Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. április 4.

• Nyomtatás

Részletek

2013. április 06. szombat, 06:19

Megbeszéljük

Bolgár György kérdései 2013. április 4-ei műsorban

Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy a Medián közvéleménykutatása szerint a szavazók 55 százaléka kormányváltást szeretne, de egyharmaduk nem talál megfelelő ellenzéki pártot a jelenlegi kínálatból. Azt jelenti ez, hogy nemcsak az ellenzék gyenge, hanem a Fidesznek is van félnivalója?

Következő témánk, hogy a Magyar Nemzet egyik cikke szerint az Orbán-kormány jobboldali bírálói a nemzeti érzelmű kritikus értelmiségiek csak a hazaárulás és a hazaszeretet között választhatnak. Nocsak. Ezt nevezik Magyarországon demokráciának? Hogy hívják ezt a nyugati világban?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy Matolcsy előállt a jegybanki csomagjával, ami elsősorban olcsó hitelt kínál kis- és középvállalatoknak. A forint nem omlott össze, sőt egy kicsit erősödött is. Lehet, hogy a csomagnak nagyobb volt ez előzetes füstje mint amekkora a lángja?

És végül beszéljük meg, hogy a Milla aktivistái nem tűzhettek ki európai uniós zászlót a parlamentre. A Millásokat az őrség állította meg, úgyhogy a parlamenten maradt a magyar és a székely zászló. Uniós viszont továbbra sincs. Minek is? Arra a kis időre?

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Az egyházi státusból kitagadottak helyzetéről
Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője

Bolgár György: - Azért keresem Önt, mert ma délután köszönetet akarnak mondani azoknak, akik támogatták Önöket az elmúlt két évben, támogatták a harcukat azért, hogy elismertethessék magukat egyházként, és támogatták azt a küzdelmüket, hogy elláthassák mindazt a szociális, oktatási és egyéb karitatív tevékenységet, amit korábban sokak megelégedésére végeztek, de ami nagy nehézségekbe ütközött az elmúlt évek folyamán. Hiszen az állami támogatás vagy megszűnt, vagy éppen csak hogy csordogált. Hol tartanak ebben a küzdelemben, mi az, amit megköszönnének és mi az, amiben még támogatásra számítanak?

Iványi Gábor: - Mindenekelőtt valóban hadd ragadjam meg az alkalmat és a Klubrádiónak, és a Klubrádión keresztül is mindazoknak, akik vállaltak bennünket, mellettünk álltak, hadd köszönjem ezt meg. Azt nehezen tanuljuk meg, hogy függetlenül a teljes elvi egyetértéstől, bizonyos alapvető dolgokban jó odaállni egymás mellé. Mi is ezt tesszük. A legkedvesebb, legmegrendítőbb, legbátorítóbb üzenetek azok voltak, amikor valaki azt írta, hogy én ateista vagyok, de vegyenek fel az egyházba, mert én szeretnék magukkal együtt lenni ebben a megpróbáltatásban. Mély meghatottsággal fogadtam ezeket a dolgokat, és úgy érzékeltem, hogy az alapvető emberi jogok, a tisztesség, az alkotmányosság, a megbántottak melletti kiállás voltak azok a szempontok, amik sok embert motiváltak ebben a helyzetben. Hálásan köszönöm.

- Lehet, hogy egy kicsit profán vagyok, de mégis meg kell kérdeznem, hogy például meghívta az Alkotmánybíróság tagjait is, hogy vegyenek részt ezen az esten? Hiszen nekik, vagy az Alkotmánybíróság többségének mégiscsak sokat köszönhetnek, hiszen az ő határozatuk tette lehetővé, hogy a kormányzat egyházellenes lépéseit meg lehessen semmisíteni és Önök visszakaphassák korábbi jogállásukat.

- Mélyen megsemmisülve állok itt a főiskola udvarán, bevallom, hogy nem hívtam meg őket, de teljesen igaza van, ezt kellett volna tennem. És azt is szégyellem, hogy kellemes meglepetést okoztak számomra. Nem kéne csodálkozom azon, hogy így döntöttek, hiszen szigorúan a jogszabályok szelleme szerint döntöttek. És így van, nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem az dönti el valaminek a törvényességét, jogszerűségét, hogy milyen arányban támogatnak valamit, hiszen nagyon sok törvény született ebben az országban, ilyenek voltak a zsidótörvények is, amelyek törvényekként kerültek nagyobb szégyenünkre vagy nagyobb dicsőségünkre a magyar történelembe, és akik ezeket végrehajtották, azok soha ki nem heverhető szégyent hoztak ránk. Nem is akarom a mi helyzetünket ehhez hasonlítani, de van ennek Magyarországon egy hagyománya. Időnként születnek olyan törvények, amelyeknek semmi közük a jogszerűséghez, az igazsághoz, az isteni felsőbbséghez – mondom én ezt hívő emberként vagy teológusként –, amelyből erednie kellene a földön minden igazságos jogszabálynak. És az Alkotmánybíróság mindezt tartva, látva, akceptálva hozta meg azt a döntést, ami visszamenőleg hatott. Ez kivételesen egy olyan törvény, aminek szabad visszafelé is érvényesnek lenni.

- Hiszen nem hátrányos az érintettekre, hanem éppenséggel a korábbi jogi helyzetüket állítja vissza.

