Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. április 5.

• Nyomtatás

Részletek

2013. április 08. hétfő, 02:41

Megbeszéljük

Bolgár György kérdései 2013. április 5-ei műsorban

Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy Orbán Viktor megint nekiesett az Európai Uniónak, azt állítva, hogy a Magyarországgal szembeni bánásmódjuk nem mindig méltányos és tényszerű. Beástuk magunkat a lövészárokba?

Ugyancsak reggeli rádióinterjújában a miniszterelnök azt mondta, hogy az Európai Parlament nem európai hely, dagadt erekkel, vastag nyakkal ordibáltak baloldali, liberális, zöld, szocialista képviselők, akik azt sem tudták talán, hol van Magyarország. Daniel Cohn-Bendit például, aki tényleg dühösen vitatkozott Orbánnal egy vagy másfél évvel ezelőtt, ne tudná, hol van Magyarország, miközben sokszor járt itt?

Következő témánk, hogy a kormány a szocialistáknak adott hivatalos parlamenti válasza szerint nemzeti közösségi szempontok alapján tüntette ki Aranykereszttel a Kárpátia zenekar vezetőjét, azét az együttesét tehát, amely a Magyar Gárda indulóját szerezte, és amely többek között arról énekel, hogy „Munkács, Ugocsa, Ungvár, Szalonta visszatér a télen”. Vajon közelebbről mi is ez a nemzeti közösségi szempont? Elmagyarázná például Balog Zoltán?

És végül beszéljük meg, hogy részben visszakozott a kormány, és hallgatói szerződés helyett csak nyilatkozatot íratná alá az egyetemistákkal arról, hogy a diploma után néhány évig itthon dolgoznak. Mindjárt más?

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Az ellenzéki megegyezésről
Lovas Zoltán újságíró

Bolgár György: - A hallgatók jobban ismerhettek téged a rendszerváltás környékén, mint mostanában. Miért?

Lovas Zoltán: - Körülbelül 2000 körül én visszahúzódtam a sajtónyilvánosságból, az azóta eltelt időszakban tanácsot adtam és elemeztem. Úgy gondoltam, hogy nincs rám szükség, illetve hogy hasznosabban tudom kamatoztatni így a tudásomat. Egy olyan másfél-két éve beláttam, hogy ez hiba volt, és most egy kicsit megint aktivizáltam magam.

- De nem egy tipikus újságírói műfajjal, legalábbis a legutóbbi napokban, mert nyílt levelet írtál Mesterházy Attilának, az MSZP elnökének, mégpedig abból az alkalomból, hogy te meg láttál egy levelet Mesterházy Attilától a párttagoknak. Mi volt a bajod vele?

- Én úgy gondolom, hogy a levél, amit a pártelnök úr írt a pártja tagságának, nem volt adekvát a helyzettel. Eszerint golyózáporban áll az MSZP és a gaz Fidesz most ki akarja csinálni, és le akarja szalámizni a politikusait és egyebek. Ez egyfelől persze biztos igaz, de nem gondolom, hogy ebben valami lökésszerű változás lett volna az elmúlt időszakhoz képest, tehát erre fogni  a problémákat, vagy azt érzékeltetni, hogy a demokratikus oldal vagy az MSZP problémái erre vezethetőek vissza, szerintem egy súlyos tévedés.

- Azt írod ebben a nyílt levélben – ha valaki kíváncsi rá, akkor a galamus.hu hír- és véleményportálon megtalálhatja –, hogy az MSZP jelenlegi gyengélkedésének oka nem a gaz ellenség, hanem lényegében a párt maga. De tudjuk, hogy azért a gaz ellenség sok mindent megtesz az MSZP gyengítésére. Ezt gondolom, magától értetődőnek is vehetjük, és a hallgatók is így gondolják, de miért gondolod, hogy nem az a lényeg, ezt akár természetesnek is felfoghatjuk? Miért arra hívod föl a figyelmet, hogy a párt maga nem teszi meg azt, amit kell, vagy rosszul teszi?

- Én nem a pártról beszéltem, őszintén megmondom, hogy nekem egyik párt sem ingem, sem nadrágom. Én arról beszéltem, hogy a demokratikus ellenzék, és azon belül persze nyilván itt az MSZP-ről van szó, azt nem látja talán, hogy ami néhány hónappal ezelőtt elégséges és ígéretes volt, és célravezetőnek tűnt, az ma már nem elég. Ennek az az oka, hogy ahogy fokozódik a helyzet, mélyül a válság, ahogy az emberek egyre rosszabbul élnek, hullnak szét az egzisztenciák százezrei, azok a típusú megoldások és válaszok, amelyeket korábban a demokratikus ellenzéki oldal erői kínáltak, már nem elégségesek. Ez volt ugye az egyik tétel, amiről beszéltem.

