Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. március 26.



Bolgár György kérdései 2013. március 26
-ai műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy több költségtérítést vettek fel a képviselők már az eddigi parlamenti ciklusban, mint a megelőző négy évben összesen. Az élen a fideszes Hörcsik Richárd áll, aki 2010 májusa óta 26,8 millió forintnyi költségtérítést kapott. Van az a pénz?

Aztán beszéljük meg, hogy a Jobbikhoz is közelálló jogászt választotta a fideszes parlamenti többség alkotmánybírónak, így az Alkotmánybíróságban többségbe kerültek a kizárólag fideszes jelöltek. Vége az alkotmánybírósági dalnak?

Következő témánk, hogy egy nap alatt elfogadta az országgyűlés azt a törvényjavaslatot, amely szerint a lakásokban is lehet gyűjteni aláírásokat a népszavazásokhoz vagy különböző népi kezdeményezésekhez. Ezt korábban a törvények kifejezetten tiltották és a napokban még az adatvédelmi hatóság is helytelenítette. Na és?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy a bajba került devizaadósok számára épített ócsai lakópark háromnegyedét nem tudták kiadni. Mert kevesen jelentkeztek és akik igen, azok nem feleltek meg a megszabott feltételeknek. Teljes csőd a csődre adott válasz?

Mi a véleményük aztán arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank történelmi mélypontra vitte le a kamatlábat, viszont a jegybankelnök Matolcsy György nem hajlandó megindokolni a döntést a nyilvánosság előtt. Titkos jegybanki politika?

És végül beszéljük meg, hogy négy irodalmi szervezet tiltakozott az emberi erőforrások miniszterénél, Balog Zoltánnál a művészeti díjak odaítélésébe történt ismételt politikai beavatkozás és a szélsőséges nézetek állami elismerése miatt. Az írók szerint a minisztérium semmibe vette a szakmai kuratórium javaslatait.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Megint egy civil pártszerveződés – az 1,6 milliárdos Liga-pályázatról
Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke


Bolgár György:
- Néhány nappal ezelőtt láttam az ATV híradóját, amelyben Önt láthattuk Kondor Katalinnal, a Magyar Rádió volt elnökével, együtt ülni egy rendezvényen. Én majdnem leestem a székről. Hiszen milyen politikai rendezvény az, amelyen Kondor Katalin és Pataky Péter láthatóan valamiféle egyetértésben ül egymás mellett. Aztán kiderült, hogy a beszámoló nem teljesen úgy igaz, ahogy azt hallottuk, mert a Nemzedékek Műhelye Pártnak sem Ön, sem Kondor nem alapítója és nem is tagja. Önök megkérdezett szakértők, elemzők voltak. Ettől még a megjelenés, a részvétel, a közös fellépés meglepő, hiszen Kondor Katalin nagyon erősen kötődik a jobboldalhoz, a Fideszhez és talán máshoz is. Az Ön szakszervezetét pedig inkább baloldalinak szokták tartani. Szóval legyen szíves, magyarázza el nekünk, mi történt pontosan.

Pataky Péter: - Pontosan az volt a szervezők célja, hogy ők elmondják a programjaikat, és azokról mi elmondjuk a véleményünket. Arra voltak kíváncsiak, hogy különböző elkötelezettségű, meggyőződésű közéleti emberek mit mondanak erről. Egy ilyen sajátos megközelítése volt ez ennek a társaságnak. Maga ez a társulat is elég fura, mert úgy párt, hogy nem párt. A rövidítésük is ezt mutatja, és nem is akarnak a mai értelemben vett párt lenni. Ez egyfajta vitagerjesztő vagy vitafórumot teremtő értelmiségi csoport, úgy gondolják, hogy érdemes ütköztetni a különböző meggyőződésű emberek véleményét. Ezen a rendezvényen olyan kérdéseket tettek fel nekünk, hogy mit gondolunk a mai pártrendszerről, megváltoztatható-e, hogy a civil társadalomnak mi lehet a szerepe, lehet-e másfajta, igazságosabb közteherviselést kialakítani az országban. Ezekre válaszoltam én mint felkért szakszervezeti vezető, a saját véleményemet megfogalmazva.