- Így van. Egy igazságtalanságot szüntet meg. A 2012. január elsejei állapotot állítja vissza, meg mindent, ami az egyházi törvényben született. Szomorú folytatása ennek a történetnek, hogy a parlament, ki tudja kinek az őrült, akarnok ötlete alapján az így kirakott, az Alkotmánybíróság által megszüntetett, nyilvánvalóan alkotmánysértő döntéseket beszavazta az alaptörvénybe nem egészen tíz perc alatt. Tehát benne van az alaptörvényben, hogy igenis a parlament kétharmados többsége döntheti el, hogy kinek jár az egyházi státusz és kinek nem.

- Na de akkor hol állnak Önök most, e pillanatban, április 4-én?

- A senki földjén állunk, illetve a mi értelmezésünk szerint mi egyházi jogainkban vagyunk, mindig is ezt mondtuk, és ahhoz, hogy ez a helyzet konkréttá váljék, egyszerűen tisztázni kellene az Alkotmánybíróság döntését. Azt megsemmisíteni nem lehet. Nem lehet rá olyanokat mondani vagy nem szabad, inkább így mondom, mert sajnos lehetni lehetett, hogy óh, az nem számít semmit. És akik bemerészkedtek gyanútlanul megtudakolni, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma mit is gondol erről a helyzetről, azok azt hallhatták, hogy nem számít ez a dolog, meg kell várni, amíg egy új törvény fog születni. És valóban így van, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, megbízva azzal, hogy ezt az új helyzetet, az alaptörvény módosítását és az Alkotmánybíróság döntését kezelje, egy új egyházi törvény javaslatával állt elő. Ez visszamenőleg a mi jogunkat nem veheti el, és ha ez májusban lesz, akkor 2012 januárja és május között valamit tenni kell, hogy helyreállítsanak bennünket, az ellehetetlenítésünkre kitalált pénzmegvonásokat vissza kell adni, hogy mi is tudjuk a sorainkat rendezni.

- Magyarán az Önöknek ebben az időszakban kijáró támogatásokat, normatívákat, egyebeket folyósítaniuk kell akkor is, ha megint egy olyan törvényt hoznak májusban, hogy Önök nem egyháznak számítanak és kész.

- Ha már az anyagiakról esett szó, a 2011-ben felkínálható 1 százalékos adományt közel hat és fél ezer ember kínálta fel nekünk. Ezt sem kaptuk meg, a bizniszállam kicsavarja a kezünkből ezt a pénzt, pedig nem a templom gombjainknak a fényezésére kellene ez a pénz, hanem az eddig is tisztességgel végzett feladataink finanszírozására.

- A biznisz szót a kormány is használja, méghozzá bizonyos egyházakra.

- Ezért mondtam én is ezt.

- Igen, hogy a bizniszegyházak ellen irányul ez az egész. Nem tudom, hogy találkozott-e az elmúlt egy évben Balog Zoltán református lelkésszel személyesen – körülbelül azóta lehet ő az emberi erőforrás miniszter –, és például Balog Zoltán az Ön szemébe mondta-e, hogy tisztelt Iványi úr, Önök bizniszegyház, úgyhogy ne számítsanak semmi jóra. Vagy azért nem ilyen egyenesen megy a dolog?

- Nem megy ilyen egyenesen ez a dolog. Ha ő férfi lenne, akkor vagy lemondana, vagy előállna egy olyan javaslattal, amilyennel kellene teológiai műveltsége és a helyzet tisztességes ismerete alapján. Hiszen ő itt nálam tanított is a főiskolán.

- Mikor volt ez?

- Éppen nem volt kormányon a Fidesz, és akkor ő úgy érezte, hogy nem tud állást találni máshol, és egy szemeszteren át itt tanított nálunk a főiskolán. Nincsen ezzel semmi baj, nem emlékszünk rossz szájízzel erre az időszakra, csak ő elfelejtette, hogy más tapasztalatai voltak akkor, mint amit most hivatalosan képvisel. Nem azt akarom, hogy legyen nagylelkű vagy hálás, hanem egyszerűen tartsa be a törvényt, mert felelnie kell egyszer neki is, nemcsak a Jóisten előtt a végső elszámolásnál, hogy mit művelt, miért nem állt ki a jog és az igazság mellett, és azon a területen, amelyért ő felelős. Miért úszott együtt az árral és miért volt félénk, vagy miért azonosította magát olyan dolgokkal, amelyeket a műveltsége alapján el kellene utasítania. Semmiféle indok, lelki indok, szakmai indok nem támasztja alá azt, hogy ezt kellene művelni velünk vagy bárkivel. És én most Önnel csak az egyházi törvényről beszélgetek és annak furcsaságairól.

- Hiszen az annyi mindent meghatároz az Önök számára.

- De minket ugyanúgy bánt a sajtószabadság korlátozása, az a méltatlan és hitvány játék, amit a Klubrádióval művelnek. Ugyanígy mélyen megrendít az a minősíthetetlen játék, amit a szegényekkel művelnek, az ő jogaik korlátozását most próbálják Nyugaton eladni azzal a hamis szöveggel, hogy ezáltal a hitványság által kevesebben haltak meg az utcán.

- Mert hogy ez tényszerűen nem igaz?

- Ez nem igaz. Ki az, aki hitelesen, darabra tudja igazolni azt, hogy ki járt rosszul, és ki az, aki elhiszi, hogy jobb kint az utcán, amikor van elég és megfelelő férőhely? Ha az emberek kint vannak az utcán, miközben a mi ötven százalékkal finanszírozott száz férőhelyünkön kettőszáznyolcvanan vannak, akkor ki hiszi el azt, hogy van elegendő férőhely, és aki kint van az utcán, az polgárpukkasztásból vagy az ellenzékiségének valamiféle demonstrálása miatt van ott?