- Akkor egy picit maradjunk is ennél, mert aztán jön a személyi kérdés, de azért a megfelelő válasz nem könnyű. Az MSZP-é is meg a többi demokratikus párté is más-más hangsúlyokkal talán, de mégis az volt a jelenlegi helyzetre, hogy Orbán Viktor szétverte a jogállamot, helyre kell állítani. Ez ma is így van, lehet hogy nem nagyon érdekli már a széthullóban lévő társadalmat, de hogy ezt meg kell tenni, az biztos. A másik pedig, hogy éppen azért, mert romlik a gazdasági, egzisztenciális, anyagi helyzet, nő a bizonytalanság, vissza kell állítani valamiféle gazdasági-társadalmi kiszámíthatóságot, biztonságot. Lehet ennél újabbat, többet mondani a mai, kétségtelenül romló helyzetben?

- Én úgy gondolom, hogy a helyzet leírásán túl, meg azon túl, hogy ezt a fideszes szőnyegbombázást napi szinten próbálja az ellenzék kezelni – ami néha ugye nem könnyű, mert maga a Fidesz is néha már elkavarodik benne, hogy naponta hány atombombát dob le –, mást kellene mondani. Ezen a csatatéren fölösleges kínlódni, egy koherens, modernizációs, euroatlanti-kompatibilis stratégiát kellene megfogalmazni.

- Egyáltalán van esély arra, hogy eljusson a választók tömegeihez egy koherens európai stratégia?

- Most belecsapunk egy olyan témába, amely nagyon messzire elvezet, hogy a mai ellenzéknek van-e lehetősége ebben a torz sajtónyilvánosságban eljuttatni az üzeneteit. Én úgy gondolom, hogy ha megfelelő úton-módon foglalkoznának ezzel, ez még mindig megoldható volna. Nem azt mondom, hogy könnyen, de megoldható volna. De nem gondolom, hogy az eljuttatás pillanatnyilag a probléma, hanem úgy gondolom, hogy nincs, amit el lehetne juttatni!

- Nem három világos, könnyen értelmezhető és megérthető mondatot kellene kitalálni stratégia helyett?

- Ez is benne van. Tehát nyilvánvalóan kell valami komoly dolog, ezt szokták programnak is hívni, és ezt le kell tudni a mai fogyasztók számára emészthető módon fordítani, nyilván a kor követelményeinek megfelelően.

- Tehát annak a három mondatnak bele kellene illenie egy nagyobb, szélesebb stratégiába.

- Nyilván, mert különben nem koherens. Nyilván nem szabad olyat ígérni, amit aztán nem akarunk megtartani, meg olyat se szabad ígérni, amit nem lehet megtartani, de ráadásul a probléma ennél nagyobb. Itt lesz majd egy starthelyzet, ha lesz hatalomváltás, hogy mit csinálunk a csődtömeggel. Az egy romeltakarítás lesz. Mondjuk ez a rövidtávú probléma, amire kell tudni választ adni.

- Ez például jól hangzik első mondatnak.

- Igen. Van egy második probléma, hogy hogyan lehet ezt az egész átvett helyzetet konszolidálni. Magyarán úgy, hogy a válság ne fokozódjon tovább, és oly módon konszolidálni, hogy kivételesen ne csak hálót, hanem halat is adjunk az embereknek, hogy ne haljanak éhen, és úgy, hogy eközben ráadásul ne lehetetlenítsük el egy leendő növekedési pályára állását a magyar gazdaságnak. És akkor van egy hosszú távú probléma, ez maga a növekedési pálya, hogy ehhez milyen erőforrásokat lehet biztosítani. Vannak ellentmondások a rövid, közép- és hosszú távú célok között, ezt össze kell tudni hangolni. Ezért mondtam a koherenciát és ez az, amiről beszéltem, hogy én ezt nem látom. Tehát az országnak erre lenne szüksége.

- Egy hihető gazdasági programot hiányolsz ezek szerint? Mert a romeltakarításba én beleértem a jogállam összetákolását vagy visszaállítását.

- Nyilván az is benne van, ez teljesen egyértelmű. Itt egy szociális és gazdasági válsághelyzet lesz, jogállam nem lesz, tehát a kérdés az, hogy a jelenlegi – úgy gondolom, puha diktatúrában vagyunk most már – puha diktatúrából vissza tudunk-e fordulni egyfelől a demokrácia irányába, másfelől pedig képesek vagyunk-e reintegrálni az országot újra ebbe a bizonyos nyugati szövetségbe mindenféle értelemben.

- De elolvastad te például azt a sok-sok százoldalnyi MSZP-programot, különböző szakpolitikai és általános politikai programokat is, amiket összeállítottak? Mert lehet, hogy benne van.

