nemigen volt lábjegyzet meg semmilyen hivatkozás. Tehát a tudományos munkássága is végül is igazolja ezt a pozíciót. Én azt gondolom, hogy sem a törvény szövegéből, sem a pozíciónak a jellegéből nem következik az, hogy egy tisztán politikai karriert befutott szereplő legyen ennek a hatóságnak az elnöke. Következik viszont a kormányzat politikai logikájából. Én azt gondolom, hogy ez az ötletelés most jó irányba tapogatózik, akármi lesz is a vége Deutsch Tamás neve teljesen beleillik abba a mintázatba, ahogyan erre a pozícióra vagy hasonló pozíciókra a Fidesz keresi a megfelelő embereket.

– Tehát ahogy ők elképzelik a független hatóságok működését. De ez a törvénymódosítás, amiről itt beszélünk, az Európa Tanács hosszas győzködése után került a magyar médiatörvénybe, és ez volt az a pont, amiben végül sikerült megegyezni néhány hónappal ezelőtt, hogy na jó, hát ha ezt megváltoztatják a magyar médiaszabályozásban, akkor tulajdonképpen vannak ugyan még kisebb problémák, de egy fontos konfliktusforrást kiküszöbölnek. Ezt a Fidesz annak idején úgy értelmezte, hogy na lám, most már semmi probléma nincs velünk Európában. Ha ehhez képest most Deutsch Tamást neveznék ki a médiahatóság élére, Ön szerint mit szólna ehhez az Európa Tanács, az Európai Unió, a Velencei Bizottság? Tehát azok, akik jóhiszeműen elfogadtak egy magyar módosítást, és feltételezték, hogy a magyar kormány úgy fogja azt értelmezni, hogy valóban médiahatósági vagy médiatudományi tapasztalat és gyakorlat kell ennek a funkciónak a betöltéséhez.

– Ha megszámolnánk, hogy a Fidesz az elmúlt két és fél évben hányszor mondta azt a médiatörvényre, hogy na lám, most aztán mi vagyunk a legalkotmányosabb és legeurópaibb médiaszabályozás birtokosai, akkor egy igen magas számot kapnánk. Úgyhogy eddig sem zavarta őket ez a szempont, én azt gondolom, hogy most sem fogja. Tegyük hozzá egyébként, hogy erre a Navracsics-féle Alkotmánybírósághoz intézett levélre, amely egy teljesen abszurd képződmény, az Alkotmánybíróság nem válaszolhat. De ebben azt is felveti az igazságügy miniszter, hogy egyáltalán az alaptörvény alapján a jogalkotó meghatározhat-e ilyen szakmai kritériumokat ebben törvényben, és ezzel nyíltan szembe megy az Európa Tanáccsal kötött egyébként teljesen értelmetlen és erőtlen megállapodással.

– Ráadásul saját magával is, hiszen mintha ő jegyezte volna ezt a benyújtott módosítást. Most utólag megkérdezi, hogy szabad volt nekem ezt benyújtanom?

– Hogyne, teljesen érthetetlen a helyzet a józan ész talaján. Hát az egész az ő neve alatt futó törvényt nyilvánvalóan nem is látta, nyilvánvalóan most is körülbelül annyira érti, mint akkor. Hát az ilyen helyzet nagyon nehezen vállalható.

– Azt mondja, hogy az Alkotmánybíróság nem válaszolhat egy ilyen kérdésre. Miért nem? Azért, mert ha valaki azzal fordulnak az Alkotmánybírósághoz, hogy a törvényeket megsértve neveztek ki valakit, akkor már nem bírálhatná el? Vagy mi az oka annak, hogy az Alkotmánybíróság egy ilyenfajta érdeklődést el kell hogy utasítson.

– Hát a három kérdésből az utolsó, ami éppen ezt az országgyűlési bizottsági tagságot firtatja, semmilyen módon nem kapcsolódik az alaptörvény értelmezéséhez. Az első két kérdésre még ráhúzhatja a kérdés feltevője, hogy lényegében az alaptörvény értelmezését kéri, mert az Alkotmánybíróság egyrészt nem egy ilyen jogértelmezést végző szerv, amelyik elé bármelyik törvényt oda lehet tolni, és meg lehet kérdezni, hogy szerintük ez mit jelent. Másrészt hát a kilencvenes évek eleje óta az Alkotmánybíróság azt mondja, hogy ő az országgyűlésnek és a kormánynak nem tanácsadója, hanem bírája. Ő majd kész helyzetet fog tudni értékelni, de nincs abban a helyzetben, hogy a felelősséget magára vállalja. Tehát volt már egyébként éppen médiaügyben ebben a ciklusban ilyen helyzet, amikor az Alkotmánybíróságot kérték a saját döntésének az értelmezésére, akkor is egy ilyen nagyon semmitmondó elutasító választ adott. Én azt gondolom, hogy most is ez lesz. És az érdekes kérdés, hogy mi történik akkor, ha egyébként mégis kinevezik mondjuk Deutsch Tamást vagy valakit, aki a törvény betűjének nem felel meg.

– A szelleméről már nem is beszélve.

– Ennek a törvénynek a szellemét azt talán hagyjuk is.

– A szelleme meg nem felel meg semminek. Jó.

– Igen. Tehát a köztársasági elnök is jóváhagy egy ilyen kinevezést, akkor ezek után egyébként mondhatjuk, hogy az közjogilag érvénytelen. De valójában nem nagyon van eszköze ennek a helyzetnek az orvoslására. És hát azt kell mondanom, hogy a politikai akarat ebben az esetben is bármit felülírhat.

– De a nemzeti twitter tanács elnöke még lehet, nem?

– Én azt kívánom neki, hogy hosszú és sikeres pályát fusson be az online médiában, ott van keresnivalója. Igény is van rá.