- Felbujtotta őket az ellenzék. Biztos azért.

- Mi rávettük őket, hogy fagyoskodjanak az utcán, csak azért, hogy rossz híre legyen a kormánynak.

- Még egy dolgot szeretnék megkérdezni. Ezen a mai estén azok mellett a kis egyházak mellett is kiállnak, amelyek nem kaptak elégtételt és igazságot az Alkotmánybíróságtól. Miért nem? Az Önök státuszát és még hatvanvalahány volt egyházét helyreállították. De sok más kis egyházét miért nem? Őket hogyan érintette ez a határozat?

- Nagyon furcsa a helyzet, mert vannak olyanok, akik annak idején sem kérték, hogy őket külön vegye a kormány lajstromba. Volt egy ilyen „bátorítás”, hogy aki önként nem kéri a nyilvántartásba vételét egyesületként, annak minden vagyonát elkobozzák és minden indok nélkül törlik a nyilvántartásból. Ezért mi is megtettük ezt a lépést, ugyanakkor mindenütt megírtuk a mellékletben azt, hogy nyomás és erőszak hatására tesszük ezt a dolgot. Nagyon sokan nem fellebbeztek, nem fordultak Alkotmánybírósághoz, eltűrték azt, ami velük történt. Ők azok, akik kimaradtak, akiket nehéz megtalálni, mert a sajátos mai nyomorúságunk iskolapéldája, hogy nagyon sokan azt remélik, hogy ha meghúzzák magukat, akkor egyszer megkönyörülnek valamilyen módon rajtuk. És a hatalom pedig időnként nagy szusszanásokkal mondja, hogy már akkor is eredmény a jelenlegi helyzet, ha még további egyházakat esetleg be kell venni a kegyeltek körébe. És ezekről pedig szeretne elfeledkezni. De mi azért szóba hozzuk őket. Csak egyet hadd emeljek ki, ez a legfurcsább, a 66-okban benne van az örmény apostoli egyház, amely 301 óta létezik.

- A legrégebbi keresztény egyház, ugye?

- Így van. És ők is arra kényszerültek, hogy egyesületként regisztráltassák magukat. Az egyetlen templomukat elvették tőlük, mondván, hogy az a katolikus egyházat illeti meg. Gondolkozom is rajta, hogy írok egy baráti levelet Erdő Péter bíboros úrnak, hogy nem szorul erre rá a katolikus egyház, élnek még olyanok, akik saját kezükkel építették ezt a templomocskát. És ez világraszóló botrány, hogy azt el lehet intézni, hogy egy baltás gyilkos kikerüljön – bocsánat, hogy ilyen demagóg szöveget mondok –, és egy ilyen sokat üldözött kis nép pedig Magyarországon kénytelen átélni azt, hogy kiveszik a templomát a kezéből, őket pedig egyesületté minősítik le. Két év múlva lesz százéves az örmény népirtás szörnyű emléke, ez ügyben itt a főiskola falán majd április 24-én egy emléktáblát el is helyezünk.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

A Matolcsy-féle MNB-csomagról
Neményi Judit, a Pénzügykutató Zrt. tudományos tanácsadója, a nemzeti bank monetáris tanácsának korábbi tagja

Bolgár György: - Megkaptuk az újabb Matolcsy-csomagot, ezúttal a jegybankból és tulajdonképpen mintha megkönnyebbült sóhajok halk hangját hallanám, hogy nem történt valami drámai, főleg nem tragikus bejelentés, bizonyos dolgok akár még jól is elsülhetnek. És talán a kockázatok sem olyan óriásiak. Mit gondol Ön, aki belülről ismeri a nemzeti bank működését?

Neményi Judit: - Nagyon jól összegezte az első benyomásokat. A kockázatok mértékéről még szerintem ugyanakkor korai véleményt nyilvánítani, ugyanis ezzel a jegybanki Matolcsy-csomaggal kapcsolatban ugyanaz a benyomása keletkezik elsőre az embernek, mint amit már megszokhattunk a nemzetgazdasági miniszter által bejelentett nagyobb csomagok kapcsán. Nevezetesen, hogy a részletei nincsenek kidolgozva. Ugyanis az érintett bankokkal a találkozóra majd csak valamikor azt hiszem a jövő héten fog sor kerülni, és abban a rövid négyoldalas leírásban, ami egyelőre hozzáférhető a magamfajták számára, szépen fel is vannak sorolva mindazok a konkrét pontok, amelyek a hárompillérű rendszer tényleges bevezetését majd igen erőteljesen is befolyásolhatják.

- De mit változtatna ezen az, hogy a bankokkal csak a jövő héten találkozik? Hiszen megkapják a nulla százalékos kamatozású jegybanki pénzt arra, hogy helyezzék ki 2 százalékos kamattal a kis-, és középvállalatoknak.

