Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. március 29.



Bolgár György kérdései 2013. március 29
-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy zárt ajtók mögött ünnepelte a Fidesz huszonötödik születésnapját. Az ünnepséget a korábbi hírek szerint holnapra tervezték, de már ma megtartották, így a sajtó sem lehetett jelen. Ennek vajon mi az oka? Lehet, hogy a Fidesz-székház előtt tervezett holnapi tüntetés? Csak nem félnek néhány száz nem erőszakos tiltakozó fiatal demokratától?

Ezzel összefüggésben mit szólnak ahhoz, hogy a rendőrség ma kora reggel kihallgatásra előállított két fiatalembert, akit a Fidesz-székház elleni legutóbbi tüntetés megszervezésével gyanúsítanak. Idézni nem lehetett volna őket?

Következő témánk, hogy úgy látszik, félnek a Fideszben vagy a kormányban a német gyerekektől, a magyar kormány megbízásából ugyanis egy szakértőkből álló jogászcsapat vizsgálja Berlinben, hogy a német médiaszabályozás alapján fölléphetnek-e a német közszolgálati tévében látott gyerekhíradóval szemben, ahol a negyedik alkotmánymódosítás miatt pellengérre állították Magyarországot. Közben viszont egy másik német közszolgálati csatornán egy újabb animációs kisfilmen már arról is beszámoltak, hogy Orbán Viktor nekiment a német gyerekhíradónak, méghozzá az irodájában ugrabugráló báb- és bohócfiguraként ábrázolva a miniszterelnököt. Kellett ez nekünk?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy kettőszázhatvan milliárd forintért vette meg az állam a német E.ON gáz üzletágát, ami szakértők szerint jóval nagyobb ár a tényleges értéknél. Más szakértők pedig arra figyelmeztetnek, hogy az Európai Unióban előbb-utóbb elbukik a rezsicsökkentési háború, és mindannyian fogjuk fizetni a büntetést, igaz, lehet, hogy csak egy-két év múlva, amikorra Orbán esetleg megnyeri a választásokat.

Mi a véleményük aztán arról, hogy nyárig államosítják az időjárásjelentést is? Elég nekünk egy állami tulajdonos és tulajdonképpen egy párt is?

És végül beszéljük meg, hogy heti két óra néptánccal váltaná ki a mindennapos testnevelést a Kereszténydemokrata Néppárt. Egy kis ideológiai testkultúra?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Gerő András történész
Az önkényuralmi rendszerekhez köthető utcanevek szabályzásának képtelensége

Bolgár György: - A Galamus hír- és véleményportálon jelent meg ma egy cikk „Kis ország – nagy abszurd” címmel arról, hogy január elsejétől hatályba lépett egy törvény Magyarországon, amely eredményeként nem lehet például köztereket, közterületet, közintézményt elnevezni olyan személyek vagy olyan szervezetek után, akik a XX. századi önkényuralmi rendszerek megalapozásában, kiépítésében, fenntartásában vezető szerepet töltöttek be, illetve összefüggésbe hozhatók ilyen politikai, önkényuralmi politikai rendszerrel. Ön azt írja, hogy ez a törvény sok sebből vérzik, lehet ezeket problémáknak is nevezni, Ön öt ilyen problémát sorolt fel, kérem, tegye meg, hogy most ismét elmondja ezeket. Kezdjük az elején. Mi az első, látszólag formális probléma?

Gerő András: - Ez a törvény a személyek esetében önkényuralmi rendszerekről beszél, az intézmények, fogalmak esetében pedig önkényuralmi rendszerről, tehát többes szám–egyes szám. Innentől kezdve nem lehet tudni pontosan, hogy miről szól ez a törvény, ugyanis, ha nem egyértelmű a tekintetben, hogy mi a tárgya, miről beszél, akkor az nem egy egyértelmű törvény. Magyarországon a XX. században – a történeti értelemben vett XX. század, amely az első világháborútól jószerével 90-ig tartott – normatív értelemben három olyan rendszer volt, amelyet önkényuralminak lehet hívni. Az egyik a Tanácsköztársaság, a Kommün, a másik a nyilas-rendszer 44–45-ben, illetve az 1948-tól működő kommunista rendszer, amit két részre lehet osztani, nagyjából 56-ig a Rákosi-rendszer, utána a Kádár-rendszer. A Rákosi-rendszer nemzeti felkeléshez vezetett, a Kádár-rendszer pedig nem. Ez a három önkényuralmi rendszer van, a törvény azonban nem tudja eldönteni, hogy háromról többes vagy egyes számban beszél. Ez az első.

