rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. április 10.



Bolgár György kérdései 2013. április 10-ei
 műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy az úgynevezett nemzeti érzelmű motorosok felvonulásának betiltása után ifjabb Hegedűs Lóránt lelkész szervez antibolsevista és anticionista népgyűlést a zsidó világkongresszus budapesti tanácskozásának idejére. Van-e még lejjebb?

És vajon uszításnak minősül-e az uszítás? Egyébként egy bizonyos szkíta motoroskör közölte, hogy résztvesz a betiltott adj gázt rendezvényen, de kik azok a szkíták?

Másik témánk, hogy a hvg.hu értesülései szerint egyetlen forint állami támogatást sem fognak kapni a pártok a jövő évi választási kampányra. Vajon melyik párt tud így kampányolni? Van rá tippjük?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy Bokros Lajos is pártot alapít, méghozzá szabadelvű konzervatív pártot. Tovább forgácsolódik a demokratikus ellenzék, vagy így legalább világos lesz, hogy kikből, milyen irányzatokból áll majd össze a szövetség? Már amennyiben lesz.

Mi a véleményük továbbá arról, hogy példa nélkülinek nevezte a német közszolgálati televízió, a CED szóvivője, hogy a magyar kormány tiltakozott a magyar alaptörvényt bíráló német gyerekhíradó ellen. A szóvivő szerint egyáltalán nem kivételes, hogy más országok életéről is beszámolnak a német gyerekeknek. Magyarországot tehát nem pécézték ki.

Mit gondolnak aztán arról, hogy Lázár János miniszterelnökségi államtitkár személyiségi jogai megsértése miatt feljelentette a délmagyar.hu hírportál kiadóját. Mert egy kommentelő durva megjegyzést tett rá néhány hónapja történt autóbalesete után. Lázár egymillió forintot kér, amit a balesetben meghalt nő családjának ajánlana fel. A kommentelőt már ki is hallgatta az ügyészség. A vélemény szabad, de mennyire?

És végül beszéljük meg, hogy Széles Gábor energiacellás találmánnyal állítaná ötszáz éve nem tapasztalt növekedési pályára Magyarországot, és segítené újabb kétharmados győzelemhez Orbán Viktort. Hogy mivel?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A régi és az új egészségügyi rendszer különbségei
Sinkó Eszter, egészségügyi közgazdász

Bolgár György: - Az elmúlt héten, itt a műsoromban néhány hallgatóval kisebb vitába keveredtem arról, hogy jobb-e vagy rosszabb most az egészségügyi ellátás, mint a szocializmus, az egypártrendszer utolsó évtizedében volt. Azok szerint, akik telefonáltak, illetve később elmondták a véleményüket nekem, egyértelműen akkor volt jobb. Én viszont vitatkoztam velük, mondván, hogy mintha hajlamosak volnánk felejteni, és azért a mostani rendszer a rengeteg hibájával, hiányával, igazságtalanságával együtt is magasabb színvonalú, mint a mondjuk harminc évvel ezelőtti. Önnek mi a tapasztalta, egyáltalán mennyire lehet ezt egymáshoz mérni?

Sinkó Eszter: - A kérdés teljesen jogos és megértem a hallgatók álláspontját, észrevételét. A történetet érdemes rétegekre bontani. Az én meglátásom szerint a szocializmus idejében bizonyos szolgáltatásokhoz való hozzáférés egyenletesebb volt. Nem kellett várakozni a járóbeteg szakrendelőknél, hogy az ember kivizsgálást kapjon, sem bizonyos beavatkozásoknál. Tehát a mai ellátórendszer egyik ilyen fontos ismérve az, hogy rossz hozzáférést biztosít a szolgáltatásokhoz.

- Ha azonnal el akarok menni mondjuk egy szemorvoshoz vagy fül-orr-gégészhez, nem biztos, hogy azonnal egyszerűen odamehetek, leülök és be fognak hívni egy-két óra várakozás után, hanem be kell jelentkeznem és lehet, hogy csak két hét múlva jutok be, még akár Budapesten is.

- Sajnos így van. A két hét ráadásul teljesen jó időpontnak számít. Vannak bizonyos beavatkozások, amelyeknél nem káros, ha a beteg vár egy picit, de vannak olyan megbetegedések, ahol egy napi várakozás is túlzott mértékűnek tűnik, daganatos betegek ellátása esetén például. Tehát az egyik pont az, hogy a mai ellátórendszer annyiban biztosan rosszabb teljesítményt nyújt, hogy hosszú várakozási idők vannak. Abban viszont Önnek van igaza, hogy az ellátások színvonala sok tekintetben magasabb. A gond inkább ott van – és ez a harmadik szintű rétege ennek a problémának –, hogy ezek a szolgáltatások nem egyenletes színvonalúak.

- Mármint országon belül vagy intézmények között nem egyenletes?