- Azért ez a dolog nem ilyen egyszerű. Három pillérből áll, ezekről külön kellene beszélni. De megkapják a nullakamatú forrásokat, így Magyarország visszakerül oda, ahol voltunk valamikor nagyon régen, tehát hogy lesz-e kedvezményes refinanszírozási hitel. De az egy komoly kérdés, hogy a bankok hogy ítélik meg, hogy a 2 százalékos kamatfelárba majd milyen ügyfelek tudnak beleférni, milyen feltételek kellenek ahhoz, hogy ők ezen a kétszázalékos kamaton finanszírozni tudják azokat a kis-, és középvállalkozásokat, amelyek eddig nem voltak számukra finanszírozhatók. A jegybanknak ez a rövid bemutatója jelzi is, hogy majd esetleg egyes ügyfelek számára garanciát kell valakiknek nyújtania. Kérdés, hogy milyen lejáratúak lesznek a hitelek, és a hitelkereslet ehhez képest hogyan alakul, tehát kiknek lesz megfelelő.

- Csak hogy értse a hallgató is: ugye az nagyon szép dolog, hogy a jegybank nulla százalékos kamaton ad pénzt a kereskedelmi bankoknak. De ha megköti az ő kezüket, és csak 2 százalékos kamatot kérhetnek az ügyfeleiktől, akkor sokan úgy gondolhatják, hogy ez nagyon kicsi haszon, és ha az ügyfeleim közül több nem lesz képes majd visszafizetni a hitelt, akkor lehet hogy én is az egész hiteltömegen, amit így ajánlok ki, veszteni fogok. Hiszen egy csomó hitel bedől, bebukik, az én 2 százalékos kamatom pedig nem lesz képes a veszteségeimet fedezni. Körülbelül ez a bankok dilemmája?

- Igen. És ugyanez vonatkozik a 3 milliárdos devizatartalék-keret kiajánlására is. Ezt is jelezték a konzultáción a szakértők, hogy az, hogy majd milyen feltételekkel vehetik meg a nemzeti banktól a devizát a rövid lejáratú hiteleik törlesztésére a bankok, milyen szakzsargonban milyen tulajdonságú műveleteket hajthatnak végre, ez is majd a bankokkal való tárgyalások alapján fog kialakulni.

- Ez hogyan működne a gyakorlatban? Ha megkérhetem, elmagyarázza, hogy ez a 3 milliárd euró milyen formában élénkíthetné a gazdaságot? Körülbelül 900 milliárd forintról van szó.

- Ez a gazdaságot közvetlenül nem élénkíthetné, hanem arra szolgálhatna, hogy a bankok vissza tudnák fizetni azokat a rövid lejáratú, külföldről felvett hiteleiket, amelyekből finanszírozták részben a devizahiteleiket a magyar vállalkozásoknak, és ezzel a külső adósságállománya csökkenne az országnak. Egy kedvezőbb kockázatú ország színében tűnnénk fel, ha ez bekövetkezik.

- A devizahitelek egy része így átváltható volna forinthitellé és ezért ez a devizaárfolyam-kitettségünk csökkenne legalább ezzel a 3 milliárd eurónyival, ugye?

- Kisebb kockázatúnak számítana egy olyan ország, amelynek kevesebb a külső hitelállománya. De a második pillére ennek a rendszernek valószínűleg a hallgatók számára nem lesz teljesen áttekinthető, mert itt azért szakmai dolgokról van szó. De van a sima, kedvezményes kamatú hitelkereten kívül egy ugyanakkora nagyságrendű, 250 milliárdos olyan hitelkeret, amit a kisvállalkozások arra vehetnek fel, hogy visszafizessék a bankoknál fennálló devizahiteleiket. Ez egyébként nem a teljes hitelállományuk lenne, nagyjából ez az összeg annak felel meg, ami svájci frankban van denominálva a kis- és középvállalkozásoknál.

- Ezzel elvileg segítenek rajtuk, ugye?

- Persze, segítenek, de azért minden a részletekben van. Ennek a tudásnak a bankok vannak a birtokában, hogy éppen milyen kamaton vannak azok a hitelek, mekkorák azok a hitelállományok, milyen árfolyamon vették fel, milyen árfolyamon fizetik vissza. De mindenesetre ahhoz, hogy vissza tudják fizetni, devizára van szükség, és ezt a devizaösszeget ehhez is biztosítja a jegybank, plusz még, ha egyéb forrásokat vissza akarnak fizetni a kereskedelmi bankok.

- Hogy megint egy kicsit megvilágítsuk a hallgatóknak: ha egy vállalkozás felvett mondjuk 180 forintos svájci frank árfolyamon 100 ezer frankot hitelbe és most forintra akarná átváltani, akkor az akkori 17 milliós hitele – tekintsünk el attól, hogy mennyit törlesztett ebből azóta – most 25 millióra növekedne. Tehát lehet hogy kedvezményes kamatozású forinthitelt kapna, de jóval többet kellene esetleg forintban visszafizetnie, mint amit eredetileg kapott.

- Ezekben a számításokban óvatosnak kell lenni, hogy közben hogy alakult a felvételhez képest a hitele egy adott cégnek, mert az még más tényezőkön is múlik. De valójában tényleg ez is egy fontos szempont, hogy mekkorák az eredetileg devizában felvett, forintra átszámított hitelek. Mostanra többnyire az okozza a problémát, hogy ezek nagyon megnövekedtek. Tehát a második pillér a devizahitelek átváltására biztosított ugyanilyen nagyságrendű 2 százalékos forinthitel-keret. És a harmadik pillér az, hogy 3,8 milliárd – ezt olvastam – devizatartalékot arra szán a jegybank, hogy ha a bankok meg akarnak tőle venni devizát, akkor ezt megtehetik műveletek keretében. És ezzel egyidejűleg a Magyar Nemzeti Bank kéthetes kötvényállománya mintegy 900 milliárd forinttal csökkenhetne.

