Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. március 28.



Bolgár György kérdései 2013. március 28
-ai műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy Kövér László szerint nemzetárulás jellemezte a Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormányt. Az országgyűlés elnöke az Európai Uniót is cinkosnak nevezte abban a hazugságban, amelyet a Bajnai-kormány a 2010-es költségvetési hiányról állított. Szerinte ugyanis a deficit sokkal nagyobb volt. Mindenki hazudik és hazát árul kivéve a Fidesz?

Ezzel kapcsolatban mit szólnak ahhoz, hogy újabb megsemmisítő kritikákat kapott az Orbán-kormány külföldről. A német gazdasági hetilap szerint például ha a budapesti vezetés tovább hajszolja az országot az elszigetelődésbe, akkor az államcsőd már csak idő kérdése. Kopits György, a költségvetési tanács volt elnöke pedig felszólította az Európai Uniót, hogy lépjen közbe Magyarországon, ahol az Orbán-kormány a Kádár-rendszerre kísértetiesen jellemző és hasonló politikát gyakorol.

A hvg.hu értesülése szerint még a főrendőrök sem tudtak a március 15-ei hóriadóról csak a hírekből.

És végül beszéljük meg azt, hogy a népszámlálás ma közzétett részletes adatai szerint tíz év alatt drámaian visszaesett a történelmi egyházakhoz tartozók száma, elsősorban a katolikusoké, viszont jelentősen megnőtt a nemzetiségeké. 750 ezren vannak és 1,4 millió ember nem akart választ adni arra, hogy milyen nemzetiségű. Fogy a magyar?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A Nemzeti Könyvtár szerzői jogokat sértett
Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnökhelyettese

Bolgár György: - Néhány hónappal ezelőtt már beszélgettünk erről a bizonyos nemzeti könyvtárról, amelyik állami pénzből, több százmillióból Kerényi Imre vezényletével egymás után adja ki a szerinte alapvetőnek vagy fontosnak tartott magyar műveket. És akkoriban, ha jól emlékszem, elsősorban arról gondolkoztunk itt hangosan, hogy azért meglehetősen torzítja ez a piacot, nehéz helyzetbe hozhat egyes kiadókat, hogy állami háttértámogatással, lényegében a piaci szabályokat felülírva adnak ki könyveket, miközben itt létezik egy nagyon is virulens piac, több száz könyvkiadóval. Miért kell ebbe az államnak beavatkoznia? Most az Indexen megjelent egy érdekes cikk arról, hogy több esetben kérés és engedély nélkül, lényegében kalózkiadásban jelentettek meg a nemzeti könyvtárban bizonyos műveket. Önök tudtak erről?

Gál Katalin: - Előre nem tudtunk erről, de azt hiszem, hogy most már néhány újabb példány megjelent, és a kiadói szakmában futótűzként terjedt a hír, amire oly érzékenyek vagyunk, hogy a szerzői jogok tiszteletben tartására a nemzeti könyvtár nem sok figyelmet fordított. Ily módon a most húsvét alkalmából megjelent Magyar húsvét című szép vastag antológiát mintegy húsz esetben nem vonták be a jogokat. A szerzők között olyanok vannak, mint Weöres Sándor, Szabó Magda, Márai Sándor, Pilinszky János, akiknek a neve meglehetősen közismert. És aki egy picikét is eltöltött már a kiadói szakmában, az fejből tudja, hogy melyik kiadónál lehetnek ezek a jogok. Mindannyian tudjuk, hogy Weöres Sándor verseit nagyon nehéz megjelentetni, mert nagyon kényes a jogutód. Tudjuk, hogy Szabó Magda egész életművét az Európa Könyvkiadó gondozza. Tudjuk, hogy Márai Sándor a Helikonnál jelenik meg már jó ideje. Vagy hogy Bánffy Miklós Erdély-trilógiájának a kinyomására a Helikon ügyvezetésének figyelmessége miatt nem került sor ugyan, de azt is mindenki tudja, hogy ez is a Helikon Kiadónál van. Így aztán nem lehet pontosan tudni, hogy a nemzeti könyvtár szerkesztőbizottsága mennyiben a nem professzionális kiadóként való működésnek esett áldozatul, és azt mondja, hogy bocs, már tárgyalunk, vagy érthetjük úgyis, hogy bár a nemzeti könyvtár mi vagyunk, mert adófizetők pénzéből készülnek tízezer példányos kötetek, van, aki félreértheti és a hatalom arroganciájának is gondolhatja ezt. A szerzői jogok olyan alapvető jogok, amelyeknek van egy vagyoni és egy személyhez kötődő része, és a kiadói gyakorlatban ez az egyik legszentebb jog. És ennek az áthágása nem egyszerűen etikai-erkölcsi kérdés, hanem a Btk. hatályos törvénye alapján büntethető.