- Tehát Ön furának tartotta ezt a szerveződést már eleve, hiszen azt mondja, hogy ez a Nemzedékek Műhelye párt eleve NeM-nek rövidíti a nevét, és nem pártként definiálja magát. Valamint ott volt másik szakértőként Kondor Katalin, akit Ön nyilván nagyon jól ismer, legalábbis hírből. Ezek után miért adta a rendezvényhez saját nevét és személyét, sőt a szakszervezetét is bizonyos értelemben?

- Pontosan azért, mert elég nagy baj az, hogy ma Magyarországon nem nagyon lehet véleményt mondani anélkül, hogy az embert rögtön elkezdenék valahova besorolni. Ez nagyon jellemző. Ezt a szereplést is nagyon sokan félreértették. Egyébként kollégáim is hívtak, hogy milyen pártot alapítottunk. Semmilyen pártot nem alapítottunk. Egyszerűen bizonyos kérdésekről el lehet mondani a véleményünket anélkül, hogy valahová besorolnának. A saját szuverén véleményét mindenki elmondhatja. Én azért vállaltam ezt el, hogy elmondjam a véleményem, és kíváncsi voltam, hogy mi lesz ebből. Nem nagyon gondolom, hogy nagy sikere lett volna sajnos. Hiányzott egyfajta normális párbeszéd. Más szereplő is volt egyébként. Például egy kiváló filmrendező, Dárdai István, aki egy független művészember, és ő is elmondta a véleményét.

- Azt tudni lehet, hogy ő is közelebb áll a jobboldalhoz. Tehát akkor Ön volt az egyetlen, aki kvázi a baloldalt képviselte.

- Igen.

- Ebből is látszik, hogy ha tetszik, ha nem, vagy meg vagyunk bélyegezve, vagy egyszerűen csak normálisan, őszintén vállaljuk, hogy baloldaliak, liberálisok, konzervatívak, jobboldaliak vagy nacionalisták vagyunk. Kérdéses, hogy ki mit vállal fel, de azért az ember nézetei többé-kevésbé beazonosíthatók, még ha nem is teljesen homogének. Én értem, hogy van valamilyen törekvés arra a civil társadalomban, hogy próbáljuk meghaladni a pártokat, próbáljuk meghaladni a régi skatulyákat, és próbáljunk beszélni egymással. Az utóbbit én is igyekszem gyakorolni a műsoromban. Azonban Ön nem fogott gyanút, amikor összeültették két ismert jobboldali közéleti személyiséggel, méghozzá annak a nevében, hogy na most lépjünk túl a pártokon? Lépjünk túl, de hová, merre menjünk?

- Ez a vita szerintem még csak elkezdődött, aztán lehet, hogy csírájában el is hal. Ez nyilvánvalóan a szervezőkön múlik. Én itt fiatal, egyetemen oktató emberekkel találkoztam, akik próbálkoznak valamifajta kezdeményezéssel. Én tiszteletreméltónak tartottam a próbálkozást, annak ellenére, hogy nem vagyok túl optimista ebben az ügyben. Egyébként arra reagálva, hogy az ember vállalja a maga nézetét, én mindig is mondtam, hogy egy szakszervezet nem tud csak baloldali vagy csak jobboldali lenni az alapértékeit tekintve. Ezt én nyilvánvalóan minden fórumon vállalom, és el is kell mondanom, mert azt gondolom, hogy mindannyian így vagyunk vele.

- Ha megpróbáljuk összefoglalni, ami ott elhangzott, akkor a szervezők alapkérdései körülbelül arra vonatkoztak, hogy lecserélhető-e a 23 éve regnáló régi-új politikai elit?

- Igen.

- És mégis megkérdezik Önt, aki régóta ismert szakszervezeti vezető, és Kondor Katalint, aki a közszolgálati Magyar Rádiónak volt hosszú ideig az elnöke. Bizonyos értelemben mind a ketten az elithez tartoznak, tehát nem biztos, hogy Önöket kell erről kérdezni.