- És az miért volna jó?

- Az országnak ez annyiból jó lenne, hogy a bankok visszafizetik a rövid lejáratú devizaforrásaikat és az ország külső devizaadósság-állománya ennyivel csökkenne. És persze a devizatartalék is.

- Erre mondja azt több szakértő, hogy ezzel megdőlt egy tabu, hogy hozzányúlnak a jegybanki tartalékhoz. Hogy ez most sok, vagy kevesebb is elég lenne, ez egy másik kérdés, de nem szoktak hozzányúlni.

- Ez nem ilyen egyszerű. Egy ország számára kívánatos devizatartalék mértékét az úgynevezett Guidotti-szabály és több más mutató alapján is szokták a jegybankok számítani. Ez a Guidotti-szabály alapvetően azt nézi, hogy mennyi a rövid lejáratú külföldi adósságállománya egy országnak, és arra kell valahogy fedezetet biztosítania a devizatartaléknak. Ha tehát a külső rövid lejáratú devizaadóssá-állomány csökken 308 milliárddal, akkor ez az úgynevezett devizatartalék-követelmény is csökken. Ez egy aritmetikai összefüggés és ezzel érvel a jegybank, hogy ezért nem okoz ez problémát, mert a szabálynak megfelel. Tehát a piac szemében nem romlik az ország devizatartalék-ellátottsága. Ehhez egy dolgot fűznék hozzá, és ezért is mondtam az elején, hogy azért a kockázatokkal óvatosan bánnék. Ez valóban így van, ha minden egyéb változatlan. És a minden egyébbe az is beletartozik, hogy biztosított a költségvetés finanszírozása. Ha nem éri az országot különösebben semmiféle sokk, akkor nincsen semmi probléma. Ha meg véletlenül éri, akkor azért lehetséges, hogy problémák adódnak. Erre most ne is gondoljunk igazából, mert összességében a végeredmény azon múlik, hogy a bankok mindhárom új lehetőséggel milyen mértékben fognak majd élni.

- Összegezve, ha minden jól sül el, nem lesznek előre nem látott helyzetek, nyomások, kényszerek, ha a bankok is mindent megtesznek, hogy kihasználják a lehetőséget, mennyire ösztönözheti ez a magyar gazdaságot? Milyen mértékben segítheti a növekedést?

- Az a neve ennek a programnak, hogy növekedési hitelprogram. Én szívesebben adtam volna neki azt a nevet, hogy a kis- és középvállalkozások hitelellátottságát biztosító program. És ez nem szőrszálhasogatás, mert ezt a program meg is mondja, hogy erre irányul. Ugyanakkor nem lehet azt várni, hogy a mai magyar helyzetben a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott hitelkínálat lökést adhat a növekedésnek. Ez fordítva van. Ha bizalom teremtődik, ha fellendül a gazdaság, megindulnak a beruházások, azok a nagyobb beruházások, amelyek vonják maguk után a kis- és középvállalkozások tevékenységét is, akkor valószínűleg az jó dolog, hogy ennek a szektornak a hitel-ellátottságában előforduló szűk keresztmetszeteket oldja ez a program. De ha nem javul a bizalom a gazdaságpolitika iránt, nem lendül fel az egész magyar gazdaság, akkor önmagában ennek a kis szektornak a megsegítése nem tud nagy pluszt adni a növekedéshez. Úgy is fogalmazza a jegybanki anyag, azt hiszem, hogy ne legyen problémája azoknak a kisvállalkozóknak, akik hitelt szeretnének felvenni. De ahhoz az kell, hogy a kisvállalkozók akarjanak hitelt felvenni, legyen nekik mihez kapcsolódni, mire beruházni, mire elkezdeni működni. És ez is egy másik fontos probléma, ami nincs pontosan tisztázva, hogy hogyan. Az egy dolog, hogy leszögezik, a bankok fogják a kockázati megítélés alapján továbbra is az ügyfeleket kiválogatni, akiknek hitelt nyújtanak. De ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy ezek a hitelek olyan tevékenységeket finanszírozzanak meg, amelyek aztán hasznosulnak az egész gazdaság és a gazdaság teljesítménye szempontjából. Ehhez az kell, hogy az általános gazdasági környezet nagyságrendekkel javuljon a mostanihoz képest.

- Tehát mintha fordítva ülne a lovon Matolcsy György.

- És még egy apró probléma azért van. Amiatt, hogy ezek a konkrétumok nem ismertek, idáig ez a jegybankban annyira nem volt szokásos, de most úgy látszik, új rezsim van, szükséges lenne olyan hatásvizsgálatok közzétételére, amelyek minden érintett helyzetére kiterjednek. A bankok helyzetére is, és a jegybank monetáris rendszerére és annak a működésére vonatkozóan is. Ilyenekre utalás történik ebben a rövid anyagban, hogy például hogyan alakul a jegybank mérlege, eredménye, meg hogy például ennek az eredményét rontja, nem rontja, javítja. De nem véletlen, hogy nincsen ilyen hatásvizsgálat, mert persze hipotetikus módon lehetne ilyeneket készíteni, de nem érdemes, mert először le kell ülni a bankokkal, meg kell pontosan a konstrukciókban állapodni, és akkor pontosabban ki lehet számolni azt, hogy az érintettek mérlegeit és az eredményét hogyan érinti. Igazából azon múlik, hogy az egész gazdaságra nézve milyen hatással lesz ez a program. Azt még hadd tegyem hozzá, hogy olyan érzése is támadt az embernek, mintha ez egy első lépés lenne. Tehát azért nem tudjuk egész biztosan, hogy mindazok az egyéb elképzelések, hogy mi mindent tehet meg a jegybank, végképp lekerültek-e a napirendről.