- Igen, került a kezembe ilyen anyag. Most hagyjuk a nyelvezetét, hogy ez mennyire emészthető, de nem az a kérdés, hogy én mit olvastam meg mit tudok, hanem az, hogy a választópolgárok, az állampolgárok nagy tömegei mit tudnak, és mit nem. Mit látnak, vagy mit nem látnak. Én nagyon sok emberrel kapcsolatban vagyok, és nem az a benyomásom, hogy egy demokratikus ellenzéki beállítottságú ember nagyon tudná, tulajdonképpen most merre is van a kifelé az erdőből.

- És arra volna kíváncsi, hogy a kezébe nyomjanak legalább egy könnyebb, egyszerűbb verziót mondjuk tíz oldalon, hogy az MSZP vagy a demokratikus ellenzék így együtt a következőket ajánlja a választási győzelem utánra, és ezt tíz oldalban sokan elolvasnák, megértenék, hajlandók lennének ezek után hinni az MSZP-ben meg a többiekben?

- Nyilván ennek is lenne szerepe, én ezt nem vitatom, de úgy gondolom, hogy itt most a legalapvetőbb az lenne, hogy a demokratikus ellenzéki oldalon lévő főbb erők megegyezzenek gyorsan, és közös koherens, modernizációs programmal álljanak elő. Nem valamikor ősszel, nem valamikor télen vagy tavasszal, az későn van már.

- Ez a leveled második része már, hogy tudniillik te Mesterházy Attilát is hibáztatod a mostani gyengeségért, merthogy az MSZP egyedüli győzelmét, ha nem is feltétlenül és kizárólag egyedüli lehetőségként látja, de mintha belenyugodna abba, hogy ha másképp nem megy, akkor az MSZP egyedül is képes lesz a győzelemre, miközben szerinted a demokratikus ellenzéknek meg kellene egyeznie, együtt kellene működnie. De azt lehet erre mondani, hogy Mesterházy Attila is ezt mondja, hogy ők az együttműködésben és megegyezésben érdekeltek, s minden módon igyekeznek erről tárgyalni is, ez nincs elveszve még.

- Aki ezzel a dologgal foglalkozik, és ismeri ezeket az összefüggéseket, az már tavaly év elején tudhatta jól, hogy ez a kistorta koncepció, mely szerint az MSZP egyedül képes győzni, nem járható út. Ez egy nagyon szép, nagyon derék és tisztes vereségnek az útja. Egy ilyen típusú fölállásban, ahol egyedül az MSZP van a poszton, szuper harminc százalékot lehet szerezni, és a Fidesznek újra lenne kétharmada. Tehát ez nem út, mindenképpen egy olyan megoldást kell találni, amivel meg lehet olyan választói tömegek szimpátiáját is nyerni egy ilyen demokratikus átalakulásnak, amely tömeg különböző okokból az MSZP-re nem szavazna. Na most az Együtt-2014, ha jól követtem nyomon, amiket itt kommunikáltak, erről is szól. Tehát abban az esetben, ha az Együtt-2014 nem képes arra, hogy ezeket a szavazói tömegeket a politikai centrumban sikeresen megszólítsa, mégiscsak marad a kistorta. Ha meg van a kistorta, akkor van a tisztes, nagyon szép vereség, és a Fidesz tovább marad hatalmon, és berendezkedik.

- De nem lehet, hogy te is túl korán ásod el a szocialistákat meg a demokratikus ellenzéket, és nem bízol abban, hogy egy vagy egy és negyed év múlva sikerrel vehetik föl a harcot a Fidesszel szemben? Nem kell feltétlenül most megegyezniük.

- Jó, de hát én ilyet nem mondtam. Én csak úgy gondoltam, hogy itt egy súlyos megkésettség van a problémákhoz képest. Valamint a legnagyobb ellenzéki párt a szövetségi politikájában egy gyors, sikeres és progresszív változtatást kellene hogy végrehajtson. Ha nem így látnám, akkor ezt a kétségbeesett kiáltást nem hallattam volna. Én huszonhét év óta foglalkozom politikával, sajtóval, és soha, semmilyen petíciót nem írtam alá, nem írtam nyílt levelet. Nyilván azért tettem ezt most meg, mert úgy látom, hogy ekkora nagy a baj. Meg kell mondjam, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

- Igen, kétségtelenül sokan kétségbe vannak esve, mert azt látják, hogy a Fidesz minden ellenkező gondolatunk ellenére erősödik, vagy legalábbis erős marad.

- Amiket a kutatók mérnek, azokból a fideszes százalékokból a félelmi faktor miatt körülbelül tíz százalékot le kell vonni, és a többiek közt szét kell osztani. Én úgy gondolom, hogy ezek a reális erőviszonyok. De ugye ez nem egy statikus állapot, amiben vagyunk, a Fidesz már most kampányol teljes erővel, ennek a harci eszközei részben már látszanak, részben majd még csak most fognak sorra kerülni. Úgy gondolom, hogy ha a demokratikus ellenzék továbbra is ebben a tempóban alakul, ahogy ez mostanáig volt, akkor nem lesz arra alkalmas állapotban, hogy ezzel a fokozódó nyomással sikerrel fölvegye a versenyt.

