A gyülekezési törvény körüli káoszról


Lehet, hogy azzal, ami itt következik, sokan nem értenek majd egyet, én meg nem értek egyet számos dologgal, ami a gyülekezési törvény körül az elmúlt években folyt.

A motorosok akciózgatásának miniszterelnöki szintű betiltása hozta felszínre újfent a szokásos érzetet, hogy megint valami maszatolás történik, a joggal való játszadozás folyik. Előbb ijesztgetés, aztán jön a „jó király, aki megoldja”. Miközben a közvélemény nagy része a rendőrségen kéri számon a történteket, csak kevesen tudják, hogy a rendőrség jogosítványai erősen korlátozottak. Éveken át súlyosan belejátszott a demokratikus jogállamba vetett hit erodálásába ennek a kérdésnek a megoldatlansága is, amelynek fennmaradását egyfelől a zavarosban halászás lehetősége, másfelől a doktriner naivitás biztosította. Politikai kultúránkat jól jellemzi, hogy nem lehetett értelmesen módosítani ezt a törvényt, mert kétharmados megegyezés kellett volna hozzá. Ma meg már a demokratikus jogállam hiányzik, amely iránt kellő bizalmat érezhetnénk ahhoz, hogy elhiggyük, jogállami szabályozás születne, amely nem egyedül a regnáló rezsim hatalmi céljait szolgálná, mint ahogy minden egyéb kérdésben történt.

A gyülekezés jelenleg hatályos törvényi szabályozása azonban hiányos, s ennyiben rossz. Nem azért hiányos, amit sokan felhoztak korábban, hogy nem tartalmazza a pontos leírását annak, mikor nem békés egy gyülekezés, mikor valósít meg bűncselekményt vagy sérti mások jogát stb., mert ezt nem lehet taxatíve felsorolni. Pontosan elég annyi, amennyit a törvény erről a második szakaszában megfogalmaz:

2. § (1) A gyülekezési jog gyakorlása keretében békés összejövetelek, felvonulások és tüntetések (a továbbiakban együtt: rendezvény) tarthatók, amelyeken a résztvevők véleményüket szabadon kinyilváníthatják.
(2) A rendezvény résztvevői jogosultak a közösen kialakított álláspontjukat az érdekeltek tudomására hozni.
(3) A gyülekezési jog gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, valamint nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével.

A jogszabály mindig absztrakt, hogy az élet sokszínűsége ne zárja ki az alkalmazhatóságát. Arra valók a képzett jogalkalmazók, hogy a mindenkor szükséges értelmezést elvégezzék. Ebből a törvényből azonban éppen az hiányzik, hogy nem jelöli meg az eljárás minden fázisára vonatkozóan világosan és egyértelműen, hogy kinek a dolga az értelmezés elvégzése, kinek a dolga megállapítani, ha egy gyülekezési esemény nem felel meg a 2. § rendelkezéseinek. Az eljárás ugyanis két szakaszra osztható. Van egy esemény előtti szakasza – legalábbis a bejelentett rendezvények esetében –, és van egy második szakasz, amely az esemény megkezdésének pillanatában kezdődik.

A törvény megjelöli a jogsértés megállapításának jogát a második szakaszban, arra a helyzetre, ha a rendőrség oszlatni kényszerül, de nem jelöli meg arra az esetre, ha a 2. §-ban meghatározott feltételeknek való meg nem felelés már akkor napnál világosabb, amikor a rendezvényt bejelentik.

A bíróság mindig csak a rendőrség valamilyen döntése után rendelkezik hatáskörrel. Kiolvasható a törvényből például az, hogy a rendőrségnek a bejelentett rendezvényt milyen feltételek mellett van joga megtiltani. Ezek a sokat idézett passzusok szólnak a közlekedés akadályozásáról, a bíróság, a parlament zavartalan működésének veszélyeztetéséről.

8. § (1) Ha a bejelentéshez kötött rendezvény megtartása a népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné, vagy ha a közlekedés más útvonalon nem biztosítható, a rendőrség a bejelentésnek a hatósághoz való beérkezésétől számított 48 órán belül a rendezvénynek a bejelentésben megjelölt helyszínen vagy időben való megtartását megtilthatja.