– Az is van. Tegnapi hír volt, hogy egy miniszterelnökségi államtitkár felkérésére vagy javaslatára a minisztériumok több ügyvédi irodát fognak megbízni, hogy lépjenek fel a médiában megjelenő kormányzattal szemben kritikus és valótlanságokat vagy tévedéseket tartalmazó közleményekkel, állításokkal, tudósításokkal, nyilatkozatokkal szemben. Ez micsoda?

– Erre én csak olyan kifejezéseket tudnék mondani, hogy elgurult a gyógyszer, de ez a gyógyszer már régen nincs kéznél, tehát ez már nagyon messzire el van gurulva. Hogy ilyen furán fejezzem ki magam. Hát ez, mint ahogy nagyon sok új lépése a kormányzatnak a médiával, nyilvánossággal kapcsolatban az elmúlt években, a tollforgató terroristáktól kezdve a külföldi újságírók emailjeinek bekéréséig, egy olyan beteg mentalitást tükröz, amihez képest egyébként a médiatörvény egy barátságos műnek tekinthető. Ez mint egy kormányzati lépés, józan ésszel megint csak felfoghatatlan. Pláne azt is hozzá teszi ennek a lépésnek a kezdeményezője, az feltehetőleg annak a bírónőnek a férje, aki ezeket…

– Nem feltehetőleg, egészen biztosan.

– Igen. Aki ezeket az ügyeket tárgyalja. Tehát nem tudok többet, ez jogi keretek között és a józan ész keretei között nem értelmezhető. Le vagyok döbbenve, és azt látom, hogy tényleg jönnek elő ezek a nyilvánossággal szembeni durva támadások, a nyilvánosság szerepének a teljes meg nem értését tükrözve.

– És akkor itt a harmadik kérdés ami ehhez kapcsolódik, de lehet, hogy nem ennyire negatív visszhangot váltana ki sokak körében vagy váltott ki, mert ez már néhány nappal ezelőtti esemény, hogy tudniillik a médiahatóság megbüntette a Magyar Hírlapot, amely a Fidesz-párttagkönyvvel rendelkező ismert publicista meglehetősen gyűlölködő cikkét minősítette törvénybe ütközőnek, és azt hiszem kétszázötvenezer forintra büntette a kiadót. Amire sokan azt mondhatják, hogy na végre, fellépett a médiahatóság olyan ügyben is, amikor közfelháborodás övezte ezt a bizonyos cikket, ami a cigányság jelentős részének bűnöző hajlamairól szólt, és úgy végződött, hogy ezeknek nem kell lenniük vagy valami hasonló módon. Szóval meglehetősen gyűlöletkeltő fogalmazásokat tartalmazott. Úgy látszik, a médiahatóság is így értékelte, de vajon beleszólhat-e vagy normális dolog-e az, hogy a médiahatóság elkezdi büntetni az írott sajtóban megjelenő ilyen-olyan írásokat? Amelyekről meglehet a véleményünk, az is lehet, hogy érintettek vagy valakik akik úgy gondolják, hogy nekik itt lépnivalójuk van, és bírósághoz fordulnak, de ha a médiahatóság kezdi el saját ízlése vagy különböző intenciók alapján büntetni a médiában megjelenő véleményeket, akkor annak vajon mi lesz a következménye?

– Hát ez a kérdés az, amelyik a médiatörvény elfogadása óta az egyik legélesebben foglalkoztatja a szabályozással foglalkozókat, hogy mit keres a médiahatóság csizmája ezen az asztalon. Miért kerül egyáltalán egy újság a médiahatóság látókörébe. Tegyük hozzá azt is, hogy az újságok többsége egyébként nem kerülne a hatóság látókörébe, mert van egy alternatív rendszer, amit maga a törvény tett lehetővé, egy úgynevezett társszabályozás, ahol mondjuk az újságokkal szemben a Magyar Lapkiadók Egyesületének van lehetősége eljárni. A Magyar Hírlap nem tagja ennek a társszabályozó, önszabályozó szerveződésnek, ezért került a hatóság elé informálisan. Tehát egyrészt számomra ez továbbra is elfogadhatatlan, tehát semmilyen alkotmányos indok nem szól amellett, hogy médiajogi következményt fűzzünk bármilyen újságban vagy interneten megjelent közléshez. Nyilván Ön is mondta, én is mondom, ezerszer leszögezzük, ez semmiféleképpen nem jelenti a legkisebb mértékben sem azt, hogy támogatnánk vagy elnézőek lennénk Bayer Zsolt írásával szemben. De ez a fegyver bárkire visszaüthet. Ez a kettőszázötvenezer forint egy érzékelhető mértékű bírság, ezt most nem keveslem, nem sokallom, azt gondolom, mivel nem olvastam még a jogi érvelést, hogy a médiatanács a maga logikájában feltehetően ezt egy mondjuk korrekt jogi érveléssel állapította meg. Tehát mindeközben mit tett a Fidesz, amikor ez az ügy ténylegesen zajlott? Hát teljes mellszélességgel megvédte Bayer Zsoltot. Ez a határozat arra jó, hogy lehet lobogtatni, hogy lám, lám, mi az, hogy a médiatanács nem jogállami és mi azt, hogy mi támogatjuk a gyűlöletbeszédet. Itt van egy elítélő határozat, de eközben az a kulturális közeg, amit a Fidesz emögé tett, az ennek teljes mértékben ellentmond, ehhez képest a határozat és a bírság semmiféle orvoslást nem jelent.

– Holott sokkal hatásosabb lett volna a Fidesz vagy a kormányzat vezetőinek a fellépése, a hangos és egyértelmű elítélése.

– Így van.

