Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. május 2.



Bolgár György kérdései 2013. május 2-ai
 műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük a percről percre botrányosabb trafikpályázatot. A mai Magyar Nemzet megpróbálta a szocialistákra is ráhúzni a vizes lepedőt, azt állítva, hogy az MSZP-s képviselő Puch László testvére és sógornője is nyert koncessziót, de kiderült, hogy Puch József nemhogy nem testvére Puch Lászlónak, de még ráadásul fideszes önkormányzati képviselő is. Lesz-e következménye ennek az egész ügynek vagy csak füstölgünk?

Másik témánk egy másik botrány, amelyből könnyebb volt gyorsan kihátrálni. Balogh József fideszes országgyűlési képviselő és Fülöpháza polgármestere kilépett a Fidesz frakcióból, miután abba az erős gyanúba keveredett, hogy súlyosan bántalmazta élettársát, a verést pedig a vak komondorra kente. Közben viszont a volt felesége azt nyilatkozta, hogy őt is hosszú évekig verte.

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy Orbán Viktor egyetemista lányának szakdolgozatát díjazta saját egyetemi témavezetője a Magyar Turizmus Zrt. pályázatán. Orbán Ráhel tudatta a nyilvánossággal, hogy nem indult a pályázaton, hanem írását az egyetem küldte be, vagyis ő úgy került az ügybe mint Pilátus a krédóba. És a témavezető vajon, aki egyben minisztérium főosztályvezető és pályázatügyi bíráló is?

Végül beszéljük meg, hogy a gyorsvonatok többségére nemsokára pótjegyet kell venni, és a kormány valamiféle burkolt adót, betétdíjat vetne ki minden üdítőre, ásványvízre, ami átlag harminc-negyven forinttal megemelné minden doboz és palack árát. Ezzel a kormány összességében legalább huszonöt milliárd forintos bevételt remél. Íme egy kis rezsicsökkentés?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Nyolcezer-kétmilliárd uniós pénz – egy rész egyelőre felfüggesztve
Csepregi Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára

Bolgár György: - Látta azt a papírt, amit állítólag José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke személyesen nyomott Orbán Viktor miniszterelnök kezébe a különböző közlekedési, illetve energia-operatív programok kifizetéseinek felfüggesztéséről?

Csepregi Nándor: - Nem.

- És nem is tud erről a papírról?

- Papírról konkrétan nem, viszont magáról az ügyről természetesen tudok, hiszen a Fejlesztési Minisztériumhoz tartozik. Az EU-s forrásokat kezelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felügyelete, szakmai irányítása alatt áll, így az összes folyamatban lévő ügyről, amely a Bizottság és Magyarország között zajlik, tudomásom van.

- Akkor tudnia kell arról is, hogy ilyen papír létezik, hiszen ezt a regionális politikáért felelős biztos szóvivője maga mondta, úgyhogy gondolom, akkor ez hiteles.

- A politikai szintű értekezéseken is – ahol a Bizottság elnöke, Barroso úr, illetve a miniszterelnök úr részt vett – szóba kerülnek ezek az ügyek. Mi természetesen tudunk az összes ilyen ügyről és az összes ehhez kapcsolódó papíros anyagot, dokumentumot ismerem. Konkrétan ezt a papírt nem, de ezt nem kell ahhoz ismernem, hogy magát az ügyet ismerni tudjam.

- Merthogy az sokkal több papírból áll, mint amit az elnök nyomott a miniszterelnök kezébe, ugye?

- Jó pár ezer oldal volt legalább.

- Na, akkor valamennyit mondjon ebből el nekünk, hogy miről is van szó. Milyen okok miatt és mennyi pénzt érintő támogatási felfüggesztésről van szó?

- Magyarországon az európai uniós forrásokat különböző operatív programok keretében használjuk fel, ezek általában egy-egy területnek megfelelően finanszírozzák a hazai fejlesztéseket, ahogy az az Európai Unió mind a 27 tagállamában van. Ezek közül most több is érintett abban a vitában, amely az Európai Bizottság és Magyarország között zajlik. Ennek a vitának pedig az alapvető oka az, hogy a Bizottság novemberben kiadott egy úgynevezett auditjelentést, amely arról szól, hogy versenykorlátozónak véli azt a gyakorlatot, amit Magyarország 2007. január elseje óta folytat, mely szerint azoknál a közbeszerzéseknél, ahol mérnöki tudásra van szükség, az ajánlatkérők, amikor meghirdetik közbeszerzésen ezt az adott munkát, akkor a mérnöki kamarai tagságot megkövetelik az összes ajánlattevőtől.

- A magyar mérnöki kamarai tagságot, tehát ezt minősítik kvázi diszkriminatívnak, hogy a külföldiek ki legyenek zárva ebből.

- Nincsenek kizárva. A jelentés azt mondja, hogy ez versenykorlátozó tényező, szerintünk nem az. Ráadásul szerintük ez egy garancia arra vonatkozóan, hogy aki elnyer egy olyan munkát, ahol mérnöki szaktudással is kell rendelkezni, azt valóban megfelelő minőségben, megfelelő biztonsági elvek szerint és megfelelő határidőre el tudja végezni. A Bizottság kiadott egy auditjelentést, annak ellenére, hogy korábbi, 2007 óta alkalmazott gyakorlatról van szó. Korábban ezt nem minősítette versenykorlátozónak. Ennek hatására a magyar kormány úgy döntött, hogy a bizottsági állásfoglalást megfontolva, február elsejétől nem az összes ajánlattevőtől, hanem csak a győztestől, a szerződéskötésig követeljük meg a mérnökkamarai tagság meglétét.

- Magyarán a győztes akár utólag is megnevezhet olyan mérnököt, aki a Magyar Mérnöki Kamarának tagja?

- Így van, és így nem kell az összes ajánlattevőnek annak lennie, hanem csak annak az egynek, aki megnyerte azt az adott munkát.

- Akkor ez úgy látszik számomra, mintha megnyugtatóan rendezné a problémát. De mit szólt ehhez Brüsszel?

- Novemberben jött az auditjelentés Brüsszelből, és ilyenkor az a szokásos gyakorlat, hogy hat hónapja van a Bizottságnak arra vonatkozóan, hogy elfogadja-e a tagállam reakcióját. A reakció kétféle lehet, egyrészt lehet érvelés azzal szemben, hogy miért nem értünk egyet a bizottsági gyakorlattal, és lehet egy intézkedés, amely feloldja azt a problémát, amit a bizottsági auditorok, az Európai Bizottság jelzett, és a hat hónap leteltét követően most e hó végére tehető. A Bizottság azt mondhatja, hogy igen, elégedett vagyok ezzel az intézkedéssel, ez megszüntette azt a gyakorlatot, amit én hibásnak és versenykorlátozónak véltem. Mondhatja azt is, hogy nem értek vele egyet vagy valami más problémát találtunk. Mi most várjuk a Bizottság reakcióját.