- Intézmények között régiónként változó, illetve attól függően, hogy az ember éppen milyen orvoshoz kerül. Vannak nagyon jól felkészült orvosok, akik lelkiismeretesen, jó színvonalon nyújtják a szolgáltatásaikat, és vannak olyanok, akik sajnos nem megfelelő ellátásban részesítik a betegeket. Tehát nem lehet tudni, amikor az ember ellátást kap, hogy valóban megkapja-e azt a szolgáltatást, amire szüksége van. Ezt látom a legnagyobb gondnak a hazai ellátórendszerben, a bizonytalanságot.

- De harminc évvel ezelőtt nem ugyanígy vagy hasonlóképpen volt? Hiszen akkor is voltak tekintélyes egyetemi klinikák kiváló professzorokkal, főorvosokkal, és akinek volt összeköttetése vagy egyáltalán tudása erről, az hozzájuk ment. És voltak a világ vagy az ország végén kevésbé ismert, kevésbé jó színvonalú intézmények és orvosok.

- Abban igaza van, hogy akkor sem volt egyenletes színvonalú az ellátás, de így is volt egy másik vonulata ennek, éspedig a következő. Régebben egy osztályvezető főorvos isten volt a saját kórházán belül, és egy-egy osztály orvosai úgy látták el a beteget, ahogy az osztályvezető főorvos megmondta. És ha éppen rossz felfogásban gyógyított a vezetője, akkor az adott kórház teljesítménye e tekintetben rossz volt, de ha jó felfogásban, akkor nem volt helye pardonnak. A mai ellátórendszerben azt lehet látni, hogy van egy minőségi komponens, országosan elfogadott szakmai irányelvek léteznek, amelyek elvileg kiindulási alapot jelentenek minden kórházi osztály számára, hogy a helyi szakmai protokollokat kidolgozzák, és így az országos eljárásrendeknek ne mondjanak ellent. Tehát van egy ilyen központi szándék, akarat. Az a baj, hogy az ellátórendszer annyira szétesett, hogy ezek a szakmai kompetenciák már-már elveszőben vannak és sajnos azt kell hogy mondjam, hogy egy-egy orvos lelkiismeretén múlik, hogy hol, ki, milyen ellátásban részesül.

- Az itteni beszélgetésekben vagy kisebbfajta vitákban én például olyanokkal hozakodtam elő, hogy ne felejtsük el, hogy a szocializmus idején mindenben hiány volt. Gyógyszerekben – korszerű gyógyszerekben aztán pláne, a nyugati gyógyszerekhez nemigen lehetett hozzájutni –, vattában, kötszerben, ágyban, emlékezzünk arra, hogy neves és ismert kórházak folyosóin álltak a kórházi ágyak és a betegek rajtuk. Ma is előfordul ilyen, de azért mégsem nevezhető általánosnak. Ugyanakkor kétségtelen, hogy megnövekedtek a várakozási listák és ennek az ember nem is érti a magyarázatát. Ha egyszer a hiányok bizonyos értelemben felszámolódtak azóta, akkor hogy lehet, hogy éppen az ellátás alapvető szempontjainak nem képes megfelelni az egészségügy? Hogy lehet, hogy egy találkozás az orvossal esetleg több hetes vagy több hónapos várakozást igényel?

- A kérdések jogosak. Amikor azt mondja, hogy nyugat-európai országokban forgalmazott gyógyszerekhez gyakran nem lehetett hozzáférni, és ez ma sokkal kevésbé van jelen, ebben az érvelésben teljesen igaza van. Magyarország gyógyszerellátottsága – a tekintetben legalábbis, hogy mihez lehet hivatalosan hozzáférni – kifejezetten jó, és a korszerű terápiák közül is sok begyűrűzik, beépülnek az ellátásokba, vagy akár az egyszer használatos eszközök, amelyek korábban nem voltak jellemzők. Ez megint csak az Ön álláspontját támogatja. Hogy mégsem lehet egyenletes színvonalat nyújtani, illetve hogy bizonyos helyeken a gyógyítás feltételei nem állnak rendelkezésre, többek között amiatt van, hogy egyre kevesebb orvos, nővér dolgozik, és emiatt az ellátórendszer szétziláltabb annál, mint ami kívánatos lenne a betegellátás biztonsága szempontjából. Orvosok, nővérek pedig mennek el az országból, látják, hogy a fizetésük sokszorosa az itthoninak, és ezért ez a csábító erő sajnos meghatározó.

- Ez a hetvenes, nyolcvanas években is így volt, csak akkor nem volt olyan könnyű disszidálni innét.

- Így van. A 2004-es csatlakozás óta a világ teljesen kinyílt, és ez komoly kihívás minden kelet-európai ország számára, nemcsak Magyarországnak. De hozzáteszem, a hazai ellátórendszer egyik sajátossága a paraszolvencia. Ez egyszerre átok és előny. Olyan szempontból előny, hogy legalább az orvosok, azok, akik hozzájutnak, itthon maradnak, mert így normális fizetést kapnak, de a fiatal orvosok nem hajlandók szocializálódni hozzá, és azt mondják, méltatlan, hogy arra várjanak, hogy a betegek mikor akarnak a zsebükbe valami pénzt dugdosni. A fiatal generáció nem hajlandó ebbe a rendbe becsatlakozni, és azt mondják, hogy inkább akkor tiszta viszonyok között, kiszámítható, átlátható struktúrában és kórházi rendszerben akarnak megtelepedni és az ottani elvárásoknak megfelelni.