– Az sokkal többet ér, mint kétszázötvenezer forint. Még annyit szeretnék Öntől kérdezni, hogy vajon egy ilyen jellegű cikk esetében felléphet-e bárki sértettként? Bírósághoz fordulhat-e, hogy ez a gyűlöletbeszéd átlépte a törvényes határokat?

– Hát a mostani szabályok szerint ugye a Büntető Törvénykönyvnek a közösség elleni izgatás című tényállása jöhet szóba, amiről azt tudjuk és azt kell tudni, hogy nagyon szűk körben alkalmazza az ügyészség, illetve a bíróság.

– Hát ha nagyon széles körben alkalmazná, akkor az a szólásszabadság megfojtását jelentené, mert minden kisebb-nagyobb közösség bármelyik tagja azt mondaná, hogy itt engem és a közösség méltóságát sértették és gyűlöletet szítottak. De van-e olyan határ, amikor közösség elleni izgatás címén fel lehet lépni?

– Távol álljon tőlem, hogy én a szigorú beavatkozás híveként lépjek itt fel. De ha egy picit máshol húzta volna meg az ügyészség és a bíróság a mércét, akkor sokkal könnyebb lenne mondjuk az ellen érvelni, hogy a médiatanács mit keres ezen a területen. Az Alkotmánybíróság ugye 92-ben kezdte el értelmezni ezt a büntetőjogi tényállást, és azt a szigorú mércét alkalmazta, hogy egy erőszakos magatartást előkészítő, az erőszakot érzelmileg megalapozó közlés esetén van helye ennek a büntetőjogi rendelkezésnek és az alkalmazásának. Amit az ügyészség úgy értelmez, hogy gyakorlatilag egy ilyen bűncselekmény elkövetésére felhívó közlésnek kell lennie, tehát a legnyíltabb...

– És kellene hogy legyen egy közvetlen akár konkrétan megtörtént erőszakos eset is, hogy lám, a gyűlöletre való felszólítás vagy felbujtás az erre az eredményre vezetett. De hát ilyen nagyon ritkán van, legalábbis egyik pillanatról a másikra.

– Így van.

– Viszont kimondható mégis, vagy megállapítható sok esetben a rasszista típusú cikkeknél vagy ilyen fajta nyilvánosság előtti megjelenésekben, hogy az kifejezetten gyűlöletre uszít, buzdít, még akkor is, ha másnap nem történik ebből semmi. Lehet, hogy csak két hónap múlva történik. Ha sok ilyen cikk és megnyilvánulás gyűlik össze, akkor egyszer csak mégiscsak megtörténik az, amit senki nem gondolt, hogy megtörténne.

– Igen, tehát az Alkotmánybíróság 92-ben azt gondolta, és a mai napig nagyon nehéz lenne ez ellen komolyan érvelni, hogy majd a társadalom képes lesz fellépni az ilyen típusú közlésekkel szemben, és kitaszítja magából és megfogalmazza azokat az ellenvéleményeket, amelyek az ilyen típusú közléseknek az élét elveszik. A magyar társadalom jelenleg valóban, legalábbis annak egy nagyon hangos része, nem ebbe az irányba mozdult el. Én mégis kitartanék emellett a 92-es alkotmánybírósági mérce mellett, én hagynám, hogy a magyar társadalom is nagykorúvá váljon, és meg tudja oldani nem büntetőjogi eszközökkel a maga problémáit. Ha a jogalkotó mindig megpróbál segítő kezet nyújtani, és egy ilyen machiavellista módon megmondani, hogy mit szabad mondani és mit nem, akkor szerintem éppen ezt a nagykorúvá válást teszi lehetetlenné. De tudom, hogy nagyon nehéz emellett érvelni egy olyan közegben, ahol mindennapossá vált a gyűlölködő beszéd. És éppen ezért én azt gondolom, hogy sokkal-sokkal fontosabb az, hogy mondjuk egy regnáló kormány hogyan reagál egy nyilvánvalóan nagyon durván kisebbséget sértő, kisebbség életét megkérdőjelező vagy...

– Létezési jogát megkérdőjelező írással szemben.

– Így van. És ehhez képest a jogi eszközök másodlagosak. Köszönöm szépen.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Levelet írt a miniszterelnöknek
Tamás Gáspár Miklós filozófus

Bolgár György: - Az elmúlt napokban meglehetősen nagy visszhangot kiváltó…

Tamás Gáspár Miklós: - Óh, igen.

– Köszönöm a beszélgetést. Nem tudsz többet mondani, ennél a sóhajnál nem lehet többet mondani. Szóval megjelent egy nyílt leveled a Magyar Nemzetben, nagyon sokan tudnak róla. Azóta pedig itt, ott és amott kell elmagyaráznod, hogy mit miért tettél, és mit reméltél tőle, és nem te jöttél-e ki az egészből rosszul, mert feladtál Orbán Viktornak egy labdát, ő pedig lecsapta. No, hát akkor a sóhaj minek szól?

– Hát a sóhaj annak szól, hogy ugye ezekkel a reakciókkal az a probléma ugye, hogy először is ugye a Magyar Nemzet szerkesztősége nem tette ki az internetes oldalára a levelem szövegét, úgyhogy ez a kilencezer hozzászólás, amely eddig érkezett, megszámolta egy hozzáértő ember…

– Hova érkezett a kilencezer hozzászólás?

– Különféle internetes és facebookos felületekre.

– Ja, értem, értem. Mert nem a Magyar Nemzet online-ra, ahol nem is jelent meg.

– Nem, nem, nem, ott nincs rajta. Tehát senki nem olvasta.

– Ez érdekes, fizetni kellett azért, hogy valaki Tamás Gáspár Miklós nyílt levelét a miniszterelnökhöz elolvassa. Mert meg kellett volna venni az újságot.