- Azt mondta az imént, hogy ez 2007 óta működik így nálunk. De nem lehet, hogy az utóbbi években bizonyos okokból – akár azért, hogy meggyorsítsák a pályázatok lebonyolítását vagy zökkenőmentesebbé tegyék – Önök kisebb módosítást hajtottak végre ezen és talán ez tűnt fel az Európai Uniónak?

- Ha más lenne a probléma, akkor gondolom, más téren jelöék volna meg. Most a Bizottság levelében határozottan ez az intézkedés szerepel.

- Én ebben az ügyben, gondolom, hogy ezt érintően lehet hogy így volt az alapvető szabályozás, de Önök esetleg egy kicsit még módosítottak rajta vagy még nyilvánvalóbbá tették ezt a kívánalmat.

- Ez a szabályozás nem változott 2007 óta. Sőt, tegyük hozzá, ez korábban is érvényben volt, amikor 2004-ben beléptünk az Európai Unióba, a Bizottság átvilágította az összes magyarországi jogszabályt. Ez már akkor is egy olyan jogszabályi rendelkezés volt, amely ezeknél a típusú munkáknál kötelezettségként jelölte meg az ajánlattevőknek a kamarai tagságot, majd 2007-ben kezdődött a jelenlegi programozási időszak, és azóta ez folyamatosan így van. A korábbi bizottsági auditjelentések ugyanezt a gyakorlatot nem minősítették versenykorlátozónak, majd most, pontosabban tavaly novemberben megtették.

- Nem lehet, hogy mindez azért történt és történik, mert a magyar kormány az elmúlt két-három évben folyamatosan ujjat húzott Brüsszellel, az Európai Unióval és erre talán úgy gondolták az unió Bizottságában, hogy ja, akkor mi is tudunk betű szerint értékelni mindent?  És úgy, mint a munkalassítási sztrájk a világban, hogy akkor mindent úgy értelmezünk, ahogy az le van írva, ettől aztán senkinek nem lesz könnyebb, viszont elgondolkozhat a másik fél, hogy úgy kell-e viselkednie velünk, ahogy eddig.

- Engedje meg, hogy szakpolitikusként azt feltételezzem a Bizottságról, hogy amit ők leírnak egy-egy jelentésben, az valóban arról szól, amiről az a jelentés szól, és nincs háttértartalma. Azzal, hogy ennek más okot, jelentőséget tulajdonítanak, én nem akarok és nem is tudok foglalkozni. Az én feladatom ebben a székben az, hogy ha ilyen kérdések vannak – számtalan alkalommal fordul elő 27 tagállammal szemben –, akkor oldjam meg őket. Bizonyos operatív programok vonatkozásában a Bizottság él különböző felfüggesztésekkel, és amennyiben megoldották azokat a kérdéseket, ezeket vissza is vonhatja. Nekünk is voltak már ilyen felfüggesztési ügyeink az elmúlt időszakban, és hála Istennek az összes alól ki tudtunk jönni. Velünk párhuzamosan engedje meg, hogy Romániát említsem példaként, ott tavaly például az összes operatív programot felfüggesztették, majd egy részét újraindították. Én nem gondolom, hogy a mi esetünkben más lenne az ügy hátterében, mint amit a Bizottság leírt.

- Akkor ezek szerint nincs kettős mérce, mert ha a román kormánnyal szemben is meglépték ezt, sőt még ennél súlyosabbat is, akkor ez nem Magyarország ellen irányul.

- Az Európai Unió 27 tagállamában bevett gyakorlat az, hogy az EU-s források felhasználása nagyon komolyan auditált, figyelt tevékenység, és ahol a bizottsági auditorok és a tagállamok között nézeteltérés van, ott ez egy eszköz. Ez nem jelenti a programok leállítását, ilyenkor annyi történik, hogy addig az időpontig, ameddig a Bizottság ezt a korlátozást nem oldja fel, addig a hazai költségvetés áll helyt az Európai Uniós források helyett. De ez tényleges pénzleállást azért sem jelent, mert ha valaki megvalósít bármilyen fejlesztést, és utána benyújtja a számlát az intézményrendszerhez – jelen esetben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez –, akkor ezt a számlát negyedévente számoljuk el a Bizottsággal egy összevont számlacsomag terhére. Addig is a hazai költségvetés az, ami az úgynevezett kedvezményezetteknek kifizeti a számlák ellenértékét.

- Összesen mennyi pénzt érintett ez tavaly november óta becsléseik vagy akár pontosabb adataik szerint?

- A KEOP, illetve a KÖZOP az Energetikai és Közlekedési Operatív Programok, az egyiknek ezer, a másiknak ezerkilencszáz milliárd forint volt az összértéke ebben a hét évben. Olyan százegynéhány milliárd forintról beszélünk programonként. De ezeknek a kifizetése nem állt le, a hazai költségvetés az összes beérkező számlát teljesítette és nekem meggyőződésem, hogy május végén, amikor a Bizottságnak is letelik a határideje, akkor feloldják ezt a rendelkezést, ezt annak ellenére mondom, hogy nem értünk egyet ezzel az intézkedéssel, mert ha 2007-től egészen 2011–12-ig nem volt ez versenykorlátozó, akkor miért lenne az most. Mi megváltoztattuk ezt a gyakorlatot, és február elsejétől már csak a győztes ajánlattevőtől kérjük a mérnöki kamarai regisztrációt. Ezáltal pedig annak a biztosítását, hogy rendelkezik azzal a szakmai kompetenciával, amit egy ilyen kivitelezési beruházásnál fel kell mutatnia.

- Azért az engem meglep, hogy ha nem tartják ezt versenykorlátozó gyakorlatnak, akkor mégis ilyen gyorsan belementek a módosításba.

- Azt gondolom, hogy ahhoz Önnek sem fér kétsége, hogy az európai uniós források lehívása mindennél fontosabb, és nem szeretnénk hosszas jogvitába keveredni Brüsszellel. Egyetlenegy nehézségét látom ennek az ügynek, hogy mi van akkor, ha egy győztes ajánlattevő a későbbiekben nem képes produkálni a kamarai regisztrációt bármilyen okból kifolyólag. Akkor ez azt jelenti, hogy azt az adott közbeszerzést – és tudja, hogy ezek mennyi időt vesznek igénybe, háromtól kilenc hónapig terjedő időszakról beszélünk – még egyszer meg kell indítani, le kell folytatni. Ez idő alatt pedig az adott projekt, amit ez érint, állni fog. Nekünk a következő három évben nincs más dolgunk, az elmúlt két évben is ezt tettü, mint folytatni az európai uniós források leírását, ezt kell a továbbiakban is tartani. Ez mindennél fontosabb, ezért ilyen vitákba nem megyünk bele.

