Mit tegyen a demokratikus ellenzék?



      Kiegészítés a politikai támadás témájához

Vita kerekedett abból, hogy az MSZP azt az utasítást adta EP-képviselőinek, lépjenek fel minden olyan tervezett uniós intézkedés ellen, amelyik szankcióval sújtaná Magyarországot, és ne szavaznák meg mai formájában a Tavares-jelentést, amely a 7. cikkely alkalmazását javasolja Magyarország ellen. A vitából nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy a demokratikus ellenzék, a DK kivételével, nemigen tud mit kezdeni a helyzettel. Bauer Tamás pontosan és világosan írta le, hogy a demokráciát védő magatartásból miért következik a 7. cikkely szorgalmazása. Nyilván az MSZP politikusai is értik ezt, legalábbis ez derült ki számomra a Klubrádió 2013. május 9-ei „Megbeszéljük” című műsorából (a 20. perc után), ahol Dési János hiába kérdezte Gurmai Zita szocialista EP-képviselő véleményét Mesterházy Attila utasításáról, egy szót sem tudott kihúzni belőle. A képviselőasszony hosszan és a Torgyán-féle agresszív kommunikációt alkalmazva (ennek lényege, hogy beszélj olyan folyamatosan és gyorsan, hogy a másik ne juthasson szóhoz) egyfolytában szidta a Fidesz politikáját, de nem tudott vagy nem akart mondani semmit az MSZP politikájáról. Ez azt üzeni, hogy a szocialista politikusok zavarban vannak, nem tudják áthidalni a demokrácia és az ország védelme között szerintük létező szakadékot. Ez biztosan nem egy céltudatos, a saját értékeiben bízó, hanem egy problémamegoldásra képtelen pártot mutat a választóknak – úgy ahogyan ez a rezsicsökkentés esetében is történt. Ez pedig a legrosszabb üzenet, bizonyosan nem fogja a demokratikus ellenzék oldalára vonzani a bizonytalan szavazókat, a Fidesz szimpatizánsait pedig megerősíti abban, hogy jól választottak. A végén még kontraproduktív is lehet ez a politika. Pedig a megoldás egyszerű.

Fel kell fogni végre, hogy nem létezik szakadék a demokrácia és az ország védelme között és erre a tételre kell építeni a politikai válaszokat, megtalálva azokat a hangsúlyokat, amelyek minden alkalommal megerősítik a választókban ezt a tételt. A konkrét esetben ez azt jelenti, hogy az EU minden lépését mint Orbán Viktor kormánya és magyarellenes politikája elleni jogos fellépést kell értelmezni. A Tavares-jelentés kapcsán is azt kell hangsúlyozni, hogy lám, milyen helyzetbe hozza országunkat és mindannyiunkat a Fidesz önkényuralmi törekvése (vagy használjanak valami más jelzőt, ha ez nem tetszik). Minden lépésnél, amit az EU tesz vagy tenni tervez, vissza kell hárítanunk a felelősséget azokra, akik valóban bűnösök: Orbán Viktorra, a kormányára és az egész Fideszre.

Orbán Viktor országlásáért mindannyian rendkívül súlyos árat fogunk fizetni – természetesen más társadalmi elosztásban, mint jelenleg. Az önkényuralom megdöntése sem lesz ingyen, nagyon fontos, hogy ezt tudomásul vegyék és elfogadják a választók. A választópolgároknak meg kell érteniük azt is (és többen értik, mint ahányan a demokratikus ellenzéket támogatják), hogy nem az EU, hanem a Fidesz politikája Magyarország ellensége. De nem fogják megérteni, ha zavarosnak látják a demokratikus ellenzék politikáját, és lássuk be, most bizony meglehetősen zavaros. A Fidesz törekvése, hogy „igazi magyarnak” állítsa be magát, az egyetlennek, aki képes megvédeni az országot. Rá kell rábizonyítanunk a hazugságot, ha nem sikerül, akkor a választók joggal gondolhatják a demokratikus ellenzékről, hogy képtelen felismerni és kezelni a problémákat, azaz alkalmatlan az ország vezetésére.

Tehát, még egyszer: a demokrácia és az ország védelme összekapcsolódik, így is kell kezelni a mindennapi politizálásban. Nem ártana az sem, ha végre egyeztetnének a demokratikus ellenzék pártjai, és mind ugyanazt mondanák, még ha a saját stílusukban is.

(Krémer Ferenc)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!