– Igen. Na most ez az egyik, tehát senki nem tudja, hogy mit írtam. De ez senkit nem akadályozott meg abban, hogy kommentálja. A másik, ugye ez az érdekes dolog, hogy az orbánizmus olyan amilyen, na most megismertem egy kicsit az anti-orbánizmust, amelynek láthatólag ilyen vallási jellege kezd lenni. Mert senki nem azt mondta, hogy én valami erkölcstelenséget követtem el, hanem mindenki azt mondta, hogy egy tabut szegtem meg, nem morális, hanem vallási jellegűt. Hát felvettem az érintkezést a fő sátánnal, és ez mindenképpen hibás a legtöbb kommentáló szerint. Érdekes módon a jobboldali hozzászólók szívét egyáltalán nem lágyította meg ez a gesztusom, azok pont úgy gyűlölnek, mint annak előtte, úgyhogy most mindenki gyűlöl, ez nagyon figyemelreméltó helyzet.

– Hát akkor sok sikert értél el ezzel a nyílt leveleddel, amelyben megkérted a miniszterelnököt, hogy helyezzen el egy szál virágot a romániai Szatmáron annak a Bara Józsefnek a sírján, akit itt az izsáki rendőrőrsön halálra kínoztak vagy agyonvertek. És ő pedig megfogadta, majd a Facebook-oldalán üzent, neked is.

– Hát írt egy nyílt levelet nekem a Magyar Nemzetben.

– Igen, és aztán hát ott jelent meg. És aztán meg is hívott egy kávéra magához. Akkor csak mellékesen kérdezem, te már válaszolták erre vagy még mindig fontolgatod a választ?

– Nem, nem válaszoltam, én ezen nem tudok gondolkozni, mert lenyűgöz ez a reakcióözön. Egyébként kiszámítottam, azt mondtam valahol, hogy tizenöt éve nem találkoztam Orbánnal, rájöttem, hogy huszonkét éve nem.

– Tényleg?

– Aha.

– Ez hogy lehet? Az 91 volt.

– Igen? Akkor rosszul számolok. 98 az mennyi ideje volt?

– Az tizenöt.

– Akkor mégis jól mondtam. 98-ban találkoztam vele utoljára, igen. Na most ugye a helyzet az, hogy itt voltaképpen a problémáról magáról kellene beszélni. Jelesül arról…

– De szerinted mi a probléma?

– A probléma az, hogy embereket agyonvernek a rendőrségen.

– Ja, az nem probléma, az gyalázat.

– De hát probléma, tekintettel arra, hogy az ezzel kapcsolatos jogalkotás rettenetes állapotban van. Ugye egyrészt visszaemlékszel nyilván rá, hogy az eredeti törvény szerint hetvenkét óráig nem volt joga az előállított vagy őrizetbe vett személynek ügyvédhez. Akkor azt csökkentették. Tehát nincs kötelező figyelmeztetés arra a jogára az előállított vagy őrizetbe vett személynek, hogy nem köteles vallomást tenni és egyáltalán.

– Saját maga ellen, ugye?

– Saját maga ellen. De egyáltalán nem köteles semmiféle vallomást tenni egy rendes jogállamban. Különösen nem úgy, hogy nincs jelen az ügyvédje. Ugye ez nincs meg. Ráadásul a rendőrségi törvény és a szolgálati törvény különféle gumiparagrafusokból áll, amelyek mindenféléket lehetővé tesznek a rendőröknek. Emlékszel arra a híres paragrafusára a szolgálati törvénynek, amely ellen én húsz éve folytatok itt propagandakampányt eredménytelenül, amely például lehetővé teszi a rendőrnek, sőt kötelezővé teszi, hogy a fölöttesének a törvényellenes parancsát is végre kell hajtania. De mondok én rosszabbat is ennél. Itt van egy új törvényjavaslat a rendészeti feladatokat ellátó szervekről, tehát ezek nem rendőrök, hanem mindenféle biztonsági emberek, akik valamilyen hatósági ellenőrzés alatt állnak, és teljesen homályos, előttem van a képernyőn. És ilyenek vannak benne, a törvényjavaslat ötödik része 10. paragrafusának első bekezdésében az van, hogy a rendészeti feladatokat ellátó szerv tagja jogosult szabálysértés elkövetésén tetten ért személyt a cselekvés folytatásában megakadályozni. Lezárhatja az érintett területet, épületet vagy építményt, az oda illetéktelenül belépni kívánó személy belépését megakadályozhatja. Továbbá tovább mondja, hogy az ellenszegülés megtörése érdekében alkalmazhat A) testi kényszert és B) vegyi eszközt. Ezek ugye nem rendőrök, de igazoltathatnak, testi kényszert alkalmazhatnak. Ezek iskolaőrök is például, akik az iskolakerülés megakadályozása érdekében mondja a törvényjavaslat szövege, testi kényszert alkalmazhatnak.

– Ez azért kisebb fajta botrányt kiváltott, de ezek szerint még akár könnygázt is alkalmazhatnak az iskolakerülőkkel szemben.

– Így van, és megverhetik a gyerekeket magyarán szólva. Na most ez azt jelenti, hogy a törvényesség határán imbolyog a dolog. Hiszen végül is a legfontosabb itt az, hogy az állami erőszakmonopólium csak az a legitim kényszer, amelyet az állam szervei, tehát szolgálatban lévő egyenruhás, tehát ellenőrizhető, az állam által fizetett és ellenőrzött személyek, tehát rendőrök, vámőrök, pénzügyőrök, határőrök alkalmazhatnak rendes körülmények között, ha felmerül a gyanú. Na most ezek szerint a legkülönfélébb fű, fa, virág feljogosított lesz arra, hogy gázsprayel az arcunkba permetezzen, hogy kupán vágjon vagy elkapjon, vagy nem tudom micsoda. Tehát egész egyszerűen az erőszak kultúráját terjeszti maga az állam. Az eszem megáll.