- Ha május végén a Bizottság úgy dönt, hogy elfogadja a magyar intézkedést és kifizeti a felfüggesztett pénzeket, ez azt jelenti, hogy akkor lényegében néhány héten belül egy összegben megkapják azt az eddig a magyar kormány által kifizetett mondjuk kétszázötven-háromszázmilliárd forintnyi összeget?

- Így van.

- Akkor még valamit arról, hogyan dolgoznak, milyen feltételek között és milyen szerkezetben és rendszerben. Mert ugyancsak az elmúlt napok híre, hogy tegnapelőtti hatállyal lemondott posztjáról a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke, Petykó Zoltán. Ő korábban azt mondta, hogy addig vállalja a feladatot, amíg az NFÜ szerkezetét működőképessé teszi, ezt kvázi ő maga így is regisztrálta és nyugtázta. Ehhez képest meg azt hallom, hogy jövő évtől kezdve az egész Ügynökség megszűnik. Most akkor működőképes vagy megszűnik?

- Akkor itt érdemes tisztába tenni dolgokat. A 2010-es kormányváltáskor a kormány előtt két megoldás állt az európai uniós forrásokat kezelő intézményrendszer kapcsán. Vagy átalakítjuk a teljes rendszert úgy, ami a mi meggyőződésünk szerint a leginkább szolgálja a gazdaságfejlesztési célkitűzéseket, és ezzel lényegében azt lehet mondani, hogy benyelünk egy több százmilliárd forintosra is rúgó forrásvesztést, vagy a másik megoldást választjuk, hogy a 2007–13-as időszakban végigmegyünk az általunk vagy az elődeink által letett úton, és egy dologra törekszünk, a források lehívásának a felgyorsítására. Egy számot említenék ebben a kérdésben csak, 2010-ben átlagosan hetente 7,7 milliárd forintot fizetett ki a fejlesztéspolitikai intézményrendszer, ma ugyanez a mutató negyven milliárd forint/hét.

- Na de ez azért van így, mert a pályázatok beindulása és megvalósítása nem esik egybe azoknak a kifizetésével. Ugye? Ez egy többéves átfutási idő.

- Részben igaza van, nemcsak a kifizetések számát sikerült többszörösére emelni, hanem a szerződéskötések számát is. Míg az előző intézményrendszer heti átlagban százhárom támogatói szerződést és döntést tudott hozni, addig a mostani már kétszáznegyvenet hoz ugyanannyi idő alatt. Tehát csak részben függ össze a pályázati életciklussal a kifizetés. De visszatérve az eredeti kérdésre, a 2014–20-as időszak egy új költségvetési időszak, és a kormányzat azt mondta, hogy más típusú intézményrendszerrel szeretne nekifutni ennek a következő hét évnek, és ez csak részbeni átalakítását jelenti a mai fejlesztéspolitikai intézményrendszernek. A pályázók irányába megmarad az az egységes intézményrendszeri keret, amely azt jelenti, hogy függetlenül attól, hogy melyik Operatív Programba melyik pályázati csatornán keresztül nyújtanak be pályázatot, egységes és azonos dokumentációt kell benyújtaniuk, és ugyanúgy néz ki az egész ügykezelése is. Viszont a másik oldalán az intézményrendszer, illetve a kormányzat azt szeretné, ha az intézményrendszer az ágazati politikáért felelős szakminisztériumoknak, államtitkárságoknak nagyobb beleszólási lehetőséget adna. Ez pedig azt jelenti, hogy ott szülessenek konstrukciókról döntések arról, hogy milyen konstrukcióra van szükség, ahol az ágazati stratégiák is születnek. Ezt jelenti az intézményrendszeri átalakítás.

- Nem aprózódik így el teljesen éppen az átlátása ennek a hatalmas összegnek, illetve a felhasználásának? Nem válik nehézkessé?

- Ahány európai uniós tagállam van, annyiféleképpen működnek intézményrendszerek, és az intézményrendszereknek is van egy törzsfejlődési időszaka. A 2007–13-as időszak volt az első, amikor egy teljes költségvetési ciklust végigcsináltunk. Látjuk ennek az időszaknak a pozitívumait és a negatívumait is. Az Európai Bizottsággal folytatott egyeztetések során két dologban állapodtunk meg. Igen, hozzá fogunk nyúlni az intézményrendszerhez, átalakítjuk, de mindezt úgy tesszük meg, hogy támaszkodunk a bent lévő kollégák, szakemberek tudásanyagára.

- De ezek közül már nagyon sokat elbocsátottak néhány éve.

- Szerintem nem.

- Ezt még Brüsszel is kifogásolta.

- Valóban nagyon sok kolléga lépett ki az intézményrendszer keretei közül, és dolgozik akár Brüsszelben, akár a piacon, de ugyancsak pályázatkezeléssel. A csapat gerince azért több éve ebben a rendszerben dolgozik. Ma sem Magyarországon, sem máshol az Európai Unióban nincs olyan felsőoktatási intézmény, ahol ezt a szaktudást el lehetne sajátítani. Két-három évet kell a rendszerben tölteni ahhoz, hogy valaki szeniorként tudja ezt a feladatot működtetni, és ma a magyarországi intézményrendszer az Európai Unió legjobbjai között van. Mindez nem jelenti azt, hogy ne lehetne továbbfejleszteni. De ezt az egységességet szeretnénk megtartani akkor is, amikor egy-egy pályázóval közvetlenül is kezelésben vagyunk.

- Ahogy olvasom az erre a hét évre járó olyan 8200 milliárd forintos uniós támogatási összeget, csaknem száz százalékára már kiírták a pályázatokat, kilencvenöt százalékot már le is kötöttek ebből. Az Ön reális szakmai becslése szerint végül mennyit tudunk ténylegesen lehívni ebből a pénzből?

- Optimista vagyok, és szerintem ez nem a kincstári optimizmus. Ha megnézzük a kifizetési ütemét vagy az elmúlt hónapokat, csak a 2013-as év első negyedévét: minden hónapban tudtuk hozni a kifizetési tervet és közel százmilliárd forintot fizettünk ki havi átlagban. Tehát nagyjából most négyszázmilliárd felett tartunk. Ez azt jelenti, hogy tudjuk tartani azt a célkitűzést is, hogy év végéig ezerötszáz milliárd forintot fizetünk ki.

- És akkor az előző évekkel együtt mennyi? Ezerötszáz plusz a 2013 előtti évekkel együtt mennyi volt?

- Egy pillanat, most itt közben próbálok egy gyors fejszámolást is végezni, olyan háromezerhat milliárd forint körüli összeg.