- Igen. Ezzel kapcsolatban vitába is keveredtünk, mert én azt gondolom, hogy ez a mai elit nem az 1990-es rendszerváltó elit. Illetve néhány személy mindkettőhöz sorolható, csak ők most nem ugyanazt mondják, mint 1990-ben.

- Mondjuk Orbán Viktor az egyetlen, akinél a folyamatosság talán kimutatható.

- Azért ő fiatal liberális demokrata volt.

- A személyére értettem a folytonosságot. A gondolatairól és politikájáról ez abszolút nem mondható el.

- Így van.

- Akkor mire gondol mégis ez a három ember, aki ezt a rendezvényt szervezte? Megkérdezte ezt a három egyetemi oktatót, amikor felkérték Önt, hogy mit akartok tőlem, és mire szeretnétek kilyukadni ezzel az egészet? Nem túl naiv dolog az három egyetemi embertől, hogy csinálnak egy NeM Pártot? Mihez kezdenek a NeM Párttal később?

- Én ezt megkérdeztem tőlük, és azt gondolom, hogy velük lenne érdemes ebben az ügyben beszélni, mert az lenne az autentikusabb. Ők azt mondják, hogy valamiféle értelmiségi vitát szeretnének gerjeszteni, mert fontos kérdés, hogy hol van ma a magyar értelmiség, és meg tud-e szólalni szerepe szerint, vagy az értelmiség is belekényszerült a pártskatulyákba. Ez szerintem egy fontos kérdés, amit meg kéne vitatnia mindazoknak, akik egy kicsit felelősebben gondolkodnak az ország ügyéről.

- Ha ezt Ön fontosnak tartja, akkor nem lehet, hogy rossz helyre ment el? Nem feltétlenül Kondor Katalin miatt mondom, mert ő is megváltozhat, lehet, hogy hirtelen együttműködő és párbeszédképes lesz, minden lehetséges. Inkább azért mondom, mert maga az elképzelés olyan naivnak tűnik, hogy úgy csináljunk egy pártot, hogy az nem párt, és úgy csináljunk demokráciát, hogy minden civil szóljon bele. Azonban nem lehet úgy demokráciát csinálni, még a példaként felhozott Svájcban sem. Ott is vannak pártok, és ők kerülnek be a parlamentbe, ők alakítanak kormányt. Az igaz, hogy Svájcban nagyon elterjedt a népszavazás gyakorlata. Magyarországon viszont, ha megpróbálnak népszavazást összehozni, akkor azokon kívül, amelyek arra vonatkoznak, hogy csökkentsék az ilyen vagy olyan hozzájárulásomat, nem járnak sikerrel.

- Ebben egyetértünk. Egyébként én úgy tudom, hogy a NeM Pártot alapító urak is úgy képzelik, hogy ezt nem lehet pártmentesen csinálni, mert a modern polgári demokrácia nyilvánvalóan pártokra épül. Azonban ők is azt hangsúlyozzák, amit mi is és még sokan, hogy bizonyos fékek és ellensúlyok kellenek, és nemcsak a jogalkotásról van szó. Hanem arról is szó van, hogy mondjuk a civil társadalom, például a szakszervezetek, mennyire tudnak fékek, ellensúlyok lenni elszabadult pártokkal szemben.

- Egyelőre még egy pedagógussztrájkot sem tudnak összehozni, mert a hatalmon lévő párt úgy alakította a sztrájk szabályait, hogy ez lényegében lehetetlenné vált.

- Igen, ez az egyik része a dolognak. Másrészt az is nagyon fontos, hogy mennyire vagyunk egységesek és erősek mi szakszervezetek, mert ha azok lennénk – sajnos még nem vagyunk azok –, akkor ezt meg tudtuk volna akadályozni.

- Igen. Egyébként, ha már alkalmunk nyílt a beszélgetésre, egy másik témáról is kérdezném. Az elmúlt héten láttam egy hírt arról, hogy a Liga Szakszervezetek, amelyet Gaskó István veze, egy munkaadói szervezettel társulva, kaptak körülbelül egymilliárd forintot a kormánytól. Önök is próbálkoztak, de nem jártak sikerrel. Mi történt pontosan?