– Azt mondod, hogy ebben a jogszabályi környezetben és ebben a felfogásban nem véletlen, sőt bizonyos értelemben még az is törvényszerű, hogy egy rendőr vagy két rendőr ilyen eszközöket alkalmaz? Bár ezt nyilvánvalóan tiltja a törvény.

– Persze hogy tiltja a törvény. Most gondolj bele abba, hogy nem rendesen kiképzett, nem rendes függelmi alá-fölérendeltségi szerkezetben helyet foglaló, innen-onnan toborzott izomemberek ezentúl erőszakot alkalmazhatnak. Hát mi az ördög lesz ebből?

– Igen. De Te nem erről írtál ebben a bizonyos nyílt levélben.

– Nem, csak mondom neked, hogy ezek a trendek, a magyar államban vagy Magyarországon ezek a trendek. Tehát ugye az nagyon szép, én továbbra is nagyon helyeslem, hogy Orbán Viktor elment oda virággal, és kifejezte ezáltal undorát a rendőri erőszakkal szemben, az illegitim rendőri erőszakkal szemben, ez nagyon helyes, azért is kértem erre. De hát természetesen ugye ez akkor következetes magatartás, amennyiben elejét veszik a további hasonló dolgoknak, nem pedig kiterjesztik az ilyen dolgok előfordulásának az eshetőségét.

– Igen. Mondjuk az, hogy te megadtad neki az esélyt, hogy ezt ilyen diszkréten, elegánsan, mégis együttérzően csinálja meg.

– Persze.

– Ez a részedről azt mutatja, hogy te így képzeled el az államférfit vagy az ország egyik legfontosabb vezetőjét.

– Természetesen. Ha ilyen súlyos dolog áll elő, akkor az állam, amelyet Orbán Viktor vezet, fejezze ki a részvétét. És majd cselekedjk, természetesen.

– Igen. És nem úgy, hogy ha a bíróság hoz egy számára kellemetlen ítéletet, akkor kirohanjon a bíróság ellen vagy hogy utasítsa a belügyminisztert bizonyos egyébként undorító dolgokkal szemben fellépésre, ami nem az ő kötelessége. Sőt jogszabálysértő is lehet adott esetben. Tehát így képzeled el ilyen diszkréten.

– Hát persze, ez az egyik dolog. Természetesen én írtam egy barátságos hangú levelet. Nem pedig követeléseket intéztem hozzá. Az egy másik műfaj.

– Igen. De miért vetted személyesre ezt a dolgot, hiszen Tamás Gáspár Miklós bárhol bármikor írhat bármit, és akár ezt az ötletet is elővezetheti, és Orbán Viktor a füle botját sem fogja mozgatni.

– Pontosan azért, hogy mozgassa a füle botját.

– Ezért vetted személyesre a dolgot?

– Igen. És ez, mint látod ez sikerült is, nem egészen úgy, a hatás nem egészen az volt, amit elképzeltem, de most már mindegy. Ugye megtette ezt a fontos gesztust, amit mondom, én ígéretesnek tartok, csak ugye nyilvánvaló, hogy a virág szép gesztusa után kéne következni ugye a hétköznapoknak. Amikor például leváltják a megyei rendőrkapitányt.

– Igen. De hát valószínűleg nem ez fog következni, hanem az ő szándéka szerint az, hogy az ellenzéket akár egyenként szalámizza le. Mondjuk Tamás Gáspár Miklóst egy ilyen gesztus után meg egy kávé meghívás után, és utána esetleg azt mondhatja Tamás Gáspár Miklós ha megkérdezzük, hogy milyen…

– De nem is lehet akármit csinálni, én is itt vagyok.

– Jó, jó, tudom. De mégis ez lehet az elképzelés nem? Hogy Tamás Gáspár Miklós végül is úgy jön ki a miniszterelnöktől, hogy nagyon érdekes beszélgetést folytattunk, és Orbán Viktor megértőnek mutatkozott számos felvetett problémával kapcsolatban és így tovább és így tovább. És aztán még az is lehet, hogy másokat is meg fog hívni, amit egyébként elvben egy normális országban normálisnak tartanék.

– Természetesen. Én ezt nem tartanám bajnak.

– Csak semmi normális nem történik manapság.

– Én nem tartanám bajnak, hát nézd, csak mondom, én most valóban nem határoztam el, hogy ezt a kedves meghívást, amit ezúton is köszönök, hozzám intézte. Utána jön egy ilyen törvényjavaslat. Ugye? Mint ez a rendészeti és iskolaőri és egyéb dolog, ugye? Meg ugye általában, az államnak egy olyan átalakítása, amelyet ez a pedagógusi kar nevű ötlet is mutat, amely korporatív módon alakítja át az egyik legfontosabb állami intézményrendszert, csatlakozva ráadásul az oktatásügynek a teljes militarizálásához, amit ez a Klebelsberg…

– De minden intézkedésük ebbe az irányba. Ezek nem véletlenszerű intézkedések és lépések.

– Szerintem sem. Hát ezért vagyok én ennek a rendszernek az ellenfele, és ezért írtam az Orbán Viktorhoz írt nyílt levelemben, hogy a kormányzását nemzeti tragédiának tekintem.

– Mint ahogy itt az elmúlt napokban, legalábbis ebben a műsorban, a legnagyobb visszhangot kiváltó jogszabály tervezet az, hogy a szociális temetést a rászorulóknak ingyen fogják adni. Csak éppen a hozzátartozó ássa ki a sírt, temesse be.