- És akkor 2014–15-ben kellene még ötezer milliárdot?

- 2014–15-ben kellene ezerhétszáz-ezerhétszáz forintot kifizetni.

- Akkor nagyjából kétezermilliárd benn ragad az Európai Unióban, nem?

- De mitől ragadna bent?

- Ha mostanáig háromezer milliárd, majd az utána következő két évben háromezernégyszáz milliárd, legyen hatezernégyszáz milliárd, akkor nyolcezerkettőből hatezernégyszázat sikerül behozni.

- Nem, mert itt jön a csavar a dologban, a tényleges pénzügyi zárás nem fejeződik be 2013 végén, hanem 2015. december 31-ig tart majd.

- Ezért mondom, igen.

- És ha hozzáadja az ezerhétszáz-ezerhétszáz, azaz háromezernégyszáz milliárd forintot 2014–15-ben…

- Ezt tettem, a mostani háromezerhez hozzáraktam a háromezernégyet, az hatezernégy milliárd forint.

- Plusz még az idei évben ezermilliárd forint.

- Akkor én akadtam el a számolásban. Mintha azt mondta volna, hogy 2013-ban végül is ezerötszáz milliárd, eddig sikerült ezerötszáz milliárdot, az háromezer milliárd forint, majd a következő két évben háromezernégyet, az hatezernégy. De lehet, hogy valamelyikünk valahol, valamilyen számot elmulasztott figyelembe venni.

- Lehetséges.

- De azt mondja, hogy akkor nem hatezernégyszáz milliárdot fogunk lehívni hanem…

- Nyolcezerkettő milliárdot, igen.

- Húha, ez bátor kijelentés volt.

- Bátor, de úgy gondolom, hogy minden lehetőségünk adott erre. Két feladatról beszélünk. Egyrészt az intézményrendszer oldalán minden pályázatot meg kell hirdetni, oda kell ítélni a kedvezményezetteknek, ami azt jelenti, hogy ezt a munkát el kell végezni idén év közepéig, év végéig le kell szervezni ezeket a forrásokat és nagyságrendileg be kell fejezni a pályázatokat 2015 végéig. A projekt megvalósításra kell most nagy hangsúlyt fektetni és ezzel teljesíthető lesz ez a célkitűzés.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Ki a felelős az akadémiai listák létrejöttéért?
Szakály Sándor történész


Bolgár György: - Ön tagja annak az akadémiai bizottságnak, amely hivatott az utcanevek, intézménynevek törvénynek megfelelő elnevezéséről, illetve használatáról valamiféle javaslatot tenni, akár javasol, akár nem javasol, akár aggályosnak tart valamilyen elnevezést. Ezzel az elmúlt hetekben többször is foglalkoztunk mi is itt ebben a műsorban, meg természetesen a média is sok helyen. És természetes az is, hogy sok vitát váltott ki az Önök jó néhány állásfoglalása. Nem ezekről kérdezném elsősorban, csak a megnyitó részben, éppen azért, mert egy hallgatónk félórával ezelőtt május 1-jéről, a tegnapi ünnepről beszélt, és azt kifogásolta, hogy nem látott zászlókat sehol, semmilyen településen. Én meg arra gondoltam, hogy hát nem nemzeti ünnep, nyilván ezért nincsenek zászlók. Az is csoda, hogy megmaradt ünnepnek. És egyébként pedig az Önök állásfoglalása szerint május elsejéről lehet elnevezni utcákat. De miért döntöttek például ebben a konkrét esetben így?

Szakály Sándor: - Hát én azt gondolom, hogy a május elseje mint fogalom, illetve ugye a tavaszi nap nem kötődik ahhoz, amit a törvény meghatározott, hogy valaki vagy valami a diktatórikus rendszerek kiépítésében, fenntartásában közreműködött. Hát május elseje történetét ugye mindenki ismeri, hozzátéve azt, hogy május elseje a világon mindenütt ünnep. Tehát ha szabad így fogalmazni, adott esetben nem a kommunista párthoz köthető ünnep. Tehát azt gondolom, hogy az Egyesült Államokban, ahol valamikor elindult, ott nem kimondottan kommunista ünnepnek számított, később sem. Én legalábbis a magam részéről így látom. És az a bizottság, amelyik ugye sajátos helyzetbe került, mert értelmeznie kell egyrészt a törvényt, állást kell foglalni bizonyos ügyekben, úgy látta, hogy ez egy teljesen – már bocsánat ezért a szóért – normális és gond nélkül használható elnevezés. Ahogy a haladást is annak tekintettük, a köztársaságot is annak tekintettük, ha a fogalmaknál maradunk.

– Ez már önmagában elég bornírt, hogy bármelyik önkormányzatnak eszébe jutott a köztársaságról is kérdést feltenni.

– Bocsásson meg, én Önnel egyetértek, azt gondolom, hogy számos olyan megkeresés érkezik a Magyar Tudományos Akadémiához, ami az én megítélésem szerint egy jó közepes érettségivel helyben eldönthető lenne. De nekünk nem ez a feladatunk, hogy minősítsük a kérdezőket vagy a beérkező személyek ötleteit, hanem a neveket fogalmakat próbáljuk körbejárni és igazítjuk a válaszunkat a törvényi előírásokhoz.

– Nincs előttem a lista, úgyhogy nincs is a fejemben, hogy a vörös csillagról például tett-e fel valaki kérdést, és ha igen, Önök mit válaszoltak?

– A vörös csillagra, megmondom őszintén, nem emlékszem, hogy bejött volna ilyen. Tehát lehetséges, hogy a vörös csillagot már korábban az önkormányzatok, én így fogalmaznék, kiiktatták az utcanevek vagy a közterületek elnevezéséből.

– Hiszen tiltott önkényuralmi jelképnek számít.

– Igen. Hát ugye megint azt mondom, hogy a törvényhez kell igazodni. Itt nyilván vannak viták, hisz ismerjük a vörös csillaggal kapcsolatos európai bírósági ítéleteket, gyakorlatot, sok minden mást, de erre nem emlékszem megmondom őszintén. A vörös hadseregre emlékszem, hogy volt.

– A vörös hadsereg a Szovjetunióhoz kötődik egyértelműen, de a vörös csillag kicsit olyan, mint május elseje. Az is a nemzetközi munkásmozgalom egyik szimbóluma, és nemcsak a mi önkényuralmi rendszerünkhöz kötődik. Akár ugyanaz lehetne a megítélése, mint május elsejének.

