rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. április 2.

Romániában is, Magyarországon is erősödnek a konfliktuskereső hangok
Markó Béla, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője

Bolgár György: - Az elmúlt hetekben kicsit csillapodni látszik a feszültség Magyarország és Románia között, de azért a kapcsolatok érezhetően rosszabbak, mint néhány évvel ezelőtt voltak. Mindenesetre most már bizonyos magyar körökben sem titkolják és ezek a körök nem feltétlenül politikaiak, de a politikához nagyon közel állóak, hogy igenis vannak vagy volnának Magyarországnak területi követelései Romániával szemben. Bár Martonyi János külügyminiszter néhány hete egy román hírtelevíziónak azt mondta, hogy Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása olyan képtelenség, hogy erre nem is kíván reagálni, viszont a Demokrata című hetilapban a főszerkesztő nekiment a magyar külügyminiszternek, és azt írta, hogy olyasmit kellett volna mondania, hogy Erdély visszacsatolása időben ma nagyon távolinak tűnik és hogy erővel erőt kell szembe állítani. Aztán ugyanebben a hetilapban egy másik publicista tíz nappal ezelőtt azt írta, teljesen lényegtelen, hány magyar él Kassán, Munkácson vagy Nagykárolyban, az igazság a teljes Kárpát-medence, a többi az erőviszonyoktól meg az akarattól függ. Romániában hogy fogadják ezeket a kétségtelenül nem kormányzati, de a kormányhoz közelálló üzeneteket Magyarországról?

Markó Béla: - Én már azt gondolom, hogy azért igazán komolyan beszélni ma arról, hogy a status quót oly módon módosítaná valaki, hogy megváltoztatja a határokat, nem lehet általában az Európai Unióban és Európának ebben a részében. Ennek két oka van. Egyrészt én nem hiszem, hogy az Európai Unió elfogadná, hogy területi viták legyenek a tagországok között. Másrészt pedig, aki Európának ebben a részében szét akarja választani az etnikumokat, annak ez nem fog sikerülni. Ha például csak Erdélyt vesszük, tagadhatatlan, hogy az első világháború után Magyarországon egy szörnyű igazságtalanság történt. Vitathatatlan, hogy az erdélyi magyarok állami hovatartozását a megkérdezésük nélkül és anélkül, hogy valamilyen megfelelő megoldást kialakítottak volna a számukra, megváltoztatták. És ehhez hozzátenném, hogy az is vitathatatlan, hogy a mai helyzet nem megnyugtató. Az elmúlt több mint két évtizedben sok mindent sikerült megváltoztatni, de kétségtelen, hogy nincsen még hosszú távú megnyugtató megoldás, ami például garantálná az erdélyi magyaroknak a nyelvük, kultúrájuk, nemzeti identitásuk megőrzését. Egyszerűen olyanok az arányok és a viszonyok Erdélyben, hogy tényleg nem gondolkozhat senki határmódosításban, mert egyszerűen nincs hogyan meghúzni az új vonalakat. Amiben lehet gondolkozni, hogy Erdélyen belül azokon a területeken, azokban az önkormányzatokban, ahol a magyarok többségben élnek, az autonómiának valamilyen formáját biztosítani kell számukra. Mert az autonómia éppen arról szól, hogy ott fontos ez a megoldás, ahol nem lehet beszélni határmódosításról vagy körzetmódosításról.

- Az is nyilvánvaló, hogy ezeket az autonómiára vonatkozó kísérleteket nehezíti, hogy ha mondjuk Magyarországról olyan mondatok érkeznek vagy erősödnek, hogy mindent vissza. És ezek nemcsak az utcán, nemcsak bizonyos tüntetéseken vagy futballmeccseken, vagy azok környékén, hanem adott esetben már a parlament környékén is megjelennek. És ha egy olyan párt erősödik meg a magyar választásokon, amelyik többé-kevésbé nyíltan ezt képviseli, akkor lehet, hogy éppen azok kerülnek nehéz helyzetbe, akik szeretnének több és garantáltabb jogot a határon túli területeken Magyarországnak.