- Persze a Btk.-t is át lehet írni, csak szándék kérdése. De Kerényi Imre az Index szerint nem került különösebb zavarba a kérdések feltételekor, mert azt mondta, hogy hallottam, hogy van valami gubanc, de úgy tudom, a jogok rendezés alatt vannak. Valami gubanc. Így is lehet mondani.

- Lehet gubanc, de ezt mindenki tudja, és neki sem áll addig egy könyvnek, amíg nem tisztázza a jogokat. És a szerzői jogok a szerző halála után hetven évig még jogutód kezelésében állnak. Vagy olyan szerzőket kell összeválogatni ebbe a sorozatba, akik tuti meghaltak hetven éve, és akkor már nem érheti szó a sorozatot, vagy nagyon professzionálisan kéne eljárni, és darabról darabra, pláne egy ilyen antológia esetében, végignézni azt, hogy a különböző művek kinek a nevéhez köthetők.

- Ez a Magyar Húsvét című antológia már kézbe vehető?

- Igen.

- De akkor itt már nem arról van szó, hogy bocsánat, megtárgyaljuk. Ha egyszer Weöres Sándor benne van, és a jogtulajdonos nem járul hozzá, akkor mi történik? Be kell zúzni?

- A legenyhébb az, hogy megkérjük a Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének kereskedő tagjait – erre csak a saját házi etikai kódexük alapján van jogunk, tehát mi nem feszegetjük az egyéb jogokat –, hogy vegyék le a polcról addig, amíg nem tisztázódnak ezek a kérdések. És ha majd tisztázódott, akkor lehet újra értékesíteni. Persze joga van kint hagyni a kereskedőnek ezt a kötetet, de nem ildomos. De én azt hallottam, hogy nem egyszerűen úgy próbáltak jogot szerezni, hogy a már kiadóknál lévő jogokat a kiadótól megpróbálták ideiglenesen megszerezni, hanem fel lett ajánlva a kiadóknak, hogy ingyen átadhatják a nemzetibe.

- Igen, nekem is elmondta, hogy voltak kiadók, amelyek felajánlották. Hogy aztán ez a felajánlás mi után következett, azt nem tudom.

- Hát igen, sajnos most, hogy a tanár urat idézzem, gubancos időket élünk, és ezért különösen érzékeny a könyvszakma, amely rengeteg érvágást visel el az elmúlt időszakban, mert a tavalyi évben tovább romlottak a mutatóink. Egyre kevesebb, mintegy négymillióval kevesebb könyvet vásárol a magyar, és egyáltalán nem mindegy, hogy ebben a szűkülő piaci szegmensben milyen könyvekhez és milyen áron, hogyan juthat hozzá a kedves vásárló. Illetve ismét el kell mondanom, hogy a piacot is rontja és befolyásolja, vagy torzítja ez a sorozat, hiszen a benne lévő kötetek jelentős része más, professzionálisan működő régi kiadóknál is megjelenik.

- Már részben említette a Bánffy-féle Erdély-trilógiát, amelynek a jogai a Helikon Kiadónál vannak.

- Igen, és meg is jelent a könyv.

- Meg is jelent, de a nemzeti könyvtárba is be akarta venni Kerényi Imre. Miután ezt meghirdették, csak utána keresték meg a kiadót, hogy szeretnék, ha náluk is megjelenhetne, de végül letettek a könyv megjelentetéséről. Viszont a nemzeti könyvtár megrendelői, akiket többek között azzal hitegették, hogy Bánffy Miklós Erdély-trilógiája is benne lesz, most egy Bánffy-emlékkönyvet fognak kapni, amit róla írnak majd, nem tudjuk, kicsodák. Lehet, hogy fantasztikus lesz ez a Bánffy-emlékkönyv, de az is biztos, hogy még ez is ronthatja akár az Erdélyi-trilógia piaci esélyeit is, mert lehet, hogy éppen azt mondja valaki, aki megrendelte ezt a nemzeti könyvtárt, hogy nekem ez éppen elég, a másikat nem fogom megvenni.

- Lehetséges ez is. Egyébként ez a Gazdasági Versenyhivatalnál a fogyasztó megtévesztése című kategóriába tartozik a dolog, mert a címlapra rákerül a név, talán még azt is oda lehet írni, hogy az Erdélyi-trilógia szerzője és emlékkönyv róla. Viszont ez csak az egyik, hogy megtévesztődik az, aki akar egy ilyet magának, és nem azt kapja, amire gondolt. Nagyon nehéz Bánffy Miklósról úgy emlékkönyvet kiadni, hogy legalább az illusztráció szintjén ne legyen benne egy kis Bánffy Miklós is.