- De azért az az alapvető kérdés egy ellenzéki együttműködésben, és ez megkerülhetetlen, hogy ki legyen ennek az ellenzéki csoportosulásnak a vezető ereje. Nem is feltétlenül a miniszterelnök-jelöltje, azt még a legvégén is el lehet dönteni.

- Ezt én nem így gondolom.

- Néhány hónappal előtte, így gondolom, hogy a legvégén, de azt valószínűleg egy alapvető megállapodásban is el kell dönteni, hogy az MSZP, amelynek a támogatottsága legalább két-, két és félszer akkora, mint a Bajnai-féle Együtté a felmérések szerint...

- Hát most.

- Igen, de ha most kell megállapodni, akkor a mostani erőviszonyok szerint kell.

- Ez is egy megközelítés, ez a pártszempontú megközelítés ugye, hogy nekem ennyim van, neked annyid van, nekem van rádiós infrastruktúrám, neked nincs, akkor ilyen és ilyen arányban osszuk el a leendő listás mandátumokat meg a leendő egyéni jelölteket egymás közt. Úgy gondolom, hogy ez rossz megközelítés. A jó megközelítés az, hogy mi az a legjobb felállás, amivel ezt a mai hatalmat egy következő választáson le lehet váltani. Ugye a ma ismert választási szabályok szerint egyfordulós választás lesz, a kettőszázegy mandátumból százhatot egyéni körzetekben fognak kiosztani. Az, hogy ki milyen listás eredményt ér el, nagyjából adott lesz, az egyéni körzeteken fog múlni az, hogy lesz-e hatalomváltás. A százhat egyéni körzetből körülbelül harmincat a jobboldal, harmincat a baloldal tokkal, vonóval már ma lehet tudni, hogy el fog vinni. Azon a bizonyos negyven körzeten fog múlni minden. Abba a negyven körzetbe olyan demokratikus ellenzéki jelöltet kell majd odaállítani, akinek a legnagyobb esélye van arra, hogy ezt az ingatag körzetet megnyerje, és akkor ilyen szempontból mindegy lesz, hogy az illető az MSZP-ből jön, az Együttből jön vagy mit tudom én, honnan jön.

- Erről kellene elkezdeni a tárgyalásokat, mondod te.

- Erről is el kellene kezdeni nyilván. Itt vannak választástechnikai, együttműködésbeli dolgok, például kell nyilván beszélni a miniszterelnök-jelölt személyéről.

- És kéne deklarálni azt az MSZP-nek is meg a többieknek is, hogy együtt akarunk és fogunk fellépni, mostantól együtt dolgozunk. Valami ilyesmire vársz?

- Ezt március 15-én deklarálni kellett volna, körülbelül az még időben lett volna.

- Azt írod a nyílt leveled végén, hogy nem hiszed, hogy leveledre érdemi választ kapsz. Bármilyet kaptál?

- Közvetlenül a pártelnök úrtól nem. Az MSZP belső és felső köreiből kaptam megkereséseket, és voltak beszélgetések.

- Magyarán akkor a dolog nem reménytelen, mert valamit megpendítettél, nem?

- Ha reménytelen lenne, akkor nem írtam volna ezt, mert kell a fenének a balhé, nekem nem kéne önmagában.

- Nincs itt balhé, megegyezés lesz.

- Hát legyen, ez az értelme ez egésznek.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Észak-koreai beszámoló
Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője

Bolgár György: - Úgy tudom, hogy Ön járt Észak-Koreában. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit csinált ott, és mit látott?

Szenczy Sándor: - Az elmúlt héten a Baptista Szeretetszolgálat vezetői Észak-Koreában jártak. Az ottani mozgássérült szövetség meghívására mentünk el. Hónapok óta terveztük ezt, és készültünk az útra, és pont az múlt héten mentünk oda. Egy programot hajtottunk végre, illetve előkészítettük a jövőbeli lépéseket, amelyeket reménységünk szerint majd nyáron folytathatunk, kiteljesíthetünk.

- Milyen fajta programot hajtottak végre, és milyeneket terveznek?

- Most gyerekekkel foglalkozunk. Az elmúlt években nagyon sok, az Európa Unióval közösen végrehajtott programunk volt Vietnamban, Kambodzsában, Irakban, illetve Jordániában is, a FLAME Program keretein belül, ami a Pető-módszeren alapul. Szociális és mozgásfejlesztést végeztünk olyan területeken, ahol ez elérhetetlen a számukra, nem tudják megfizetni. Tehát ezzel a világhírű módszerrel segítünk a mozgássérült gyerekeken, illetve a gyerekeket tanító pedagógusokat is képezzük.