- Lehet, hogy ennek erkölcsi oka is van, hogy kényelmetlen, nem akarnak ebbe integrálódni, de azért az is lehet, hogy egyszerűen csak nem akarják vagy nem győzik kivárni a sorukat, hiszen a betegek nyilvánvalóan nem elsősorban a kezdő orvosnak adnak paraszolvenciát, hálapénzt, hanem azoknak, akik valamilyen fontosabb pozícióban vannak, akik operálnak vagy akik döntenek a sorsukról. Szóval a főorvos úrban bíznak és nem az alorvosban.

- Igen. Bár a főorvosok ma már leadják a pénzt a fiatalabb orvosoknak, mert tudják, hogy egyedül nem bírnák és nem győznék ezt a rendszert.

- Még annyit a harminc évvel ezelőtti rendszer és a mostani összehasonlításáról, hogy a berendezések, műszerek tekintetében milyen különbségek vannak? Miután elvileg mindenhez hozzáférhet az egészségügy és sok helyen a legkorszerűbb diagnosztikai és egyéb berendezések is megvannak, míg régen azért ennek is komoly akadályai voltak, lehet-e azt mondani, hogy ma az egészségügy műszer- és berendezés-ellátottsága jobb, mint harminc éve volt vagy csak néhány kivételezett helyen van ez így?

- Szerencsére volt egy európai uniós fejlesztési projekt, a bizonyos hétévenként megújuló ciklusok, és a 2006 és 2013 közötti fejlesztési ciklusnak az egészségügy egyik haszonélvezője volt, mert hét év alatt durván négyszáz milliárdos fejlesztési forráshoz jutott az egészségügy. Ez nem mind eszközvásárlásra vagy épületfelújításra ment el, a humán erőforrás továbbképzésében is voltak fejlesztések, de akkor is több mint kétszáz milliárd forint ment el arra, hogy az egészségügy épület-, illetve gép- és műszerállományát korszerűsítsék. Tehát biztos hogy ez jó néhány helyen meglátszik az ellátórendszer nyújtotta szolgáltatások minőségén. Vidéken a kórházak sokkal jobb állapotban vannak egyébként, mint a fővárosban, ahova ilyen jellegű uniós forrás nem érkezhet. Ugyanis ha a GDP hetvenöt százaléka fölött van az európai uniós átlag szempontjából, akkor ide ilyen jellegű forrást nem lehet telepíteni a szabály alapján.

- Na de sok kórházat itt is korszerűsítettek, az Uzsokitól a Tétényi útig.

- Igen, korábbi fővárosi forrásokból áldozott erre az önkormányzat, illetve régebbi időszakban az államnak több pénze volt arra, hogy ilyen kiemelt beruházásokat támogasson, de sajnos éppen Győri Enikő állapította meg nemrégiben egy rendezvényen, hogy az utóbbi időben a fejlesztési források kilencvenhét százaléka az európai uniós fejlesztési forrásokhoz kapcsolódóan dől el, illetve ezzel kapcsolatosan használódik fel.

- Tehát, ha az európai uniós forrás nem jöhet a budapesti egészségügyi területre, mert ennek bizonyos korlátai vagy szabályai vannak, akkor viszont más forrásból sem jut a budapesti egészségügyi intézmények korszerűsítésére, mert az államnak, a kormányzatnak csak európai uniós fejlesztési háttere van, sajátja nincs, ugye? Ez a dolog lényege és ezért Budapestre nem jut vagy nemigen jutott az elmúlt években.

- Igen, ezért érdemes lenne a kormányzatnak felülvizsgálni az álláspontját, és ide is célzott fejlesztéseket és forrásokat kellene helyezni.

- Még egy apróságot a harminc évvel ezelőttiekkel való összehasonlításban. A hallgatók közül néhányan arra is felhívták a figyelmet, hogy lehet, hogy harminc évvel ezelőtt kevesebb volt a korszerű nyugati gyógyszer és berendezés, de legalább az orvosok mindent tudtak, amit tudniuk lehetett. Ma viszont éppen az elvándorlás miatt kevés vagy kevesebb a jó szakmai felkészültségű orvos, és lehet, hogy olyanok ülnek az MR készülékek mögött meg az ultrahang készülékeknél, akik nem igazán tudják, hogy pontosan mit is látnak, és akkor meg nem ér semmit az a drága berendezés sem.

- Igen, ez szerintem tartható álláspont, de szerencsére ki lehet védeni ezt a fajta kedvezőtlen hatást. Nagyon sokan vallják a szakértők közül, hogy a mostani orvosgárda, amely rosszabb teljesítményt nyújt, mint a korábbi, hiszen a legjobbak, a vállalkozó kedvűbbek és a legértelmesebbek mentek el. Viszont egy ilyen helyzetben szerencsére a telemedicinális eszközök használata segíthet és egy-két jó leletezővel sokkal jobb eredményt lehet elérni. Úgy tűnik, hogy ezt az egészségügyi kormányzat is tudja, és úgy tudom, hogy a jövőbeni uniós fejlesztési források részben ilyen eszközök használatát segítik elő. Így akkor egy úgynevezett szakértői réteget lehet létrehozni, a leletezésben néhány ember, aki itthon maradt, tud segíteni és kevesebb hibás értelmezés és félregyógyítás születik.