- Amihez viszont a jogok megszerzése kell.

- Igen, amit valószínű, hogy nem szívesen adnak oda. Egyébként az, hogy ez személyhez fűződő jog, hogy ez több, mint vagyoni ügy, az azt is takarja, hogy egy szerzőnek vagy egy jogutódnak joga van nem benne lenni egy kötetben. Akarja tudni, hogy milyen kontextusba kerül bele az ő verse, ki a kiadó, milyen más szerzők is vannak még ebben, és úgy tudom, hogy ebben a húsvét-kötetben vannak nem könnyen felvállalható szerzők is. Ha én a Weöres Sanyi bácsi fejével gondolkodnék, nem hiszem, hogy a jogutód szívesen látná a művét egy nyilas csendőrtiszt műve mellett. Tehát szerintem a dolog nagyon bonyolult, de azért egy a lényege. A kiadók és terjesztők, és az egész könyvszakma nagyon szorongatott helyzetben van. Nagyon nehéz időket élünk, mert a kultúra nem az, ami az első helyen áll az egyébként is nagyon nehezen élő magyar középosztálynál. De ha még a nemzeti könyvtár címén rá is van erőszakolva egy sorozat, akkor nagyon elvárható, hogy ez egy nagyon gondosan összeállított, nagyon gondosan megszerkesztett, a könyvkiadás minden szabályát pontosan betartó valami legyen. És ezt én egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek. Csak nem szabad kapkodni, nem szabad arrogánsnak lenni, be kell tartani a szabályokat. Az első után mindig a második jön, a második után a harmadik. És akkor még össze is jöhet. Egyébként a múltkori beszélgetés után Kerényi tanár úrtól megkaptam az első néhány kötetet ajándékba, és a papírja gyönyörű, egy svéd papír.

- Látja, nem is értem. A nemzeti könyvtár svéd papíron? Már bocsánat.

- Tényleg. Legalább annak nagyon örültem, hogy bár a prospektusa arról szól, hogy bársonyban van és arany keretben, ez csak egy műbőr és úgy van aranykeretben. De például a tartalmi összeállításánál benne van Venesz József. Mivel a kiadó, ahol dolgozom, kulináriában is igencsak elkötelezett, döbbenve vettem a kezembe Venesz József könyvét a polcról. Aki volt a hatvanas, hetvenes években napközis vagy óvodás, annak csak annyit mondok, hogy az ő spenótját és krumplis tésztáját ette.

- Ettől még zseniális könyvet írhatott volna, de nem azt írt.

- Itt arról volt szó, hogyan lehet kevésből megetetni minél nagyobb tömeget. Tehát ez nem egy minőségi alkotás. Még a süteményreceptek is így kezdődnek, hogy egy kanál zsíron fonnyaszd meg a hagymát és szórd meg liszttel.

- És ezt eladni mint a magyar gasztronómia nagy hagyományát, a tömegek súlyos félrevezetése.

- Igen. Arra vagyunk most büszkék, hogy Széll Tamás benne volt az első tízben, meg van két Michelin-csillagos éttermünk. Hát ez megint nagyon súlyos visszaélés.

- Igen. Meg volt egy gourmand éttermünk, tegnap beszéltem az egyik tulajdonosával, amelyik éppen megszűnik, mert még magát sem volt képes eltartani. Hát itt tartunk, de ezek szerint jó úton vagyunk ahhoz, hogy végül a Venesz-féle könyvből csináljunk magyar konyhát. Mindezt a nemzeti könyvtárban, jogtiprások útján. Ez azért így együtt nekem sok. Önnek?

- Nekem minden szempontból sok, de lehet, hogy ez még csak egy gyerekbetegség.

- És még jönnek a súlyosabbak?

- Ki lehet esetleg nőni és meg lehet tanulni közben könyvet csinálni.

- Szóval még egészséges felnőtt is lehet a nemzeti könyvtárból, ha nagyon igyekszik.

- Még az is lehet, ha telik-múlik az idő, és jó a színválasztás, a szerkesztett kötetek és a technológia betartása. Nem előbb megsütjük, és utána beszerezzük a hozzávalókat, hanem szépen sorba kell menni ezen az úton, mert nagyon komoly érdeksérelmet szenvednek el mind a szerzők, mind a kiadók, akik komoly pénzeket áldoznak arra, hogy megszerezzenek egy-egy életművet vagy megszerezzék egy-egy kiadvány felhasználási jogát.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Majd elválik, hogy a kritizáló világnak van-e igaza
Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára

Bolgár György: - Mennyire erősítették meg a hadsereg egységeivel a frontokat, a védelmi pozíciókat? Mindenhonnan lőnek bennünket. Csapataink harcban állnak, készen állnak?