- Nem lehet, hogy egyszerűen csak a törvény készítői, fogalmazói nem tudták eldönteni, hogy mik a magyar nyelv alapszabályai?

- Akkor ne üljenek a Parlamentben. A magyar nyelv szabálya az, hogy van egyes és többes szám. A többes szám több dolgot jelent, az egyes szám pedig egyet. Ez valójában egy olyan alapszabály, hogy ha valaki nem tudja, nem beszéli ezt a nyelvet anyanyelvi szinten, akkor az ne üljön a törvényhozásban.

- Első probléma kipipálva, bár ez egy elég alapos kipipálás lenne, azt hiszem, nem sokan maradnának a Parlamentben. De térjünk át a másodikra, mert az tartalmilag már az elevenébe vág a dolognak. Ön azt mondja, hogy miközben a törvényjavaslat célja tulajdonképpen akár pozitívnak is minősíthető, hogy az utcák, intézmények, szervezetek, közterületek csak olyan elnevezést viselhessenek, amelyek méltóak a demokratikus jogállam eszméihez, mégsincs kitiltva belőle egy olyanfajta rendszer, amelyet nem lehet önkényuralminak minősíteni, viszont megszünteti például az állampolgári jogegyenlőséget. Ön itt meg is nevezi a Horthy-rendszert, ahol zsidótörvényekkel és zsidóellenes rendeletek hatalmas számával bizony korlátozták a magyar állampolgárok egyenlő jogait. Vagyis ebből az következik, hogy önkényuralmi rendszerekhez kötődő emberekről, szervezetekről, fogalmakról nem lehet elnevezni intézményeket, utcákat, tereket, viszont a Horthy-rendszerhez kötődő ilyen-olyan személyiségekhez bizony lehet kötni őket, róluk el lehet nevezni bármit. Körülbelül úgy ebben foglalható össze a második probléma?

- Így van, és itt a nagy probléma intellektuális értelemben az, hogy a törvényhozó egészen nyilvánosan, nyíltan megnevezi, hogy miért hozta ezt a törvényt. Azt mondja, hogy nem lehet olyanokról elnevezni semmit, akik nem méltóak a demokratikus jogállam szelleméhez. A demokratikus jogállam és a jogegyenlőtlenség fogalmilag zárja ki egymást. Fordítva is fogalmazhatnék, a jogállamban jogegyenlőség van, és ha van egy rendszer Magyarországon – mondjuk a két háború közti rendszer –, amely az állampolgári jogegyenlőtlenséget valósítja meg, van egy államfője – róla nevezték el a rendszert, Horthy-rendszer, mert ő volt a magyar állam feje –, az ő tudtával, belegyezésével történt a jogegyenlőség megvonása a magyar állampolgárok százezreitől, az nem jogállam. Következőleg, ha a törvény úgy fogalmaz, hogy a demokratikus jogállam eszmeiségéhez akar méltó neveket adni, akkor bele kellene vonni azt is, hogy a Horthy-rendszerben vezető szerepet játszó emberekről sem lehet elnevezni semmit, mert a jogállamnak ugyan ellentéte az önkényuralom, de ellentéte az is, ha jogegyenlőtlenség van egy országban, amit adott esetben egy parlament szavaz meg.

- Tehát kezdve Horthytól, folytatva – ahogy itt a cikkében is megjegyzi – akár Teleki Pállal, akihez több zsidótörvény megalkotása fűződik, Prohászka Ottokárról is említést tesz, aki közismert és nagyon vehemens antiszemita volt. Őt bizonyára összefüggésbe lehet hozni – még akkor is, ha csak másfél évtizeddel később következett be, a halála után – a nyilas-rendszerrel. Bizonyos értelemben megalapozója lehetett ennek a gyilkos önkényuralmi rendszernek, inkább – és itt is hozza példaként –, mint Marx és Engels, akik a XIX. században, jóval azelőtt meghaltak, hogy egy önkényuralmi, kommunista rendszer megszületethetett volna bárhol a világon, vagyis súlyos ellentmondások vannak a törvényben.

- Így van, ezért hoztam fel ezeket a példákat, Marx 1885-ben meghalt, Engels – akit szintén tiltanak – 1895-ben, tehát jóval azelőtt, hogy bármifajta kommunista rendszer lett volna a világon.

- És őket név szerint tiltja a törvény melléklete.