- Ezt úgy kell érteni, hogy valakik megcsinálják az MR-vizsgálatot, de az elkészült leletet tovább küldik annak az egy-két-három embernek, aki ért hozzá, és az megnézheti, nem kell ott ülnie a gépnél?

- Pontosan így van. Tehát nem kell hogy a szolgáltatások színvonala emiatt rosszabb legyen, csak akkor más technológiával kell az ilyen jellegű problémáknak elejét venni, és szerencsére ez a technológia rendelkezésre áll ma már.

- Az elmúlt negyvennyolc órában olvastam talán, hogy az egészségügyi dolgozók kényszernyugdíjazása hol tart. 6500 embert érintene az egészségügyben, és közülük csak körülbelül harminc százalék, 1900 kérte, hogy tovább dolgozhasson. Ez azzal jár, hogy a nyugdíjukat arra az időre felfüggesztenék. Ez számomra elég súlyosnak látszik, ha kiesik 4,5 ezer ember az egészségügyből, nem tudjuk, hogy közülük mennyi az orvos, mennyi az egyéb egészségügyi szakdolgozó, de azért ez akár egy súlyos érvágás lehet az egészségügyben, nem? Ön mit szól ehhez?

- Sajnos nem tudom Önt megcáfolni, magam is úgy találom, hogy ez egy kockázatos lépés volt a kormányzat részéről. Úgy tudom, hogy az orvosok nagyobb százalékban adják be a kérvényüket az egyedi mentességekkel kapcsolatosan, ők automatikusan megkapják. De a nővér-, illetve orvoshiány nem segít rajtuk. Most minden egyes munkaerőt meg kell tartani, ezért azt hiszem, hogy a kormányzat részéről az lett volna az elegánsabb megoldás, ha az egészségügyi ágazatnak mentességet adna, és nem egyedi felmentésekre hagyatkozna, mert ez mind újabb és újabb munkaerő-lemorzsolódással jár együtt.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Értelmetlen az egyéni nyugdíjszámlákról szóló beszéd
Kórozs Lajos, az MSZP elnökségi tagja és szakpolitikusa

Bolgár György: - Az egyéni nyugdíjszámla a téma. Tegnap itt egy szakemberrel, a korábbi nyugdíjbiztosítási főigazgatóval beszéltük ezt meg, de most gondoltam, egy szakpolitikus is ránk férne, hogy az MSZP mit lát ebben az egész zűrzavarban, amit a Fidesz indított el és duzzasztott egyre nagyobbra. Mi a fene ez az egyéni nyugdíjszámla, és lesz-e jóváírás vagy nem? Mit akarhatnak ezzel? Vagy egyszerűen csak elrontottak valamit?

Kórozs Lajos: - Két irányból hadd közelítsem meg a dolgot. Az egyik az, hogy volt 2010. december 6-án egy a kötelező magánnyugdíjpénztári tagok védelméről szóló politikai nyilatkozat az országgyűlésben, ezt Orbán Viktor, Kósa Lajos és Lázár János terjesztette be, és szó szerint ebben – most ki is jegyzeteltem magamnak tegnapelőtt – az van benne, hogy garantálni kell az egyéni számlavezetés intézményét az állami nyugdíjrendszerbe átlépő, korábbi kötelező magánnyugdíjpénztári tagoknak. Ezzel kampányolt többek között a Fidesz annak idején, illetve egy fenyegetéssel, amely arról szólt, ez már Matolcsy György úr szájából hangzott el, hogy akik nem lépnek át az állami nyugdíjrendszerbe, azok elveszítik a jogosultságukat az állami nyugdíjra.

– Ez az utóbbi volt az, ami nyilvánvalóan hatott, mert nagyon kevesen merték megkockáztatni, hogy ne kapjanak állami nyugdíjat.

– Így van. Tehát nem az országgyűlési határozat volt itt az érdekes, de hát mint kordokumentum, ez az egész érdekes. Én körülbelül jó egy évvel ezelőtt, amikor felröppent, hogy lesz egyéni számla, mondtam, hogy az rendben van, hogy lesz egyéni számla, hiszen a múlt évre kellett véglegesíteni az átutalásokat a magánnyugdíjpénztárból az állami rendszerbe, és mivel a magánnyugdíjpénztáraknál szakszerű hónapra lebontott egyéni számlavezetés történt, tehát ugye mindig amikor a járulékot fizeti a munkavállaló, az – a NAV-on keresztül, régebben az APEH-on keresztül – megérkezett ahhoz a pénztárhoz, amelyik pénztár vezette az adott személynek vagy kliensnek a magánnyugdíjpénztári megtakarítását, az ugye tagdíjjá alakult át, mert ő részese volt annak a gazdasági szervezetnek, és felhatalmazta az intézményt arra, hogy fektessék be az ő pénzét, amelyet befektetés után később reálhozamként könyveltek le. Tehát gyakorlatilag ott volt egy valóságos egyéni számla és hónapról hónapra követni lehetett.

