rss      tw      fb
Keres

Fidesz: "összeálltak azok, akik egyszer már tönkretették Magyarországot"

MTI 2013. április 27., szombat 17:27

"Összeálltak azok, akik egyszer már tönkretették Magyarországot" - így reagált Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője sajtótájékoztatóján arra, hogy az MSZP és az Együtt-PM szövetség szombaton megállapodott: a jövő évi választáson választókerületenként egy közös jelöltet indítanak a Fidesszel szemben.

Hoppál Péter szerint mivel Bajnai Gordon és Mesterházy Attila "kézfogásával" szabad utat kapott, hogy helyi szinten bármilyen demokratikus erővel összeálljanak, ennek következménye az lesz, hogy Gyurcsány Ferenc pártjával, a Demokratikus Koalícióval is összefognak majd. Ha ők kerülnek hatalomra, ugyanaz a szélsőséges politikai vár Magyarországra, amelynek következtében tönkretették a magyar családokat és a végletekig eladósították, "csaknem Görögország sorsa juttatták az országot" - fejtegette.

Hoppál Péter kijelentette: egy magasabb adókulcs bevezetésével több mint egymillió ember fizetésének csökkentésére, valamint másfél millió ember minimálbérének drasztikus - 32 ezer forinttal való - csökkentésére készülnek, s a rezsicsökkentés egyes elemeit is eltörölnék. Az elmúlt napokban pedig az is kiderült, hogy akár a bűnözőkkel is összeállnak annak érdekében, hogy hatalomra kerüljenek, vagy hatalmukat megőrizzék. Korábban bűnözőkkel, most pedig egymással paktáltak le, "együttáll a maffiabaloldal" - fogalmazott.

Magyarország 2010-ben egyszer már egyértelműen nemet mondott erre a szövetségre - jelentette ki Hoppál Péter, kiemelve: mindenki látja, hogy 2010-ben a kormányváltás környékén összeomlás fenyegette Magyarországot, mostanra viszont a Fidesz-kormány intézkedéseinek nyomán minden mutató javuló tendenciájú. "Ma a bűnözők börtönben végzik, nem pedig tárgyalóasztalhoz invitálják őket."

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szombaton a párt választmányi ülésének szünetében jelentette be, hogy Bajnai Gordonnal, az Együtt-PM szövetség vezetőjével közös egyénijelölt-állításról állapodtak meg. Az MSZP megyei elnökeinek felhatalmazást adtak, hogy kezdjenek tárgyalásokat "a demokratikus ellenzéki pártok helyi szervezeteivel" egyebek mellett a közös jelöltek kiválasztásáról.

Bajnai Gordon újságíróknak arra a kérdésre, hogy az általa szorgalmazott széles ellenzéki összefogásnak a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció is része lehet-e, a volt kormányfő közölte: továbbra is úgy látják, először a két legnagyobb támogatottságú pártnak kell egyezséget kötnie. Jelezte ugyanakkor, hogy a jogállamiság ügyében a DK-t is partnernek tartják, így - mint korábban közölték - a három párt közösen hoz létre egy alternatív választási bizottságot, sőt oda az LMP-t is várják.