Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. március 27.



Bolgár György kérdései 2013. március 27
-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy tízéves mélypontra esett vissza az MSZP a Tárki legújabb közvélemény kutatása szerint. Igaz, a Fidesz népszerűsége is csökkent egy kicsit. A teljes népességen belül a kormánypártoknak 24 százalékos tábora van, a szocialistáknak viszont csak 9. A Jobbik 8, az LMP 2, a DK 1 százalékon áll, míg Bajnai új pártja, az Együtt 6 százalékon. Mi történik itt?

Ezzel összefüggésben mi a véleményük arról, hogy az LMP újból elutasította a Bajnai-párt megkeresését. Reménytelenek?

Következő témánk, hogy napok alatt 150 ezer aláírást gyűjtött össze a Fidesz a rezsicsökkentés mellett. Mintha ez az aláírásoktól és nem a kormány parancsától függne. Sikerült megint megvezetni a népet? Vagy ahogy az Index cikke írta, a rezsicsökkentés váratlanul sikeres politikai termék lett. Kitart-e a választásokig?

Ha már itt tartunk, mit szólnak a hvg.hu-n megjelent ötletes, de persze fiktív levélhez, amelyet a CBA tulajdonosok nevében írt a szerző, felajánlva a nevükben, hogy akkor ők is tízszázalékos árcsökkentést hajtanak végre a CBA-üzletekben. Jó vicc? Vagy miért is ne? Ha a közműszolgáltatóknak kötelező, miért ne lehetne az élelmiszerkereskedőknek is az? Vissza a pártállamhoz?

És végül mi a véleményük arról, hogy londoni elemzők szerint jöhet a 320 forintos euró. De akkor mi lesz velünk?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Miért zár be egy nemzetközi minősítésű étterem?
Nagy András, a budapesti Árkád étterem egyik tulajdonosa

Bolgár György: - Azt olvastam tegnap a hvg.hu-n, hogy bezár az az étterem, amelynek elég jó híre volt az elmúlt években nemcsak itt, hanem még külföldön is, mert rangos nemzetközi elismerést is kapott több éven keresztül. Méghozzá egy francia étterem minősítőtől, a Michelin-kalauztól. Ezek után az ember meg van lepve, hogy itt van egy bejáratott, jól ismert, sikeres, nemzetközileg is elismert étterem, jó helyen, az Alkotás út közelében, a MOM parknál, a forgalom nagy kell hogy legyen. Hogy lehet, hogy egy ilyen étterem megbukik?

Nagy András: - Adtam egy interjút egy blogon, és onnan vette át a többi médium ezt a hírt. Ott kommentben kaptam azt, hogy miért mindig másokat hibáztatunk. Tehát a saját hibánk mellett nyilván nem mennék el, nyilván valamit nem jól csináltunk.

- Jó, akkor kezdjük ezzel. Mi volt az Önök hibája? Mert szerintem egy étterem akkor jó, ha jót lehet ott enni és az emberek, akik oda járnak, ezt szeretik.

- Ezzel nem volt gond.

- Akkor mit lehet még elrontani?

- Én nem vendéglátós vagyok, én egy informatikai céget vezetek, és nagy hibám volt az, hogy ebbe a dologba úgy vágtam bele, hogy menet közben tanultam a szakmát, és az első egy-két év döcögése ennek is volt betudható. Utána gazdaságilag rentábilis volt egy darabig, az utóbbi időben viszont volt egy drámai forgalomcsökkenés. Ennek az okai között biztos hogy meg lehet említeni azt is, hogy ezeknek a nagyon szigorú szakmai minősítéseknek és egyebeknek a megszerzése nagyon pozitív marketing értékkel bír, és adott esetben az elvesztése még ennél is nagyobb negatív hír lenne. Tehát miután az ember ezt megszerezte, elég nagy stressz, hogy meg is tartsa.

- De ha háromszor megkapták a Michelin-kalauztól ezt a minősítést, akkor az azt jelenti, hogy eljut ahhoz a közönséghez, amely mondjuk jó éttermet akar, különleges ételeket, és Magyarországon nem túl sok ilyenből válogathat. Ha pedig ez így van, akkor nem értem, hogy mitől következett be például ez a forgalomcsökkenés.

