Sej, a mi lobogónkat
- Részletek
- 2013. máj. 11. szombat, 06:20
- Szlávnits László
Verőfényes kora nyári reggel, sietős járókelők szlalomoznak a Kossuth téren fölállított mobilkerítések között. Némelyiken óriásposzter mutatja be, milyen Kossuth térnek örülhet majd az istenadta nép 2014 tavaszára. Impozáns képek, meg kell hagyni, nyilván nem kakasos nyalókára költik el majd azt a 27,5 milliárd adóforintunkat, amiből kedves vezetőink átépítik. Mit átépítik: visszaépítik, hogy újra az 1944-es fénykorához méltó pompájában ragyogjon. Hírlik, már kiírták a pályázatot a Nagy Imre-szobor helyére kerülő új köztéri szoborcsoportra, amely egy zsidótranszportot határozott-keményen, ugyanakkor mély humanizmussal rugdaló nyilas házmestert fog ábrázolni, à la 1944 november.
Túljutva a veszélyzónán, már a Kereskedelmi Kamara egykor impozáns épületének hűs árkádjai alól rápillantok a parlament épületére, és ilyenkor mindig elmosolyodok kicsit, és örülök: tényleg, micsoda dolgokat tudtak egykori kiválóságaink! Gyönyörű ez az épület, nem véletlen, hogy szinte nincs olyan másodperc, amikor valaki ne fotózná Steindl remekét. De most valami szokatlant látok: a jobboldali erkélyen a magyar nemzeti lobogót lengeti a szél, a baloldalin viszont egy furcsa vásznat. Világoskék alapon arany sáv, fölötte hold. Igen: ez lesz az a bizonyos „erdélyi zászló”, ami a mostani házelnök szíve csücske. Úgy fest tehát a dolog, innen, a hétköznapi zember bogárperspektívájából, hogy a magyar parlamenten a nemzeti zászló mellett egy másik „ország” jelképe lobog. Egy olyan „országé”, ami nincs. Hm. Magyarország, 2013.
Nem játszom az ütődöttet, tudom, hogy ez politika és parasztvakítás. Tisztában vagyok azzal is, hogy a jelképek terén a jelenlegi hatalom rendkívül kreatív, és úgy játszik a zemberek szívének húrjain, ahogy még Yehudi Menuhin se tudott a Stradivariján. Ez a zászló-dolog is ebbe a vonulatba tartozik. Kezdődött azzal, hogy a jelenlegi kormány vizuálisan is érzékeltetni akarta, nem akar az Unió gyarmata lenni. Ennek a nép egyszerű gyermeke által is jól érzékelhető megnyilvánulásaként tapasztalhattuk, hogy a Kedves Vezető mögé, amikor szózatot méltóztatik intézni az ő szeretett népéhez, nemzeti színű zászlóerdőt tettek. Az Unió kék zászlajának már nem maradt hely. A Kedves Vezető igen nagy hazafi. A múltkor is, amikor Brüsszelbe, a gyarmatosító hatalom rettegett központjába hívta Barroso – vagy hogy is hívják ezt a gyanús fickót, nem rokona ez valami Tovarisnak? –, a sajtótájékoztatón, szokás szerint, szépen odaálltak ketten a magyar és az uniós zászlók elé. A mi Kedves Vezetőnk azonban nagyon figyelmes ember: mielőtt szóra méltóztatott volna nyitni a száját, gondosan megigazgatta, szeretettel elrendezgette a nemzeti zászlónkat, mert látta, hogy azt a gyarmatosítók direkte keskenyebbre, mondhatni lottyadtabbra állították be, mint a kék európait. Ezt az aljasságot már tényleg nem tűrhette. És helyre tette. De nemcsak azt: amazt a kéket is, amelyik az egykori miniszterelnöki, ma kedvesvezetői dolgozószoba erkélyén lobogott. Onnan is el kellett tüntetni az Unió kék zászlaját, de csak azért, hogy a tisztítóba vitessék, mégse járja, hogy – kitekintve az ablakon – a Sándor Palota látványából egy jókora részt kitakarjon egy elkoszolódott kék drapéria. Sokkal hazafiasabb – ha valami már mindenképpen ki kell hogy takarja a Sándor Palota részletét –, ha ezt a funkciót egy hazafias erőtől duzzadó, friss-ropogós nemzeti zászló teszi. Sőt, inkább mindjárt kettő. Ha már.