- Tehát konduktorokat képeznek?

- Inkább konduktorasszisztenseket. Azt nem mondanám, hogy konduktorokat, mert az a Pető Intézet hatásköre. Mi abban segítünk, hogy eljusson ez a fejlesztés azokhoz a gyerekek, akik egyébként nem tudnak hozzájutni a legjobb ellátáshoz.

- Mennyire könnyen tudtak eljutni Észak-Koreába ezekben a vészterhes időkben?

- A Baptista Szeretetszolgálat az elmúlt tizenöt évben már rengetegszer megtette ezt az utat. Nagyon sokszor voltunk már itt. Azon kevés nemzetközi NGO szervezet közé tartozunk, akik mindig probléma nélkül bejutottak.

- Az NGO azt jelenti ugye, hogy nem kormányszervezetről, nem állami szervezetről van szó. Valószínűleg ezért nagyobb Önöknek a mozgási, bejutási lehetőségük?

- Ezért is, meg azért is, mert mi találtunk magyar kapcsolódási pontokat. Például Sarivon városában magyar orvosok dolgoztak anno, az ötvenes évek végén. Mi elkezdtük ezeket a magyar szálakat felkutatni Ázsiában, és ezeken keresztül tudunk egy úgynevezett könnyű diplomáciát végezni. Mi azt gondoljuk, hogy ez nagyon jó lehetőség arra, hogy a magyar lehetőségeket, segítségnyújtást és szolidaritást megmutassuk az embereknek.

- Hatvan év után még találtak valamilyen kapcsolatot? Találtak olyan embereket, akik esetleg a magyarokra emlékeznek, vagy magyarokat, akik az észak-koreaiakra?

- Persze, vannak, akik, kiválóan beszélnek magyarul. Nem olyan régen hallottuk, hogy amikor ázsiai úton vannak mondjuk a kormány képviselői, akkor találkoznak magyarul beszélő emberekkel. Nemrég Vietnamban járt Balog Zoltán miniszter úr, és ő is találkozott olyanokkal, akik kiválóan beszéltek magyarul, és vezetői pozícióban vannak az országban. Ilyenekkel mi is találkoztunk Koreában. Illetve találtunk egy magyar emlékművet Sarivon városában, amelyet a Koreában dolgozó magyar orvosok emlékére állítottak. Nekem egy nagyon különleges megbízatásom is volt. Megkeresett egy fiatalember, akinek a nagypapája tagja volt annak az orvoscsoportnak, amely az ötvenes években ott járt, és megismerkedett egy koreai ápolónővel, akit elvett feleségül. Ezután hazajöttek, és Magyarországon éltek. Sajnos ők már nem élnek, de az unokájuk megkért arra, hogy ha Sarivon városában járok, akkor a magyar emlékműnél imádkozzak a nagyszüleikért és Korea békéjéért.

- Önök mennyi időt töltöttek most Észak-Koreában?

- Az elmúlt hetet töltöttük Észak-Koreában. Sikerült a programot végigvinni, és rendben zajlott minden. Semmi nem maradt el, és még a határra is eljutottunk. Keszong városában is jártunk, ahol egy kicsit furcsa volt látni a kihaltságot.

- Ez az a hely, ahol nemrég bezárták az ipartelepet, vagy az ipari-kereskedelmi zónát.

- Igen. Ez egy vámmentes övezet, ahol körülbelül ötvenezer észak-koreai munkás dolgozott. Az elmúlt tíz évben sokszor tapasztaltuk már a munkánk során, hogy vannak feszültségek, és a hadgyakorlatok környékén fenyegetőzések. Azonban talán olyan még nem volt, hogy azt láttuk volna, mint a demarkációs vonalon – tehát az észak-déli határon –, ahol a déli katonák teljesen eltűntek, és az északiak elég harciasan viselkedtek, vagy legalábbis olyan dolgokat mondtak, amik nagyon megleptek bennünket. Az elmúlt tíz évben nem hallottunk tőlük hasonlókat.

- Miket mondtak? Egyáltalán Önök honnan tudták, hogy ők miket mondanak, hol, hogyan, milyen helyzetben?

- Panmindzsonban a minket kísérő katonák azt mondták, hogy nézzük meg jól ezt a helyet, mert ez volt a fegyverszüneti egyezmény megkötésének a helyszíne, és valószínűleg a jövőben ilyenre nem lesz szükségük, mert ha ők visszaütnek, akkor nem lesz kivel békét kötni. Nagyon határozott és nagyon kemény beszéd volt ez! Egyébként hasonlókkal nem nagyon találkoztunk. Általában teljes nyugalmat láttunk. Gyerekek görkorcsolyáztak az utcákon, tereken, halottak napján a családok kiültek a parkokba, és emlékeztek a halottaikra. Kirakták az urnát, amit kihoztak az urnatemetőből, és ott étkeztek, beszélgettek. Tehát mindenki kinn volt a tereken, és nem láttuk különösebb jelét annak, hogy feszültség vagy probléma lenne.