- Ez egy európai alapból finanszírozott társadalmi megbízás volt, egy operatív programban meghirdetett pályázat. Három ilyen pályázatot is kiírtak. Ezek közül az egyik egy nagyon sajátos pályázat volt, amelyre hosszú ideig csak kéttagú konzorcium jelentkezhetett, egy munkáltató és egy szakszervezeti. Ez egészen karácsonyig így nézett ki, aztán január elején ezt megváltoztatták, így már lehetett négytagú a konzorcium. Erre készült a Liga és a Vállalkozók Országos Szövetsége együtt. Mi próbálkozásokat tettünk azért, hogy kibővüljön ez a konzorcium, de nem sikerült megállapodnunk a Ligával, mert ők ebben nem voltak partnerek.

- Annyira azért ne újuljon meg a társadalom, hogy négyen legyenek ebben a konzorciumban?

- Nem tudni, mi volt ennek az oka. Ők azt mondták, hogy ők nagyon sokat dolgoztak már ezzel és hasonlókat, és mindenféle feltételeik voltak. Például, hogy pártoktól függetlenül működjünk. Mondtuk, hogy ez természetes, mi most is pártoktól függetlenül működünk. Aztán nem tudtunk megállapodni, mert valamilyen együttműködő partneri státuszt ajánlottak, ami ötvenmillió forint körüli összeggel jár.

- Az egymilliárdból annyit adtak volna?

- Pontosan 1,6 milliárdból.

- Azért az nem akármi! A munkaadóknak miért kell ennyi pénz a társadalmi megújuláshoz?

- Az a helyzet, hogy a program előír bizonyos dolgokat. Egy komoly felmérést kell készíteni, anyagokat kell beszerezni, bizonyos képzéseket kell indítani.

- Én nem tartom ördögtől valónak, hogy a munkaadók és a munkavállalók együttműködjenek. Ez önmagában nem rossz dolog, még ha vannak is alapvető érdekellentéteik.

- Az igazi probléma az volt egyébként, hogy nem volt munkáltatói partnerünk, akivel együtt mi is beadhattunk volna egy pályázatot. Kisebb szervezetek sem voltak hajlandók. Azt mondták, hogy nem képesek arra, hogy együttesen pályázzunk. Így aztán nem pályáztunk. Úgyhogy most egyetlen pályázat van, amit most vagy elfogadnak, vagy nem.

- Szóval még nem született végleges döntés.

- Nem, nincs még döntés, még csak a pályázat beadása történt meg.

- Vagyis csak azt tudják, hogy Önök lemaradtak róla.

- Így van. Az pedig majd a bírálat után kiderül, hogy a Liga lemarad-e róla.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Széttagolt társadalom, széttagolt művészeti élet, szavazatszerző politika
Kukorelly Endre író, a Szépírók Társaságának tagja


Bolgár György: - A ma megjelent hír szerint a Szépírók Társasága, valamint három másik írói szervezet közös levélben tiltakozott Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterénél a művészeti középdíjak, közelebbről a József Attila-díj odaítélési rendszere miatt. Mit takar ez a tiltakozás, mi van mögötte?

Kukorelly Endre: - Hát ez egy elég régi történet. Tulajdonképpen a dolog jó ideje nem működik normálisan. Én úgy gondolom, hogy ha vannak állami díjak, akkor legjobb, ha az a metódus, hogy az állam adja, viszont azoknak adja, akiknek a kuratórium megítéli. Ez egyébként az úgynevezett létező szocializmusban így volt. Volt egy-két alkalom, amikor az állam beleszólt, tehát a minisztérium beleszólt. Ennek egyszer egyébként én is szenvedője voltam, amikor a Móricz Zsigmond-ösztöndíjba beleszólt az állam. Tóth Dezső, biztos emlékszel rá.

– Kulturális miniszterhelyettes.

– Igen. Miniszterhelyettes volt igen és akkor tiltakozott, hogy…

– József Attila Kör.

– Igen, a József Attila Kör most egyébként a Fiatal Írók József Attila Köre. Tehát úgy tiltakozott, hogy nem vettük át a Móricz Zsigmond-ösztöndíjat, például akkor én is benne voltam ebben a dologban.