– Hát nézze. Ugye itt van egy nagy probléma, és azt hiszem, hogy ez a szakmán belül, már a történész szakmára gondolok, egy állandó és egy soha el nem csituló vita lesz, és mindenki a saját érveit hozza fel. Ha belegondolunk, Kínában a vörös csillag ma is használt, ha nem tévedek, jelképekben is ugyanúgy szerepel, ahogy nyilván számos más helyen szerepel. Ugyanakkor azt is kell mérlegelnünk, hogy egész más kommunistának lenni a demokratikus Franciaországban vagy a két háború közti Franciaországban, mint adott esetben a Szovjetunióban vagy Mongóliában, vagy Észa-Koreában, vagy a Rákosi korszakban Magyarországon. Tehát ezek mind olyan dolgok, amik nyilván a törvényalkotókban fogalmazódtak meg. Mi, ez a bizonyos bizottság, illetve velünk együtt dolgozó kollégáink sem törvényalkotók nem vagyunk, sem ötletgazdák nem vagyunk. Mi az akadémiához beérkező kérdésekre próbálunk a legjobb ismereteink és tudásunk szerint felelni. Nem egy esetben egymással is vitázva ajánlásokkal vagy javaslatokkal élni.

– Na ez volna az én kérdéseim lényege vagy a következő kérdéseim fő csapásiránya, hogy tudniillik miért vállalták ezt el. Miért áll bele az akadémia és több tekintélyes történész, maga a Történettudományi Intézet abba, hogy a parlament elfogadott egy törvényt, és akkor mi most segítsük ki a parlamentet, illetve ennek nyomán az önkormányzatokat abban, hogy ezt hogyan értelmezzék. Hiszen ez egy politikai, ideológiai jellegű törvény, tulajdonképpen nem is titkoltan az, az egész tartalma az. Miért veszik igénybe a tudomány értékelését, állásfoglalását ebben az ügyben? Miért nem intézi el ezt maga a politika, az államigazgatás?

– Hát nézze. Erre a kérdésére nehezen fogok tudni válaszolni. Azt tudom, hogy mi, akik a bizottságnak úgymond tagjai vagyunk, a Magyar Tudományos Akadémia történettudományi intézetben dolgozunk, és ez a feladatunk, vagy ilyen feladatot is kaptunk. És én úgy gondolom, hogy ahogy Pók Attila kollégám is talán épp Önnel beszélgetve mondta, de az is lehet, hogy a Galamus interjújában fogalmazott meg, hogy ha egy ilyen megkeresést kap az akadémia vagy az akadémia elnökétől az intézet, akkor ennek a megkeresésre válaszolni kell, és mi a legjobb tudásunk szerint fogunk válaszolni. Nem biztos, hogy mindenki egyetért a mi véleményünkkel, azt is mondhatom, nem biztos, hogy mi mindannyian egyetértünk egymás véleményével. Egyébként azzal egyetértek Önnel, hogy ezt a politikai kezelhette volna, és nem okozna gondot adott esetben egy jegyzőnek, hogy vajon Puskin most hova sorolható.

– Igen, és nem is az a kérdésem, hogy milyen viták zajlanak Önök között, mert természetes két ember között is folynak, hát még tudósok között. És végül is mindenkinek joga van a saját véleményéhez. Ráadásul nyilván sokan sokféle véleményt alaposan meg tudnak indokolni. De az a kérdésem, hogy az akadémia és benne a Történettudományi Intézet miért egyezett ebbe bele. Miért nem mondhattak nemet? Hiszen tudták, hogy ez kínos lesz, kellemetlen lesz, olyan vitákra ad alkalmat, amelyekre Önöknek nincsen szükségük. És ahogy az akadémia nemet tudott mondani akkor, amikor az egyházügyi törvény az akadémiát kérte fel arra, hogy segítsen eldönteni, melyik felekezet alkalmas egyházi minősítésre és melyik nem, miért ne mondhatták volna azt, hogy bocsánat, mi tudósok vagyunk, mi nem fogunk egy politikai-ideológiai jellegű törvény végrehajtásába beavatkozni. Semmilyen módon.

– Hát azt gondolom, hogy erre a kérdésre választ adni nem én vagyok az illetékes. Tehát én úgy gondolom, hogy egy piramis alján lévő nem biztos hogy tud olyan választ adni, ami elfogadható vagy helytálló.

– De nagyon szerényen mondja azt a piramis alján lévőt. Ön egy köztiszteletben álló, tekintélyes, sokat szereplő történész, akinek a véleményére biztos figyelnek az akadémián belül is.

– De a kérdés nem hozzám érkezett, tehát a megkeresés nem hozzám érkezett, hanem Ön mondta az előbb, hogy az akadémiához, az akadémiának utána egy intézetéhez, és annak az intézetének én egyike vagyok a munkatársainak. És azt mondta ugye, amikor megszületett a döntés és három személyt kiválasztottak, akik a korszakhoz a 20. századdal foglalkozó témacsoportokban dolgoznak – Horváth Sándor kollégám, Pók Attila és jómagam, – hogy mi próbáljuk összefogni az akadémiához érkező kérdésekre adandó válaszok kidolgozását vagy összedolgozását. Ami azt jelenti, hogy a mi témacsoportunkban dolgozó kollégáink is természetesen segítenek ebben. Hogy mondjak néhány nevet, Vörös Boldizsár, Újvári Gábor, Szabó Róbert, Paksa Rudolf és így tovább. Ha szabad így fogalmazni, különböző világnézetű és különböző 20. századon belüli korszakkal foglalkozó személyek. De ezt azért mondtam, mert ugye meg szokták kérdezni a háborúban is a katonát, hogy miért nem állt át a másik oldalra vagy miért nem lőtt, vagy miért lépett a háborúba Magyarország. De ezt nem a katonától kell megkérdezni, hanem a döntéshozóktól.

– Na de legalább vezérkari tisztektől meg lehetne kérdezni.

– Hát nézze, ez megtisztelő a számomra, egyébként jólesik, hogy a vezérkarhoz sorol. Nem vagyok vezérkar. Minden véleményemet, amit megfogalmaztam, van, amelyiket elfogadták, van, amelyiket nem, van, amelyiket én pozitívként ítéltem meg, mások nem pozitívnak ítélték meg. Ebben az az igazság, amit Ön mondott, hogy ez egy soha le nem záruló politikai-ideológiai vita lesz. Ami az egyébként nem kimondottan jó hangulatú magyar közéletet nyilván még inkább, ha szabad így fogalmazni, bosszantja, mérgezi a közhangulatot.

– De hát ezt tudták. Ezt Önök biztosan jól tudták és érezték, hiszen ezeknek a vitáknak részesei voltak az elmúlt években is. Vagyis miért nem szóltak Pálinkás József elnöknek, hogy elnök úr, nem szerencsés ebbe belemenni. Én értem, hogy a kormányzatnak vagy a parlamentnek így az egyszerűbb meg az önkormányzatok így moshatják kezeiket, nem én mondtam, hanem az akadémia mondta, de mi vállaljuk ennek a felelősségét? Én nekem, Szakály Sándornak megvan az egyéni véleményem arról, hogy erről legyen elnevezve valami arról meg ne legyen. De nehogy már velem takarózzon bárki!

