A történelem ura
- Részletek
- 2010. július 28. szerda, 04:41
- Gulyás András
Gulyás András
Kiváló történelemtanárom visszatérő bon mot-ja volt – gondolom abszolút marxista alapvetésként - , hogy nem a hősök formálják a történelmet, hanem éppen fordítva. Ez a deheroizáló álláspont más ideológiai megközelítésben ugyan, de némiképp emlékeztet arra a lengyel alkotmány szövegéből kölcsönzött kitételre, amit a Kövér-Semjén duó által jegyzett, a trianoni emléknapról szóló törvényjavaslat bevezetőjében olvashatunk, miszerint maga a Jóisten lenne a történelem ura.
Érdemes ezen most egy kicsit elgondolkodni. Egészen pontosan azon, előfordulhat-e, hogy egy nemzet sorsának alakulását - kvázi történelmét - legalábbis átmenetileg meghatározhatja egy személyiség? Erre a kérdésre szerintem sem marxista, sem idealista megközelítéssel nem lehet kategorikus nemmel felelni. Biztosan vannak epizódjai az emberiség történetének, amikor színre lép valaki, és megváltoztatja a dolgok menetét. Még az sem biztos, hogy az a valaki a kor embere. Vannak anakronisztikus figurák, akik megelőzik korukat, vagy épp ellenkezőleg, egy letűnt kor szellemét hozzák el, és politikusként képesek időlegesen a történelem kerekét megállítani, sőt visszafordítani.
A diktátorok biztosan ilyenek. Vannak történelmi szituációk, amelyek kedveznek a diktátorjelölteknek, tehát a diktatúráknak. Az első világháború, az azt lezáró békediktátum (már bejön a szó) és a rákövetkező nagy világválság például biztosan ilyen volt. A folyamat egyes földrészeken a mai napig tart, virágoznak, illetve dúlnak a látszatdemokráciák, egypártrendszerek. Európa nyugati és középső része, az Unió egésze plurális, többpárti demokráciában él, miután a szovjet birodalom elengedte csatlósainak kezét. Errefelé nincs keletje a diktátorjelölteknek, már több mint húsz éve. Talán Ceaucescu és kicsit később Tudjman meg Milosevic volt az utolsó „mohikán” de hát őket már elérte a végzet. Utóbbi kettő hazája azóta is várólistás az EU-tagságért. Orosz- és Fehéroroszország vezetői, mondjuk, erős kézzel irányítják az országot…
Van-e mármost esély arra, hogy Európa Ukrajnától nyugatra eső fertályán egy pártot olyan helyzetbe hozzanak a választók, és az a párt ezzel a helyzettel annyira éljen (vissza), hogy lényegében totális hatalmat élvezzen? És ha ennek a pártnak vagy pártszövetségnek különösen erős egyéniség az elnöke, aki a pártján belül már réges-régen nem tűr semminemű pluralitást, illetve egy igen erős, a személyére kihegyezett „centrális erőteret” hozott létre, akkor országos ügyekben mire lehet számítani? Magyarán a kérdés: elképzelhető-e hogy uniós ország, minden geopolitikai meghatározottság ellenére, kvázi diktatúrává avanzsáljon? Szemben Európával, a szomszédaival, a szövetségi rendszerrel, amelyhez tartozik, a nemzetközi pénzvilággal, egyáltalán mindennel, aminek része. Messzire bizonyára nem jut, és sokáig nem tarthatja fenn a rendszert – mondhatjuk a józan eszünkre hallgatva. Igen ám, de amint mi már tudjuk: Európán kívül is van élet. És valóban. Ukrajna, az említett orosz államok, Törökország, Irán, Kína stb. felé még lehet keresnivaló…