– Igen. Vagy államkötvénybe fektették vagy részvényeket vettek rajta, és ezért ez valamennyit kamatozott. Reálértékben pedig ezt a hozamot végül, akik visszaléptek az állami rendszerbe, fel is vehették.

– Így van. Tehát itt arról van szó, hogy akkor megvoltak ezek az intézményesített formák. Na most itt a múlt héten az egészségügyi törvénybe beillesztettek – nem is tudom mit keres itt – néhány mondatot, amely tévedés ne essék, nem arról szólt, hogy legyen egyéni számla és azon az egyéni számlán egyáltalán mit vezetnek és mit írnak jóvá, hanem gyakorlatilag ezt az egészet, mintha nyoma sem lenne, el akarták tüntetni úgy, hogy vasárnap Varga Mihály miniszter úr azt mondta, hogy lesz egyéni számla, de majd 2014. január elsejétől és nulla forinttal fog indulni. Itt azért álljunk meg egy pillanatra. Mert ezzel Varga Mihály úr azt mondja, hogy az a tizenkét év magánnyugdíjpénztári lehetőség mintha nem is lett volna, magyarul ezzel a mondattal elismerték, hogy ők ezt az egészet le akarják írni. Tehát mintha nem is lett volna.

– Tehát ennek van alapja, van realitása, hiszen ha visszalépett a döntő többség az állami nyugdíjrendszerbe, és megkapja majd az állami nyugdíjat, mint a többiek, akkor erre a befizetett összegre már keresztet vethet, akár van egyéni számlája, akár nincs. Nem?

– Igen, de az ígérvény az volt, hogy az állami rendszerben is lesz egyéni számla.

– Az más kérdés.

– És azon jóvá fogják írni. És emlékeztetni szeretném a rádió hallgatóit, még ilyen ígérvények is voltak, hogy örökölhetők lesznek ezek az összegek, amelyeket átvisznek. Emlékeznek rá? Örökölhető.

– Ami ugye csak a magánnyugdíjpénztári befizetésekre vonatkozott. De azzal hitegették az embereket, hogy na majd ebben a visszalépős rendszerben is meg lehet ezt az öröklést tartani.

– Így van. És ebben az egészben az az érdekes, hogy hétfőre, mivel nagy volt az elemi felháborodás, kiállították Rogán Antal frakcióvezető urat egy ilyen doorstep sajtótájékoztatóra, és ott a Rogán úr azt mondta, hogy mégis lesz egyéni számla. Csak itt megint álljunk meg egy perc erejéig. A jelenlegi állami nyugdíjrendszer szolidaritási elven működő felosztó-kirovó rendszer. Amiről ők most beszélnek, hogy egyéni számlán gyűjtik majd a befizetéseket elvileg, mert egyébként nem tudják megmondani, hogy mi lesz majd ezen az egyéni számlán, az egy másik nyugdíjrendszer. De ez a magyar társadalommal nincs megbeszélve.

– Igen. Mert az egyéni számlának akkor volna ténylegesen értelme, ha valaki nyilvántarthatná, meg az állam is, hogy én befizettem az elvégzett munkám után negyven valahány éven keresztül összesen nem tudom én 18 millió 656 ezer forintot járulékban, és akkor ennek alapján kapom majd a nyugdíjat utána. Akkor van az egyéni számlának értelme. Ha viszont nem ennek alapján fizetik ki a nyugdíjamat, hanem ez a bizonyos felosztó-kirovó rendszer érvényesül, és a majdani dolgozók fogják, akik akkor munkában lesznek, a későbbi nyugdíjasoknak fizetni a nyugdíjukat, abból lesz meg, és azt az illetők, a nyugdíjasok fizetéséből, illetve letöltött éveiből számítják ki, nem pedig az egyéni számlák alapján, akkor ennek az egyéni számlának tulajdonképpen az égvilágon semmi értelme nincsen.

– Pontosan, jól látja. Tehát most tételezzük fel, hogy nyilvántartják a külön is bevallott, tehát nem a befizetett, a bevallott nyugdíjjárulékot. Akkor csak azt kérdezem, hogy ezt mire fogják használni. Mert hogy semmire nem lehet használni.

– Na ez az. Ezt szeretném Öntől megtudni, mi a fenének van ez az egész. Mi volt ezzel a cél?

– Azért nem lehet semmire sem használni, mert önmagában semmit nem mond. Ott a nyugdíj alapjául szolgáló kereset, mert ebből számítják ki a nyugdíj alapjául szolgáló havi átlagkeresetet, és ennek a nettósított havi átlagkeresetnek annyi százaléka lesz a nyugdíj, amennyit az aktuális nyugdíjskála mutat. Függően attól, hogy hány évi szolgálati időt szerzett az illető. De hangsúlyozom, ez egy másik rendszer. Tehát itt arról van szó, hogy semmire nem lehet használni, mert ez önmagában nem magyaráz semmit. Hiszen a nyugdíj alapjául szolgáló kereset, mert ebből számítják ki a nyugdíj alapjául szolgáló havi átlagkeresetet, és ennek a nettósított havi átlagkeresetnek annyi százaléka lesz a nyugdíj, amennyit éppen a nyugdíjskála mutat, függően attól, hogy abban az évben az illető hány év szolgálati időt szerzett magának.