- Igen, a törvényjavaslat melléklete. Azonban ha Marxot a kommunista önkényuralom megalapozójának tartják, akkor Teleki Pált miért nem tekintik az 1944-es holokauszt egyik megalapozójának, aki egyébként zsidótörvényeket hozott? Ha Engelst összehozzák Rákosi Mátyással például ebben az értelemben, akkor miért nem hozzák össze mondjuk az 1927-ben elhunyt Prohászka Ottokárt – aki egyébként a hungarizmus szót kitalálta – a regnáló, önkényuralmi, hungarista Szálasi-rendszerrel? Tehát ez a törvény intellektuálisan olyan mértékben stupid és leterhelt, hogy ugyan antikommunistának szánják, de valójában elképesztően primitív.

- Az Ön által megnevezett harmadik probléma az, hogy bizonyos, Magyarországon használt kifejezések nemzetközi összefüggésekben, más országokban mást jelentenek, egyébként nem feltétlenül pejoratív a jelentésük. Ez egyébként kiderült akkor is, amikor a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság megengedhetőnek minősítette például a vörös csillag viselését, míg Magyarországon ezt megint megpróbálják valahogyan tiltani az alaptörvényben. De nem erről volt szó, most elnevezésekről beszélünk. Milyen fogalmakra gondol, amik visszatérhetnek akár az utcákra, vagy nem térhetnek vissza, éppen azért, mert nálunk szűkítve értelmezik bizonyos kifejezések értelmét?

- Hadd mondjak két példát is e tekintetben, az egyik a partizán szó, amit most úgy ítélnek meg, hogy a kommunista rendszerhez kötődött, pozitív tartalommal, de valójában a partizánokat más szempontból lehet úgy is nézni, mint terroristákat. Ezért nem lehet például Partizán utcát adni utcanévként.

- Volt is ezzel kapcsolatban némi kis vitám Pók Attila történésszel, akivel néhány héttel ezelőtt beszéltem erről a törvényről, illetve ennek alkalmazásáról.

- Hivatkozom is az írásomban erre a beszélgetésre, más vonatkozásban, az Akadémiáról írottak tekintetében, mert nagyon tanulságos beszélgetésnek tartom. Azt akarom csak mondani, hogy partizánok Franciaországban és Olaszországban is voltak, Franciaországban a resistance-nak kultusza van. A demokratikus Franciaországról beszélünk, mert Franciaországban a háború után is demokrácia volt. Olaszország demokrácia lett a háború után, a partizánok, akik egyébként megölték Mussolinit, abszolút pozitív figurák az olasz demokratikus tudatban. Ha van egy önkényuralmi rendszer, amely bizonyos kifejezéseket pozitív tartalommal használ, de egy olyan kultúrát ural ez a rendszer, amely kultúrában demokratikus kultúrákból jövő kifejezések demokratikus módon szintén pozitívak, akkor úgy gondolom, hogy ebben a tekintetben csak nagyon szűken szabad értelmezni egy ilyen fogalmat. Tehát csak olyan fogalmak tekintetében működhet egy ilyen törvény, amelyek kizárólag egy önkényuralmi rendszerhez kötődnek. Például ne lehessen Proletár Internacionalizmus utca, mert csak a kommunista rendszerhez kötődött, vagy mondjuk Hungarizmus vagy Hungarista utca se lehessen, mert az csak a Szálasi-rendszerhez kötődött, de a Partizán utcánál – maradva ennél a példánál – nem egészen értem, hogyan lehet összemosni egy olyan fogalomhasználatot, amelyet egy önkényuralmi és egy demokratikus rendszer is pozitívan használt. De ilyen az úttörő is: az Úttörő Szövetség egy kommunista szerveződés volt, de az úttörő mint fogalom abszolút lehet pozitív. A tudománytörténetnek vannak úttörői, az amerikai kultúrában a pioneerok, a Vadnyugat meghódítói abszolút hős figuraként vannak beállítva, tehát az úttörő önmagában csak annyit jelent, hogy valaki elsőnek csinál egy dolgot.

- Ez a mai magyar nyelvben is így van, ilyen az értelme, jelentése, használata.

- Ezért mondom, hogy a törvény, ha kitágítottan értelmezik – és úgy tűnik, hogy ebbe az irányban mozdul el a dolog –, teljes abszurditáshoz vezet. Magyarországon tiltva lesz a nemzeti emlékezet számára olyan kifejezések, szavak használata közterületek vagy intézmények megnevezésére, amelyek a világ demokratikus országaiban tökéletesen elfogadottak.

- A negyedik problémaként azt említi, hogy bizonyos személyek hosszú életútjuk folyamán képesek politikai meggyőződésüket megváltoztatni, hoz is néhány, nem gyakori példát arra, hogy milyen abszurdum az, hogy esetleg Szekfű Gyula történészről vagy Szentágothai Jánosról, az Akadémia egykori elnökéről ne lehessen utcát, teret, akármilyen intézményt elnevezni. Én még hozzátehetném Lukács Györgyöt is, bár ő talán nem változtatta látványosan a politikai nézeteit, viszont az egész világon máig elismert filozófus, annak ellenére, hogy természetesen kötődött önkényuralmi rendszerhez. Kérem, mesélje el ezt a Szekfű-Szentágothai példát.