– Nézze, megmondom őszintén, nem tudom, hogy takaróznak velem vagy nem, de én azt gondolom, hogy egy munkatárs nem illetékes bizonyos döntés meghozatalában.

– De szólni se illetékes?

– Nézze. Erre szokták azt mondani, hogy lehet szólni vagy lehet sugallni dolgokat, a kérdés az, hogy megfogadják vagy nem fogadják meg. Én a magam részéről úgy gondolom, hogy olyan helyzet teremtődött, amiből – most így fogalmazok Önnek – jól semmilyen formában nem lehet kijönni. Tehát én úgy gondolom, amit méltatlannak tartok, amit Pók Attilával tett az amerikai magyar Népszava, ahol olyan hangnemben írtak róla, az egyébként liberális felfogású, szakmailag hiteles emberről, ami számomra elfogadhatatlan.

– Ne izguljon, a Klubrádióról is olyanokat írnak ott.

– Jó, tudom, de bocsánat, ne értse félre, tehát azt amikor azt mondják, hogy ki kell tagadni őt, ez már nem történész és így tovább. Na most ez nem az a stílus, amit én szeretek. A különböző világnézeti és történeti felfogásaink ellenére. Tehát azért mondtam, mert ezzel kellett szembesülnöm. Nem magamról, mert én már megszoktam, de az, hogy Pók Attilát ilyen formában minősítsék, akit hát hogy mondjam, ha szavazunk, mi ketten biztos nem ugyanarra a pártra dobjuk be a cédulánkat, és ettől függetlenül tisztességes.

– De ettől demokrácia a demokrácia.

– Így van. Ezért mondom, hogy ettől függetlenül lehet az emberek között tisztességes szakmai és emberi kapcsolat. Tehát én csak azt akartam ezzel mondani, hogy nyilván ezen a három emberen fogják alapvetően elverni a port. A kérdés az, hogy ezt lelkileg ki mennyire viseli el és mennyire bírja. Én edzett vagyok.

– De ahogy az előbb azt mondtam, hogy attól demokrácia a demokrácia, hogy két ember különböző véleményen lehet és két különböző pártra szavazhat, úgy gondolom, hogy a demokráciába az is beletartozna, hogy akár egy ilyen ügyben tekintélyes tudósok rábírják az akadémia vezetését, hogy ne vegyen ebben részt, mert ez az akadémiának is kellemetlen, az ott dolgozóknak is kellemetlen. Úgyhogy inkább mondjon tisztelettel nemet a kérésre.

– Hát most azt tudom mondani Önnek, hogy nyilván erre lesz lehetőség, hiszen rövidesen az akadémiának közgyűlése lesz, és a tekintélyes testület a Magyar Tudományos Akadémia rendes és levelező tagjai akár ebben a kérdésben is megfogalmazhatják a véleményüket.

– Hallott már arról, hogy esetleg valakik felvetik a kérdést?

– Nem hallottam, megmondom Önnek őszintén. Egy barátom, aki akadémikus, aki nekem harminc éve barátom, azt mondta nekem, hogy ide figyelj, erre azt kell mondanom, hogy demokráciában másként gondolkodunk sok mindenről, ha engem megkérdeznek én számos olyan dologgal, amit ti így vagy úgy ítéltetek meg, nem értek egyet, ha megkérdeznek. De nem tudom, hogy megkérdezik-e egyébként, de nem is ezen van a hangsúly. Én azt gondolom, hogy annak a tekintélyes testületnek kell ebben a kérdésben állást foglalni.

– És akkor még azt is lehet mondani, akár a jövőre vonatkozóan, hogy mostantól kezdve bennünket hagyjatok békén, minden önkormányzat döntsön arról, hogy kiről akar mit elnevezni vagy mit nem, az akadémiát pedig erre ne vegyék igénybe? El tud képzelni akár egy ilyen fajta visszalépést is?

– Erre nem tudok válaszolni. Tehát nem tudok gondolkodni sem az akadémia elnökének a fejével sem az akadémikusokéval. Tehát én csak azt tudom, hogy ha az akadémia egyik intézetének munkatársaként ilyen feladatot rámtestálnak, akkor úgy gondolom, hogy miután annak az intézménynek fizetett alkalmazottja vagyok, megpróbálok nem szolgai módon, az ismereteim és a felkészültségem alapján véleményt alkotni.

– De lehetett volna nemet mondania akár az akadémiának, akár Önöknek személy szerint?

– Én úgy gondolom, hogy akár személy szerint, akár az akadémia is mondhat. Mindannyian mondhatunk igent és mondhatunk nemet.

– Mert szerintem még a pártállamban is lehetett bizonyos dolgokra nemet mondani.

– Mindenre lehetett igent mondani és mindenre lehetett nemet mondani, és voltak átmeneti állapotok. Én azt gondolom, hogy mi hárman nem mondtunk nemet, tehát nyilván ezzel vállaltuk azt, hogy ha elítélnek bennünket, vagy azt mondják, hogy gonosz emberek vagyunk azt is el kell hogy viseljük.

– Gonoszságot nem mondott senki sem.

– Nem Ön mondta, ne értsen félre. Az idézőjelet használtam hozzá. De én azt gondolom, hogy ezzel sajnos szembe kell nézni. Ez egy elvarratlan politikai szál a rendszerváltoztatás utáni időkben. De hozzáteszem, hogy a magyar történelemben nincs szinte olyan esemény, talán még a honfoglalás vagy Szent István sem, amiben nagyjából egyformán vélekednek az emberek. De nem arról kérdeznek bennünket.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


A Klubrádió aláírta a szerződést
Arató András, a Klubrádió vezérigazgatója


Bolgár György: - Ma aláírtad a szerződést a 95,3-as frekvencia használatáról a médiahatósággal. Amiről ugye sokaknak az a kérdés jut eszébe, hogy na és mi lesz azzal a másikkal, amit a napokban nyertünk meg?

Arató András: - Először engedjük át magunkat az örömnek. Nemcsak hogy aláírtam a szerződést, hanem délután megérkezett a rádióengedély, ezt a kedves hallgatónak nem kell tudnia, hogy micsoda. Mindesetre kelléke annak, hogy valaki elkezdhesse a rádióműsor készítését. Tehát ma éjfél után már a most megkezdett tizenkét évre szóló frekvenciaszerződés keretében sugározzuk a műsorunkat. Szóval lehet örülni. Ez természetesen csak egy fejezet, ami lezárul, tehát most már nincs olyan, hogy kéthavonta járok az Ostrom utcába aláírni.