– Na de akkor mi lehet emögött? Milyen fajta számítás? Kit akarnak megvezetni vagy megnyerni és mivel?

– Én nem tudom, össze-vissza beszélnek. Egyet biztosan tudok.

– De valami politikai haszonszerzés kell hogy legyen mögötte. Valamit remélnek ettől az egyéni számlától. A közönséggel valószínűleg el akarnak hitetni valamit, hogy számukra ez ezért és ezért lehet jó, és ez majd jól jön a választáson. De nem értem, egyelőre nem látom. Önök látják?

– Nézze Bolgár úr. Amit elköltöttek, azt nem lehet jóváírni. Tehát én ma kérdéseket intéztem Selmeczi Gabriellához. Többek között azt, hogy mondják meg, hol van a pénz, mert úgy tudjuk, hogy ez a pénz el van költve. Most ha valami el van költve, azt nem lehet jóváírni.

– Így van. Ma láttam egy grafikont, a 3 ezer milliárdból 1300 valamennyit adósságcsökkentésre költöttek, nota bene az adósság a GDP-hez viszonyítva lényegében nem csökkent vagy csak minimálisan, utána a többit különböző költségvetési lyukakra tömködték be, maradt 300 milliárd a 3 ezerből.

– Na de hát akkor ez egy nagyon egyszerű a számítási matek. Hát ha volt 3 ezer milliárd forint, és volt 3 millió ember, aki ezt félrerakta tíz-tizenkét éven keresztül, akkor átlagosan fejenként egymillió forintot vettek el az emberektől. Egymillió forintot fejenként átlagosan.

– És nem tudni, hogy honnan lesz meg ez a pénz…

– És nem tudni, hogy mire költötték.

– …amikor majd nyugdíjba kell menniük.

– Így van, mert egyszer nagyon fog hiányozni ez a pénz. Hamarosan nagyon-nagyon fog hiányozni ez a pénz. Erre adjon választ az Orbán-kormány.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Tízmilliót nem tud adni a soproni Fidesz a kétszáz éves zenekarnak
Kalmár István, az MSZP soproni elnöke, az önkormányzat közgyűlésének MSZP-s tagja

Bolgár György: - Olyan tíz nappal ezelőtt olvastam a Népszabadságban egy meghökkentő tudósítást arról, hogy lemondott az ország legrégebbi szimfonikus zenekarának összes vezetője, mert méltatlan körülmények között kénytelen dolgozni a Liszt Ferenc zenekar Sopronban. Pedig mindössze tízmillió forint kellene nekik, akkor már valahogy meglennének. És arra gondoltam, hogy bár tízmillió forint egy embernek nagy pénz, de egy zenekarnak minimális. Ez egyszerűen szóba sem kerülhetne, hogy tízmillió forinton múljon egy zenekar sorsa. Szóval nem akartam elhinni és most sem akarom elhinni, úgyhogy Öntől kérdezem, hogy lehetséges ez? Milyen helyzet ez, hogy alakulhatott ez ki?

Kalmár István: - Sajnos valóban ez a helyzet. Sopron rendkívül büszke a tradícióira. Szabad királyi város volt és nemcsak a szimfonikus zenekar a legrégebbi, hanem itt van a legrégebben épített tornacsarnok és a vár is. Úgyhogy sok mindenre büszkék lehetünk. Érdekes módon ezekből a polgári értékekből, úgy látszik, a szimfonikus zenekar most kimarad, nem annyira népszerű a városvezetők számára. 1829-ben alapították ezt a szimfonikus zenekart, amely ma Liszt Ferenc nevét viseli. Ez alapítványként működött, minden évben az önkormányzat különböző pályázati forrásaiból részesülve. Tehát voltak olyan bizonyos alapok, amit az ifjúságpolitikára, kultúrára osztott szét az önkormányzat, szakbizottságokon keresztül. És egyre kevesebb és kevesebb pénz került ezekbe a pályázati forrásokba, így ennek az alapítványnak is a működésébe, ami nem volt a költségvetésben, hiszen vannak ennél népszerűbb és populárisabb dolgok, mint például a színház vagy éppen a kosárlabda vagy más látványsportok, azok százmilliós nagyságrendű támogatást kapnak az önkormányzattól. De eddig a pályázati források azért biztosították a szimfonikus zenekar működését is. Azonban az elmúlt évek forráselvonása, ami annyira jellemző az önkormányzatokra, utolérte a szimfonikus zenekart is. És ezekből a szűkülő kulturális pályázati forrásokból nem tudták a fennmaradásra szükséges minimális összeget sem összeszedni. Amit, még egyszer mondom, szokásjog alapján minden évben megkaptak a pályázati pénzekből.

