Fradis ultrák – bűnözők – fideszes politikusok
- Részletek
- Szemle
- 2013. április 21. vasárnap, 03:34
- (mzs)
A Heti Világgazdaság legújabb számában (és a hvg.hu-n) jelent meg Rádi Antónia írása Kubatov kontra Csányi – személyi harc a futballban címmel. Az írás nemcsak azért érdekes, mert beszámol arról, miféle érdekellentétek vannak (lehetnek) az MLSZ elnöke, Csányi Sándor, az FTC elnöke, Kubatov Gábor, illetve a radikális Fradi-szurkolók közt (az írás eleve azzal indul, hogy megpróbálja kideríteni, kinek az ötlete volt, hogy a Fradi radikálisai tüntessenek Csányi lakása, esetleg az OTP központja előtt). Hanem azért is, mert kiderül belőle: korántsem volt légből kapott Debreczeni József feltételezése. Debreczeni 2006. október 13-án, a Magyar Televízió ostromával kezdődött példátlan eseménysor kellős közepén ezt írta a 168 óra című lapban: „Apropó, futballhuligánok! Augusztus 12-én, szombaton (két héttel a tusnádi frontnyitás után – hat héttel a tévé ostroma előtt) nem akármilyen szurkolója akad az első ligából kizárt Ferencvárosnak a Jászapáti ellen vívott meccsén. Egy Újpest-drukker, a volt miniszterelnök ül ki a lelátóra. Orbán Viktor. Nemcsak kiül, nyilatkozik is a sajtónak: ’ami a Fradival történt, az disznóság’. Aki úgy véli, a zárójelbe foglalt tényszerű időpont-megjelölés pedig részemről disznóság, annak annyit: természetesen nem állítom, hogy Orbán a meccs után a majdani ostromot is megbeszéli a Fradi B-középpel. De tesz egy hatásos gesztust.” (Robbantás)
Fradi-ultrák (MTI-fotó)
Néhány szál Rádi Antónia írásából:
– A Fidesz-székházat elfoglaló tüntetés kapcsán ismertté vált Fradi Security nevű cég „’szurkolói koordinátorának’, Szabó ’Szőke’ Ferencnek – akinek Lendvay utcai fellépése kapcsán [„Az alkotmány nem játék” elnevezésű Fidesz-székházfoglalásról van szó – a szerk.] kényszerítés miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz az ügyészség – és körének korábban megromlott a viszonya a tizenhatos szektor drukkereit valaha irányító, SRK néven emlegetett M. Krisztiánnal”.
– M. Krisztián, „aki Szőkéhez hasonlóan megjárta a börtönt, s akit a lelátókon a 2006-os budapesti zavargások egyik kulcsfigurájának tartanak, egykor Szlávy Bulcsú biztonsági embere volt.” (Szlávy Bulcsú „a Balaton királyaként emlegetett maffiafőnök”, akit 1997-ben meggyilkoltak.)
– M. Krisztián „ma az MLSZ berkeiben működő szurkolói klubban képviseli a fradistákat”.
– A szurkolók egy része szerint „a klubra Kubatov 2011-es hatalomátvétele óta rátelepedett a Fidesz”. Erre utal „a pártigazgatónak, valamint az FTC-alelnök Kocsis Máténak, a szomszédos VIII. kerület fideszes polgármesterének, a T. Ház rendészeti bizottsági elnökének formális szerepe”, vagy „a pártszékháznál tüntetők ellen állítólag kéretlenül fellépett ’fradis szekusok’ akciója.
– „A csak 2002-től párttag Kubatov például sokáig régi bizalmasával, a szintén FTC-s ultraként ismert Gadácsi Miklóssal mozgott együtt a politikai porondon.”
– Gadácsi „Újbudán lett párttag, támogatója az akkori helyi ’erős ember’, egykori fővárosi frakcióvezető Kupper András és Kubatov volt. Egyre erősebb lett a befolyása a XI. kerületben, ahol a 2006-os önkormányzati választási listán biztos befutó helyet is kapott. Jelenleg a fideszes vezetésű Budatétény polgármesteri hivatalában dolgozik, és az úgynevezett békemenet helyi vezéralakja.”
– „Más jelek is utalnak arra, hogy Kubatov nem választja szét politikai és klubvezéri szerepét: Vámos Zoltán, aki tavaly nyáron az FTC kommunikációs igazgatója lett, felbukkan a Kubatov-listázás címmel elhíresült 2009-es pécsi kampányvideón is mint a stábvacsora résztvevője.”
(További részletek a hvg.hu-n)
(mzs)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!