Triptychon
- Részletek
- Lendvai L. Ferenc
- 2013. április 27. szombat, 05:12
A magyar miniszterelnöknek sok arca van. Közülük az alábbiakban hármat villantunk föl, melyeket az elmúlt hét kinyilatkoztatási tűzijátékában képmutogatott. Interjút adott három nagy német nyelvű lapnak, harcos spanyol hittérítőknek prédikált, s még egy sor egyéb nyilatkozatot is elhintett imitt-amott.
I. Próteusz
Próteusz, a ravaszdi mitologikus orákulum alakja leginkább az Odüsszeia IV. énekéből ismert mindenkinek: Menelaosz próbál kiszedni ott belőle egyértelmű választ a kérdésére, ám ő szüntelenül elsiklik előle a folytonos átváltozásaival: „[M]ert legelőször oroszlán lett ő, sűrűsörényes, /és azután sárkány, s párduc, s nagytermetű vadkan; /végre folyékony víz és nagy fa, magaskoronájú.” (Od. IV. 456-458; Devecseri Gábor fordítása.) A magyar miniszterelnök is így siklott el a szerencsétlen újságírók kérdései elől, fölvéve először a szegény ártatlan áldozat alakját, akinek folyton bizonygatnia kell még azt is, hogy tud késsel-villával enni; aztán az elhivatott prófétáét, aki nem úszik a mainstream árjával, hanem sorozatos válságokat old meg fenséges küldetéstudatával; a nagy társadalmi tervezőét, aki egy új társadalmi-politikai modell, egy európai sikertörténet megvalósítója; végül a nemzetállamok hősi védelmezőjéét, aki az Európai Unió doktriner, imperialista bürokratáival szemben vívja – sajnos magányos – harcát.
Amikor az újságírók rákérdeztek a nagy sikertörténetre, a miniszterelnök rögtön megfelelt nekik azzal, hogy fantasztikus mértékben csökkent, illetve csökken az államadósság és az infláció; azt persze elhallgatta, hogy a magánpénztárak kirablása és a bankoktól beszedett védelmi pénzek, illetve a gazdaságilag abszurd „rezsicsökkentés” nyomán. (Ilyesmikre legföljebb abban az összefüggésben tért ki, hogy nyugati kormánykörök csak a siránkozó „multik” veszteségei miatt bírálják Magyarországot, mármint az ő kormányát; ami körülbelül olyan, mintha a gengszter fölháborodna azon, hogy az áldozatai bírósághoz mertek fordulni.) Amikor az újságírók rákérdeztek, hogy vajon működik-e még Magyarországon a fékek és ellensúlyok rendszere, magabiztosan közölte, hogy e tekintetben 1990 óta nincs semmi változás, Európának e vonatkozásban csak a kétharmados magyar kormánytöbbség szokatlan. Gyönyörű elsiklás, Próteusz büszke lehetne rá. Mert tényleg, formálisan semmi sem változott, csak az, hogy kétharmados többségével visszaélve a kormány mindenüvé, az összes formailag „független” intézménybe a saját kiszolgálóit ültette, s a fékek és ellensúlyok a mai magyar államban így nagyjából annyit érnek, mint a sztálini alkotmányba fölvett összes szabadságjogok. Miniszterelnökünk gyakran szokta a nyugati bírálók szemére vetni, hogy nem ismerik a magyar valóságot, s ebben az egy dologban, úgy tűnik, tényleg igaza van: az újságíróknak ugyanis simán el tudta adni az olyan pimasz hazugságokat is, hogy az Alkotmánybíróság hatásköre kibővült, a 4. alkotmánymódosítást pedig egyenesen az Alkotmánybíróság akarta. Ehhez képest már mondhatni szolid, sőt elegáns kis füllentés volt az, hogy csak kevés kétharmados törvényt hoztak, s persze ezekkel sem bebetonozzák a hatalmukat, hanem csak stabilitást teremtenek, ami ugyebár érték; nem szólva az olyan rafinált mellébeszélésről, mint hogy Magyarországon mostanában csak szerény földbérletek jönnek létre, mindenkire kötelező előírásokkal. Ha a kérdezők valamennyire is tisztában lennének a valóságos magyar állapotokkal, így például ezeknek a földbérleteknek a tényleges létrejöttével, no meg mondjuk az elzavart bírók visszahelyezési procedúráival, vagy a röghözkötő hallgatói nyilatkozatokkal és hasonlókkal, nem lehetett volna őket ilyen süket dumákkal megetetni.