- Én azt gondolom, hogy van egy elég depresszív hangulat az országban, ami mellett nem lehet elmenni, és ez a depresszív hangulat rányomja az üzletek szereplőinek a hangulatára, pénzköltési hajlandóságára is a bélyegét. És emellett azt gondolom, hogy van egy ilyen tendencia, hogy nálunk az üzleti élet szereplői voltak elsősorban a vendégek, és ha kevesebb az üzlet, kevesebb az örülni való vagy éppen a munka. Tehát ezek az emberek hozzánk is ritkábban jöttek el. Nem azért, mert nem engedhetik meg maguknak, hanem egyszerűen nincs kedvük hozzá.

- Kisebb az aktivitás úgy általában és ebből következően mondjuk az éttermi üzleti megbeszélések száma is?

- Igen, ezt nyugodtan lehet mondani. Emiatt a szigorú szakmai minősítés miatt pedig éppen kevés kompromisszumot lehet kötni. Sok olyan igénnyel találkoztunk, amit szakmai érvek alapján végül is mi nem tudtunk vagy nem akartunk, vagy nem állt módunkban teljesíteni. Pici az étterem, szűk az étlap, ebből előfordult, hogy nem tudott mindenki választani magának.

- Értem. Ha Önök magas színvonalon akarnak ételeket felszolgálni és az étterem kicsi, akkor nem tudnak egy hatalmas, soklapos étlapot prezentálni. Márpedig esetleg az Önök vevői, kuncsaftjai között voltak jó néhányan olyanok, akik azt mondták, hogy de én azt szeretném, ha nem húszféle dolgot, hanem kétszázféle dolgot sorolnának fel itt nekem.

- Vagy ez, vagy akár volt olyan, hogy mondjuk nem volt valamelyik nap rizs. Mert nagyon sűrűn, két-három naponta változott az étlapunk. És ha egyébként jázminrizs volt raktáron, ami negyvenperces elkészítési idejű, de azt nem készítették elő aznap, mert nem volt egyik körethez sem rizs az étlapon, akkor nem biztos, hogy ha valaki rizst kért, akkor a szűkre szabott ebédidejében meg tudtuk volna oldani.

- Aha. Azon kezdtem el gondolkozni, hogy az tényleg furcsa, hogy nincs egy kiló rizs, de ezek szerint nem mindegy, hogy milyen rizs és hogy az mennyi ideig készül. Ha pedig az sokáig készül, az a vevőnek lehet hogy nem jó.

- Ez nem zacskós gyorsrizs, ennek vannak technológiai oldalai. De ezzel nem kell hogy egy vendég foglalkozzon, mert ez nem az ő dolga. Ő azzal találkozik, hogy van egy igénye és fizet érte.

- És itt már rizs sincsen. Mondja ő, ugye?

- Így van. És ebben neki egyébként teljesen igaza van. A másik oldalról meg én azt gondolom, hogy mi nem tehetjük meg, hogy adunk neki gyorsrizst tíz perc alatt. Vagy akar valaki spagettit, és ha azt elvitelre az ember kiadja, akkor tíz perc múlva abban a műanyag edényben ebből egy massza lesz. A spagettit ki kell vinni és elkezdeni fogyasztani, mert tényleg besűrűsödik a tojássárgája miatt szinte perceken belül. Tehát én értem azt, hogy aki fizet, az meghatározhatja azt, hogy pontosan hogyan és miképpen legyen kiszolgálva, de ennek vannak olyan korlátai, amit nem vállalt fel a konyha. A másik oldalon persze volt olyan példa is, amikor szereptévesztés volt. Súlyos vitám volt ezért a kollégáimmal, mert én azt gondolom, hogy ilyen kompromisszumokat lehetett volna kötni. De ez most már mindegy is.

- De ezek kvázi szakmai kompromisszumok?

- Igen.

- Tehát a séf azt mondta, hogy én ezt a finom bélszínt csak nagyon szaftosan vagyok hajlandó megcsinálni és nem fogom olyan kőkeményre sütni, még akkor sem, ha ez az ember, aki ide bejött, így akarja.