- Igen, én ezzel egyetértek. Ebben a pillanatban véleményem szerint mindkét oldalról vannak olyan érdekek, amelyek a feszültségek szítását célozzák. Tehát a román politikai életben is jól megfigyelhető, hogy román politikusok – és vezető politikusok – használnak magyarellenes retorikát, növelik a feszültséget, szítják az ellentéteket, ez jellemző volt az elmúlt években is. Ugyanúgy jellemző az én véleményem szerint ebben a pillanatban a magyarországi politika egy részére is, hogy önös érdekeket hajszolva, akár arra is gondolva, hogy jövő évben a határokon túlról sokan fognak majd szavazni a magyarországi parlamenti választáson, tehát ilyen érdekekből indíttatva is próbálja növelni a feszültségeket románok és magyarok, vagy feltételezem, hogy szlovákok és magyarok között például. Én óriási felelőtlenségnek tartom ezt, megmondom őszintén, mert nyilvánvaló, hogy annyi történhet, hogy a határon túli magyarokat egyesek becsapják.

- És be lehet őket csapni? Hiszen az a kérdés, hogy talál-e valamiféle fogadókészségre ez a hang? Elhiszik-e sokan Erdélyben vagy Székelyföldön, hogy ha Magyarországról egyre többen elkezdenek kiabálni, hogy mindent vissza, a teljes Kárpát-medencét, székelyföldi autonómiát vagy határ-kiigazításokat, akkor ez így is lesz, csak erősen kell követelni és verni az asztalt és fellázítani mindenkit, akit csak lehet, hogy a magyarok jogait ilyen módon ismerjék el, és csinálják vissza Trianont? Ezért aztán, ha 2014-ben választások lesznek Magyarországon, egy olyan pártra szavaznának, amely ezt többé-kevésbé nyíltan képviseli. Vannak olyanok ezek szerint, akik úgy képzelik, hogy ez reális lehetőség?

- Az az igazság, hogy két álláspont ütközik élesen. Amit például Romániában az RMDSZ az elmúlt huszonhárom esztendőben csinált, az viszonylag reálpolitika, párbeszéd a románokkal, az együttműködés útjainak, módjainak keresése. Persze sok konfliktussal, ugyancsak a román pártokkal. De alapjában véve azon voltunk, hogy politikai eszközökkel változtassunk a helyzeten és tudtunk is változtatni. Ez viszont egy lassú, nehéz, türelmes előrehaladást feltételez, és ezzel könnyen szembe állítható egy olyan szimbolikus politizálás, amely egyrészt a szimbólumokra helyezi a hangsúlyt, másrészt pedig azt hiteti el az egyébként is szociálisan nem túl jó helyzetben lévő magyarokkal – egyébként senki sincs túl jó helyzetben, Romániában sincsen –, hogy legyen vége ennek a lassú toldozásnak-foldozásnak, nagyon lassú előremenetelnek, mert itt az asztalra kell csapni, és egyik pillanatról a másikra meg lehet változtatni a helyzetet.

- Nemcsak a határokon, hanem az ottani magyarok jólétén is változtatni lehetne? Jobb lenne az ő életük ettől?

- Nem feltétlenül gondolok a határváltoztatásra. Inkább arra, amiről beszéltem és ami szerintem is fontos cél, hogy az önkormányzati-közigazgatási autonómiát vagy más esetben a kulturális autonómiát, tehát a döntési jogokat a magyar közösségek számára az RMDSZ is fontosnak tartsa és próbálja lassan, lépésről lépésre megvalósítani. De ezzel kapcsolatosan is lehet azt a benyomást kelteni nagyon sokakban, hogy ha most hirtelenjében ökölbe szorítjuk a kezünket és az asztalra csapunk, akkor ez egyik napról a másikra megvalósul. Én örülnék a legjobban, ha egyik napról a másikra valamit is meg lehetne változtatni. De nagyon jól tudjuk, hogy a Kárpát-medencei viszonyok között milyen nehéz helyzetben van az, aki magyar követeléseket érvényesíteni akar. És nehéz helyzetben van maga Magyarország is. Én nem hiszem, hogy ma ebben a térségben Magyarország jelenti az erőt és a körülötte lévő országok a gyengeséget. Sajnos ez nagyon sokszor éppen fordítva van.

- Éppen ezért, talán ezzel magyarázható, hogy a román politika egy-egy kemény nyilatkozattól eltekintve, tulajdonképpen azt is lehet mondani, hogy visszafogottan reagál. Ha van bizalmatlanság a magyar törekvésekkel szemben, azért az nem érződik különösebben. Ugyanezt látom még a Fico vezette Szlovákiában is. Lehet, hogy úgy gondolják, hogy egyesek kiabálnak Magyarországról, de a mai magyar kormányzatnak nincs ereje és a belátható jövőben nem is lesz?