- Ezek szerint nincs se háborús feszültség, se félelem, hogy valamiféle dél-koreai vagy amerikai csapástól kellene tartani?

- Azért néhány olyan dolog volt, amit az elmúlt tíz évben nem tapasztaltunk. Például ma reggel a szállodába nagyon sok diplomata gyülekezett, és megkérdeztük tőlük, hogy mit csinálnak, miért van itt ilyen sok diplomata meg nagykövet, és olyan dolgot mondtak, ami meglepett bennünket. Azt mondták, hogy éppen most kaptak egy tájékoztatást arról, hogy ha fegyveres konfliktus törne ki, akkor hogyan és miképpen evakuálják őket. Ilyenről sem hallottunk még az elmúlt tíz évben. Tehát úgy tűnik, hogy súlyosabb a helyzet, mint ahogy mi érzékeltük vagy gondoltuk. Mi a programot végig tudtuk vinni, ezzel nem volt probléma. Negatív tapasztalatunk sem volt, és nem láttunk különösebb mozgolódást sem. Legalábbis azokon a helyeken, ahol mi jártunk. Én nagyon remélem, hogy a szokásos fenyegetőzésnél több nem lesz, és a tárgyalóasztal mellett meg tudják oldani a problémáikat.

- Nem használta föl bárki az észak-koreai oldalról azt a lehetőséget, hogy olyan európai emberek érkeztek, akik nyilván eljuthatnak akár magas politikai szereplőkhöz is? Önökön keresztül lehetne esetleg üzeneteket eljuttatni a nyugati oldalnak, mondjuk a NATO-nak, vagy akár Kínának is. Csak eszembe jutott, hogy előfordulhat ilyen diplomáciai próbálkozás is.

- Nem, direkt módon mi ilyet nem tapasztaltunk, csak nyilván hallottuk a véleményüket. Ők annyit mondtak el, hogy az elmúlt ötven évben ők egy követ nem dobtak senkire, ők egy kicsi ország, és nem értik, hogy miért kell őket bántani. Alapvetően a hozzáállásuk is ilyen jellegű. Az ő olvasatukban nyilván ők azok, akik fenyegetve érzik magukat. Egyébként a jelenlétünkben különösebben nem foglalkoztak ezzel a témával. Úgy gondolom, hogy érzékelték, hogy mi politikával nem foglalkozunk, hanem humanitárius témákra koncentrálunk, ezért mi nem tapasztaltunk ilyet.

- Egyébként milyen a helyzet Észak-Koreában? Azt olvassuk, meg halljuk évek óta, hogy ez egy borzasztóan militarizált ország. Látjuk ezeket a hatalmas díszszemléket, meg az üres utcákat, meg olvasunk, hallunk az éhínségről, szegénységről. Ön mit tapasztalt?

- Nyilván ez is elmondható az országról. Mi sem véletlenül járunk oda tizenöt éve, és nem véletlenül vesszük fel a magyarokkal a kapcsolatot. Hiszen azokon a helyeken tudunk hatékony munkát végezni, ahol van valamilyen kapcsolatunk, ezért is megyünk mindig ugyanoda vissza. Nem szóródunk szét, hanem mindig egy helyre, mindig csak Sarivonba visszük a segélyeinket, ott támogatjuk az árvaházat és a kórházat. Azonban azt is érzékeltük a tizenöt év alatt, hogy az utcák egyre jobban tele vannak gépjárművel, sokkal több tömegközlekedési eszköz van és óriási építkezések folytak a fővárosban.

- Ezek szerint nem egyértelmű a lepusztulás?

- Vannak olyan helyek, ahol igen, és vannak olyanok, ahol nem. Bizonyos kontrasztot látunk. Az egyik oldalról azt látjuk, hogy az elmúlt években még nem ismerték el az országban, hogy vannak mozgássérültek. Azt mondták, hogy olyan magas szintű az egészségügyi ellátás, hogy itt nem születnek mozgássérült gyerekek. Ez nyilván nem volt igaz. Most már azonban elismerték ezt, és egy magyar szervezet, nevezetesen a Baptista Szeretetszolgálat lehetett az első nemzetközi szervezet, amely hozzányúlhat a mozgássérült gyerekekhez, és képezheti a tanáraikat. Tehát egy új programot indíthatunk el, és ebben nyilván szerepet játszik az, hogy azért jelentős változás van Észak-Koreában.

- Bízzunk abban, hogy béke is lesz, méghozzá egy kicsit stabilabb lábakon álló, mint a mostani.

- Én is ezt remélem!