– Igen. Kiásom a síromat és beléugrom. Igen.

– Na de ez is annak a koncepciónak a jegyében született, hogy a szociális támogatásért tessék megdolgozni.

– Jó. Most tartsunk be bizonyos logikai határokat, ne haragudj, csak azért, mert tudom, hogy nemsokára kénytelen leszek befogni a számat. Tehát én azt akarom mondani ezzel az oktatási dologgal ugye, hogy… nota bene nálam volt egy-két órával ezelőtt egy francia történész ismerősöm, és elmeséltem neki ezt a pedagógiai kart, és hát ő specialistája a Vichy-korszaknak és rögtön megnevezte nekem, csak nem írtam fel, hogy a Vichy-kormány vezette be Mussolini-mintára ezt a korporációt, amely egyben persze elveszi a szakszervezetektől az összes jogosítványaikat gyakorlatilag.

– Hát ez a francia kollaboráns kormány volt, ugye.

– De hát Vichy előtt Mussolini Olaszországában, Dollfuss Ausztriájában és Portugáliában voltak hasonló intézkedések, ugye ezt a jobboldali korporatizmusnak nevezik finoman. És mondom, ez nálunk összefügg ráadásul magának az oktatási intézményeknek a teljes miliralizálásával, olyan fajta katonai jellegű központosításával, amely viszont a cári rendszerre emlékeztet. Ha ezeket összevetjük, tehát kiderül, hogy mindenfajta olyan intézmény, amely legitim kényszert gyakorolhat a magyar állampolgárokkal szemben, és az iskola ilyen intézmény, amelynek a fegyelmi rendje kényszert jelent a gyerekekkel szemben, lehet jóindulatú és óvó, és védelmező kényszer, de kényszer. Nem lehet csak úgy kiszaladni az iskolából meg mit tudom én. Kötelező iskolába járni ugyebár. És óvodába. Tehát itt az állam rendkívüli erővel rendelkezik, és hogy ezzel az erővel hogyan él, mennyire humanisztikusan és mennyire pluralisztikusan, és mennyire engedve utat egyéni kezdeményezésnek és szabadságnak, hát az ugye nem mindegy. Na most hát ezek valóban összefüggenek.

– És ezeken változtathat egy szál virág a síron?

– Nem. Nem. Gyuri, nézd. Én egyszerűen azt mondtam, ebben a levélben is, hogy abban talán mégis, ha semmi másban nem is, abban talán mégis egyetértünk, hogy az emberi jogok értelmében az illegitim állami erőszak ellen állást foglalunk, ezt megtette. Na most ennyire nem kívánok politikailag együttműködni a kormánnyal…

– De ha Orbán Viktor a kezébe fog egy másik szál virágot, és elindul visszafelé azon az úton, amit eddig nagy következetességgel kiépített, akkor azt mondom, hogy gratulálok Tamás Gáspár Miklósnak. Mert ő adta meg a kezdő lökést ehhez.

– Kétségkívül mindenfélét meg kell próbálni, és lehetőleg nekem mint baloldali embernek, aki ugyanakkor nem játszom jelen pillanatban most semmiféle aktív politikai szerepet, példát kell mutatni abban, hogy tudok emberi hangon is beszélni, és fel tudok szólítani valakit, aki politikai ellenfelem. A levelemben szintén leszögezem, méghozzá azt is írom, hogy én radikálisabb mértékben és módon vagyok az ő ellenfele, mint az országgyűlési ellenzék. Mégis ugye felhívom erre az egy közös elemre a figyelmét, és azt mondom, hogy legyen olyan kedves és tegye meg, mert embernek nézem, személyesen én egyáltalán nem gyűlölöm Orbán Viktort és senkit se.

– Nem, nem, nem is kell őt gyűlölni. A kiépített rendszerével kell szembeszállni, mert az, ami a társadalomnak ártalmas.

– Igen. Na most én ezzel szemben állok, és megpróbáltam felhívni a figyelmét arra, hogy amennyiben még vannak közös alapok állítólag a legkülönfélébb meggyőződésű magyar állampolgárok között, tehát olyan két annyira szélen álló ember, mint ő meg én, mármint világnézeti szempontból mint ő meg én, akkor hát tessék valamit tenni és hát legalább szimbolikusan mutatni valamit. Na most az, hogy ez mit indít el vagy mit nem indít el, vagy ki hogyan próbálja ezt manipulálni, hát nekem nem áll rendelkezésemre propagandaapparátus, az egyetlen dolog, amivel én operálhatok valamilyen mértékben, ez az ismertségem vagy hírhedtségem ha úgy tetszik.

– A híred és a hírhedtséged.

– A hírhedtségem. Igen. És hát valamit meg fogok próbálni. Az természetes, hogy megpróbálják ezt manipulálni. Az is van egyébként, hogy kaptam egyébként reménykeltő és barátságos reakciókat jobboldalról, az egyébként éles nyelvű és tollú Körmendi Zsuzsanna írt egy szép szöveget a Magyar Nemzetben.

– Még tegnap írt a Magyar Nemzetben.

– Most meginterjúvolt a Heti Válasz, lesz a jövő heti számban egy interjú.

– Na, mégis, lehet hogy ebből a szalámizásból lesz valami, nem?

– Nem. Nem lehet. Én korábban nyilatkoztam a jobboldali lapoknak, mindig is voltak kifogások az én unortodox politikai praxisommal szemben. De nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy faluvégi szegény embereket se verjenek. Na most hát azért talán ennyit el lehet fogadtatni.

– Így van. A minimumot el lehet várni talán még ettől a kormánytól is.