Prőhle Gergely: - Hát ezt a lírai kérdést most nem nagyon tudom hova tenni.

– Drámaira akartam venni, nem líraira.

– Hadd kérdezzem meg, a mosoly Önnek is jár? Ez a Klubrádió új szlogenje, ha jól értem.

– Hát hallom, hogy elmosolyodott, úgyhogy igen, Önnek is jár.

– Csak azért mondom, mert a tegye teljessé a mosolyt ez meg az evangélikus egyház egyszázalékos kampányának a címe.

– Na most hogy pontosítsam, ez egy reklám volt, és a fogsorra vonatkozott, akinek szép fogsora van, az mosolyoghat bátran. Akinek nem inge, nem fogsora, ne vegye magára.

– Na jó, igen, viszont az evangélikus egyháznak az egy százalékot bárkit odaadhatja. Ez viszont a reklám helye az én részemről. Örülök, hogy ezt az alkalmat is kihasználhatom.

– De ha már szóba hozta, bár nem erről akarok beszélni, az nekem nagyon megdöbbentő volt a ma nyilvánosságra hozott statisztikai jelentésből, pontosabban a népszámlálásból, hogy visszaesett az evangélikus egyház híveinek száma is. De elsősorban a katolikusoké. Na ezt mivel magyarázza?

– Igen, hát ugye ez azért érdekes, mert a kérdezés módja nagyon fontos volt a népszámlálásoknál, és a legutóbbi népszámlálásnál, most nem emlékszem a pontos szóhasználatra, de gyakorlatilag a családi hagyomány részének tekintve is értelmezhető volt a kérdés. Tehát függetlenül attól, hogy ő maga jár-e templomba, vallásos-e, melyik hagyományba illeszkedőnek tartja saját magát. És ezért sokkal többen nyilatkoztak eleve a vallásosságokról.

– Hogy katolikus családba születtem, de ez most nem így volt, feltéve…

– Hogy katolikus családba születtem, pontosan, de most nem így lett feltéve, hanem személyessé lett téve a kérdés. Legalábbis így emlékszem az akkor e körül zajló vitákra. És hát ennek az a következménye, hogy a szekularizáció mértéke sokkal jobban meglátszik a társadalmon, mint az előző kérdésfeltevésnél.

– De ez nem valami gyurcsányista ármány, mert ez 2011-es népszámlálás. Azt mondanám, hogy nagyon helyes, mert így realistább képet kapunk arról, hogy mi van.

– Hát, igen, bár ugyanakkor azt gondolom, hogy ezek a családtörténeti hagyományok, akár csak mentalitástörténeti szempontból is, azért elég fontosak. Tehát érdemes mind a kettőre odafigyelni. Az, hogy ezek a számok ilyenek, hát ez persze mindenki számára tanulságokkal jár, ez nem kétséges.

– Na de visszatérve a kiindulópontunkhoz, azért érdeklődtem arról, hogy a hadsereg felvonultatta-e a légvédelmet, az ágyúkat, nem tudom, mit kell még az ország határainál vagy bizonyos fontos pontoknál elhelyezni, mert mindenhonnan lőnek bennünket teljes erővel. Olyanok is, akikre az ember nem gondolt volna. Szóval minden alkalommal, amikor beszélünk, azt mondom, hogy nem irigylem Önt, de Ön nagyon jól tűri ezeket, úgy látszik, hozzászokott.

– Hát nézze, ez nem megszokás kérdése, és azt hiszem, hogy itt a légvédelemnél sokkal fontosabb az intellektuális véderő, ami ilyenkor a képessé teszi az embert arra, hogy ne ösztönből, hasból vagy érzelemből reagáljon ilyen dolgokra, hanem próbálja egy kicsit józanul elemezni azt, ami elhangzik, ami történik. És ez segít abban, hogy meg tudjuk őrizni a mosolyt, hogy ennél maradjunk.

– Nem kínos az, hogy a miniszterelnök egy rádióinterjúban esik neki a német közszolgálati televízió gyerekhíradójának, mert Magyarországról szólva egy neki nem tetsző vagy a kormány szerint nem teljesen hiteles és objektív beszámolót közöl?

