Agitprop – professzori módon
- Részletek
- Vendégek
- 2013. április 17. szerda, 04:19
- Gábor György
A magyar egyetemi tanár – nem tudni, megbízásból, avagy önszorgalomból – Martin Schulzról, az Európai Parlament szociáldemokrata elnökéről készül portrét írni. A tudós szerző rövidre fogja: elolvas egy cikket a Der Spiegel március 11-i számából, kivonatolja, s április 9-én már le is közli a Magyar Nemzet a hatalmi igényekhez és elvárásokhoz messzemenően igazodó, a mindösszesen tehát egy (azaz 1) írásból kiollózott, s tendenciózusan összevágott irományt. Az egyetlen elvárás, hogy az előállított szöveg harmonikusan illeszkedjék a Magyar Nemzetnek az Európai Unió vezető politikusai ellen gőzerővel zajló lejárató kampányához. (Ugyancsak az április 9-i számban látott napvilágot Szabó Annának Olli Rehn ellen írott tárcája „Olli rémálma” címmel, majd két nappal később Torkos Matild a „Reding asszony nem mond le” címet viselő, s „Az uniós igazságügyi biztos éppolyan alkalmatlan posztjára, mint Kovács László volt”, vagyis a végső eszmei mondanivalót – a hosszabb szövegek elolvasásától irtózók kedvéért – kiáltványszerűen az alcímbe sűrítő publikációja, hogy csak a legújabb írások között mazsolázzunk.) Megkockáztatható, hogy Orbán Viktornak a minap elhangzott kategorikus ítélkezését vált szükségessé igazolni és alátámasztani, miszerint az Európai Parlament „nem egy európai hely”, hiszen ott dagadt erekkel, vastag nyakkal dühödten ordibáló, tudatlan, gyűlölködő képviselők bírálják a magyar jogszabályokat.
A Spiegel-cikket kivonatoló ollóbajnok (kompilátornak sem mondható, hiszen az legalább több cikkből dolgozik) végtermékét a legjobb szándékkal sem nevezhetjük túlontúl szofisztikáltnak. A Magyar Nemzet büszkén biggyeszti a Boros János jegyezte „Alkohol, Nobel-díj és az öt odaégetett fasírozott” című, „Karakterképek Martin Schulzról, az Európai Parlament baloldali elnökéről egy Spiegelben közölt cikk nyomán”, sokat sejtető alcímű szöveg alá, hogy „A szerző egyetemi tanár”. Mindenesetre a Spiegel-cikkből kiderül, hogy az újságíró egy éven át dolgozott a terjedelmes íráson, követve úgyszólván mindenhová Schulzot, ám a magyar professzor elegendőnek érezte, hogy a Spiegelben megjelent írást elolvassa, s eme hozzávetőlegesen 15 perces olvasmányélményét – a saját képére és a feltételezhető magasabb elvárásoknak megfelelően átfazonírozva – megossza a nagyérdeművel.
Boros nagy feljelentőkedvvel mártja be a Magyar Nemzet olvasója előtt Martin Schulzot. A Spiegelből szó szerint kiemelt és magyarított mondatokból kiderül, hogy Schulz több mint harminc esztendeje, huszonnégy évesen, holtrészegen, munka és társ hiányában, ám tartozásoktól sújtva az öngyilkosság gondolatáig jutott el. A bántó kiszólásairól („marha”, „buta liba” és hasonlók) hírhedtté vált Schultz múltjából fakadó kisebbrendűségi komplexusát túláradó önbizalommal igyekszik kompenzálni, nincs diplomája, első élettársa elhagyta, mert állandóan részeg volt, az európai miniszterelnökök egy részét megbízhatatlannak tartja, imád szerepelni, mindig túl magas célokat jelöl ki magának, holott ezekhez hiányoznak a képességei, s a felesége, – gyaníthatóan afféle német proli asszonyként – még a fasírozottat is odaégeti, annyira drukkol, hogy miként állja meg a helyét a férje az EU központjában. A professzor átemeli a Spiegel-cikkből azt is, hogy Schultz egykori barátnője, ugyanaz, aki valamikor az alkoholkóma miatt hagyta el barátját, ma már rendkívül büszke Schultzra, miként ennek egy hamburgi díjátadást követően hangot is adott. A sötét tónusú, baljós hangulatú cikket a magyar professzor két elvitathatatlanul önálló kérdő mondata zárja, mintegy az olvasó szájába rágva a végső és megrendítő erkölcsi tanulságot: „De kire lehet büszke Európa? És az európai Magyarország?”