- Tehát lehet hogy a kockázat a második meg a harmadik lépésben van, amelyeket még nem ismerünk.

- Én nem akarom az ördögöt a falra festeni, de nem tudjuk. Ezt azért fontos dolog leszögezni.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

A Budapestet elkerülő vasúti körgyűrű értelméről
Tevan Imre, vasúti közlekedési szakújságíró

Bolgár György: - Néhány héttel ezelőtt már beszéltünk a vasúti közlekedés, illetve a vasúti jegyek árának helyzetéről, jövőjéről. Akkor szóba jött, hogy van egy érdekes terve a kormányzatnak, mégpedig ennek a bizonyos Budapestet elkerülő vasúti körgyűrűnek a megépítése. Az elmúlt napokban újabb fejlemény történt ebben az ügyben, ugyanis a nemzeti fejlesztési minisztert felhatalmazta a kormány, hogy tárgyaljon a kínai kormánnyal ennek a vasútvonalnak a létrehozásáról, és bizonyos hitelkeretről. Ez egy körülbelül száztíz kilométer hosszú, két Duna-hidat magában foglaló, kétvágányos villamospálya volna. Ennek a megépítése a kormány szerint nagyszerű dolog, nemcsak a magyar építőipar számára, hanem azért is, mert több nappal lerövidíti az országon áthaladó vasúti szerelvények menetidejét. Te jelezted, hogy neked volnának ezzel kifogásaid. Miért?

Tevan Imre: - Igen. Az újabb fejlemény miatt, a dolog szerintem egy kicsit még rosszabb lesz, mert ha ez valóban így fog megvalósulni, akkor az nem a legjobb megoldás. Úgy gondolják, hogy majd a kínaiak megépítik. Ez azt jelenti valójában, hogy a kínaiak egy kormányhitelt adnak, amit vissza kell fizetni. Tehát nem ajándékba fogják a kínaiak nekünk ezt megépíteni, hanem mi megrendeljük a kínaiaktól, és majd fizetnünk kell, ha ez valóban így lesz.

- A másik opció az lett volna – ezt maga Szijjártó Péter illetékes államtitkár mondta néhány héttel ezelőtt –, hogy az uniós fejlesztési forrásokat használják fel erre. Ez miért csak egy alternatíva?  Hiszen az uniós támogatás ingyen van. Hozzá kell tenni némi önrészt, de nem kell visszafizetni. A kínai egymilliárd eurós hitelkeretet pedig előbb-utóbb vissza kell fizetni, valamennyi kamattal. Hozzátenném, hogy ráadásul a kínaiak könnyen lehet hogy ragaszkodnak ahhoz, hogy az általuk felajánlott hitelből kínai cégek is részesüljenek, és vegyenek részt ebben az építésben. Tehát nem biztos, hogy ezt abszolút a magyar építőipar használhatja fel.

- Így van. Amikor a mekkai metrót kínai cégek építették, akkor több száz kínai munkás felvette a muzulmán hitet, hogy szent helyeken is építkezhessen.

- Ez csak a pénzügyi része a dolognak, de érdekes, hogy szerintük miért jobb ez a konstrukció. Azonban neked valószínűleg nemcsak a pénzügyi konstrukció szúrt szemet.

- Én az egész dolgot nem tartom jó beruházásnak. Egy ilyen beruházásnál nem egyszerűen azt érdemes megvizsgálni, hogy jó lenne-e, ha létrejönne. Ha egy tündértől ingyen megkapnánk, akkor én is azt mondanám, hogy miért ne. Azonban ez nem így van, és ma már alkalmaznak a közlekedési beruházások tervezésénél is olyan módszereket, amelyekkel gazdaságossági számításokat végeznek. Például megnézik, hogy mennyibe kerül a beruházás, és azt elosztják a lehetséges nyereséggel, ami mondjuk egy városi metrónál lehet a megtakarított utazási percek száma. Ugyanezt a módszert akár itt is lehetne alkalmazni. Mondjuk be lehetne szorozni az átlagfizetéssel, és ki lehetne számítani, hogy egyáltalán megtérül-e ez a beruházás. Azt tudjuk, hogy az EU például a 4-es metróhoz adott támogatásnál ragaszkodott is ahhoz, hogy ki lehessen mutatni valamilyen megtérülést. Tehát nem az a kérdés, hogy jó lenne-e egy ilyen V0-nak nevezett elkerülő, hanem hogy azok a problémák, amelyeket meg akarunk vele oldani, egyrészt valóban léteznek-e, másrészt, ha léteznek, akkor nem tudjuk-e nagyságrendekkel olcsóbb módszerekkel megoldani őket.

- Az államtitkár azt állítja, hogy jelenleg négy-öt nap alatt lehet megtenni azt az utat, amit az elkerülő megépítésével majd egy nap alatt megtesznek a vasúti teherszállítmányok. Vagyis majd egy nap alatt átszelik az országot.