– Hát nem tudom. Én megnéztem ezeket a filmeket, én megmondom, azért az valóban abszurd, hogy egy gyerekműsorban ilyen, hogy szokták ezt mondani? prüntyögő módon beszélnek az alkotmánybíróság jogköréről. Szóval azért ebben kétségtelen, hogy van némi abszurditás, és akinek gyerekei vannak, ugye nekem is, miniszterelnök úrnak is vannak szép számmal, szóval az, hogy egy gyerekműsorban folyik az ilyen típusú indoktrináció… Hát persze van, aki nyilván azt mondja, hogy lám, lám, ilyen mélyre megy már a Magyarországot érő kritika, de aki gyereket nevel és tudja, hogy milyen szempontok érvényesülnek jó esetben, azért az felfogja ennek a helyzetnek az abszurditását.

– De miért indoktrináció ez? Miért nem a helyzet egyszerűsített, ámde valós leírása? Igen, az alkotmánybíróságot, ha nem is teljesen, de azért nagyrészt és folyamatosan és kitartóan semmibe veszik.

– Hát Bolgár úr, most ne menjünk bele ebbe a beszélgetésbe, vitába, legalábbis a beszélgetésnek ebbe a szakaszába, de azért azt lássuk be, hogy mondjuk ilyen tíz-tizenkét éves gyerekeknek vagy mondjuk hattól tizenkét éves gyerekeknek talán van olyan része is a világnak, amit sokkal inkább érdemes lenne bemutatni nekik, mint azt, hogy most a magyarországi alkotmánybíróság jogköre az így vagy úgy alakul. Én azt gondolom, hogy ebben egyetérthetünk.

– Na de ebbe a német közszolgálati televízió főnökének kell hogy legyen beleszólása, nem a magyar miniszterelnöknek. Kedves szerkesztő asszony vagy szerkesztő úr, hát nehogy már Magyarországgal foglalkozzunk, kit érdekel Magyarország és a magyar alkotmánybíróság. A német gyerekeket nem. A ha a magyar miniszterelnök mondja ezt…

– Hát ne haragudjon Bolgár úr, azért ott talán még nem tartunk, hogy egy tévéműsorról a magyar miniszterelnök ne mondhasson véleményt…

– Mondhat, szabadsága van, csak miért ő.

– …és ez nem feltétlenül szól a német közszolgálati televízió mellett, hát ugye, ha jól hallgattam a mai híreket, akkor épp a lengyel nagykövet teszi szóvá, hogy egy háborús sorozat kapcsán milyen minősítést kapott Lengyelország, szintén a német közszolgálati tévében. Feltételezem, hogy ezt Jerzy Marganski barátom, akivel együtt szolgáltam Berlin nagykövetként, nem önszorgalomból tette, hanem ott is ott volt mögötte a lengyel kormány. Tehát azt gondolni, hogy ami a német közszolgálati televízióban megjelenik, az maga a Szentírás, talán ez kicsit távol áll a valóságtól.

– Nem, a Szentíráshoz nem hasonlítanám, csak arra gondolok, ha Lengyelországban a németországi lengyel nagykövetet utasítják arra, hogy tiltakozzon vagy fejezze ki fenntartásait egy német sorozattal kapcsolatban, akkor az lehet akár adekvát válasz is. De nem a miniszterelnök tette egy rádiónyilatkozatban és nem egy egyperces kis Magyarországról szóló szösszenet ügyében. Ezért kérdeztem az elején, hogy nem kínos-e, hogy idáig jutottunk?

– Én azt gyakorlatilag kizárom, hogy a Klubrádióban Orbán Viktor csak egy kicsit is pozitív színben tudjon feltűnni, tehát azt hiszem reménytelen…

– Hát ha megpróbálna, ha idejönne és nyilatkozna, akkor sikerülhetne neki.

– …reménytelen harc lenne az én részemről, ha azt mondanám, hogy egy ötgyermekes apa, a magyar miniszterelnök akár még egy német tévészösszenettel kapcsolatban is mondhat értelmes dolgokat. Én azt állítom, azért továbbra is mondom, van némi abszurditás abban, hogy hattól tizenkét éves gyerekeket az alkotmánybíróság jogkörének alakulásával traktálnak.

– De ezért ez a Kika nevű német gyerekhíradó a német belpolitikai viszonyokat is ugyanilyen élesen szokta kritizálni, nemcsak a magyart.

– Na látja Bolgár úr, ez egy ez egy nagyon érdekes dolog, mert én is örülnék, ha az én gyerekeim a saját hazájuk sorsával vagy történéseivel kapcsolatban értesülnének erről. De hát Magyarország egy viszonylag kis ország Európában.

– Hát például kéne ilyen magyar híradó a magyar televízióban, és az lenne kritikus a kormányzat alkotmánybírósággal kapcsolatos lépései miatt. Ez jó volna. Nem?