– Pedig az pénz volt, nemcsak egy üres kitüntetés.

– Az volt, igen. Na most a helyzet az, hogy amikor képviselő voltam, akkor is két alkalommal volt szerencsétlenségem ez irányban interpellálni, mivel hogy az történt, hogy nem a kuratórium döntését fogadta el a kormányzat. Írtam Szőcs Gézának is levelet meg a miniszternek, a Réthelyinek is. Most pedig még rosszabb lett a helyzet, mert most már gyakorlatilag a kuratórium összeállítását is úgy szervezték meg, úgy akarták megszervezni, hogy az írószövetségek, írószervezetek javasoljanak kurátorokat, és a javaslatukból választották volna ki a kuratóriumot. Tehát nem automatikusan az írószervezetek által delegált írókból állt volna össze a kuratórium, hanem a minisztérium állította volna össze.

– Tehát még csak az írószervezeteket sem hagyták volna egymással veszekedni vagy kompromisszumra jutni, hanem azt mondták nekik, hogy javasoljatok valakit, majd mi kiválasztjuk, hogy kik legyenek azok.

– Igen, tehát mindegyik javasoljon X, nem tudom hány embert, és akkor majd a minisztérium kiválasztja. Na mindegy, a lényeg az, hogy ez katasztrofális, nem is tudom, el kellene-e mondanom, hogy miért. Hiszen arról van szó, hogy amíg régen az állam automatikusan azoknak adta a díjat, akiket a kuratórium erre érdemesnek tartott, ez most nem így történt volna. A Szépírók Társasága és a többi társaság sem vett ebben a dologban részt. A kuratórium jelölésben.

– De mintha még ennél súlyosabb dolog is történt volna, mert nemcsak hogy nem vette figyelembe a szakmai kuratórium javaslatait és megváltoztatta a díjazottak névsorát, hanem azt olvasom a levélben, hogy szélsőséges nézeteket képviselők is kaptak József Attila-díjat. Vagy ez a Szaniszló-féle díjra meg a másik kettőre vonatkozik?

– Nem, én most nem tudnám kapásból felsorolni az összes díjazottat, de amennyire ismerem őket, ilyen szélsőséges emberek nem kaptak József Attila-díjat. Hogy kik kaptak, azt nem akarom minősíteni, mert tényleg kollégákról jót vagy még jobbat, de kétségtelen, hogy elég méltánytalan a díjazás. Nem beszélve arról, hogy vannak olyan fiatalabb költők, írók is, akik most már harmadszor voltak felterjesztve, és harmadszor sem kapták meg. Például a Polák Péter. Úgyhogy egészen elképesztő állapotok vannak. Tényleg olyan emberek nem kapták meg a József Attila-díjat, akik már régen megérdemelték volna, idősebb és komoly életművel bíró emberek stb. Tehát igazából oda kell hogy konkludáljon valószínűleg az írótársadalom, tehát erről most már ilyen tárgyalások vagy megbeszélések vannak, hogy valószínűleg ki akarunk mi kerülni ebből az állami díjazásból.

– Hát ti ki is fogtok kerülni, de például a Magyar Írószövetség még nem került ki belőle, nem is csatlakozott a ti leveletekhez.

– Hát nézd, olyan szintű ellentét vagy kibeszéletlenség van a két szervezet vagy ha tetszik, a négy szervezet között, hogy az eléggé szomorú. Én tényleg a párbeszéd híve vagyok, el szoktam menni mindenhová, ahová hívnak, vannak, akik nálam jóval intranzigensebbek, de a helyzet az, hogy legnormálisabb lenne, ha megint társadalmiasulna ez a díj. Tehát legnormálisabb az lenne, ha mondjuk a Baumgarter-díj visszaállna a régi formájában. Én ezt nagyon pártolom. Egész egyszerűen kellene hogy a civil szféra belépjen úgy, mint valamikor ez a Baumgarter nevű úr...

– Jó, hát van ilyen, itt van a Prima Primissima. Nem? Most nem mondom, hogy az a legrangosabb díj, de hát a civil szféra belépett pénzzel.