- Ez az Ostrom utca nomen est omen. Sokáig ostromoltuk a várat, de bevettük. Nem is mi, hanem az igazságszolgáltatás meg maga az igazság.

- És még a jogszolgáltatás is. Akkor, ha túl vagyunk az örömön, én csak egy szarkasztikus megjegyzést tettem ott az aláírás közben. Ez nem úgy zajlik, hogy a másik fél is akkor írja alá, hanem beosztott munkatársak hozzák az általuk aláírt szerződést. Mivel rutinom van, hiszen két év alatt ez a tizennegyedik alkalom, hogy én aláírni mentem oda, ezért már ez nem volt újdonság. Természetesen velem egyenrangú féllel találkozhattam így, hát pikk-pakk meg volt. Ugye két év alatt lezajlott ez a folyamat. Tehát akkor tegyünk ennek a dolognak a végére egy pontot, a hallgató szempontjából nem történik most semmi frekvencia-ügyben, lehet tovább hallgatni. A műsortartalommal azért kell hogy változás történjen, mert a következő napokban nekünk ennek a szerződésnek, illetve a pályázatnak az alapján meg kell növelnünk a zenei tartalmunkat.

- Méghozzá nem kicsit, nagyon.

- Így van. A negyvenkét százaléknyi zene nagyon sok, körülbelül kétszer annyi, mint amennyit most szolgáltatunk. És most eltekintek attól, hogy ennek a pályázatnak a minősítésébe belefogjak, mert sokszor elmondtuk már, és aki nem érti azt, hogy ha többet beszél valaki, az hátrány és nem előny, az sok mindent nem ért. Készülünk egy levelet eljuttatni a Médiatanácshoz holnap, amiben kérni készülünk, hogy átmeneti intézkedésként legalább függesszék fel a többlet zenei igényt. Azonban nekünk meg kell tenni, hogy valami módon megkísérlünk ennek eleget tenni, mert abban ne legyen kételyünk, hogy monitoringozni fogják a Klubrádiót, tehát fogják nézni, hogy akkor most tizenhét másodperccel többet beszélt Bolgár György ahelyett, hogy egy jó kis lagzi Lajcsi ment volna, vagy nem akarom bántani.

- Hát én máris befogom a számat ünnepélyesen, zenéljünk inkább.

- Így van. Tehát ez a dolog nehézségeket okoz nekünk, majd megpróbálunk ebből kilábalni. Rákérdeztél a másik frekvencia dolgára, ahol ugyancsak van egy jogerős ítéletünk.

- Akkor most én maradnék még egy pillanatig a mostani frekvenciánál és a műsorszerkezetünk változásánál. Alapvetően hogy intézhető el ez a több mint kétszer annyi mennyiségű zene? Be lehet rakni – kérdezték már sokan az elmúlt hónapokban – az éjszakai órákra, amikor érthetően kevesebb a hallgatónk, vagy ez sem ilyen egyszerű?

- Részben be lehet rakni, azonban ez fifikás dolog, mert a nap egészében, amit egyébként nem naponta, hanem hetente mérnek, kell teljesíteni ezt a negyvenkét százalékot. De reggel öt és este tizenegy között is, ha jól tudom huszonhét százalék zenének kell lennie.

- Magyarán azt sem lehet csinálni, hogy az összes zenei kötelezettségünket a késő éjszakai órára toljuk.

- Ez ugye ez a negyvenkét százalék.

- Eleve nem lehet, mert tíz és fél óra vagy mennyi ez a negyvenkét százalék.

- Így van, irdatlan sok, ez tíz óra naponta. Tehát a nap huszonnégy órájából tíz órán keresztül kell klimpírozni. Mi pedig beszélni szeretnénk.

- A zene nagyon szép, szeretjük is, csak mi beszélő rádió vagyunk.

- Aki minket hallgat, amikor mi elkezdünk sokat zenélni, akkor, legalábbis azalatt, átkapcsol esetleg egy beszélő rádióra. Hogy mit talál, az egy másik kérdés, de ez a veszély nem veszély, ez be fog következni. Aki nem akar zenét hallgatni, az nem akar zenét hallgatni. De egyébként a tíz óra, csak hogy érzékeltessem, azt jelenti, hogy ha este nyolckor, este tízkor elkezdenénk zenélni, akkor reggel hatig egyhuzamban egy árva szót sem lehetne szólni. Na most azon kívül, hogy ráadásul ez a szerződés ezt nem engedi meg, mert ugye nappal is kell huszonhét százalékot zenélnünk, minden bizonnyal az fog történni, hogy az éjszakai ismétlések elmaradnak. Azt nem tudom, hogy a mai műsoré is, a mostani Megbeszéljüké is elmarad-e, azt viszont tudom, hogy a te műsorodnak éjfél és kettő között számottevő, sok ezer hallgatója van. A rádiózásban az jelentős szám éjszaka. De reggel öttől hatig Rangos Kati műsorának is érdemi hallgatottsága van. Tehát tulajdonképpen itt most elvesznek a hallgatóktól nemcsak megszokott, hanem megszerzett jogokat is.

- Magyarán azt kérjük a médiatanácstól, hogy enyhítsen ezen a kötelezettségen? Vagy valami konkrét számot is meghatározunk a kérelmünkben?

- Én azt gondolom, és talán szarkasztikusnak hangzik, de nem feltétlenül annak szánom, hogy talán térjünk vissza a normális megközelítésre. Tudniillik, ha normális lenne a világ amiben élünk, akkor azzal pályáztunk volna, hogy legalább hetvenöt százalékot beszélünk.

- Hiszen még a zenei rádióknál is azt követelik meg, hogy azért mondjanak híreket.

- Így van.

- Tőlünk meg mintha az ellenkezőjét kérnék. Hogy mégse beszéljetek már annyit.

- Amikor mi híreket mondunk és hogy úgy mondjam, túlhírezzük magunkat, akkor mi vétséget követünk el. Teljesen abszurd. Tehát én nem gondolom, hogy ebben a levélben nekem valami százalékot kellene meghatározni, hanem azt kell kérnem, hogy a maximum legyen a negyvenkét százalék zene és akkor visszakerülünk az ésszerűség határain belülre.

- Bízzák ránk, hogy mennyit használunk ki ebből.

- Amúgy szöveget nehezebb és drágább előállítani. Tehát itt nem arról van szó, hogy mi anyagi vagy üzleti könnyebbséget akarunk szerezni. Ellenkezőleg, nehezebb feltételeket akarunk magunknak teremteni, és mi már szereztünk tizenkét évnyi rutint ebben a dologban. Remélhetőleg a hallgatók is észlelik, hogy mi tudjuk, ezt hogy kell csinálni, hogyan lesz érdekes, izgalmas, hogyan szolgálja a közérdeket. Tehát azt szeretném kérni, hogy fordítsuk vissza a talpára a világot a zenei és a szövegtartalommal. De ez ebben a pillanatban nem pusztán egy pitizés, mert itt át lehet térni a másik frekvencia ügyére.