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Miért nem szóltak, hogy Konrádnak születésnapja van?
Szőcs Géza, a miniszterelnök kulturális főtanácsadója, volt kulturális államtitkára, a Magyar PEN Club elnöke

Bolgár György: - Kezdem egy viszonylag személyes kérdéssel, Ön a PEN Club elnökeként gratulált Konrád Györgynek nyolcvanadik születésnapja alkalmából?

Szőcs Géza: - Nem, csak üzentem neki, de erre nem lehet igennel vagy nemmel válaszolni. Elmondanám, hogy hol tartunk ebben az ügyben, tegnap volt a születésnapja a Konrád Györgynek...

– Azt hiszem, másodikán volt, úgyhogy...

– ...vagy tegnapelőtt, így van, tehát mindenképpen az elmúlt egy-két napban. Én sajnos nem vezetek külön nyilvántartást az egyes születésnapokról, úgyhogy ezt így előzetesen nem tudtam, erre nem készültem föl, viszont nagy örömmel hallottam, hogy kerek évfordulója van, amelyet megünnepelnek, sőt, megünnepeltek. Örömömet csak az keserítette meg némiképpen, hogy erre az ünneplésre a szervező írótársak nem tartották fontosnak meghívni vagy legalább értesíteni a PEN Clubot. Természetesen ők voltak annyira figyelmesek és éberek, hogy tudták, mikor van Konrád György nyolcvanadik születésnapja, ezért elismerés illeti őket, azt viszont én helytelenítem, hogy ezt egy zártkörű klubba formájában kívánták realizálni. Bárki mondhatja azt, hogy ez a mi külön ünnepségünk, de azt gondolom, hogy a kollegialitás és a Konrád György személyének nem ketrecekbe való bezárása azt kívánta volna, hogy legalább tudjuk arról, hogy van egy rendezvény.

– De hát azt...

– Semmi baj, nem történt nagy baj, mert ez bennünket is ráébresztett arra, hogy ezzel kellett volna foglalkozni, és ezt be fogjuk pótolni, május közepére tervezünk egy Konrád-estet a PEN Club részéről, de addig is – ismétlem – hát tegnap üzentem. Szerencsekívánataimat küldtem el Konrád Györgynek.

– Milyen formában?

– Úgy, hogy a Széchenyi Akadémia elnökének, Makk Károly barátomnak lelkére kötöttem, hogy adja át az üzenetemet. Amúgy Konrád Györgyöt nem egyszerű elérni, és én már elég hosszú ideje nem is tudtam vele kommunikálni, de iránta való tiszteletem, az nem sérült.

– De elnök úr, a szavaiból azt veszem ki, mintha inkább Ön érezné egy kicsit sértve magát, amiért Önnek nem szóltak, holott...

– Ennek vannak előzményei.

– ...akár Konrád György érezhetné magát sértve, mint a Nemzetközi PEN Club volt elnöke, mert nem köszöntötte, legalább egy szűk két soros levélben vagy e-mailben a...

– ...én erre válaszoltam azt, hogy néhány héten belül egy önálló est formájában megemlékezünk erről. Ez is ehhez tartozik, hogy Konrád Györgyöt a Magyar PEN Club elég sok rendezvényére meghívta az elmúlt időszakban, és nem igazán kaptunk visszajelzést tőle. Nyilván sok helyen, sokfelé jár, külföldön van, dolgozik, nem ér rá, beteg, de még üzenetet sem kaptam tőle.

– Hát én még azt is el tudom képzelni, hogy, hogy nem akar az Ön által vezetett PEN Clubban kapcsolatot tartani, mert politikailag vagy ízlésben, nem tudom hogyan, szemben áll Önnel. Gondolom, nem irodalmi ízlésről van szó, mert azzal valószínűleg nincs bajuk egymással.

– Nem feltételezem Bolgár úr, én nem feltételezem ezt.

– Hát a kultúrpolitikájukat nem szerette Konrád György az biztos!

– Ez egy rossz viselkedés, mert attól, hogy a politikai nézeteink különböznek, netán ütköznek, attól még az írói összetartozás és a – hadd mondjam úgy – az egykori ellenzéki időkbeli szolidaritás és annak az emléke ezt biztos hogy felülmúlja.

– Én mégis azt gondolom, hogy szerintem Konrád Györgynek nincs ízlésbeli baja vagy problémája azzal, amit Szőcs Géza íróként, költőként képviselt, hanem a kultúrpolitikával, aminek Ön is egyik vezető alakja volt, azzal viszont lehetett problémája.

– Nem, nem gondolom, lehet hogy volt. Ha volt problémája, akkor bármikor megbeszélhettük volna ezt, erre volt idő, és még lesz is idő. Én úgy gondolom, hogy kultúrpolitikusként semmi olyat nem követtem el, ami miatt őneki neheztelnie kellene vagy el kellene feledkeznie arról az időről, amikor még néhány évvel ezelőtt egyedüliként csatlakozott például egy kezdeményezésemhez, amit én felírtam a magam aranykönyvébe, és...