De végül valami konkrétumot még az ügyefogyott újságíróknak is sikerült kihúzniuk próteuszi interjúalanyukból. Amikor ugyanis jobban és makacsabbul rákérdeztek a dologra, végül is elhangzott, mi is lenne az új magyar társadalmi-politikai modell lényege: államosítás és központosítás, habár „enyhébb formában”, ám mindenképpen egy olyan rendszerben, ahol „nem lehet prioritást adni a piacnak”. Mármost, ahol nem adnak prioritást a piacnak, az nem piacgazdaság; ami nem piacgazdaság, az tervgazdaság; ennek pedig az a közismert neve, hogy szocializmus. (Esetleg nemzeti jellegű.) Végül Menelaosz és társai is megkapták az egyértelmű választ a rafinált Próteusztól, miután hosszasan „tartottuk makacsul, tűrő lélekkel, azértis” (IV. 459).
Aristaeus and Proteus (Wenceslas Hollar, 1607–1677) – Wikipedia
II. Tartuffe
A spanyol hittérítők előtt prédikátorként föllépő magyar miniszterelnök először itt is az ártatlan bárányka pózát vette föl: az ember úgymond nem tud kibújni a keresztény bőréből, s ezt Brüsszelnek is igazán meg kellene értenie. (Szerintem ő valójában ki tudna bújni az ártatlanság báránybőréből, ami alatt ugyanis valami egészen más bunda van, de ezt most hagyjuk.) Brüsszelben azonban – szerinte – egy agresszív szekuláris politikai látomás érvényesül, amely szerint a vallás csak az egyén életstílusához tartozik, s így Európa az egyetlen kontinens, ahol a politikai elit azt hiszi, hogy Isten és isteni törvény nélkül is meg lehet szervezni az államot. Szerintem meg az ő szavaiban (és a kormánya politikájában) egy agresszív klerikális politikai látomás érvényesül: ha ugyanis a vallás nem az egyén életstílusához tartozik, akkor ez bizony azt jelenti, hogy visszamegyünk egyenesen a középkorba, ahol még tényleg nem érvényesült a szekularizáció elve. Láthatólag csekély műveltséget magára szedett miniszterelnökünk figyelmét fölhívnám továbbá arra, hogy egy másik kontinensen, mégpedig az észak-amerikain, időnként szokás ugyan formálisan hivatkozni Istenre, de a közéletben a vallásnak semmi szerepe nincs. (Viszont éppen ezért vallásosabbak ott az emberek a magánéletükben, amint ezt már Tocqueville észrevette.) Azután még arra is, hogy ha már olyan szörnyen keresztény, olvasson bele időnként a Szentírásba, ahol például azt fogja találni Pál apostolnál, hogy a pogányok (görögök és rómaiak), nem lévén mózesi Törvényük, saját eszükkel csináltak maguknak törvényt, s így a mózesi Törvényt, bár nem tudják, mégis cselekszik. Ahogyan a modern világban is mindenki ugyanígy tesz, a magánéletükben egyébként vallásos embereket is beleértve, a fölvilágosodás kora óta. Az európai élet erkölcsi kereteit tehát, bárhogyan állítja is az ellenkezőjét a miniszterelnöki prédikátor, nem a bibliai történet adja – jól is néznénk ki, ha csak azok lennének erkölcsösek, akik ezt a történetet egyáltalán ismerik, legalább hallomásból. De hát Moliére Tartuffe-jéből tudjuk, hogy a Tartuffe-öknek csak a szólamok a fontosak. Amik persze végül mégiscsak mint szólamok lepleződnek le.