- Igen. És ezzel egyébként nem itt találkoztam először, hanem tizenöt évvel ezelőtt Franciaországban. Tehát én nem azt gondolom, hogy ezek egy bizonyos szakmai szint fölött korlátozó dolgok, amik mondjuk máshol elő sem fordulhatnának, hanem azt gondolom, hogy van egy olyan fajta szakmaiság, aminél végső soron én oda tettem le a voksomat, hogy ne adjuk fel.

- Én el tudom fogadni, hogy ilyen viták akár naponta lehetnek bármelyik étteremben. És nyilván vannak mindenütt olyan kuncsaftok, akik azt mondják, hogy bármilyen jó a híre ennek az étteremnek, én nem ettem jót, viszontlátásra, ide se jövök többet. De ettől még ez egy kellemes hely volt, jól ismert hely volt, sikeres hely volt, méghozzá nemzetközi nimbusszal. Nem értem, hogy lehet ebben anyagilag megbukni. Az lehet, hogy Önöknek elege van a vitákból, meg az ilyen vagy olyan kompromisszumokból, de hogy lehet mínuszban üzemeltetni egy ilyet?

- Én azt gondolom, hogy nekünk nem lenne ebből elegünk. Nekem biztosan nem, de a kollégáimnak sem hiszem. Hogy hogyan lett ebből mínusz? Nem egyszerű a dolog, de mondok egy példát. Mondjuk háromezer vendége van egy étteremnek egy hónapban. Az nem nagyon sok, és az átlagos bevétel, ha egy főre véve száz forinttal magasabb vagy kisebb, az háromszázezer forint pluszt vagy mínuszt jelent az árbevételben, mivel a költségek javarésze fix. A változó költség ugye az a része a dolognak, amit az alapanyagra az ember elkölt, nagyjából fix ár, és az éttermeknél gyakorlatilag ez a háromszázezer forint plusz a profitban jelentkezik. És ez száz forint különbség a fejenkénti fogyasztásban. Én azt gondolom, hogy egy kifőzdében ez már lassan nem tétel. De ezt ennyire pontosan kell tudni eltalálni. És ahol egy komplex, nyolc-tíz összetevőjű mártásból mondjuk kétszáz forint van a tányéron, amit csak azok értékelnek, akiknek ez a tisztük vagy a hobbijuk, és tudják, hogy ez mi, aki meg nem, az azt látja, hogy össze van kicsit maszatolva a tányér, ott nem mindegy az, hogy ezt az ember csinálja vagy nem csinálja. Nem mindegy az, hogy egyébként hogyan kalkulál vagy kalkulált-e vele. Tehát ilyen árérzékeny dolog a vendéglátás. Onnan, ahonnan én jövök, ez nem volt ennyire nyilvánvaló.

- Engem az üzleti oldala érdekel leginkább. Hogy lehet az, hogy egy magyar és egyben nemzetközi siker, tehát két oldalról megerősített siker, ami ráadásul viszonylag egyszerű, mert meg kell hogy legyen a piaca, hiszen az emberek magas színvonalon is akarnak enni, mégis kudarccal végződik? Erre próbáljon valamilyen magyarázatot adni. Önök nem voltak elég rugalmasak, nem vettek észre valamit, valamilyen trendváltozás, miközben a termékük jó volt, aközben valami a körülményekben mégiscsak megváltozott?