- Ez nem igaz. Bármire lehet adatot mondani. Biztos, hogy találni olyan tehervonatot, amely négy-öt nap alatt teszi meg ezt az utat, mert rosszul szervezik a munkát. Azonban több magán vasúttársaság is van, amelyhez ha bekopog az ember, akkor mondjuk hat-nyolc órára vállalja, hogy Hegyeshalomból, tehát az osztrák határtól, elvisz Kelebiára, tehát a szerb határra egy tehervonatot.

- Ez komoly? Hat-nyolc órára vállalják?

- Persze.

- Akkor hogy lehet olyat mondani, hogy a vonatok 4-5 nap alatt teszik meg ezt az utat? Akkor nem arról van szó, hogy nincsen elég vasúti pálya vagy nincsen elég szerelvény, vagy nincsenek megfelelő vasúttársaságok, csak az a kérdés, hogy ki hova megy, és mennyit fizet, nem?

- Biztosan lehet olyan tehervonatot találni, amely lassan teszi meg ezt az utat. Eleve nem mindegy, hogy egy tehervonat mennyire korszerű. Például ezek az irányvonatok, amelyeknek most már ugyanúgy menetrendje is van, mint egy személyvonatnak, nagyon modernek. Azonban vannak hagyományosabb tehervonatok is, amelyeket többször megállítanak, és rácsatlakoztatnak vagy leszednek egy-két kocsit. Például beérkezik egy vonat Ferencvárosba, az egészet szétszedik, és újra összeraknak más irányba menő vonatokat. Ezek sokkal korszerűtlenebb megoldások, de ezeken nem segít egy elkerülő vonal. Miért gondolnánk azt, hogy általában kapacitásgondok vannak a teherszállításban, amikor a rendszerváltás előttihez képest harmadára csökkent a teljes teherszállítás Magyarországon. 24 millió kilométer/tonna volt a vasúti teherszállítás teljesítménye a rendszerváltás idején, és ez a kilencvenes évek közepére lecsökkent nyolcra. Ez most felment mondjuk tízre. Ebből is lehet érzékelni, hogy furcsa azt mondani, hogy ugyanannyi vasúti pályán ez nem tud lebonyolódni.

- Megérteném ezt a dolgot, ha az lenne a helyzet – de erre semmi jelet nem látok –, hogy az osztrákoknak eladott MÁV Cargo, amit most már Rail Cargónak hívnak talán, nyomást gyakorolna a kormányra. Ha ezek azt mondanák, hogy én csak akkor tudnék nyereségesen működni, ha meglenne ez a vasúti elkerülő körgyűrű, és elkezdenék nyomni a kormányt, sőt megpróbálnának hitelt meg támogatást összegyűjteni azért, hogy ez megépüljön, mert ez nekik nagyon fontos – és ők a főszereplők a magyar vasúti piacon –, azt megérteném. Azonban úgy tűnik, hogy nem ez a helyzet, és mintha ez a kormány fejéből pattant volna ki. Ráadásul idehozzák a kínaiakat is.

- Ezzel az egésszel egyébként nem lenne baj, hiszen a kormány dolga a pálya biztosítása. Hiszen az autópálya-építés is a kormány menedzselésében történik. Tehát ezzel önmagában nem lenne baj, sőt dicséretes is, ha terveznek. Egyébként a hivatalos tanulmányokban is – ez talán nem jön át egy szóvivői nyilatkoznál – igazából a jövőben várható forgalomra bazíroznak.

- Milyen jövőbeli forgalom lesz itt? Mitől lesz forgalomnövekedés?

- Mindig vannak vérmes remények. A legvérmesebb remény szerint, a Kínából vagy Ázsiából Európába irányuló bődületes mennyiségű áruszállítás – ami most hajón zajlik – egy részét át lehetne terelni vasútra. Ennek kétségtelenül lenne előnye, például gyorsabb lenne a szállítás, és ez valóban nyereséget jelentene. Azonban azt azért tudjuk, hogy ezzel van egy apró probléma. Mégpedig az, hogy a szovjet utódállamokban más a vasúti rendszer. Konkrétan a sínpárok távolabb vannak egymástól, szélesebb a nyomtáv. Ezért kétszer át kell rakodni mindent.

- Erről mindenkinek a híres záhonyi átrakóállomás jut az eszébe, ahol át kell állni a szélesebb nyomtávról a keskenyebbre.

- Így van, és ennek megvan a párja a kínai-orosz határon, ahol meg a normál nyomtávról kell átállni, ami a legegyszerűbben az áru átrakásával oldható meg. Tehát lehet hogy megérné megépíteni ezt a gyűrűt, azonban a hiánya eddig sem akadályozott semmit. Tehát ha most az lenne a helyzet, hogy nagy mennyiségű áru jön Kínából, és Magyarországon keresztül kell mennie, és valahol kapacitás szűke van, akkor azt mondom, hogy rendben, ezt valahogy oldjuk meg. Azonban egyelőre ez nincs így. Persze lehet azt gondolni, hogy húsz év múlva nagyságrendekkel nagyobb lesz az igény, de ezt senki nem tudja garantálni.

- Nyilvánvalóan arra célzol, hogy a szűk keresztmetszet nem Magyarországon van. Ha van is nagy forgalomnövekedés Kína és Európa között, akkor nem azért nincs megfelelő vasúti szállítás, mert Magyarországon nem megy elég gyorsan át az áru. Erre senki nem gondol, és ennek nyilvánvalóan nem ez az oka. Nem lehet, hogy emögött az egész vasúti körgyűrű-terv mögött lényegében egy dolog áll, mégpedig az, hogy nagy megrendelést kéne adni egy nagy vasúti pályaépítő cégnek? Hirtelenjében nekem nem jut más eszembe, mint a Közgép, ami a legnagyobb ilyen jellegű pályafelújításokat megnyerte az elmúlt két évben.