- Mondjuk nem Önnek kellene feltennem a kérdéseimet, hiszen Önök kisebbségben és ellenzékben vannak Sopronban. Meg is próbáltam néhány napja a fideszes önkormányzati vezetést elérni, de még választ sem kaptunk tőlük. Nem mintha ez kivételes volna, a magyar kormány szóvivőjét például legalább egy-másfél hónapja lényegében minden nap próbálom szóra bírni, de úgy látszik, másvalaki elvette a szót tőlünk. Szóval nem könnyű szóra bírni a felelősöket és illetékeseket. De azért abba próbáljon bennünket beavatni, mert Ön nyilván közelről látja ezt, hogy nem kínos ez a fideszes városvezetésnek, hogy esetleg a széthullás vagy a megszűnés szélére kerül egy ilyen régi szimfonikus zenekar? Ennek azért lehetnek olyan politikai következményei, amelyek nagyobbak annál, mint hogy esetleg a város közvéleményét elsőre talán nem annyira érdekli egy szimfonikus zenekar. De amikor arról van szó, hogy megszűnik, mert nincs egy forint se rá, az már kellemetlenebb.

- Így van, egyelőre próbálnak mindenféle dologgal takarózni, hogy majd megoldják. Sopronban létezik egy Prokultúra nevű közhasznú Kft., ami a színházat, fesztiválokat, művelődési központot működteti. Hozzájuk próbálják betagolni a szimfonikus zenekart. De egyébként én is azt gondolom, hogy sokkal nagyobb a súlya ennek a dolognak. Egyrészt van egy erkölcsi súlya, másrészről meg azért ötven soproni zenészről beszélünk, akik túlnyomó részt zenetanárok a soproni zeneiskolában, illetve olyan amatőr zenészek, akik jó szívvel és a legnagyobb képességgel, tehetséggel próbálják a komolyzenei kultúrát ápolni Sopronban. Tehát igenis van politikai súlya is, hiszen ötven ember esetében, ötven család esetében ennek kell hogy legyen számukra is egyfajta visszatartó ereje, hogy valami megoldást találjanak. Érdekes módon nem keresik túlzottan. Mondom, takaróznak, hogy majd megoldjuk a Prokultúrán belül. Ezért bátorkodtam én az MSZP-frakció nevében egy sajtótájékoztató keretében megkérni a polgármester urat, hogy tegyük félre politikai nézetkülönbségeinket és ebbe a kérdésbe ne mossunk bele politikát, hanem hívjunk össze, amennyire gyorsan csak lehet, egy rendkívüli közgyűlést. És mi meg is találtuk a forrást, hogy honnan lehetne biztosítani a zenekar számára létszükségletű néhány millió forintot. Szűkül a pénz az önkormányzatok esetében, hiszen Sopron is közel 1,3 milliárddal rosszabbul járt a kormány önkormányzatokat érintő átszervezésével.

- Pedig kifejezetten külön meg is köszönték a kormánynak, hogy milyen nagylelkű volt és megmentette Sopront az adósságai nagy részétől, és elismerő oklevelet adtak a kormányzat vezetőinek. Ehhez képest jóval kevesebb pénzük van, és ezek szerint még egy szimfonikus zenekar minimális eltartására sem futja.

- Így van, még egyszer mondom, 1,3 milliárddal kevesebből gazdálkodunk ebben az évben. De egy dolog stabilan megmarad, az a közérdekű tájékoztatás nevű forrás, ami minden évben 100–120 millió forint, tehát a helyi újság, helyi rádió, helyi tévé, ahol persze nagyon egyoldalú a tájékoztatás szükségszerűen, hiszen mindenki apanázsért kommunikál kifele. Mi azt javasoljuk, hogy ebből a helyi érdekű köztájékoztatásból tízmillió forintot csoportosítsunk át a szimfonikus zenekar javára. Ezt levélben is elküldtem polgármester úrnak, illetve a sajtótájékoztatón is bejelentettem, hogy a mi frakciónk egy rendkívüli közgyűlés összehívását javasolja. És azt, hogy ezt a forrást csoportosítsuk át és az öntömjénezésből – ha szabad így fogalmaznom – adjuk inkább a magas kultúrának, illetve annak, hogy ezt a hagyományt, ezt az értéket, amit a lassan kétszáz éves soproni szimfonikus zenekar jelent, mentsük meg. Egyelőre nyilvánvalóan nem kaptunk választ.

- Miért nyilvánvaló ez? Nem lehet legalább annyit válaszolni, hogy nem? Köszönjük a javaslatot, napirendre vesszük, de nem. Vagy köszönjük szépen, lehet ez is egy megoldás, tárgyaljunk róla. Ennyi kapcsolat sincs a kormányzó erők és az ellenzékben lévők között egy városban?