Nagyjából ennyi. A Spiegelben megjelent cikk azonban jelentősen más. Valójában egy igazi fejlődéstörténeti ív rajzolódik ki a végsőkig elkeseredett, alkoholba menekülő magányos, eladósodott huszonévestől a 32 évvel később az Európai Parlament elnökévé megválasztott, komoly politikai ambíciókkal és európai elkötelezettséggel rendelkező, hamisítatlan self made man politikusig. Az eredeti cikkből kiderül, hogy Schultz a maga vállalta elvonókúrát követően miként vetette bele magát a munkába, alapított könyvkereskedést, s vált a könyvek szerelmesévé: falta a történelmi tárgyú könyveket, s végigolvasta a világirodalom remekeit. Saját anyanyelvén, a németen kívül tökéletesen beszél angolul, franciául, spanyolul, olaszul és hollandul, s konferenciákon gyakran megesik, hogy két perc leforgása alatt ötször vált idegen nyelvet. Sokszor sértő vehemenciája tény, de van humora, iróniája és öniróniája egyaránt. Félelmetes vitapartner – emlékezzünk csak a Berlusconival folytatott nevezetes „kápó-vitájára” –, harcias és szókimondó, aki eközben sokkal nagyobb politikai súlyt és szerepet szán az EU egyedüli közvetlenül megválasztott intézményének, a parlamentnek. Az átláthatóság és a számonkérhetőség elkötelezett híve, s a döntéshozatali folyamatokban a kormány- és államfői találkozók mellett meghatározóbbá kívánja formálni az EU közvetlenül megválasztott parlamentjének tevékenységét és súlyát. Rengeteg kezdeményezéssel próbálja elősegíteni az eurózóna gazdasági-pénzügyi válságának kezelését, miként rendkívül komoly közvetítő munkát fejtett ki az európai állam- és kormányfők között 2013. február 7–8-án, hogy végül sikerrel záródjanak a hét évre szóló európai költségvetési egyeztetések és tárgyalások, s megszülessen a megállapodás. (Nos, ekkor kozmálta oda a fasírozottat az éjjel-nappal megállás nélkül dolgozó és rendkívül sikeres közvetítő munkát végző Schultz egészségi állapotáért aggódó feleség.)
A magyar professzor a hazai politikai hatalom elvárását kétségtelenül ismeri, maradéktalanul megfelel neki, ám az eredeti Spiegel-cikkből és Martin Schultz személyiségéből keveset ért. Az írás elején emlegetett harmincvalahány évvel ezelőtti elkeseredettség, alkoholizmus és szuicid hajlam csak a végkifejlet felől, mintegy annak ellenpólusaként kapja meg értelmét és jelentését, önmagában teljesen érdektelen lenne egy huszonéves fiatalember alkoholizmusa, amelyen a világtörténelem során rajta kívül sokan mások is átestek már. Amint hogy önmagában érdektelen volna az is, miként és hogyan élte a magyar professzor a privát életét jó harminc évvel ezelőtt.
Mindenesetre Boros János egyetemi tanár cikke hamar meghozta a maga gyümölcsét. Két nappal később ugyancsak a Magyar Nemzet hasábjain Torkos Matild érzékelhetően sokat profitálva a professzor cikkéből – már egyenesen így ír: „egy Martin Schultzhoz hasonló felkészültségű és végzettségű ember a magyar parlament portási állását sem nyerhetné el. Nálunk azért még ehhez is kell érettségi.”
Little graduate – Csang Hsziaogang, 2005 – shanghaichase.blogspot.com
Nincs kimutatásom a magyar parlament portásainak, valamint a T. Ház és a kormány tagjainak diploma- és nyelvvizsga-bizonyítványairól, bár – tudomásom szerint – a Fidesz-kormányban is akad diploma nélküli miniszter. Mindenesetre a magam részéről már annak is felhőtlenül örülnék, ha a magyar miniszterelnök előtt sem volna ismeretlen az önirónia fogalma, továbbá olyan közismerten jó emberi és szakmai kapcsolatokkal rendelkezne, amilyeneket Martin Schultz ápol – mások mellett – a belga miniszterelnökkel, Rupóval, a francia elnökkel, Hollande-dal, az osztrák kancellárral, Faymann-nal, vagy Mario Montival.
Amint ezekről a jó kapcsolatokról is olvashatunk a cikkben. Mármint a Spiegel hasábjain, s nem a magyar professzor kivonatában.
Gábor György filozófus (fotó: prae.hu)
Korábban a Galamusban:
– (Történész)vita vagy deklaráció? – A Gerő-Romsics vitához
– Mi vagy ti?
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!