Mire szól a fölhatalmazás?
- Részletek
- 2010. július 27. kedd, 03:21
- Gulyás András
Gulyás András
Amikor a régi munkahelyet, biztos, bár szerény megélhetést, háromévenkénti nyugati utazást és kellemesen áporodott akolmeleget nyújtó időkben szavazni mentünk – választani nem lehetett, mert adott volt az egy név meg az egy lista –, akkor szavazatával arra adta a fölhatalmazást a jogosultak 98-99 százaléka, hogy tovább haladjunk a szocializmus út-ján. Haladtunk is megbonthatatlan barátságban a Szovjetunióval és a többi „baráti” országgal, egészen addig, amíg járható volt az az út. Amikor aztán rájöttünk végre, hogy tév- és zsákúton haladtunk, vagyis utat tévesztettünk, pontosabban rossz útra tereltek bennünket, akkor aztán villámgyorsan kihátráltunk, és rátértünk a helyes útra, ami szabadságot, demokráciát meg jólétet jelenthetett, nagyjából olyat, amilyet a nálunk szerencsésebb országok, vagy ha tetszik okosabb nemzetek, megélhetnek.
Innettől kezdve aztán már nem szavazni, hanem választani járultunk az urnák elé, és abszolút titkos körülmények között arra a politikusra vagy pártra szavaztunk, amelyiktől a leginkább várhattuk, hogy bölcsen, nekünk tetsző módon navigálja a haza hajóját. El voltunk már szokva az ilyesmitől, de hamar belejöttünk, pártok alakultak, megismertük őket a média jóvoltából, tudhattuk nagyjából, mit várhatunk tőlük.
Először a konzervatív erők kaptak többséget, ami nem azt jelentette persze, hogy akkor most az történik, és csakis az, amit ők akarnak, még akkor sem, amikor egy paktum révén jelentősen csökkent a kétharmados többséget igénylő törvénymódosítások köre. Az ellenzék bírálta a kormányt és pártjait több-kevesebb okkal, a hatalmat gyakorlók meg vagy elfogadták a kritikát, vagy nem. Többnyire nem, ahogyan az bejáratott demokráciákban is szokás.
Aztán ebbe bele is buktak, olyannyira, hogy az ellenzék két pártja koalícióra lépve kétharmados többséget tudhatott magáénak, vagyis bármilyen törvényt módosíthattak volna a maguk szája íze szerint, sőt akár egy merőben új Alkotmányt, választási törvényt is kreálhattak volna a saját kedvükre. Nem tették. Erre ugyanis nem kaptak fölhatalmazást. Csak arra, hogy kormányozzanak négy évig. Kísérletet tettek ugyan az alkotmányozásra, de azt négyötödös többséghez kötötték, ami nem jött össze. Arra nem gondoltak, hogy ha majd valamikor egy másik, velük szembenálló politikai erő jut ekkora többséghez, hogyan él majd a lehetőséggel. Demokrataként úgy gondolták, ezzel senki nem fog visszaélni, ez ma már természetes.
Hát most kiderült, hogy egyáltalán nem olyan természetes. Itt vannak most a nagy nyerők, a győztesek, akiknek ugye kijár a hódolat, és a bírálatból Madách Istenéhez hasonlóan nem kérnek. Ők azt mondják, hogy arra kaptak fölhatalmazást a forradalmi hevülettől átszellemült választóiktól, hogy bármit megtegyenek. Szerintük ez a normális, és abszolút demokratikus, akkor követnének el hibát, netán bűnt, ha nem élnének a nekik juttatott lehetőséggel. Szerintük az a választási rendszerből adódó aránytalanság, hogy a választáson résztvevők alig több mint fele, a jogosultaknak meg nem sokkal több mint egyharmada biztosíthatja a T. Házban a minősített többséget, nem kell hogy visszafogottságra késztesse őket. Abban hisznek, hogy amikor Mari néni vagy a Joó doktor úr, vagy Szabó tanár úr rájuk voksolt, akkor azt annak reményében, abban bízva tette, hogy a hazájukat hitbizománnyá tegyék azok, akiktől pedig mindössze egy sikeresebb, élhetőbb, békésebb, gazdagabb ország fokozatos megteremtését várták.
Nem azt, hogy elszámoltassanak, nem azt hogy bosszút álljanak politikai ellenfelükön, és teljhatalmukkal visszaélve leszámoljanak velük. Nem a Fidesz és vezére dicső tetteiről akarnak kizárólag híreket hallani meg az újságban olvasni. Nem vágynak arra, hogy végképp összevesszünk a szomszédainkkal, mert ott rokonaik, barátaik élnek. Nem szeretnének 300 forintos eurót, mert nem tudják fizetni a törlesztéseiket stb. Bölcsességet, józanságot, és nem pökhendiséget, melldöngetést várnak. A legtöbben az előbbiek, és nem az utóbbiak reményében szavaztak a Fideszre, és jó lenne ha ezen mielőbb és komolyan elgondolkodnának a hatalom birtokosai.