- Nagyon szomorú folyamatok zajlanak egy vidéki, relatíve középméretű városban. Olyan folyamatok, hogy teljesen elvesznek az emberi viszonyok és a kapcsolatrendszerek a két nagy politikai erő és párt között. Oly módon, hogy gyakorlatilag nem válaszolnak a közgyűlési kérdéseinkre, amire korábban nem volt példa. Tehát nem méltatnak minket egy közgyűlésen érdemi válaszra. Innentől kezdve miért várjuk azt, hogy egy ilyen közgyűlésen kívüli, kvázi gesztusszerű kérdésben, amibe hangsúlyoztuk, hogy nem teszünk bele politikát, nem felelősöket keresünk, nem bélyegzünk meg senkit direkt azért, hogy most ne erről legyen szó, nem politikai haszonszerzés a cél, hanem egy kulturális érték megmentése, visszajelzést kapjunk. Nekem borítékolva van olyan érzésem, hogy nem is fogunk. De az elmúlt hat évben, amióta ez a regnáló hatalom és polgármester vezeti Sopront, ez a szokásjog megerősödött, hogy ahogy Bolgár úrnak nem reagál a kormányszóvivő, úgy érdemben az MSZP megkereséseit se nagyon veszik figyelembe. A szükséges hivatali bürokrácián keresztül nyilván megválaszolják, de ha már közgyűlés van és olyan téma van, akkor egyszerűen elengedik a fülük mellett a kellemetlen kérdést és nem hajlandók rá válaszolni.

- Lehet, hogy már úgy döntöttek, hogy mi nem is létezünk, Önök sem léteznek, úgyhogy mi a fenének válaszoljanak bármire is?

- Így van, előszeretettel mennek vissza és kezdenek el kommunistázni, amire megint az elmúlt öt-tíz évben nem volt példa. Az elmúlt egy évben Sopronban rendszeresen kommunistáznak, miközben a soproni MSZP-frakció átlag életkora messze fiatalabb a fideszesnél, hiszen jómagam is negyvenéves vagyok és három képviselőtársam közül ketten hasonló korúak, mint én vagyok, tehát jóval fiatalabbak vagyunk még a fideszeseknél is. Mégis állandóan ezzel kell szembesülnünk, mert ugye ezzel a témával el lehet fedni mindent. Itt már nincs szám a költségvetésben, nincsenek főösszegek, nincsenek elvonások, nincsenek megszorítások, hanem akkor a kommunisták inkább ne beszéljenek. Úgyhogy sajnos ez a politikai kultúra, amit a parlamentben mindenki láthat, a helyi városi politizálásban ugyanúgy megjelent.

- A Népszabadság cikkében találtam egy-két nagyon jópofa példát arra, hogy a szimfonikus zenekar vezetője nem akart szép csendben meghalni vagy nem akarta feladni és nem a szokásos módszereket választotta arra, hogy felhívja a figyelmet a sanyarú helyzetükre. Leírja az újságíró, hogy egyszer pizsamában kezdett el vezényelni a karmester, és elmondta a közönségnek, hogy elaludtam, mert volt egy édes álmom, azt álmodtam, hogy az önkormányzat tízmillió forinttal támogatja a nagy múltú együttest. De nem támogatta. Aztán egyszer Ferrari formaruhában vezényelt, mondván, hogy a Ferrari szponzorálni akarta a zenekart, adott is egy formaruhát, de amikor megtudta, hogy csak tízmillió forintot kérünk, azt mondta, hogy vegye le a ruhát, mert ilyen kevéssel nem támogatunk senkit. Szóval ezek olyan jópofa ötletek, nem egy komolyzenésztől, egy karmestertől valók, inkább televíziós showmanek szoktak, azok se mindig, ilyen jópofa ötletekkel előjönni. És ezek szerint ez sem ért célba, pedig ezzel fel lehet hívni a közvélemény figyelmét is arra, hogy kérem szépen, történik valami botrány és nem volna szabad, hogy ez így maradjon.

- Így van. Minden elismerésem a szimfonikus zenekar karmesteréé, aki valóban ilyen bátran és ilyen nyíltan próbált lobbizni a saját érdekeikért. Sajnos a közgyűlési többség ezt nem igazán hallotta meg, nem igazán foglalkozott ezzel. Tehát nem nevesítették a szimfonikus zenekart arra, hogy oda valamilyen forrást kell adni, ami gyakorlatilag egy stabilitást, egy olyan finanszírozást jelentene nekik, amivel minden évben számol a mindenkori városvezetés. Ez eddig pályázati struktúrában működött, sajnos ez a pályázati struktúra összeszűkült a forráshiány okán – érdekes módon a kommunikáció nem –, és ez lehetetleníti el leginkább a szimfonikus zenekart. Én is azt gondolom, hogy a karmester úr és a szimfonikus zenekar alapítványának vezetése minden elkövet annak érdekében, hogy megmentse ezt a nagy múltú zenekart, de ez már kevés. Sopron egy kultúrváros, mi magunk is pályáztunk Európa kulturális fővárosa címéért, és bent voltunk az első körben tovább jutottak között, büszkék vagyunk a gazdag kulturális kínálatunkra. Ezért adnunk kéne ezután arra is, hogy fennmaradjon ez a kulturális nívó, amire büszkék lehetünk. Mit tudok erre mondani? Magunk részéről megteszünk mindent, hogy ebben a dologban változás legyen, bár erős a félelmem, hogy nem lesz.

- Ahogy Ön zárta, mit tudunk erre mondani? Én meg úgy zárom, hogy mit tudok ezután kérdezni? Sajnos úgy látszik, hogy kifogytunk a kérdésekből és válaszokból.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!