- A helyzet az Szekfű Gyulával – akiről Újpesten, a IV. kerületben utca van elnevezve –, hogy ő írta a Horthy-korszak konszolidált kurzusának, a Bethlen-kurzust ideológiailag, eszmeileg támogató, némi antiszemita felhanggal ferdített művét, a Három nemzedéket. Bethlen embere volt, telt-múlt az idő, ő kezdett kicsit elfordulni a Horthy-éra általa neobarokknak érzett világától, és 1945 után megírta a sztálini Szovjetunió dicséretét.

- Mintha moszkvai nagykövet is lett volna, nem?

- Igen, 45-ben moszkvai nagykövet is lett, de azok koalíciós idők voltak, már úgy értem, hogy demokratikus...

- Igen, akkor még nem volt önkényuralom, de a partizánok idejében sem volt még önkényuralom Magyarországon.

- Igen. Szekfű 53-ban képviselő, majd az Elnöki Tanács tagja lett – ez a kommunista rendszer államelnöki testülete volt –, és haláláig, 55-ig, az is maradt. A törvény betűje szerint ezek vezető szerepek egy rendszerben, a parlamenti képviselő és az elnöki, a kollektív államfői testületi tagság mindenképpen vezető szerepnek minősül. Innentől Szekfű Gyuláról nem lehet elnevezni semmit. Szentágothai János, a kiváló orvostudós, anatómiai atlaszát máig a világ számos egyetemén használják, a Tudományos Akadémia elnöke volt, amely önmagában a rendszer vezető funkciói közé tartozott. Nem volt párttag, de a Tudományos Akadémia elnöke volt, nyilván a pártközpont jóváhagyásával. Majd utána a kommunista parlament képviselője lett, ebbéli minőségében tevékenykedett és – ha jól emlékszem – ő is az Elnöki Tanács tagjává vált egy idő után, majd a rendszerváltás után a Magyar Demokrata Fórum képviselője lett. Szentágothai János nevét kutatóközpont, tudásközpont, tehát közintézmény viseli, noha innentől Szentágothairól sem lehet elnevezni semmit.

- A legmeghökkentőbb a tipikus vagy totális önellentmondás, mégpedig Kovács Béla esetében, akiről szintén megemlékezik.

- Igen, Kovács Béláról nincs közintézmény és utca sem elnevezve, őt azért írtam bele, hogy jelezzem a törvény abszurditását. Kovács Béla a Kisgazdapárt főtitkára volt, 47 áprilisában elvitték az oroszok, bevarrták valami lágerbe, börtönbe, évekig ült, kijött, utána a Nagy Imre-kormányban 56-ban miniszter lett, majd 56 után, amikor Kádár hatalomra került, ki akart egyezni a Kádár-rendszerrel, ezért a Kádár-rendszer parlamentjének képviselője lett egy-másfél évig, egészen haláláig. Kovács Béla elvitelének napja 2000-től – a Fidesz regnálása alatt alakították ki ezt az alkalmat – a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Az ő elhurcolása a kommunizmus áldozatainak emléknapja Magyarországon. Kovács Bélát ennek a törvénynek a szellemében, miután a kommunista rendszer fenntartásában vezető szerepet töltött be azzal, hogy legitimálta a Kádár-rendszert – egyébként egy terroridőszakban, 58-ban –,a kommunizmus áldozatainak emléknapjául szolgáló személyt innentől ki kell iktatni a magyar nemzeti emlékezet kultúrából? Szürreális!

- Legalább egy történészt kellett volna alkalmaznia a törvényjavaslat készítőinek, aki elmagyarázza nekik, hogy ki-kicsoda és miért. Itt van – legalább utólag – a Magyar Tudományos Akadémia, ugyanis a törvény szerint kétes esetekben az Akadémia állásfoglalását kell kérni. Mintha ez így megoldana mindent.

- Nem. Úgy gondolom, hogy az Akadémia nagyon komoly vétséget követett el önmaga és az akadémiai eszme ellen, mert gondolkodás nélkül elvállalta ezt a feladatot. Miközben itt az a helyzet – és ez az Ön által készített interjúban nagyon plasztikusan megjelent –, hogy ezt a feladatot áthárította az Akadémia vezetése – azaz az elnök és a Bölcsészettudományi Központ vezetője –, ahelyett, hogy saját maguk intézkedtek volna, mintsem azok, akik ezt végül végrehajtották.