- Ezzel a gyanúperrel mindig élhetünk. Persze nem tudjuk bizonyítani, úgyhogy szerintem erről nem érdemes beszélni.

- Csak akkor lehet bizonyítani, ha valóban ők kapják majd meg a megbízást.

- Igazából még akkor sem, mert ha tényleg szükség van rá, akkor miért ne őket bíznák meg. Visszatérnék az előző gondolatmenetre. Jelenleg nem a Kína, Oroszország vagy Ukrajna felől érkező szállítás a meghatározó, hanem az általam is említett Kelebia-Hegyeshalom irány. Én nem mondom, hogy ezt a vonalat lehet fejleszteni, de szakmailag az a korrekt álláspont, hogy nézzük meg, milyen módon lehetne javítani. Egy vasúti pályának a legdrágább fejlesztése az, ha építünk mellé egy másikat. Az sokkal drágább, mint felújítani egy kompletten meglévő pályát, hiszen bizonyos földtulajdonosokkal tárgyalni kell. Száz méterenként biztosan lesz olyan probléma, hogy valakinek a kerítésébe ütközünk, és még sok egyéb gond felmerülhet. Ezeket meg sem tudjuk előre becsülni. Tehát ez a legdrágább módszer. A legolcsóbb pedig az úgynevezett szoftveres megoldás. Ez azt jelenti, hogy megnézzük, hogy melyek azok a hülye szabályok, amelyek akadályozzák a vasúti közlekedést. Ezeket pedig nulla forintból, vagy nagyon kicsi összegből, meg lehet oldani. Például jelenleg ugye a déli összekötő vasúti híd irányáról beszélünk. Meg lehet figyelni, hogy azon a vonalon, ha jön egy tehervonat mondjuk Budáról Pestre, az megáll a ferencvárosi teherpályaudvar bejáratánál, és az úgynevezett írásbeli rendelkezést feladja neki egy külön erre a célra rendszeresített vasutas.

- Ezt a szó legszorosabb értelmében kell érteni? Egy papíron egy vasutas felnyújtja az írást?

- Így van. Egy darab papírt felnyújt a mozdonyvezetőnek, aki emiatt ott áll. Ehhez pedig az egész hatalmas szerelvényt meg kell állítani, és utána el kell indítani.

- Ez egy olyan 1907-es jelenetnek tűnik nekem. Hihetetlen.

- Így van. Tehát ha ezt az egy dolgot megoldanák, és mondjuk valamilyen mobileszközzel adnának a mozdonyvezetőnek a tájékoztatást, akkor már ezzel növelnék a kapacitást. Persze nem akarom ennyire elbagatellizálni a problémákat. Elképzelhető, hogy mondjuk a kelenföldi és a ferencvárosi pályaudvar között szükség van valamilyen komolyabb beavatkozásra. Például a biztosító berendezést nagyon drága dolog felújítani, de még az is mindig messze van az új pályaépítés költségeitől. Tehát meg kell vizsgálni, hogy hol lehetne tényleg növelni a kapacitást. Ha tényleg építeni akarunk, akkor is inkább építsünk fonódó vágányt oda, ahol kicsi a kapacitás, vagy új leágazásokat valahova, ahol szükséges. Most ne menjünk bele a konkrét részletekbe. Ilyen tervek egyébként vannak, és felmerülnek ezek a dolgok. Most csak azért mondtam ezeket példának, mert ezek még mind nagyságrendekkel olcsóbbak, mint egy teljesen új vasútvonalat megépíteni.

- Tudtoddal senki nem vizsgálta ezt közelebbről? Nem végeztek számításokat arról, hogy ha mondjuk ezen a Hegyeshalom-Kelebia irányon akarunk gyorsítani, mert arra megy a fő forgalom, akkor itt a korszerűsítés belekerülne mondjuk néhány tízmilliárd forintba, míg egy vasúti körgyűrű belekerülne esetleg két-háromszáz milliárdba vagy még többe? Senki nem vizsgálta ezt?

- Én nem, de évtizedek óta folyamatosan szó van erről a problémahalmazról. Évtizedekkel ezelőtt még tényleg problémahalmaz volt. Az tényleg probléma volt, hogy szerkezetileg hiányzik egy összeköttetés Budapesten kívül. Ezt már a hetvenes években mondogatták, de még egyszer hangsúlyozom, hogy akkor sokkal nagyobb volt a teherforgalom. Egyébként, ha arra jutunk, hogy tényleg egy új Duna-híddal akarunk építeni egy új pályát, akkor is fölösleges azt a hegyeshalmi vonalból kiágaztatni. Mondjuk a meglévő Komárom-Székesfehérvár vasútvonalat és annak folytatását, ahol ma napi körülbelül hat darab szóló motorvonat megy végig – tehát finoman szólva nincs kihasználva a kapacitása –, lehetne felújítani, és felőlem akár villamosítani is. Ezek még mindig sokkal olcsóbbak, mint teljesen új vasútvonalat építeni.

- Akkor az ötleteidet felkínáljuk népgazdasági hasznosításra, és ha a következő felvonáshoz jutunk az ügyben, akkor újból megkeresünk.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

• < Előző
• Következő >