Egy árnyalatnyit komolyabbra fordítva a szót, elgondolkodtató, hogy milyen lázas sebességgel folyik Magyarország EU-tlanítása. Ez nagyon szembeötlő, különösen akkor, ha az ember más tagországok hasonló gyakorlatával, esetleg személyes tapasztalatával veti össze. A híradásokban egyetlenegyszer se láttam olyan képet és tudósítást, ahol a vezető európai országok parlamentjeit, miniszterelnökségeit az Unió zászlaja nélkül mutatták volna. Még az egyébként hétpróbás, számtalanszor elítélt bűnöző és kitűnő bárzongorista, a sármos Brelusconi is mindig az olasz trikolorral és a közös kék zászlóval a háta mögött mutatkozott a dolgozószobájában, nem is beszélve a nála azért egy-két fikarcnyival komolyabb európai államasszonyokról és államférfiakról. Franciaországban, Itáliában, Szlovákiában, Romániában és másutt egyelőre még nem szégyellik kitűzni közös európai identitásunk jelképét. Csak itthon. A középületeken ugyan lengedeznek még azok az utálatos kék rongyok, de ki tudja, meddig. Az ország házán azonban már nincs helye: ott most már más, keleti szelek nyögetnék a fákat, már ha lennének.
forrás: nyest.hu
Van ugyan egy kormányrendelet – a 308/2004(XI.13) számú –, amely elvileg szabályozná, hogy a középületeken és az önkormányzati épületeken a nemzeti trikolórral együtt ki kell tűzni az Unió lobogóját is, de hát ez csak azért lehet hatályos, mert még nem vették észre az illetékes elvtársak. Innen jelzem tehát: nincs más feladat, mint semmi perc alatt hatályon kívül helyezni ezt a jogszabályocskát, ami ugye még ujjgyakorlatnak se nagyon minősülhetne. Itt van mindjárt ez a suvernyák, aki a fészbukkján köszönte meg „a Miniszterelnök Úrnak, az Államtitkár Úrnak, a Főosztályvezető Asszonynak és az Osztályvezető Úrnak”, hogy 2013. május 13-tól a Miniszterelnökségen dolgozhat, horribile dictu jogászi (!) állásban. Na, ennek a nyaloncnak éppen jó lenne ez a beugró feladat: legott megtanulhatná, hogyan kell hatályon kívül helyezni egy funkcióját vesztett, ósdi jogszabályt. Dereguláció, capisci, amice?
Aztán, ha ez sikerül, és nem lesz belőle országos botrány – meg a hatályon kívül helyező rendelet megírását sem szervezi ki a nagybátyja baráti ügyvédi irodájához –, rábízhatják még akár az egyes címek és rangok megszüntetéséről szóló 1947. évi IV. törvény hatályon kívül helyezése előkészítésének fontos feladatát is. Mégiscsak durva és megalázó, hogy az ember, első miniszterelnökségi munkanapján, nem slisszolhat oda a főember elé, és nem mondhatja neki nyíltan, bár kissé lámpalázasan, hogy alázatos szolgája kegyelmes uram, szeretném ezúttal személyesen is megköszönni a Miniszterelnök Úrnak, hogy mostantól az Ön környezetében dolgozhatok. Vitéz dr. alsó- és felsőröhelyesi Seggnyalffy Arisztid vagyok, igen, az etelközi lófői ágból, engedelmével...
Hazánk olyan pályán halad, amivel a magyar patrióta és európai horizontú demokrata értelmiség nem azonosulhat. Mindenkinek a maga helyén meg kell tennie a magáét azért, hogy Magyarország újra respublika legyen, ahol nem szégyellik az európai közös haza kék lobogóját, és ahol a leendő miniszterelnök környezetében tapasztalt közigazgatási szakemberek és nem vitéz dr. alsó- és felsőröhelyesi nyaloncok dolgoznak majd.
Apropó: tényleg nincs egyetlen képviselőben sem annyi gerinc és vér, hogy ha már az Országgyűlésnek nem telik rá, hát a saját kasszájából megfinanszírozzon egy uniós zászlót, és kitegye a parlament ablakába, mintegy jelzésértékűen? Vagy nem szabad kockáztatni, nehogy megorroljanak ránk roppant értékes csíkszeredai választópolgáraink, akiktől éppen csak pár hete kértünk bocsánatot?
Ceterum censeo: Magyarország vagy megújul, vagy elbukik, és mindnyájunkat menthetetlenül maga alá temet Mucsa. Ahonnan még Kazahsztán is nyugatra van.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