- Gondolhatja, hogy azok nem szívesen válaszolnak!

- Itt az a helyzet, hogy lehet nem szívesen válaszolni, de ez akkor is egy seb az Akadémia becsületén, ha lehet egy ilyen képzavarral éln,, egy el nem múló probléma. Aki megszólalt, csak ezt tudta elmondani, hogy pontosan tisztában vannak azzal, hogy ez a feladat intellektuálisan, korrekt módon nem megoldható, többek között azért, amikről én beszélek. Az Ön riportalanya azt mondta, hogy ez a törvény végiggondolatlan, és gyakorlatilag egyetlenegy érve volt a tekintetben, hogy ők végül mégis megcsinálták, hogy az állam fizeti az Akadémiát, és ha a kormányzat ilyen feladatot ad, akkor azt végre kell hajtani. Én meg azt gondolom, hogy az Akadémia megtehette volna, hogy kiad egy deklarációt, hogy ő ezt nem támogatja, mert az Akadémia a gondolatszabadság intézményes letéteményese. Itt gyakorlatilag el kell kezdeni szelekciót csinálni emberek, intézmények és fogalmak között, akkor, amikor ez a szelekció tisztességgel, intellektuálisan, korrekten valójában egy nem elvégezhető feladat. Ebből következik az, hogy itt az Akadémia csapdahelyzetbe került, és ahelyett, hogy deklarálta volna, hogy ő nem alkalmas a feladat megoldására, megtehette volna azt is – ezt is fölvetem a cikkben, egy kompromisszumos megoldást –, hogy deklarálja, hogy nem vagyok rá alkalmas, de deklarálja azt is, hogy miután ezt az állam megrendelte tőlem, végrehajtom. Legalább közölhette volna a távolságtartást, de ezt se tette meg. Ezért mondom, hogy itt, a magyar tudomány intézményes megvalósulása esetében egy nagyon súlyos vétség történt.

- Most már akkor a hallgatók is érthetik, hogy miért az a címe a cikkének hogy Kis ország – nagy abszurd. Néha, sajnos, ilyen nagy dolgokra vagyunk képesek.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Bruck András író
Miért reménytelen az ország?

Bolgár György: - A ma megjelent Élet és Irodalomban megint nagyon letargikus cikket írt. Két-három hónapja lehetett, hogy a legutóbbit elkövette, és akkor beszéltünk is, hát ahhoz képest most még rátett egy lapáttal, hogy teljesen beföldelje saját magát és az országot, már nem látszunk ki a sok sár, kő, föld alól! Azt írja: Magyarország csendes, és úgy folytatja, persze, hogy újra csendes, elzúgtak forradalmai. Ez az egyetlen dolog, ahol vitatkozom Önnel. Hol voltak itt forradalmak?

Bruck András: - Voltak megmozdulások, szó szerint véve valóban. De most tettem volna be a cikkbe, hogy még forradalmaink sem voltak?

- Tulajdonképpen belefér, én tudom, hogy jól hangzik, főleg irodalmilag.

- Erről van szó!

- El kell valahogy indítani a cikket, kétségtelen, és utána utal is rá, hogy mire gondol, például a fiatalok föllángolásaira, mintha azok is megszűntek volna. De talán nem teljesen, lesz holnap is valamilyen tüntetés, igaz, nem hiszem, hogy tízezrek mennek a Fidesz-székházhoz, de lehet, hogy az a néhány száz fiatalember kitart, és lehet, hogy a többiek bizonyos szimpátiával a távolból, a televíziókból figyelik.

- Ez lehetséges. Három éve ez folyik, hogy néhány száz, jobb esetben néhány ezer ember kimegy az utcára, kifejezi a véleményét, hogy nem tetszik neki, ami zajlik, a többiek pedig otthon, az utcán vagy a tévé előtt követik. Ez nagyon kevés lesz, ha holnap elmegy több száz vagy több ezer ember, akkor sem lesz semmi, ezt Ön is tudja. Vagy nem?

- Jó, csak azért kérdezem Önt, hogy ne csak én beszéljek egyfelől, ne csak én tudjam, hanem más is tudja, meg olvassák is el azt, amit írt, mert itt csak beszélni tudunk róla, amit megírt, azt pedig érdemes elolvasni, úgyhogy erre is szeretném fölhívni a figyelmet, és utána kollektíven a kardunkba dőlhetünk nemsokára.

