A népről és az ő akaratáról
- Részletek
- 2010. július 29. csütörtök, 03:48
- Endrődi Gábor
2000. november 18-a csendes, borongós őszi nap volt. Semmi sem utalt arra, mekkora elhatározás érlelődik a magyar népben már kora délelőtt. Mégis: az emberek egyhangú döntéssel – a nemzeti kormány törvényével – kivették a Magyar Nemzeti Bank vezetőit és a Monetáris Tanács tagjait s köztisztviselői bértábla hatálya alól és fizetésüket a banki versenyszektor jövedelmeihez igazították. Ne legyen állandó a kísértés, hogy a bankárvilág krémje visszatérjen a jobban fizető magánszektorba.
A magyar nép, ha egyszer elhatározásra jut, nem szeret tétovázni; így a döntésről érdemi vita nem is volt. De szükség sem volt erre: az akkori, szocialista-szabaddemokrata ellenzékről jól tudta a nép, hogy idegen érdekeket képvisel, a nemzetközi bankvilág érdekeit. Ettől is emelkedhetett a túlnyomóan külföldi kezekbe került bankszféra vezetőinek fizetése a közember számára felfoghatatlan magasságokba, amelyhez most a MNB-elnök fizetését hozzá kellett igazítani, természetesen az emberek egyhangú helyeslése mellett.
A magyar nép nem gazdag, de gyűlöli a garasoskodást: tíz éven keresztül senki sem hánytorgatta föl, hogy a Nemzeti Bank vezető tisztségviselőit (is) a magyar emberek fizetik; több évtizedes munka után átlagfizetés alatt kereső tanárok, szerény megélhetésüket három állásból összekanalazó orvosok, a havi gázszámlákkal reménytelenül küzdő kistisztviselők. 2001-ben a már citált törvény előterjesztőjének, az akkori jegybankelnöknek a fizetése a magyar átlagbér negyvenötszörösét tette ki, de a nép azt mondta, megéri: a jegybank egy egész áradattal szemben védte az ő érdekeit, több mint kétszeresére emelte az alapkamatot és az „erős ország–erős valuta” jelszó jegyében szinte egymaga megteremtette az erős forintot. A nép örült, lakást, autót vásárolt, az importcikkek olcsók voltak, a külpiacra termelő cégek és a finánctőke jól ismert béraggodalmaskodóinak zúgolódását a nemzet tiszta, erős hangja nyomta el.
„All Rights Reserved” – flickr/Thomas Hawk
Valamikor 2007 környékén aztán a nép tanújelét adta annak, hogy türelme nem végtelen. Senki sem szereti, ha a hátán fát vágnak. A nép egyszerű gyermekei készültek valamire: még ha a családnak össze is kellett húznia a nadrágszíjat, túlórákból, hétvégi munkák összespórolt pénzecskéiből azért mindig vásároltak egy-egy tévécsatornát, országos napilapot vagy rádiót; inkább lemondtak a vasárnapi ebéd utáni obligát fröccsről, csakhogy kifizethessék az előző hónapban vásárolt bank vagy biztosítótársaság árát. Így már megvoltak a fórumok arra, hogy a fináncoligarchia terrorja alatt sínylődő nép végre felemelje a fejét és elnyomói arcába vágja: nem fogja a végtelenségig fizetni a jegybankelnök kaviárját.
Furcsa egy dolog a népakarat, szentigaz. Ugyanaz a nép, amelyik két éve határozott nemmel népszavazáson parancsolt megálljt a bankárkormánynak, most még a saját alkotmányáról sem szeretne népszavazáson dönteni, legalábbis ezt mondják azok, akik jól ismerik őt. Inkább barkácsol az alkotmányon naponta egy kicsit. Hiszen így épülnek a hétvégi házak is. Mert azt azért a vak is látja, hogy a népakarat ösvényén, ahol nemrég még rangrejtett színházigazgatók vitték a fáklyát a kommunista terror gumilövedékeinek záporában, most óriási földmunkák kezdődtek. Mindenfelé vizesárkok, sorompók, hatalmas beléptetőkapuk épülnek, ahol csak jobb sorszámú pártigazolványokkal lehet átjutni. Mint egy fél évszázaddal ezelőtt, amikor a vezetők egyszerű villáit hatméteres betonfalak, acélajtók, golyóálló üvegű ablakok és kékparolis őrség védte – nyilvánvalóan a nép túláradó szeretete elől.
Az óvatosság indokolt: ahogy a bankelnök fizetésének kérdésében is láttuk, a népakarat sokszor megmagyarázhatatlan metamorfózisokon megy keresztül. A kérdésben illetékes nemzeti centrum – a szép emlékű Hazafias Népfront egyenesági leszármazottja - a jelek szerint úgy gondolja, hogy háromszáz forintos kérdésekben még csak-csak tud dönteni a nép, de saját alkotmányát nem foghatja fel ésszel. Arra ott vannak arra egyedül hivatott képviselői: az új Hazafias Népfront elnökének és alelnökének esetében még jelöltet sem kell keresni.
Endrődi Gábor, közgazdász, cégvezető
Korábbi írásai a Galamusban:
Pista bácsi öregszik
Számtanóra kezdőknek és haladóknak
A magyar nyelvtörvény
Kilátás a hajóból
Egy forradalom képei
Kóstoló