– Hát megpróbáltam. Az, hogy ebből lett sajnos egy ilyen bohózat, hát ezt én borzasztóan fájlalom, de ebben én azért kevéssé vagyok hibás. Mert aki a hibás vagy ami a hibás, az az a rettenetes pszichózis, amelynek itt valamennyi áldozatai vagyunk, többé kevésbé. És gondold el, hogy neked is hány betelefonáló mondja azt, hogy milyen borzasztó ez a megosztottság, ami az országban uralkodik, és ha valaki megpróbál egy egészen extrém esetben és egyetlen alkalommal, ahogy mondtam már valahol, átkiabálni a szakadék fölött, nagyjából azt mondják, hogy áruló szemét. Hát, azért ez elég sötét dolog.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Nagy MSZP- és Botka-fölény Szegeden
Botka László, Szeged szocialista polgármestere

Bolgár György: - Nagyon érdekes felmérés jelent meg a Dél-Magyarország című napilapban. Nemcsak azért érdekes, mert az olvasható benne, hogy az MSZP és Ön is nyerne ma egy helyi választáson Szegeden, hanem azért érdekes különösen, mert nagyon magabiztos, erős szocialista többség alakulna ki a városban. Ráadásul a felmérés, amit az egyetem bölcsészkarának szociológiai tanszéke készített meglehetősen sok, több mint ezer szegedi megkérdezésével készült, vagyis egy ekkora városban, ennyi embert megkérdezni több mint reprezentatív. Ön milyen következtetést von le ebből az eredményből?

Botka László: - Valóban, az egyetem immáron tíz éve minden évben elkészíti ezt a közvélemény-kutatást, az országos közvélemény-kutatások szoktak ezer-kétezer fős mintát megszólítani, tehát egy százhetvenezres városban ez az ezerfős minta mindenképpen reprezentatív. Ráadásul nem telefonos közvélemény-kutatásról van szó, hanem személyes interjú keretében kérték az adatokat. Nem tűnik szerénytelenségnek, de minket különösebben nem lepett meg ez az eredmény, hiszen az elmúlt években azért folyamatosan jelezték a felmérések ezt, és ami ennél is fontosabb, a választások visszaigazolták, hogy a bizalom és a támogatás megvan Szegeden. Nem véletlenül Szeged volt az egyetlen megyei jogú város, ahol a Fidesz nem tudta megszerezni a polgármesteri pozíciót, mert harmadjára is engem választottak meg 2010 őszén a szegediek. Azt gondolom, ha valakinek valamilyen következtetést itt le kell vonnia, akkor az elsősorban a Fidesz. 2010 októberében egy különleges helyzet jött létre Szegeden, ugyanis egyik párt sem szerzett többséget a Közgyűlésben. 29 fős a Szegedi Közgyűlés, 15 fő lenne a többség, ehhez képest a Fidesznek 14 képviselője van, az MSZP-nek 13. Ezen kívül van egy jobbikos és egy LMP-s képviselő. Én már akkor, a választások után elmondtam, hogy ebből számomra egy dolog világos, hogy a szegediek együttműködésre köteleztek bennünket. Együttműködésre hívtam a Fideszt, fideszes képviselőknek ajánlottam alpolgármesteri pozíciókat, de ők ezt nagyon határozottan elutasították. Összeálltak az egy darab jobbikos képviselővel, és lényegében az elmúlt három évben egyetlenegy konkrét javaslatuk, tervük, ötletük nem volt arra vonatkozóan, hogyan lehetne Szegedet fejleszteni.

- Mindenesetre ha valakinek bármi kétsége volna az iránt, hogy a Fidesz és a Jobbik ténylegesen és konkrétan együttműködik, akkor itt van erre három év óta egy szegedi példa. Nem is akármilyen, hanem szegedi példa.

- Az egy dolog, hogy együttműködnek, de köztük egyfajta üzleti kapcsolat van, mert a város dolgaival nem foglalkoznak, három év alatt a kormánypárti, fideszes képviselők – és országgyűlési képviselők is ülnek egyébként a Közgyűlésben – egyetlenegy pályázati ötlettel, városért végzett lobbival sem segítették Szeged város fejlődését. Az üzleti lobbit meg úgy értem, hogy egyetlen lépésük volt, a választások után azonnal, indoklás nélkül kirúgták az összes önkormányzati cég vezetőjét, és helyette rokonokat, volt képviselőket, párttisztségviselőket ültettek a helyükre. Ennek következtében például a városi takarító cégünk élén egy történész ül, a temetkezési cégünk élén egy volt képviselő ügyvéd ül. És ezt egyértelműen látták a szegediek. Én többször elmondtam nekik, nyílt lapokkal játszva, hogy ennek rájuk vonatkozva nem lesz jó vége. De úgy látom, hogy most kell nekik a bizonyíték is.

- Az elmúlt napokban itt ülésezett Budapesten a Zsidó Világkongresszus és ezen felszólalt Orbán Viktor miniszterelnök is. Bár ott a beszédében nem mondta, de egy izraeli lapnak adott nyilatkozatában előzőleg igen, aztán a közmédia meg a jobboldali sajtó nagy lelkesedéssel jelentette is, hogy a Világkongresszus elnöke, Ronald Lauder a tanácskozás után elnézést kért a magyar miniszterelnöktől, amiért a közleményükben bírálták azt, hogy nem ejtett szót az erős szélsőjobboldali veszélyről és a Jobbikról a kongresszusi beszédében. Ámde később tudták meg, hogy az izraeli lapnak adott nyilatkozatában viszont kizárt mindenféle együttműködést a Jobbikkal, akár koalícióban, akár külső kisebbségi kormánynak adott jobbikos támogatást illetően, és ez Lauder számára meggyőző volt. Ezen az alapon Önnek nem jut eszébe esetleg a Parlamentben feltenni egy kérdést a miniszterelnöknek, hogy ha ennyire határozottan elutasítja az együttműködést, akkor talán szólítsa fel a helyi Fidesz szervezetet arra, hogy szakítsa meg a Jobbikkal a kooperációt?