Nagy prédikátorunk egyúttal – amint ez a prófétáknál már csak szokásos – nagy történetfilozófus is egyszersmind, így aztán a hályogkovács biztonságával fogalmazza meg a modern európaiak „két fő tévedését”. (1) A szekularizációs vízió hívei szerinte azt állítják, hogy Európa múltjában a kereszténység nem játszott döntő szerepet, ezért hagyták ki azután az Európai Unió alkotmányának preambulumából. Ezzel csak az a baj, hogy senki nem állította vagy állítja, hogy a kereszténység Európa múltjában nem játszott döntő szerepet, minek folytán az alkotmány preambulumába sem ezért, hanem csupán azért nem kívánták bevenni, hogy ezzel szépen meg is hagyják ott, Európa múltjában, ahelyett, hogy a jelenben játszatnának vele valamiféle teokratikus szerepet. (2) A nyugati intézményeket a szekularizáció hívei szerint működtetni lehet keresztény értékrend nélkül, de ez a magyar miniszterelnök szerint szintén tévedés. Ám ha egy kicsit jobban körülnézne Nyugaton, azt látná, hogy egyáltalán nem az: ezek az intézmények bizony egészen jól működnek az ő áldása nélkül is, legföljebb neki nem tetszik a működésük. De hát hogyan is tetszhetne, amikor ő Keletre tekint! Hiszen a Kelet azért oly sikeres, mert tiszteli a munkát és tiszteli a saját kulturális hagyományait. Hát hogyne! A japán, majd kínai gazdasági sikerekhez nyilván hozzájárult az öntudatos keleti rabszolga-mentalitás. Mit is csöpögtetett bele Konfuciusz a kínai emberek fejébe, Beszélgetések és mondások című híres művében? „A nemes ember nyugodt és megelégedett, a közönséges embernek azonban szüntelenül aggodalmai vannak.” (VII. 36.) „Akinek nincs hivatali tisztsége, az ne foglalkozzék a kormányzás dolgaival.” (VIII. 14.) „A nemes ember vágyai sohasem lépnek túl a társadalomban elfoglalt helyén.” (XIV. 28.) „Aki fejedelmét szolgálja, az elsősorban a szolgálatra ügyeljen gondosan, s csak másodsorban a jövedelmére.” (XV. 37.) „Ha az égalattit jól kormányozzák, akkor a szertartások, a muzsika és a büntető hadjáratok az Ég Fiától indulnak ki. ... Ha az égalattit jól kormányozzák, akkor az államügyekről nem vitatkoznak közemberek.” (XVI. 2.) „A nemes ember három dolgot tisztel. Tiszteli az égi elrendelést, tiszteli a nagy embereket, és tiszteli a szent emberek szavait.” (XVI. 8.) Nos, mit mondjunk, ez igencsak fogára való lenne a mi miniszterelnökünknek is!! Elvégre simán elismeri, hogy Magyarországon az emberek eredetileg nem akartak keresztény alkotmányt, de bizonyos értékekről meggyőzték őket a nemzeti konzultációval (mármint azt a részüket, amelyik egyáltalán szóba állt velük), s a konzultációs válaszokból kiolvasott – eleve általuk belevitt – értékeket azután a kormány a maga részéről egyszerűen átminősítette keresztény értékeknek.
III. Cipolla
Miközben így országunk miniszterelnöke körbejárta az európai színpadokat, nem hagyta azért magára az ő derék Legoland-népét sem: itthon is voltak föllépései. Itt egy kissé – ha lehet – még harcosabban képviselte Brüsszel elleni szabadságharcát, mert hiszen kapitalizmus-ellenes, modernitás-ellenes, Európa-ellenes retorikája az a mákony, amivel a népet el tudja bolondítani. És ha a népboldogításhoz nem is, a népbolondításhoz igencsak ért. Thomas Mann, a Mario és a varázslóban így jellemzi a diabolikus bűvész, Cipolla módszerét egyik mutatványánál: „Különben Cipolla maga gondoskodott róla, hogy mutatványainak jellege minden valamennyire értelmes néző előtt világos legyen, persze anélkül, hogy egy név, egy műszó esett volna. Beszélt róluk, mert hiszen szakadatlanul beszélt, de csak határozatlan, fennhéjázó, reklámszerű szólamokban. ... Valaki bevallotta, hogy tulajdonképpen más összeget akart mondani, de mivel a cavaliere lovaglóostora abban a pillanatban suhintott át előtte a levegőn, azt a számot szalajtotta ki a száján, ami a táblán állt.” A mágusoknak mindig megvan a maguk hatása, akkor is, ha hamis mágusok, mivel a közönség hinni akar a varázserejükben. Hogy hitét hamis prófétára pazarolta, csak akkor derül ki számára, amikor az ajándékba kapott ékszerek végül kígyók és egyéb csúszómászók formájában siklanak le róla.
De ez előbb-utóbb mindig bekövetkezik. Az emberek végül mégiscsak a saját bőrükön fogják majd érezni a demagóg intézkedések tényleges hatásait, és a saját szemükkel fognak meggyőződni róla, hogy a Nyugat – sajnálatos ellentétben a mi országunkkal – egyáltalán nem hanyatlik. Amint a novellából tudjuk, egyszer Cipolla mutatványai is véget értek.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
