rss      tw      fb
Keres

Népszerűség


Néhány héttel ezelőtt előbb megbízható és mértékadó közvéleménykutatások (Ipsos, Medián) mutatták ki a kormánypártok népszerűségének jelentős emelkedését, majd ezt az időközi választások eredményei is visszaigazolták. Minthogy más, a jelenséget magyarázó esemény az idő tájt nem történt, eléggé egyértelmű volt, hogy ennek oka az akkoriban bejelentett 10 százalékos rezsicsökkentés. Mármost persze minden józanul gondolkodó ember világosan lát ezzel kapcsolatban legalább három dolgot: az egyik, hogy ez a gyakorlatban legföljebb egy-kétezres nagyságrendű megtakarítást jelent havonta; a másik, hogy nyereségük drasztikus megnyirbálása, szinte a nullára csökkentése jóformán lehetetlenné teszi a szolgáltatók számára nemhogy a fejlesztési, de még a karbantartási munkák elvégzését is, aminek előbb-utóbb igencsak csúnya következményei lehetnek; a harmadik, hogy jótékonykodni talán mégsem más elrabolt pénzéből illene, amúgy betyár módra. Mert, mint azóta kimutatták, az állami energiatermelő cégnek bőven lenne e célra fölhasználható nyeresége. Csakhogy eléggé nyilvánvaló, hogy az államilag elrendelt árleszorítás célja éppenséggel a privát szolgáltatók csődbevitele, hogy azután az állam potom pénzen fölvásárolja őket, s utána ugyanolyan szép ütemben emelje az árakat monopolhelyzetből, mint azt az elmúlt három év során tette.

Az ellenzéknek ebben az ügyben különösen nehéz dolga van. Azt mondani, hogy nem helyes a rezsicsökkentés, két szempontból is ostobaság volna. Egyrészt, mert nyilván az ellenzék is akarja, elvileg és általában, hogy csökkenjen a rezsi. Másrészt, mert az egyszerű emberek nem értenék, hogy miért nem akarják, már ha nem akarnák. Hallottam olyat, hogy valaki azt mondta ama bizonyos fekete hétfőn: őt nem érdekli, hányszor módosítják az alkotmányt, de a bíróság tényleg ne fizettesse vele vissza a rezsicsökkentésen megtakarított (bármilyen csekély) összeget. Úgyhogy ha én parlamenti ellenzék lennék, azt mondanám, hogy a rezsicsökkentést ugyan általában támogatom, de ebben a formában nem, mivel ez sokkal nagyobb veszélyt jelent a lakosság ellátására nézve, mint amekkora előnyt jelent a csekély megtakarítás; s hogy miszerintünk hogyan kellene a dolgot csinálni, arra nézve egyrészt már most is vannak ötleteink, másrészt akkor fogjuk a dolgot világosan átlátni, ha a remélhető kormányváltás után tisztába kerülünk az ország helyzetével.

Ennél nagyobb ostobaság már csak a demagógiában való versenyfutás lenne a kormánnyal. Először is azért, mert két demagóg közül mindig a nagyobb demagóg szokott győzni, és mert a kormánynak mindig van lehetősége különféle szemfényvesztésekre, amire az ellenzéknek nincs. Másodszor pedig azért, mert a baloldal – szemben a jobboldallal – becsületesen be szokta tartani az ígéreteit (lásd a 2002-es versus 1998-as költségvetési intézkedéseket), s nem lenne helyes még egyszer megismételni a kétszer 100 napos programokat, azok becsületességével és katasztrofális következményeivel együtt.

A népszerűséghajhászó demagógiának egy másik, mondhatni örökzöld témája, amely most a jegybank új vezetésének propagandisztikus programjában újra előjött, a devizahitelek ügye. Nos, akár vállalkozások, akár magánszemélyek hiteléről van szó, egyfelől le kell szögezni: természetesen a hitelfölvevőknek is megvolt a maguk felelőssége saját válságos helyzetük kialakulásában. A hitelfölvétel üzlet, amelynek kockázatai vannak. Elhiszem ugyan, hogy ezeket a kockázatokat annakidején nem tudták átlátni, mégpedig nemcsak a hitelfölvevők, de még a hitelező bankok sem, csakhogy éveken át senkinek nem volt semmilyen problémája, mindaddig ugyanis, amíg az árfolyamok megfelelők voltak. Most utólag, amikor beütött a baj, beszélni szabálytalanságokról és jogtalanságokról, hát ez nem igazán ízléses dolog, valljuk be őszintén. Másfelől azonban ezzel nem akarom azt mondani, hogy ne segítsünk ezeken a vállalkozásokon és magánembereken. Fölháborító volt, amikor a belügyminiszter azzal hárította el a hóviharban bajbajutott autósok panaszait, hogy ők a felelősök, minek indultak el. Ugyanis, nem vitatom: tényleg megvolt a maguk felelőssége, csakhogy a bajbajutott embernek először segítünk, minden föltétel nélkül, s utólag aztán, ha magától nem látja be a hibáját, jogunk van szemrehányást tenni neki. Úgyhogy a devizahitelesek esetében is legyünk annyira szolidárisak, hogy ne engedjünk senkit tönkremenni közülük. Azt talán sokan belátják már, hogy annakidején rosszul mérték föl a helyzetüket, s azt talán még inkább, hogy a „megmentésükre” nagy garral beharangozott mentőcsomagok csak azokon segítettek, akiknek erre igazából nem is volt szükségük, míg a többiek megkapták az eleve nevetséges és végül befuccsolt ócsai lakótelepet. Ha kicsit tovább is néznek, azt is be fogják látni, hogy nekik a legnagyobb segítség a kormány normális gazdaságpolitikája lenne, amely rendbe hozhatná az elszaladt árfolyamokat. Amiként a rezsicsökkentés legjobb módja is egy olyan normális gazdaságpolitika lenne, amely növelné a reáljövedelmeket, lévén hogy a rezsiköltség csak az alacsony magyar jövedelmekhez képest magas.


Black or white? – flickr/omino

És ha már a bankoknál tartunk. A kormánypropaganda demagógiájának egyik csúcspontja (vagy mélypontja?) volt, amikor Illetékes Elvtárs kijelentette: az IMF és az EU bebizonyította Cipruson, hogy milyen népnyúzó politikát folytat, ezt akarták nálunk is csinálni: elszedni a kisemberek és a családok pénzét. Hogy a magánnyugdíjpénztárakat és a kis bankbetéteket éppenséggel a felelőtlen ciprusi kormány akarta elvenni (hogy a nagybankokat és az offshore-oligarchákat mentse), s ezt éppen az IMF és az EU akadályozta meg, ez természetesen nem zavarta Illetékes Elvtársat. Habár már megszoktuk, hogy szemrebbenés nélkül hazudnak folyamatosan, s mondják a fehérre, hogy fekete, és vice versa, sajnos erre mindig újra föl kell hívni az emberek figyelmét. Hátha nem felejtik el 2014-ig. Egyébként most láttam a Facebookon egy grafikont, amely szerint 2010 óta máig folyamatosan és egyenletesen emelkedett a baloldal szavazótábora.



Lendvai L. Ferenc


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!