- Ennek külső és belső okai is vannak. A belső okról beszéltem, tehát volt, hogy mi is hibáztunk ebben a kérdésben, vagy esetleg nem volt minden naprakész a kalkulációval. Ami egyébként borzasztó egyszerű dolog, tehát egy bizonyos árszint fölött nem lehet ma Budapesten éttermet üzemeltetni ebben a szegmensben. Ha arrébb megyünk pár száz kilométerre, mondjuk Bécsbe, ott ötven-hatvan euró fejenkénti fogyasztás egészen hétköznapinak mondható. Párizsban is. Az alapanyagokban nincs különbség, ugyanúgy vásároljuk őket, mint ők, ugyanúgy euróban fizetjük a húst, a zöldséget, mert nincs olyan minőségi beszállító vagy nagyon kevés olyan van, aki ezt tudja. Vadhúsokban meg erdei gyümölcsökben nagyon erős a magyar felhozatal, de alapdolgokban, mint a húsféleségek vagy a zöldségek, nem nagyon tudunk tartósabb színvonalú magyar beszállítót. Az árbevételünk ehhez képest egyébként lényegesen elmarad. Nálunk ez nagyon magas egyébként, tehát ha most valaki a hallgatók közül hallja, akkor azt mondja, hogy jesszusom, nyolc-kilencezer forintos fejenkénti fogyasztás étellel itallal együtt. A Michelin ugye azt jelenti, hogy árérték arányban kiváló minőséget jó áron kell adni, meg is határoztak erre egy keretet. Harmincöt eurót lehet három fogásért kérni, csak az ételért, ehhez jönnek még az italok. Tehát az olcsó vagy értelmezhető költségszinten mozogni, az azt jelenti náluk, hogy olyan jó tízezer forint csak az ételekre. Nálunk étellel-itallal együtt nyolc-kilencezer forint volt a fogyasztás átlagosan, tehát ez bőven belefér ebbe az árszintbe. De nálunk gazdagabb helyeken kitöltik ezt az űrt, tizenhárom-tizennégyezer forint fejenkénti fogyasztások vannak átlagosan. A kettő közötti különbség azonos költségszint esetében minden egyes fogyasztónál ahhoz képest egy veszteséget jelent.

- Milyen tanulságot von le ebből?

- Én azt gondolom, hogy a magyar fizetőképes kereslet az elmúlt két-három évben drasztikusan csökkent ebben a szegmensben is, mint ahogy azt látom a városban járva, hogy mindenhol. Az üzletek egyre-másra zárnak be, és Budán drámai hatása van ennek a visszaesésnek. Itt biztos, hogy lehet sok mindent okolni, hogy az embereknek kevesebb pénzük van, vagy ennek a szegmensnek kevesebb kedve van ezt a pénzt elkölteni, még ha ezt meg is teheti. És én azt gondolom, hogy ezzel a problémával a mi szegmensünkben szinte minden étterem szembesül. Igazából senki nem teregeti ki a szennyest, mert nem mondja azt el, hogy ő most veszteséges, mert annak rossz híre van. Tehát az ott dolgozó emberek, a személyzet, a vendégnek elvárása, és egyfajta megbecsülése az ő munkájuknak az, ha a vendéglátás nyereséges. És nagyon negatív üzenete van, ha valaki azt mondja, hogy én bukok minden hónapban kétmillió forintot az éttermemben.

- Szomorú hír, úgyhogy sajnálom. Talán lesznek még jobb idők is.

- Nagyon remélem.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



E-útdíj: nem kivitelezhető, nem átlátható
Reményik Kálmán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. korábbi elnök-vezérigazgatója

Bolgár György: - Egy mai hír szerint a kormány nemzetbiztonsági kockázatúnak minősítette és lényegében titkosította az elektronikus útdíjfizetési rendszer kiépítésének mechanizmusát, a közbeszerzést. Vajon mi ezen a nemzetbiztonsági kockázat? Vagy ez csak ürügy?

Reményik Kálmán: - Picit ez így pontatlan, nem nemzetbiztonsági kockázatról van szó, de azt hiszem, nem is ez a lényeg. Valójában nyilvánvalóan az a törekvés, hogy valamilyen módon fel lehessen gyorsítani a folyamatot, és ezen felgyorsítás érdekében éltek egy olyan lehetőséggel, ami még egy február közepi kormányrendeletből, majd egy március eleji országgyűlési bizottsági határozatból következően kivette a közbeszerzési törvény hatálya alól ezt a beszerzést, és egy 2011-es kormányrendelet hatálya alá helyezte. Amely kormányrendelet szerint le lehet bonyolítani egy úgynevezett nemzeti eljárási rendben egy egyszerűsített eljárást, ahol nem kell felhívás az eljárásra, tárgyalásos eljárást lehet bonyolítani. Egy nemzetbiztonsági kockázati szempontból elemzett cégeket tartalmazó listából kiválasztott kivitelezőkkel lehet tárgyalni. A tárgyalás közben lehet tájékoztatni a feleket a másik által adott árakról anélkül, hogy megmondanák persze, kié volt az az ár. Tehát ilyen speciális eljárási rendet tartalmaz, ami akár gyorsítást is lehetővé tesz, bár nekem ebben kételyeim vannak.