- Itt nem rólam van szó, hanem az országról. Szóval én mindenfelől azt hallom, hogy akkor föl kell vágnunk az ereinket. Én nem tudom, ne vágja fel senki az ereit, inkább gyakorolja az állampolgári jogait. Egyébként Ön azt mondta, hogy három hónappal ezelőtt beszéltünk és hogy azóta a cikkem még sötétebb tónusú. Tehát három hónap telt el, három sötét téli hónap, és az ország helyzete és benne a magyar állampolgárok helyzete sokat romlott, ezért a tónus további sötétedése, hiszen azóta elfogadták az alkotmány negyedik módosítását. Azóta amiért a fiatalok föllázadtak, a röghöz kötés, belekerült az alkotmányba, a fiatalok hagyták, úgyhogy azóta nagyon durva dolgok történtek. Romlik a helyzet, az, hogy a Fidesz-székház udvarába bemászó gyerekeket ma már rendőrségi kihallgatásnak vetik alá, azt jelenti, hogy a hatalom egyre radikálisabb eszközökhöz nyúl. Ezek még ma nem olyan eszközök, mint amilyenek Iránban vannak, nem is olyanok, mint a putyini Oroszországban, de érezhetően az, hogy egyre merevebb a hatalom, egyre eltökéltebb, egyre elszántabb, és – hozzáteszem – egyre jobban fél!

- Azt írja valahol a cikkében, hogy lényegében egyetlen megoldás lehetséges, és érdekes módon nem az ellenzéki oldalról, a baloldalról vagy a nyugtalan és elégedetlen társadalom oldaláról, hanem ha a Fideszből, a jobboldalon kiizzadnának magukból egy új vezetőt, aki kevesebb a Messiásnál, de több Orbánnál, akkor talán lehet valami, különben újabb évtizedek veszhetnek el.

- Bolgár úr, kell egy történelmi bukás ennek a mai magyar jobboldalnak. Nézze, a baloldal a Gyurcsány-féle bukásból tanult. Az, hogy a DK-nak egy-két százalék a népszerűsége, azt jelenti, hogy a baloldal megtanulta a leckét.

- És ez most független attól, hogy Gyurcsány nézeteivel mennyire értünk egyet, vagy mennyire nem.

- Gyurcsány Ferenc nem tudta visszaszerezni a bizalmat. Olyan mély lenyomatot hagyott a magyar baloldalon, hogy nem hajlandók rá szavazni. Ameddig a jobboldal nem megy keresztül ezen a metamorfózison, ezen a nagyon erős, mély lelki megrázkódtatáson, addig nincs esélyünk. A baloldalt megrázta az, ami abban a nyolc évben történt, megrázták a 2010-es választások eredményei, a baloldal úgy néz ki, hogy tisztán áll a változás előtt. Egyébként még azt mondanám, hogy a baloldal tulajdonképpen ma Magyarországon nem akar semmit, semmi olyat nem akar, amitől a jobboldalnak ennyire kéne rettegnie! Kis törvénytiszteletet akar, szeretné, ha nem a Horthy-reneszánsz terjedne tovább, mit akar mást a baloldal?

- Szeretne kis kiszámíthatóságot a mindennapokban, a gazdasági életben, józanságot, semmi félnivalót nem akar, valóban.

- Amit a jobboldal akar, az viszont nincs. Erről szól a cikkem egy része, hogy ezzel a mai jobboldallal nem lehet szót érteni, evvel a mai jobboldali médiával nem lehet tárgyalni, hiszen ez a jobboldali média nem a hatalom kontrollja, hanem a hatalom része. Tulajdonképpen mindenből, ami történik Magyarországon, egy az egyben tökéletesen megérthető, levezethető a kádári Magyarország, az, hogy volt itt harminc év gondatlan nyugalom, rajongás, bármi. Bele kell nézni egy jobboldali újságba, egy jobboldali emberrel beszélgetni kell három mondatot, és kiderül, hogy miért volt ennyire zavartalan a Kádár-korszak.

- De érdekes módon tegnap jelent meg a Wall Street Journalben Kopits Györgynek, a Költségvetési Tanács Orbánék által menesztett elnökének egy cikke. Ez a Kopits György azon kívül, hogy közgazdász, egy vállaltan jobboldali ember, és szóról szóra ugyanazt írta, amit Ön most mond, hogy amilyen rendszer itt kialakult Orbánék alatt, az kísértetiesen emlékeztet a Kádár-rendszerre.

- Ezt igazán nem nehéz észrevenni.

- De egy jobboldalinak kimondani nehéz.