- Ezt többször megtettük, de mondok egy aktuálisabbat. E hét kedden Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke közösen beszélt egy Fidesz-Jobbik által szervezett rendezvényen, egy trianoni országzászlót avattak egyébként Szegeden. Ők ketten voltak, egymást követve a szónokai ennek a rendezvénynek, és a jelenlévő egy-kétszáz fős közönség egyik fele Jobbik-aktivista volt, jobbikos zászlóval, a másik fele pedig Fidesz-aktivista. Tehát mi azért a gyakorlatban látjuk, hogy ami összetartozik, az összenő. Úgyhogy azt gondolom, ebben a szegedi közvélemény-kutatásban azért ez is megmutatkozott, sok ezer olyan szegedi, akik egyébként még 2010-ben a Fideszre szavazott, most egyértelműen az MSZP-re tenné a voksát.

- A közvélemény-kutatásra visszatérve: egyrészt valóban meghökkentően magas az MSZP támogatottsága, az országos eredményekhez képest 48,8 százalék, a Fideszé 34, az Együtt 2014-é viszont meglepően kicsi 5,8. De még ez is több, mint a Jobbiké, a másik két demokratikus ellenzéki párt közül az LMP-é 1,7 százalék, a DK-é 1,4 százalék. Összességében mindenesetre a demokratikus pártok – az MSZP óriási fölényével – lényegében hatvanszázalékos többséghez jutnának, már ha így automatikusan összeadjuk a szavazatarányokat. Ez azért eléggé meglepő, az Ön számára nem, de az országos képet figyelve nagyon az. Mi az, ami más Szegeden, az Ön tapasztalatai alapján, mint az országban?

- Gondolom, tényleg értik, hogy azért nem vagyunk meglepve, mert ezt évek óta látjuk. 2010 októberében, amikor az MSZP a mélyponton volt, 16 százalék volt a támogatottsága, a Fidesz pedig rekordot döntött 60 százalék fölötti támogatással, én 54 százalékot kaptam a szegediektől.

- Most pedig 71,6 százalék elégedett a munkájával, pedig ez romlani szokott általában. Túl sokáig ott van az élen, akkor szoktak kezdeni kifáradni a választók. Az is lehet, hogy a polgármester is fáradt, de ezek szerint Ön nem.

- Azt gondolom, hogy Szegeden a választók azt láthatták az elmúlt nyolc esztendőben, hogy a város folyamatosan fejlődik. Számomra ezeknél fontosabb az, hogy arra a kérdésre, fejlődött-e Szeged, 85 százalék azt mondta, hogy igen. Tehát van egyfajta összefogás, együttműködés, ha tetszik, egy nagyon erős lokálpatrióta érzés a városban, és mi ezt egyébként tudatosan építettük ki. A mi városvezetői hozzáállásunk és helyi politikánk arra épült, hogy egy város akkor működik jól, ha minden polgára otthon érzi magát benne, és ennek megfelelően gesztusokkal is és egyébként a mindennapos munkánkban egyértelművé tettük, hogy nem az számít, hogy kinek mi a világnézete, vallása, főleg a pártállása, hanem az, hogy a városért, a közösségért tud-e valamit tenni. Ezt a szegediek megszokták az elmúlt évtizedben, és most azzal szembesültek, hogy jött egy Fidesz-Jobbik – ahogy itt a városi szlengben mondják – mutyi szövetség, és ez nemhogy segítené a várost, hanem ott akadályozza a működést, ahol csak tudja.

- Még egy dolgot kérdeznék, hogy még mindig erőltessem ezt az ország kontra Szeged különbséget vagy ennek okait próbáljam Önnel együtt feltárni. Nincsenek olyan konkrét tapasztalatai, amelyek átadhatók volnának a többi városban dolgozó szocialista képviselőknek, politikusoknak, aktivistáknak? Mit kell ahhoz tenni, hogy meg tudják nyerni a lakosság támogatását? Jól vezetni a várost, rendben van, ez nem adatik meg manapság sok szocialista politikusnak, ez kétségtelen. De másfelől meg ellenzékből könnyebb bírálni a sok esetben tehetetlen vagy rossz, vagy ki tudja, milyen fideszes vezetést. Szóval nincsenek konkrét ötletei arra, hogy mitől lehet elnyerni a lakosság támogatását?

- Remélem, hogy vannak, én az MSZP választmányi elnöke is vagyok, tehát az országos politikában is próbálom valamilyen módon segíteni azt, hogy sikeres legyen a Szocialista Párt és az egész baloldali demokratikus közösség. A legfontosabb talán az, hogy a közös értékeket és ami fontosabb, a közös célokat kell megtalálni egy közösségben, nem a megosztásra kell törekedni. A magyar emberek alapvetően békét szeretnének, főleg a városukban, a településükön és nagyra értékelik azt, ha valakin azt látják, hogy nem politikai érdeket, pártérdeket képvisel, hanem valóban azért dolgozik, hogy a város fejlődjön. Ehhez mindenképpen egy visszafogott és főleg nyitott stílusra van szükség. Szerintem a baloldal győzelme is nagymértékben ezen fog múlni, hogy el tudjuk-e hitetni és valóban komolyan meg tudjuk-e valósítani azt, hogy szakítani kell azzal az orbáni világgal, amely ezt az országot élhetetlenné tette, mert lövészárkokat húzott magyar és magyar között. Véleményem szerint a magyar emberek döntő többsége erre vágyik, és ebben nem hiszem hogy nagy különbség lenne a Szegeden és a más településen élők között.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!