Ám világos, hogy ez a hatáskör ezen indokok alapján minden gyülekezési eseményre kiterjed, azokra is, amelyek egyébként békések és nem sértik senki jogait, ám a rendőrség megítélése szerint a felsorolt megkötésekbe ütköznek. Vagyis kiderül ebből a megfogalmazásból, hogy a jogalkotó nem akart olyan hatáskört adni a rendőrségnek, hogy tartalmi alapon minősíthessen egy bejelentést. Még akkor sem, ha a bejelentésből – amelynek tartalmát a törvény részletezi – akár következtethetne is arra, hogy nem békés vagy mások jogait sértő tervezett eseményről van szó. A törvény taxatíve felsorolta, hogy a bejelentett rendezvény megtartását a rendőrség mikor – akkor és csak akkor – tilthatja meg. Egyebekben pedig csak a már megkezdett rendezvénnyel kapcsolatban vannak jogosítványai.

A rend kedvéért ejtsünk szót a bejelentési kötelezettségről is, amelyet a törvény az alábbiak szerint határoz meg:

6. § A közterületen tartandó rendezvény szervezését a rendezvény helye szerint illetékes rendőrkapitányságnak, Budapesten a Budapesti Rendőrfőkapitányságnak (a továbbiakban: rendőrség) legalább három nappal a rendezvény megtartásának tervezett időpontját megelőzően kell bejelenteni. A bejelentési kötelezettség a rendezvény szervezőjét terheli.

7. § Az írásbeli bejelentésnek tartalmaznia kell:
a) a tervezett rendezvény kezdetének és befejezésének várható időpontját, helyszínét, illetőleg útvonalát;
b) a rendezvény célját, illetőleg napirendjét;
c) a rendezvényen résztvevők várható létszámát, a rendezvény zavartalan lebonyolítását biztosító rendezők számát;
d) a rendezvényt szervező szerv vagy személyek és a szervezők képviseletére jogosult személy nevét és címét.

Ehhez annyit tegyünk hozzá, hogy az évek során alkotmánybírósági értelmezések eredményeként a szabályozás változott. Ma már nem oszlatási ok, ha a bejelentési kötelezettséget nem telesítik az előírt formában, ha az esemény egyébként békés és nem sérti a törvény előírásait. A gyülekezési jog ma már kiterjed a bejelentés elmaradása esetén megtartott demonstrációkra is, ha például a szervezőknek nem áll módjukban 72 órával korábban bejelentést tenni, mert olyan tiltakozásról van szó, amelynek célját az idő múlása ellehetetlenítené..

Visszakanyarodva tehát a bejelentéshez, erről a rendőrséget érintő nincs külön mondanivalója nincs a törvénynek, csak a tiltásra lehetőséget adó okokat tartalmazza. Vagyis ha nincs tiltás, akkor gyakorlatilag csak a bejelentés tudomásul vétele kerülhet szóba. A tiltást kimondó határozatnak kell szigorú határidőben (48 óra) megszületnie, 24 órán belül közölni kell, és ez támadható meg bíróság előtt, amely 3 napon belül dönt.

A törvény abban egyértelműen eligazít, hogy mi a rendőrség dolga a gyülekezési esemény során.

14. § (1) Ha a gyülekezési jog gyakorlása a 2. § (3) bekezdésében foglaltakba ütközik, vagy a rendezvényen a résztvevők fegyveresen, illetőleg felfegyverkezve jelennek meg, továbbá ha bejelentéshez kötött rendezvényt tiltó határozat ellenére tartanak, a rendőrség a rendezvényt feloszlatja.
(2) A rendezvény feloszlatását figyelmeztetésnek kell megelőznie.
(3) Ha a rendezvényt feloszlatják, a rendezvény résztvevője a feloszlatástól számított tizenöt napon belül pert indíthat a feloszlatás jogellenességének megállapítására.

A megfogalmazásból is kitűnik, hogy a rendőrségre szempontjából a törvény 2. §-ának rendelkezéseit csak a gyülekezési joggal kapcsolatos eljárása azon szakaszában említi, amikor a gyülekezési esemény bekövetkezett.

Az elmúlt évtizedben azért lehetett visszaélni a gyülekezési joggal, azért lehetett megfélemlítésre használni, mert nincs világos cezúra, hogy kinek mi a kompetenciája, kinek a felelőssége megakadályozni a nyilvánvalóan nem a békés gyülekezés körébe tartozó eseményeket, amikor ez előre is látható. A törvény ugyanis azt sem teszi világosan és egyértelműen lehetővé, hogy a rendőrség legalább arról dönthessen, szerinte a bejelentett esemény nem tartozik a törvény hatálya alá, mert nem békés, mert célja sérti a törvényi rendelkezéseket, és ezért nem veszi tudomásul.