- A jobboldaliaknak nem kell semmit kimondaniuk, a jobboldalnak rengeteg módja, lehetősége lett volna, hogy bármit is szóljon. A jobboldal néhány közgazdászán kívül – akik nyilván a szakmai hitelüket teszik kockára – itt ma a jobboldali értelmiség szinte meg sem szólal. Végigasszisztálják ezt a rémálmot, amiben vagyunk. Van ennél egy fontosabb dolog. A jobboldalt nem tudjuk megváltoztatni, a jobboldal vagy átbucskázik a fején, és megváltozik, vagy így fogunk még a következő tíz-húsz-harminc vagy ötven évben élni. Sokkal érdekesebb szerintem az, hogy miért van több millió bizonytalan szavazó, akiknek egy jó része egész biztos hogy a baloldalra szavaz.

- Miért csendes Magyarország?

- Igen, ezt a cikkben nem tárgyaltam, hogy miért van több millió habozó, várakozó ember. Tehát miért nem tudja a baloldal elhitetni ezzel a sok millió emberrel, hogy létezik egy jobb Magyarország? Szerintem egyrészt fogalma sincs a baloldalnak, azoknak, akik a baloldalt szervezik, az ellenzéki mozgalmakat, hogy az emberek mit akarnak.

- Nem lehet, hogy ez nagyon egyszerű, jobb életet, nagyobb nyugalmat, nagyobb biztonságot, kiszámíthatóságot, ennyi az egész?

- Úgy látszik, kevés, másrészt nem hiszik el, hogy jobb életet tudnak adni.

- Az lehet, és Ön is céloz erre, hogy a számunkra leosztott lapok között körülbelül az van, hogy valamilyen diktatúraféle és nyomor, vagy egy demokratikus tengődés, szóval itt nem is lehet igazán alappal sokat ígérni.

- Az kiderült sajnos, ez egy speciális magyar tragédia, hogy a szabadság nem érdekli az embereket. Szerintem ez karikírozott, de föl tudom sorolni azt a néhány embert, akit érdekel a szabadság, tehát névről ismerem őket. Nyilván nem így van, természetesen, de ezzel akarom jelezni a helyzet súlyosságát.

- De majdnem igaz, mert azok bejelentkeznek névvel.

- Erről van szó, tehát ha érdekelte volna a magyar társadalmat a szabadság, akkor nem hagyta volna, hogy elvegyék tőle. A gazdasági ígéreteknek nem hisznek. Egy tízszázalékos rezsicsökkentést örömmel fogadnak, de igazából tudják, hogy már nincsenek csodák. Szerintem a baloldal, az ellenzék nagy problémája az, hogy már nem hiszik el, hogy léteznek csodák. Tehát az van bennük, hogy nem hiszik el, hogy meg lehet csinálni, hogy le lehet váltani ezt a kormányt. Azt mondják, hogy a végén úgyis eláruljátok egymást, úgyis összevesztek, úgyis becsapjátok egymást, magyarul nem lehettek más, mint amilyen az ország, és nap mint nap ezt látják az emberek az összes párttal, az LMP-vel, a Bajnai-félével, a Schiffer-félével, a Millával, meg a nem tudom, hogy mivel. Hát ennél mélyebb gödröt nem áshat magának ellenzék, mint amit itt ásnak a magyar ellenzéki pártok maguknak. Tehát én úgy gondolom, de nem vagyok választási szakértő, nem vagyok politológus, hogy ez a sok millió ember vár valamire, vár egy hangra, vár egy világos üzenetre, egy hiteles figurára.

- De ha a szabadság nem érdekli őket, és ha nem hisz a nagy gazdasági ígéreteknek, akkor mi az, amivel meg lehet őket nyerni?

- Nem tudom, erre úgy látom, hogy vannak amerikai szakértők, szóval ezt ki kell találni.

- Hát nem optimista, ez érződik a cikkből.

- Nem, egyáltalán nem.

- Sőt, azt írja, hogy a neheze még csak most következik. Hogyan, mivel?

- Az ország romlásának, tehát ennek, ami három éve zajlik, a hullámai majd csak most fogják elérni Magyarországot. A Klubrádióban is gyakran esik erről szó, hát mindaz, ami elmaradt ebben a három évben, kamatos kamattal fogja megkérni az árát. Borzasztó lesz az egész.

- Éppen ezért Ön szerint konszolidáció sem várható.

- Nem várható konszolidáció, mert konszolidáció megmondom, mikor szokott bekövetkezni.

- De akkor kataklizma lesz, akkor valami hatalmas bukás lesz, beláthatatlan következményekkel.