– Például, igen, nagyszerű lenne. Vagy akár a Klubrádió is indíthatna egy…

– Na de akkor kirúgnák őket. Hát ezt mondta a miniszterelnök, akkor röpülnének a magyar televízióból.

– Igen, de van egy másik javaslatom, Bolgár úr. Esetleg indítson a Klub rádió egy gyerekműsort délelőttönként és akkor ott el lehet mesélni a gyerekeknek, hogy is alakul Magyarországon az alkotmánybíróság jogköre. De egyébként a németországi alkotmánybíróság jogkörével kapcsolatban is, és ez is egy műsorjavaslatom a Klubrádiónak, ha szabad egyáltalán…

– Bármit. Hogyne. Nyitottak vagyunk.

– Ez egy nagyon érdekes intellektuális vita és politikai vita, ami Németországban zajlik az ottani alkotmánybíróság hiperaktivitásával kapcsolatban. És az is nagyon érdekes, hogy milyen témák kapcsán. Ugye az azonos neműek házassága, illetve a jogegyenlőség, illetve az ezzel kapcsolatos jogkövetkezmények, illetve az NPD nevű szélsőségesen jobboldali párt betiltása kapcsán zajlik ez a vita. Én azt gondolom például, hogy erről ha nem is egy gyerekműsort, de egy nagyon érdekes külpolitikai beszámolót össze lehetne állítani, mert ez jól mutatja, hogy olyan típusú viták…

– Milyen szép volna, ha a Külügyminisztérium támogatásával jönnének létre ilyen műsorok.

– Hát ez kétségtelen. De szerintem még a Külügyminisztérium támogatása nélkül is érdemes ezen az immáron hála Istennek végleges frekvencián, hangsúlyozom, egy ilyen műsort készíteni, mert ez jól jelzi, hogy ilyen típusú intellektuális viták, mint amilyenek körül mi most itt egy gyerekműsor apropóján abszurd módon forgunk, ilyenek másutt is zajlanak. Tehát ez egy nagyon érdekes összevetés volna.

– Ez is jó, ezt is köszönöm. De ugye ez a Kika csak egy dolog volt, itt csak az elmúlt huszonnégy órából: egy német lap azt írja, hogy Európa legnagyobb problémájává válik Orbán Magyarországa politikailag és gazdaságilag is. Ha a budapesti vezetés tovább hajszolja az országot az elszigetelődésbe, az államcsőd már csak idő kérdése. Itt van aztán az al-Dzsazíra. Az al-Dzsazíra. Gondolta volna? És ők teszik fel azt a kérdést, hogy mi a közös a szaúdi milliárdosban, az ukrán üzletemberben, egy izlandi bankban, a magyar miniszterelnökben és az ecuadori államfőben: az, hogy valamennyien gyűlölik a tényfeltáró oknyomozó újságírókat és félnek tőlük. Orbán Viktor a külföldi bírálatok legitimitását a szuverenitás kártyájának kijátszásával kérdőjelezi meg, azzal vádolja az Európai Uniót, hogy gyarmatként bánik Magyarországgal. Hát ezt kapjuk az al-Dzsazírától, a katari kormány tulajdonában lévő televíziótól? Azt kell mondanom, hogy borzasztó. Borzasztó.

– Bevallom az al-Dzsazíra híradása elkerülte a figyelmemet, de hogy jó hírekkel is szolgáljak, ez biztos Önökhöz is eljutott, hogy az MTI is hozta, hogy német szociáldemokrata politikus, Claus von Donhanyi azt mondta, hogy bár sok mindenért lehet Magyarországot kritizálni, azt mondani, hogy ne lenne demokrácia, az hülyeség. Azért osszuk meg ezt az információt is a hallgatókkal.

– Megosztjuk, alkalmanként van egy-egy politikus. Igen.

– De azt is megoszthatjuk, hogy egy volt német igazságügyminiszter szintén nagyjából…

– Nem hadügyminiszterre gondol véletlenül?

– A Rupert Scholz? Ja, de hadügyminiszter, igen, igaza van. Tehát, hogy ő is azt mondta, egyébként jogász, ez nem vitatható…

– Jogász, jogász, de azért elég kétes múltja van. Nagyon hamar röpült a miniszterségből. Német atomfegyvert akart, sötét pénzügyi ügyletei vannak és így tovább.

– Azért nem annyira kétes az a múlt, Bolgár úr, hogy ezt a véleményt a részéről ne kéne komolyan vennünk.

– Szabad. A vélemény szabad.

– Na tehát csak azt mondom, hogy még mielőtt könnybe lábadt szemmel tovább sorolnánk a negatív híreket, azért vegyük észre, hogy vannak ennél józanabbak is.