- Nem gondolom én sem, hogy ebben a pillanatban például a román politika attól félne, hogy valaki is rákényszeríti valamilyen megoldásra, amivel nem ért egyet. De azért ebben a nagyon kényes etnikai kérdésben, tehát például a román-magyar viszonyban a mi esetünkben szerintem két nagy hibát lehet elkövetni. Az egyik az, hogy soha semmilyen fontos célt, fontos követelést nem fogalmazunk meg élesen, világosan és keményen, mert nem akarjuk sérteni a románok érzékenységét.

- Tehát nem szabad elveszni a napi apró munkában, hanem meg kell fogalmazni egy-két fontos célt.

- Így van. De ennek a másik oldala, hogy nem szabad azt hinni, hogy a történelem visszafordíthatatlan. Tehát nem szabad azt hinni, hogy ami már megtörtént, az nem történhet meg ismét. Például Romániában Marosvásárhelyen 1990 márciusában, és egyáltalán ami ebben a térségben már előfordult, hogy erőszakhoz vezetett az etnikai kérdés megoldatlansága. Tehát aki azt gondolja, hogy nem kell párbeszédre törekedni, nem kell megértésre törekedni, nem kell megpróbálni lassan, türelmesen meggyőzni a másikat, az éppen akkora hibát követ el, mint az, aki tulajdonképpen eláll minden méltányos, igazságos, de ebben a pillanatban megoldhatatlannak tűnő céltól. Végül is azt gondolom, hogy az etnikai érdekképviselet erről szól, meg kell találni az egyensúlyt szimbólumok és reálpolitika között, meg kell találni azt az utat, módot, ahol a jogainkról nem mondunk le. De azt sem gondoljuk, hogy ezt most mi egyszerre a románokra, szerbekre, szlovákokra csak úgy rá tudjuk kényszeríteni, mert az nem fog sikerülni.

- Melyik verzióra lát nagyobb esélyt a következő mondjuk négy-öt évben? Arra, hogy Magyarországon az egyre erőszakosabb és semmivel nem törődő revansista hangok erősödnek fel, és ezáltal sikerül összerántanunk magunk körül egy újabb kisantantot, vagy arra, hogy szívós, lassú, de azért a célokat következetesen ismétlő és kitűző politikával akár négy-öt éven belül mondjuk a Székelyföldön valamiféle autonómia lesz, és másutt is, ahol erre szükség van?

- Én ebben a pillanatban, megmondom őszintén, legalábbis rövid távon a következő néhány hónap vagy néhány év viszonylatában szkeptikus vagyok, és bizonyos értelemben aggódom is. Mert nem látom sem Magyarországon, sem másutt ebben a térségben a felismerést, hogy itt ezeknek a népeknek, nemzeteknek, államoknak, országoknak egyszerűen le kellene ülni egymással, megtárgyalni a dolgokat, kapcsolatot tartani állandóan és ily módon keresni a közös megoldásokat. Tehát ebben a pillanatban ezeknek az országoknak a politikai vezetői külön-külön mondanak időnként nagyokat, külön-külön rázzák az öklüket, miközben mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy itt egyoldalú megoldások nincsenek. Tehát egyoldalúan Magyarország sem tud bármilyen méltányos és bármilyen jó megoldást sem rákényszeríteni a szomszédaira, és gondolom, hogy ez fordítva is így igaz. Én nem látom ebben a pillanatban a szándékot erre sem. Nem látom azokat a nagyon távlatos, nagyon széles látókörű politikai vezetőket sem, akik ezt érvényesíteni tudnák. Mert egyébként lenne esély arra, amiről beszéltünk, hiszen csak egyszerűen végig kell tekinteni az elmúlt huszonkét-huszonhárom esztendőn, hogy mennyit változott az etnikai viszony ebben a térségben, hogyan változott Romániában a román-magyar viszony, és ez kellő okot adna arra, hogy bízzunk abban, hogy öt-hat, tíz-tizenöt év alatt a mostaniaknál keményebb, radikálisabb megoldásokat is érvényesíteni tudunk. De ehhez türelem kellene, józanság kellene, és én valóban azt látom most, hogy erősödik azoknak a hangja, akiket nem a türelemről és nem a józanságról ismerünk.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Izsák Jenő karikatúrái