Számos jogászi érvelés hangzott el, hogy így van ez jól, ahogyan van, mert mennyi probléma származna abból, ha a rendőrségnek lenne módja tartalmi vizsgálatra. (Kétségtelen, hogy már egy ilyen hatáskörhiány megállapítása is az lenne, de utána nyilván azt is azonnal bírósági felülvizsgálat követné.)

Lehet elmélkedni, hogy felkészült-e erre a rendőrség, a gyakorlatban mégis ezt várják tőle. Én ebben sokkal kisebb problémát láttam volna mindig, mint a jogbizonytalanságban és a zavarosban való halászgatásban. És valójában nem is jelentene jelentős jogszűkítésre irányuló veszélyt, ha a rendőrség legalább annyit kimondhatna, hogy nem vesz tudomásul a 2. §-ba ütköző bejelentést, hiszen ez a „hatáskörbővülés” egyrészt csak a bejelentett eseményeket érintené, a spontán és nem bejelentett békés tiltakozásokat nem. A bírósági felülvizsgálat szoros határidők előírásával megfelelő kontrollt jelentene a rendőrségi gyakorlat felett ebben a kérdésben is. (Nem lenne a bírósági felülvizsgálat szerepe más vagy eltérő jellegű ahhoz képest, mint a feloszlatási intézkedéseket követően, csak éppen ritka esetekben az esemény előtt történne.) Előbb-utóbb a bírósági döntések orientáló hatással lennének a gyakorlatra. És ha ennek ellenére skandalum következne be, akkor világos lenne, hogy kinek kell vállalnia a felelősséget, mert világosak lennének a felelősségi szabályok. Vagy bízunk a bírói ítélőképességben, vagy nem. Jogalkotással, főleg hiányos szabályozással azonban nem lehet elejét venni annak, hogy jogszűkítés következzen be a jogalkalmazás során, éppen a jogszerűen gyülekezők kárára.


 Assemblage – flickr/vinoth

Az elmúlt évtizedekben rengeteg kárt okozott a tisztázatlanság. A rendőrség hivatkozhatott arra, hogy nincs joga másra, mint hogy a helyszínen intézkedjen. Egy már tudomásul vett rendezvényt, amely gyakran már puszta létével is megteremtette a fenyegetettség érzetét másokban, nem nagyon lehetett feloszlatni, ha semmi további nem történt. Sajnálatosan, de logikusan vezetett a joggal visszaélni akarók megerősödéséhez, akik éppen ezt a helyzetet használták ki, kifordítva a gyülekezési jog eredeti tartalmát: nem a véleménynyilvánítás kifejezésére, hanem mások jogainak sérelmére, megfélemlítésre használták. És nézzünk szembe a tényekkel. Magyarországon nincs olyan erős demokratikus civil társadalom és közvélemény, amely a létezésével, a jelenlétével ellensúlyozni lett volna képes ezt a folyamatot. Mindez segítette a társadalmi immunrendszer csorbulását, miután nem sikerült megvédeni így azokat az alapjogokat, azokat a társadalmi célokat, amelyeket az alkotmány ugyanúgy kiemelten fontosnak tartott és óvni kívánt, mint a szabad gyülekezés jogát. A szabályozatlanság ebben a közegben kontraproduktív volt. Mára odajutottunk, hogy sérül maga gyülekezés joga is, mert a jelenlegi szabályozás hiányosságai adnak módot arra, hogy a döntési felelősség alól ki lehessen bújni, vagy az adott hatáskörön túlterjeszkedve tüntetően vállalni lehessen a felelősséget, persze eseti jelleggel. Ez nem jogbiztonság, ez jogszerűtlen, a döntés nem függhet a „jó király” belátásától, tehát pillanatnyi hatalmi érdekektől. A korábbiakban a kormányzóhatalom – kétharmados megegyezés hiányában – a tehetetlen toporgás látszatát keltette, ha tisztelte törvényt, miközben a hazai politikai kultúra nem volt képes konszenzusos megoldást kiizzadni magából ebben sem. A folyamat vége, hogy ma már jogállam sincs. Itt tartunk most. Nincs ok optimizmusra.



Lánczos Vera

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!