- De előbb elmondanám, hogy mikor szokott konszolidáció lenni. A Pinochet-rezsimben, amikor már a stadionokban ássák el a hullákat – nálunk ilyen nem lesz, én nem ezt mondom –, a kivégzések után már a diktatórikus rendszerek megengedhetik maguknak a konszolidációt. Szerencsére Magyarország még nem tart itt.

- Bár azt írja, hogy Orbán Viktor par excellence diktátor, de azért a rendszer még nem diktatúra?

- A határán vagyunk, és ha 2014-ben az ellenzék nem tud nyerni, akkor ez a kurzus folytatódik. Azt én nem tudom – nem vagyok jós –, hogy meddig fog ez elmenni, de megy tovább addig, ameddig teljes biztonságban nem érzi magát.

- S a teljes biztonságban érzés viszont már diktatúrát kell hogy jelentsen. Persze a diktátorok sem érzik magukat teljes biztonságban, de azokat a feltételeket teremtik meg maguknak.

- Tovább fognak haladni ezen az úton. A választási regisztrációt akkor már átverik, a Klubrádió akkor már el lesz némítva. Most megalkudott a hatalom ezzel, mert többet veszített volna vele, nem érte már meg nekik, hogy sokszoros bírósági döntések után is kardoskodjon! Végtelen hosszú az az út még lefelé, ami Magyarországra vár, és ha ez így folytatódik – ez az én meggyőződésem –, akkor ezen az úton tovább is fogunk haladni.

- Meddig?

- A diktatúráig. Hogy ez milyen diktatúra lesz, azt nem tudom. Iránban is vannak választások, ezzel együtt egy nagyon kemény diktatúra, valószínűleg keményebb, mint amilyen a Kádár-korszak volt.

- Remek magyar filmek fognak születni, amilyen kiváló iráni filmek születnek az ottani diktatúrában.

- De azok kiváló iráni filmek mind Párizsba meg Londonba emigrált iráni szerzőktől születnek.

- Vagy letartóztatják a rendezőket otthon.

- Erről beszélünk, a magyar filmrendezők nem akarnak emigrálni Budapestről, aztán vagy lekapcsolják őket a reptéren, vagy nem. Hát igen, a diktatúrában a művészek plusz erőforráshoz jutnak, de nem szabadna hagyni, hogy ez megtörténjen.

- Nem a művészek állama kívánunk lenni, hanem az egész társadalomé. Végeredményben - hogy megint csak a címéhez térjek vissza – Magyarország csendes –, Ön szerint miért? Mert ez a kádári rendszer él tovább, és a társadalom számára nem fontosak a nyugati társadalmak alapértékei, és ezt ismerte föl Orbán és pártja?

- Igen, tökéletesen látják, hogy ez a magyar jobbágy- és dzsentrivilágból kinőtt, demokratikus tapasztalatok nélküli, a Kádár-korszakban negyven évet némán végigasszisztáló társadalom nem ébredt még igazán öntudatára, kéne hozzá még húsz-harminc év. Tulajdonképpen minden egyes agresszió, amit elkövetnek a magyar társadalom ellen a jogrendben, a gazdasági intézkedésekben, bármiben, az egyfajta próba, egyfajta tesztelés. Abban a pillanatban, ha látnak egy minimális erőt, visszakoznak. Ha látják azt, hogy a velük szemben állók hamar föladják, elgyengülnek, akkor végigviszik az akaratukat. Ez történt a fiatalokkal, ez történt az egyetemi röghöz kötéssel, a HÖOK elárulta a társait, belekerült minden az alkotmányba. Az pocsékolja az idejét, aki a zsarnok fejével igyekszik gondolkodni, megpróbálja kitalálni a gondolatait. A tetteket kell nézni, a tettek pedig világosan, egyértelműen hanyatló, romló közállapotok, egy romló Magyarország felé mutatnak.

- Hogy egy klasszikust idézzek, Orbán Viktor külföldi nagyköveteknek azt mondta néhány éve, hogy ne azt figyeljék, hogy mit mondok, hanem azt, amit csinálok.

- A külföld figyeli is. Ez egy fantasztikus dolog, nekem vannak barátaim, akik a mai napig is mindennek ellenére a Fideszre szavaznak. Egyrészt semmit nem látnak ebből, elképesztő a vakságuk, másrészt azt mondják, hogy kire szavaznék, ez a családi indíttatásom, erre neveltek! Nem érdekli őket az alkotmány, örülnek, hogy Isten belekerült az alkotmányba, örülnek annak, hogy az egyneműek házasságát most tiltja valamelyik magyar törvény, és ezekért minden mást feladnak. Egy hihetetlenül szűk, kis apró nyíláson át nézik a világot, és ha a maguk saját három-négy preferenciája megvalósul, akkor boldogok.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!