- De azt mondja, hogy nem azért változtattak, vagy nem azon az alapon változtattak a renden, mert nemzetbiztonsági kockázatúnak minősítették a beruházást. Márpedig ezt olvasom a hvg.hu-n és Ön is használta ezt a jelzőt, amikor azt mondta, hogy olyan cégek vehetnének rajta részt, amelyek átestek nemzetbiztonsági átvilágításon. Akkor mi köze van vagy nincs a nemzetbiztonságnak ehhez?

- Igen, csak picit pontatlan a megfogalmazás így, a jogszabály ettől picit eltérő. Először egy különös eljárás rend az, amit ez a bizonyos 2011-es kormányrendelet lehetővé tesz.

- Tehát bizonyos körülmények fennállására alkalmas ez a bizonyos kormányrendelet, és ezekbe a körülményekbe beleszámítanak akár nemzetbiztonsági összefüggések is? Nem csak az, de azok is esetleg szerepet játszhatnak benne? Valahogy így kell értelmezni?

- Pontosan úgy fogalmaz ez a bizonyos kormányrendelet, hogy ha olyan adatok kezeléséről van szó, amelynek nyilvánosságra kerülése sértheti az ország érdekeit, most ezt nem százszázalékos pontossággal idéztem, akkor lehet ezt az eljárást bonyolítani. És mondom, ennek alapvetően az az olvasata, hogy ezzel fel lehet gyorsítani az eljárást. Nyilván közben a transzparencia jelentősen sérül, mert a közvélemény és sok érdek kizárásával tud lezajlani ez a bizonyos beszerzés. Amit említettem, az sajnos egy pontosan az ellenkezőjét kiváltó hatás lesz majd, mert ez a kormányrendelet azt is kimondja, hogy csak olyan vállalkozókkal és alvállalkozóikkal folyhat ez a tárgyalás, akik szerepelnek az Alkotmányvédelmi Hivatal listáján, márpedig ezen a listán olyan cégek is szerepelhetnek, amelyek nemzetbiztonsági szempontból megfelelőek. Tehát átvizsgálták, biztonságos telephellyel rendelkeznek, sőt a döntéshozó és résztvevő személyek jelen esetben C típusú átvilágításon esnek át. Ez annyiból lényeges, hogy nyilvánvalóan az elérhető gyorsaságnak ez jelentősen ellene fog tenni, hiszen felkérni tárgyalásra csak olyan cégeket érdemes, amelyek értenek hozzá, tudják, hogyan kell ezt a bizonyos ED-rendszert felépíteni, bevezetni, működtetni. Márpedig ezek feltételezhetően jelenleg ezen a listán nincsenek még rajta. Tehát velük le kell bonyolítani ezt az eljárást, ami viszont jelentős csúszást okozhat a továbbiakban.

- Nincsenek rajta azok a nagy nemzetközi cégek, amelyek esélyesként indulnának?

- Azt gondolom, hogy nincsenek rajta, de ez a lista nem nyilvános. Ez egyébként tovább sérti a transzparenciát. Nem tudhatjuk, hogy rajta vannak-e, de miért lennének rajta, hisz ez a lista alapvetően nemzetbiztonsági szempontból fontos hírközlési, hírszerzési, fegyverkezési vagy hasonló dolgokkal foglalkozó cégeket tartalmaz. Márpedig az E-útdíj bevezetését ilyen értelmű adatkezelésnek és nemzetbiztonsági szempontból kiemeltnek kezelni azért furcsa lenne. És ugye úgy szól a rendelet, hogy akkor kerülhet be egy eljárás, akkor sértené az ország érdekeit, ha ezek az információk nyilvánosságra kerülnének. Hát ezt az eljárást már egyszer nyilvánosan meg is nyerte valaki egy közbeszerzési eljárásban.

- Csak aztán úgy döntött, hogy mégsem tudja megcsinálni az egészet. Akkor minden, az ország érdekeit esetleg sértő információ már egyszer nyilvánosságra került.