– Mi volt az?

– Énnekem volt egy tervezetem és egy kiáltványom Königsberg, azaz Kalinyingrád városának a jövőjével kapcsolatban, nevezetesen, hogy egy közös uniós és orosz adminisztráció alatt a kontinens egyik legfontosabb egyetemi központjává válhatna Kant és a többi nagy königsbergi szellemében, és ezt...

– Egy nagy kulturális kibékülési centrum lehetne Kalinyingrád-Königsberg, azt mondja?

– Pontosan. Hiszen ugye Kalinyingrád-Königsberg ugye arról nevezetes többek között, hogy Kant minden egyéb műve mellett az Örök béke című rendkívüli horderejű történetfilozófiai esszéjét és közjog elméleti eszmefuttatását is ott fogalmazta, és ha valamire szüksége van az orosz birodalomnak, az egy Pax Atlantica, tehát egy Nyugaton megkötött tartós béke, azért, hogy a máshonnan ránehezedő nyomásnak annál könnyebben meg tudjon felelni, úgyhogy még csak az sem igaz, hogy ez sértené az orosz érdekeket. És nagyon érdekes, hogy megjelent oroszul is, amúgy ukránul is, nem kérték ki maguknak az oroszok, ogy micsoda kalózkodás ez, sőt egy, egy érdekes diskurzus indult el. Nos, egyetlenegy magyar író vagy más író sem támogatta ezt a gondolatomat, egyedül csak Konrád György!

– Nahát akkor ebből okulva, ha már Pax Atlanicáról beszélt, miért nem próbál Ön a maga kétségtelen tekintélyével meg jó kapcsolataival valamiféle Pax Hungaricát megteremteni? Mondjuk javasolhatta volna a miniszterelnök tanácsadójaként a kormánynak vagy magának a kormányfőnek, hogy Konrád Györgyöt nyolcvanadik születésnapja alkalmából tüntessék ki, vagy hívják meg, ha már minden kitüntetése megvan, amit ebben az országban meg lehet kapni. Hát nem furcsa az, hogy a német köztársasági elnök ír neki egy kétoldalas üdvözlő levelet és meghívja teára, Áder János meg nem küld semmit, és nem hívja meg sehová? A magyar kormány nem ad neki kitüntetést...

– Jó. Én a magyar kormány nevében most...

– Nem, most csak a tanácsaira volnék kíváncsi. Mert van azért a PEN Club, ez egy dolog, és természetesen csak ez tartozik Önre, kis késéssel, de rendben van. Feltételezem, Konrád György majd reagál erre, és miért ne fogadná el. De hát Ön mégiscsak kormányzati körökben járatos ember a mai napig, ennek az országnak és kormányának van tisztelnivalója, Konrád Györgynek van lerónivalója! Ennek az országnak az egyik legismertebb kulturális személyisége a világon Konrád György, és még ha ő azt nyilatkozta is erről a kormányról, hogy bóvli kormánynak tartja, akkor sem vitatható el tőle, hogy Magyarországot Konrád Györgyön keresztül milliók ismerik az Egyesült Államokban, Németországban, Angliában, szerte a világon. Nekünk fontos kell, hogy legyen! És ennek a magyar kormánynak is fontos kell hogy legyen egy Konrád, nem?

– Ezt egyáltalán nem vitatom, de azt nyilván Ön is tudja, hogy ez nem egyszerű feladat azok után, hogy Konrád György nagyon éles kritikusként...

– Ez biztos, de...

– ...szólalt meg...

– ...ezen lehetne túllépni egy olyan kormánynak, amelyik túlteszi magát a napi sértettségen, tegyük föl méltánytalanságon és igazságtalanságon. Akkor is tudnia kell, hogy Konrád György valaki, olyan valaki, akit meg kell becsülni! És ezzel bizonyos árkokat be is temethetne, vagy legalábbis a szembenállást csökkenthetné, azt a bizonyos Pax Hungaricát megteremthetné vagy segítene megteremteni, nem?

– Nem tudok többet hozzáfűzni, mint amennyit elmondtam, valóban szándékomban áll éppen az ő személyén keresztül is a feszültségek csökkentése, úgy értem, hogy az ő személyén keresztül is, hogy az általa létrehozott életmű mindannyiunk számára fontos irodalmi és a politikai értelemben, itt a rendszerváltás előkészítésére gondolok, tehát azokra az évekre. Ezzel kapcsolatban nem fogunk vitatkozni, és én valóban megteszek mindent, mind kormányzati, minden más felületeken, hogy Konrád György az őt megillető megbecsülésben részesüljön.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

• < Előző
• Következő >