- Ha a kérésünkre pozitívan válaszolnak, az már sok szempontból mintha megelőlegezné azt, hogy a másik frekvencia ügyében vajon milyen lesz a médiahatóság viselkedése.

- Ez így nem függ össze.

- Nem?

- Mert ebben a pillanatban, amikor mi ezt kérjük, akkor hivatkozhatunk arra, hogy mi egy bíróság által létrehozott szerződésben vagyunk egy másik frekvencia jövőbeni használatára, amelyiket olyan műsorstruktúrával nyertünk el, mint amit most sugárzunk. Tehát amit most kérek, azt tulajdonképpen egyszer már megnyertük, sőt három évvel ezelőtt nyertük meg ennek a lehetőségét. Most tételezzük fel, hogy pozitívan állnak hozzánk. A szokatlanság élménye mindenképpen áthatna ebben az esetben, de nem fejeződik be a dolog ezzel, ez még nem vetíti előre a 92,9 végrehajtási módját. Hangsúlyozom azért, hogy ott egy jogerős bírósági ítélet által megszerzett jogokról van szó. Vagyis az, hogy ne kelljen fizetnünk évi 55 millió plusz áfát, azért egy extra bukéja a másik frekvenciának. Tehát ha erre a holnap eljuttatandó levélre pozitív választ kapunk, abból én nem következtetek a másik frekvencia megvalósítási ütemtervére.

- A másik frekvencia elnyerése után szerinted mégis mi a reális ügymenet? Mi az, amit például a médiahatóságnak teljesítenie kell, és van-e erre bármiféle határidő vagy olyan pont, ameddig el kell jutni mindenképpen, vagy egyszerűen megvan a szerződés, mert a bíróság létrehozta, aztán lesz, ami lesz?

- A három év tapasztalata alapján semmiképp sem alapoznék a realitásokra. Azt tudom, hogy mi lenne a jogszerű. A jogszerű az lenne, hogy gyakorlatilag késlekedés nélkül, vagyis azonnal hoznának egy olyan határozatot, aminek az a tartalma, hogy létrehozzák a hatósági típusú szerződést a Klubrádió és saját maguk között. Mert a bíróság, ne menjünk most bele ennek a részleteibe, nem azt hozhatta létre, csak előírhatta, hogy milyen tartalommal köteles a médiatanács hatósági szerződést létrehozni.

- Milyen méretű egy ilyen szerződés? Hány oldalas körülbelül?

- Nincs alkotási feladat, mert a szerződés szövege benne van az ítéletben.

- Sokat gondolkozni nem kell rajta.

- Nem kell egyáltalán. A fejlécét ki kell cserélni, némi túlzással fogalmazva vállalkozói – ha jól emlékszem ez volt a szerződés – hatósági szerződéssé. És ennek tulajdonképpen azonnali a határideje. A modus vivendi végrehajtásmódja ennek, hogy úgy mondjam. A szabványát megalkottuk 2010-ben, mert mi leírtuk, hogy kell egyik frekvenciáról a másikra átállni. Nekünk ezt nem engedték meg, ezzel szemben megvalósították az Inforádió meg a Juventus rádió esetében. Ott pontosan az történt, amit mi a sajátunkra kértünk, hogy tudniillik a régi frekvencián x másodpercben elhallgatunk és a következő másodpercben az újon szólalunk meg.

- Akkor lépjünk be egy pillanatra a tündérmesék világába. Ha jövő héten a Médiatanács rájönne arra, hogy valóban csak lényegében a címet kell kicserélni, és azt mondja, hogy itt van a most már mindennek megfelelő hatósági szerződés, kérem Arató urat, hogy fáradjon be és írja alá, onnantól kezdve mennyi idő telne el, hogy át tudjunk állni?

- Van annak egy bizonyos ideje, tehát nem olyan gyors, mint most az ideiglenesről a végleges frekvenciára átállás.

- Hiszen itt semmi nem változott technikailag sem.

- Így van, mert annak a műszaki tartalma is más, van egy rádióengedéllyel kapcsolatos folyamat. Tehát úgy gondolom, ha ez bekövetkezne mondjuk jövő héten csütörtökön, ugye szerdán vannak médiatanács ülések, akkor attól számított körülbelül két hónap múlva valósulna meg az átállás.

- Magyarán további két hónapig még a fizetős frekvencián maradnánk. Sok hallgató kérdezi tőlem is, hogy és akkor a befizetett félévnyi frekvenciadíj odaveszne? Jog szerint nem, ugye?

- Jó a kérdés. Ha a mostani státusz quót tekintve előáll egy olyan pillanat, hogy mi nem használjuk azt, amit mi előre kifizettünk, és a kifizetés futamidejéből még van hátra, akkor azt vissza kell adni. Én azért mégis úgy gondolom, hogy a Klubrádiónak ez nem lesz egy könnyű és gyors folyamat, de a Klubrádiónak tulajdonképpen immár három éve kell olyanért fizetni, amiért a most már jogerős bírósági ítélet alapján nem kellett volna fizetni. Tehát tőlünk frekvenciadíjat szedtek, szemben mondjuk a Lánchíd rádióval vagy a Mária katolikus rádióval stb. Miközben nekünk egy elnyert, ma már közösséginek hívott frekvenciánk volt. Tehát én úgy gondolom, hogy erős megfontolás tárgyát képezi, hogy mi azt a pénzt visszakérjük.

- De ettől azért nem tesszük függővé, hogy átmenjünk a 92,9-re, amennyiben a szerződés létrehozásával és a technikai feltételek megteremtésével erre lehetőség nyílik.

- Természetesen. De miután olyan a médiatörvény, aminek legalábbis a minősítését sokan ismerik, ezért az abban lévő lehetőségek tárháza végtelen. Tehát akár a mostani frekvenciánkat is – biztos azonnal tiltakozna a szóvivőjük – átalakíthatnák közösségivé. És akkor az egy egyszerű megoldás lenne. Én ezt természetesen majd fel is fogom vetni.

- Szóval sok mindenben partnerek volnánk, csak a partnerséghez kell egy másik fél is.

- Remélem nem voltam túlságosan bonyolult. A lényeg az, hogy mi szeretnénk a hallgatóknak továbbra is ilyen közkedvelt műsorokat sugározni. Szeretnénk sokat beszélni Önökhöz, Önökkel. És azért küzdünk, hogy ezt megvalósíthassuk.

- És addig is a zenét is hallgassák, ha szeretik. Reméljük, hogy olyan zenét tudunk sugározni, amit sokan szeretnek.

- Ez egészen biztos.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!