- Így van. E tekintetben azt gondolom, hogy ez egy jogi kiskapukeresés volt, megfelelni vágytak annak a miniszterelnöki kívánalomnak és ígéretnek, hogy július elsejére ez a rendszer menjen. Ehhez már csak rövid idő van vissza, és ezt a jogi megoldást találták ki. Ami egyébként jogilag is sántít, hiszen nyilvánvaló, hogy az ellenérdekű felek meg fogják ezt támadni minden létező fórumon. Pontosan arra hivatkozva, hogy miért lenne az titkos, ami egyszer már nyilvánosan ment. Tehát szemmel láthatólag ez csak egy üres jogi technika.

- Mi van akkor mégis, ha miniszterelnök egyszer elhatározta, akkor így lennie, megcsinálják, meghívnak rá mondjuk két céget, mert annak megvan ez a bizonyos nemzetbiztonsági átvilágítása, ért is hozzá, kettőből az egyik nyer és gyorsan nekilát megcsinálni? Mehetnek aztán akármilyen bírósághoz, Magyarországon, külföldön, jöhet az Európai Unió utólag, addigra már rég kész lesz, lebonyolították és valaki nyert.

- Csak egy apró pontosítás. Egyrészt legalább három céget kéne meghívni, és ennyi nem hiszem, hogy van listán.

- És nem lehet kormányrendeletet módosítani? Én úgy tudom, hogy még törvényeket is lehet visszamenőleg.

- Már önmagában az is komikus, hogy ebben az egyetlenegy E-útdíj történetben eddig már négy kormányrendelet született. Nem tudom, hogy volt-e még ilyen kiemelt projekt.

- Na látja. Akkor az ötödik is megszülethet.

- Még az is lehet. De mindegy, maradjunk annál, hogy találnak hármat, és nekilátnak. Én azt gondolom, hogy ha tavaly ősszel az ehhez tényleg hozzáértő cégek, amit egy kezemen meg tudok számolni, hogy hány van Európában, alig vállalták az akkori hat-nyolchónapos határidővel, és mindegyik jellemzően a negyvenkét milliárd forintos kitűzött érték fölött, leszámítva azt az egyet, amelyik nyert és aztán végül is nem kötött szerződést. Én nehezen tudom elképzelni, hogy lesz olyan cég, amelyik ezt elvállalja mondjuk háromhónapos határidőre és olcsóbban, mint az eredeti ajánlata. Az már szinte biztosan látszik, hogy a tervezett negyvenkét milliárdnál többe fog kerülni a dolog. Ez az egyik probléma.

- De nem lehet az, hogy egy olyan szerződést kötnek vele, hogy rendben van, kiépíti ő harminckilenc milliárdért is, de aztán majd kétszer olyan drágán üzemelteti, és ezt csak később tudjuk meg?

- Az is lehet, de az üzemeltetésre is másfél milliárd forint éves díj volt tíz évre előírva. Tehát azt is tudni fogjuk, ha ez több lesz. Hiszen azért ez kiderül, ha máshonnan nem is, akkor a költségvetésből. Úgyhogy lehet. De önmagában bármennyi pénzről is beszélünk, én azt sem hiszem el, hogy három hónap alatt megvalósítható. Tehát itt nemcsak arról beszélünk, hogy kell egy rendszer, ami megméri, hogy adott kamion mennyi kilométert tett meg a fizetős szakaszokon, ennél ez sokkal bonyolultabb dolog. Például ellenőrizni is kell. Tehát nemcsak azt kell ellenőriznünk, hogy az a kamion mennyit ment, hanem hogy azon a kamionon egyáltalán rajta van-e ez a beltéri egység. Aztán, hogy olyan díjat fizetett-e be, ami az ő tengelyszámának megfelelő. Ehhez ki kell építeni egy ellenőrzési rendszert. A jelenleg tervezett 6300 kilométerre 74 ellenőrzési pontot terveztek. Ez egy olyan bonyolult kamerás rendszer, ami azonosítja a gépjármű rendszámát és azonosítja, hogy hány darab tengelye van.

- Egyáltalán ezek a készülékek egy nagy cég számára rendelkezésre állnak? Vagy le kell őket gyártatni?