– Nem akarom, hogy könnybe lábadjon a szeme, sőt azt szeretném, ha tisztán látna, és szerintem Ön tisztán is lát.

– Hát legyen teljes a mosoly végeredményben.

– Igen. Tisztán is lát, mert azt nyilvánvalóan Ön is tudja és látja, és a magyar kormány is, épp ezért nem tudom, hogy miért szaladunk tovább ezen az úton vagy rohanunk inkább, hogy ilyen helyzetben 56 óta nem voltunk, hogy az egész szabad nyugati világ, egy-két kivételtől eltekintve, azt mondja, hogy Magyarország letér a demokrácia útjáról. Kopits György a jobboldali, igazán valódi jobboldali közgazdász, akit az Önök támogatásával, mármint a Fidesz támogatásával neveztek ki a költségvetési tanács élére, majd röpítettek ki onnét, ma a Wall Street Journalben azt írja, hogy a Kádár-rendszerre emlékeztet kísértetiesen ez az Orbán-rendszer. Hát azért ez katasztrófa, hát ilyen körülmények között egy ilyen kis az Európai Uniótól és a világtól függő országot vezetni a siker reményben, szinte lehetetlen.

– Most erre mit mondjak Bolgár úr? Én azt gondolom…

– Hogy igen, lehetetlen és én megköszönöm az interjút.

– …azt gondolom, majd elválik, hogy ez így van-e. Mert azért, és erre utaltam már az előbb is, azok a viták, amik egyrészt, hogy mondjam… Egyrészt van egy óriási abszurditás a vélemények többségében, és ez nemcsak a német Kinder Kanalra vonatkozik. Azért lássuk be, amikor arról írnak, hogy az alkotmánymódosítás… Lehet vitatkozni a negyedik alkotmánymódosítás lényegéről, fontosságáról, részleteiről, de amikor azt írják róla, hogy ez kriminalizálja a hajléktalanokat. Hát ugye ennek az abszurditása elég nyilvánvaló.

– De hát így van, államtitkár úr.

– De hát hogy lenne így? Hát hogy lenne így?

– Hát azért, mert lehetővé teszi az alkotmány, vagyis az alaptörvény, hogy az önkormányzatok betiltsák a hajléktalanok hajléktalanságát, és azt mondják, hogy ne tartózkodhassanak közterületen. Bár mindannyian elítéljük ezt a dolgot, hogy ilyen helyzet lehetséges…

– De Bolgár úr, ez nekem nagyon fontos kérdés…

– …ez mégiscsak kriminalizálás.

– …éppen egyházi identitásom és hitem miatt is. Nem ezt mondja az alkotmány módosítás. Legyünk pontosak.

– Mit mond az alkotmány?

– Azt mondja, hogy bizonyos területein a közterületeknek tiltható meg az életvitelszerű hajléktalanság, és pontosan definiálja, hogy milyen szempontok alapján lehet ezt a területet meghatározni. Egészségügyi, biztonsági, műemlékvédelmi, kulturális. Hát most azért ez nem ugyanaz.

– Magyarán bármi alapján. Hát ez ebből az következik, hogy…

– Hát nem bármi alapján, hanem a négy…

– …lényegében teljesen szabad.

– …négy kategória alapján. Tehát csak vigyázzunk a szóhasználattal.

– Ez egy gumifogalom. Ez a bizonyos műemléki, történelmi, biznisz akármi, hát ezek mind gumifogalmak. Bármikor ráhúzható, és a hajléktalant ki lehet paterolni. Lehet valóban az erdőszélre, ott nyugodtan húzza meg magát.

– De nem így van. És azonkívül arról se szólnak ezek a tudósítások, mint ahogy az Ön mondata sem, hogy az első pontban az van, hogy az államnak gondoskodnia kell arról, hogy a lakhatás biztosítva legyen. Tehát azért most komolyan mondom, és evvel az a baj, hogy a mi beszélgetésünk is nagyon jól demonstrálja azt az újságírói mentalitást, ami ebben az ügyben Európa-, sőt úgy tűnik világszerte érvényesül.

– De ez nem újságíró-, ez jogászi mentalitás és a jogászok sora tiltakozik emiatt.

– De hát nem a jogászokról beszélek itt, hanem arról, hogy itt a hajléktalan-ügyben ennek kapcsán mit mond Ön, és mit mondok én annak alapján, ami ebben a dokumentumban van.

– Én meg azt mondom, hogy Ön rosszul értelmezi. Vagy nagyon leszűkítve értelmezi, miközben a közigazgatási gyakorlatban ezt kiterjesztően fogják és lehet is értelmezni.