- A terv szerint 280 ezer darabra volna szükség. A becslések szerint nagyjából 120 ezer darab 3,5 tonnánál nagyobb jármű van egyszerre az ország közútjain. És nyilván itt számolni kell a cserékkel is. Tehát önmagában ez a számú beltéri egység sem vásárolható meg ennyi idő alatt. Úgyhogy én azt gondolom, július elsejére ezzel az eljárás renddel sem lehet bevezetni ezt a rendszert. Talán a gyorsforgalmi utakra be lehet valamit, ami 1300 kilométer a 6300 helyett. Mondjuk a belföldire és a tranzitforgalomra határátlépéstől határátlépésig egy ticket-rendszert, amit a szlovákok is alkalmaztak. Ez egy nagyon öszvér megoldás. De én ezt sem hiszem, hogy meg tudnák három hónap alatt csinálni. Semmi egyébről nincs szó szerintem, mint hogy a politikai döntéshozók körül lévő erős, nagyhatalmú gazdasági érdekcsoportoknak sikerült kihasználnia ezt a politikai sürgetést, és sikerült ennek leple alatt egy olyan rendszert kikényszeríteni az államigazgatásból, amely rendszerben egyébként nem transzparens módon kiválaszthatóak a közreműködők, árazható az egész és végigvihető ez a folyamat.

- Magyarán nem lesz kész időben, de olyanok nyernek, akik különben egy transzparens, nyílt közbeszerzési eljárásban nem nyertek volna.

- Olyanok, vagy nem annyiért, vagy nehezebben nyertek volna, vagy nagyobb árversenyben. Ezek mind benne vannak. És itt egy nagyon fontos dolgot még nem szabad elfelejtenünk. Abban a pillanatban, amikor ebbe az eljárásrendszerbe a politika időnyomása alatt belement az ország, feladta azt is, hogy uniós finanszírozást vegyen igénybe erre a rendszerkiépítésre.

- Mert erre a zárt közbeszerzésre nem fognak támogatást adni, mondván, hogy nem látjuk át az egészet, erre nem adunk pénzt?

- Nemcsak, hogy nem adnak, hanem ugye volt egy szeptemberi kormányhatározat tavaly, amelyik azt mondta, felhatalmazza a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy teremtse meg az E-útdíj kiépítésnek, legalább az útvonal EU-finanszírozási lehetőségét. Majd ezt a passzust a februári kormányrendelet törölte. Tehát egyértelműen látni, hogy a kormányzat maga lemondott erről a finanszírozásról, ami egy 35–37 milliárd forintról történő lemondást jelent ebben az esetben. Pusztán csak azért, hogy az időnyomást mégis fenn tudják tartani, és a politikai presztízs fennmaradjon.

- Hogy lehet, hogy ezt így elrontották?

- Ezt lehetett látni tavaly, amikor a Széll Kálmán terv 2-ben bejelentették, hogy 2014. júliustól ez pénzt fog termelni, és 75 milliárd várható belőle már ebben az évben. És én akkor nyilatkoztam és írtam is erről hosszan egy blogon, hogy kizárt dolog. Németországnak ez a rendszer két évébe és egy közlekedési miniszterébe került. Magyarország sem fogja egy év alatt lebonyolítani. Nem lehet. Itt szakmai kérdéseket, sztenderdeket meg egyebeket kell betartani, és közben transzparens beszerzéseket, és lehetőleg a társadalom számára leghasznosabb beszerzési formákat. Ennek a lebonyolítására ez az idő nem elegendő, ezt lehetett látni, hogy ebből kapkodás lesz, a kapkodásból pedig hibázás. Meg is történt minden. De még egyszer mondom, még a hibázás mellett is baj volt az, amikor januárban a közbeszerzési eljárásban győztes végül is nem írta alá a szerződést, mert az egyik alvállalkozója kivonult. És akkor tett nyilatkozatokat, hogy itt ilyen-olyan nyomásgyakorlás volt és a többi és a többi. Ma már látszik, hogy lehetett olyan érdekcsoport, amelyik el akarta érni, hogy ne tudjon szerződni, hogy létrejöjjön ez a még nagyobb időkényszer, amelyben bele lehet menni ebbe az eljárásba, ebbe a beszerzési rezsimbe, ami most zajlik. Ami végül is aztán a transzparenciát is kitörli a rendszerből és egy idő után már pénz nem számít alapon zajlik majd az ügy. És a minőség sem fog számítani.

- Van az a szó, mondjuk így, a korrupció, amit az ember ilyenkor nem szívesen ejt ki?

- Természetesen van, igen.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!