– Hát igen, azért azt is tudjuk, hogy azt is milyen sokan mondták, hogy vége a sajtószabadságnak Magyarországon, és ehhez képest mi most itt beszélgetünk. És hála a jó Istennek...

– Két és fél év kínos küzdelmei után.

– Minden lap megjelenik és az internetes oldalak is azt írnak, amit akarnak. No tehát ennyit az értelmezési mezők tágasságáról, illetve az újságírói pontosságról ennek kapcsán. És nézze, Bolgár úr, a magyar egy kis és nehezen érthető nyelv. Tehát sok esetben én értem, ha bizonyos, hogy úgy mondjam, félreértések vannak a magyar jogszabályokkal kapcsolatban, de most a kettőnk beszélgetésében a nyelvi problémát nem tételezhetem fel.

– De miért gondolja, hogy csak Orbán Viktor nyelvét nem értik Nyugaton?

– Én ezt nem mondom.

– És Mesterházy Attiláét meg Bajnai Gordon magyarját megértik. Ez miért van?

– Én ezt nem mondom, szó sincs erről. Az övékét se értik, mert ha őket értenék, akkor őket valószínűleg mindig vagy dicsérnék vagy szidnák. De hát nem ez a helyzet, ezt látjuk.

– Szóval mégsem a magyar baloldal tenyeréből eszik a nyugati az európai uniós és amerikai bírálat? Vagy bírálók?

–Én nem tudom, hogy van-e a magyar baloldal tenyerében bármi, amit enni lehetne.

– Hát ezzel vádolják őket gyakorlatilag. A magyar szocialisták meg liberálisok, meg véleményformálók látják el táplálékkal a nyugati kritikusokat.

– Én nem hiszem, hogy ezt ilyen drámaian kellene felfogni, és ezt nem első esetben mondom el sem Önnek, sem másnak. Én teljesen természetesnek tartom azt, hogy ha parlamenti keretek között vagy bárhol érvényesülni akar egy ellenzéki párt, akkor természetesen a kapcsolatrendszerének minden elemét felhasználja arra, hogy a saját képére és hasonlatosságára formálja az újságcikkeket és a külvilágot. Tehát nincs evvel semmi probléma. Ez van amikor sikerül van amikor nem. Úgy tűnik, hogy Dohnanyi úrnál nem sikerül, másoknál meg igen.

– Azzal nincs, hogy a miniszterelnök azt mondja, ugyanabban az interjúban, ahol a Kikát bírálta, hogy egy hónapja zajlik egy vita a parlamentben, és olyan nincs, hogy egy nappal a szavazás előtt ide telefonáljanak nekem Brüsszelből, hívják akárhogy is azt az embert, miközben az interjú előtt pár nappal írt ennek az embernek egy levelet. Ott még tudta, hogy José Manuel Barrosónak hívják, beszélt is vele telefonon. Miért lehet így beszélni egy európai uniós tisztségviselőről? Jó ez nekünk? Vagy ez csak arra jó, hogy a Fidesz a szavazatait próbálja növelni itthon a szabadságharcosok körében?

– Hát nézze Bolgár úr, ugye ha körülnéz egy kicsit Európában, akkor azt gondolom, hogy a miniszterelnöknek ez a megfogalmazása európai politikusokkal kapcsolatban még a hízelgőbbek között tartható számon.

– Hát ha a görög szélsőbalhoz és szélsőjobbhoz hasonlítjuk. Akkor igen.

– Hát nem. Én nem hiszem, hogy azt a több tízezer embert, aki ott az utcán van, meg azt a számos nem pusztán szélsőbaloldali vagy szélsőjobboldali újságot, ahol ezek a cikkek meg képek megjelennek és nem pusztán Görögországban…

– De még az újságok is különböznek a magyar miniszterelnöktől. Hát más a felelősségük.

– Természetesen, de most…

– Én nem beszélek minden nap Barrosóval, Orbán Viktor sem, de ő mégis gyakran. Hát lehet így beszélni egy Barrosóról?

– Én azt hiszem, Bolgár úr, hogy nincs okunk aggodalomra a magyar miniszterelnök és José Manuel Barroso kapcsolata ügyében. Ők elég jó viszonyban vannak egymással, ez számos találkozójukon bebizonyították. Úgyhogy én nagyra tartom az Ön ezzel kapcsolatos aggodalmát, de szerintem alaptalan.

– Én Magyarországért próbálok itt aggódni. Hogy jó-e ez nekünk.

– Az aggodalom mindnyájunké, de nem hiszem, hogy az ország sorsa egy rádióinterjúban elhangzott félmondaton múlna. Ha így lenne, akkor az nagy baj lenne.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!