– Igen. Jobb lenne, ha úgy lépne be a civil szféra, hogy iszonyúan szerény lenne közben. Tehát hogy nem is nagyon lehetne tudni, hogy ők villognak-e ott vagy nem. Na mindegy, ezek megint részletkérdések. A helyzet az, hogy ennél azért a díjaknál súlyosabb a helyzet, mert van egy olyan típusú ellentét a művésztársadalomban, ami valószínűleg így páratlan. Most pontosabban a fene tudja, mert mindig benne vagyunk valami trendben, és akkor azt látjuk, hogy katasztrófa van. Ha egy kicsit megkaparjuk a történelmet, akkor mindig is nagyjából kétosztatú volt a szellemi élet vagy a kulturális élet, ugye például ha a harmincas évekről beszélünk, akkor ott volt a Válasz és a Szép Szó…

– Hát van és van urbánus és népi irodalom és így tovább.

– Hogy a népiek nem publikálhattak a Szép Szóban, az urbánusok lapjában és vice versa, úgyhogy ez mindig meg volt. Most is ez van. Nekem ez nagyon rosszul esik, mert egyáltalán nem szakmai kérdésekről van szó, nem poétikai, hanem metapolitikai kérdésekről van szó, amikor művészeti dolgokról beszélünk egyáltalán.

– És hiába próbálkoznak egyesek, még a legnagyobb tekintélyűek is be-beszólni, sőt elismerni a másik oldalra helyezkedő vagy oda elhelyezett, vagy ott nagy rangot képviselő embereknek a szakmai munkáját, például Esterházy rendszeresen megteszi, hogy jobboldalinak minősített vagy úgynevezett népi írókat, ha megérdemlik, akkor nagyon tud dicsérni és próbál átlépni az árkokon és határokon.

– Az biztos. Ő ebben nagyon példamutató.

– De semmit nem ér el vele. Kapja a fejére ugyanazt.

– Így van. Emlékszem rá, hogy amikor a szocik, akik egyébként szintén fütyültek a kultúrára, tehát amíg a szocik voltak uralmon, akkor is kapott például Buda Ferenc vagy Karátson Gábor Kossuth-díjat, egyébként nagyon helyesen. Tehát ilyen nem baloldali emberek is kaptak.

– És de lett eredménye? Nem. Lehet, hogy ötven évig vagy száz évig kell csinálni, és akkor lesz, de egyenlőre semmi eredménye nem lett.

– Ebbe a hibába a Fidesz nem esik bele, hogy mondjuk így átnyúljon és gesztusokat tegyen. Tehát ez kétségtelen. Most én azt mondom, hogy sajnos még rosszabb a helyzet, mint ahogy azt szokták mondani, kultúrharc van, mert igazából nincsen kultúrharc, hiszen az erők nem egyenlően oszlanak meg, lássuk be.

– Diktátum van, nem pedig harc.

– Igen, az úgynevezett jobboldalon jóval szerényebb erők vannak, viszont ők úgy gondolják el a létezést, hogy ez a ballib, ez eluralja a kultúrát stb., és most ők jönnek. Ők ugye eddig háttérbe voltak szorítva, és most meg majd ők győzedelmeskednek. Ez egy kicsit szánalmas, és egy ilyen őrületes sértődöttség, frusztráltság, kisebbrendűségi érzés van mögötte. És ez a legrosszabb tanácsadó. Tehát csak haragot, gyűlöletet okoz, és igazából ha valamivel tele van a padlás a havazáson kívül, akkor ez a rosszindulat, ez a harag meg a sértődöttség, mert ez tényleg egész egyszerűen lefele viszi, tehát lefelé menő spirálban tartja az országot.

– A legjobb példa erre talán Kerényi Imre, mert ő meg szokott szólalni és nyíltan hangoztatja...

– Kerényi Imre, az kabarészinten csinálja.

– …hogy az elmúlt hatvan évben a balliberális oldal uralkodott, minden az övé volt, mindent ő határozott meg, úgyhogy most egy időre mi jövünk. De ő legalább nyíltan kimondja.

– Hát ez a Kerényi–Fekete típusú, azt kell mondjam, a kultúra kabaré figurái ilyen-olyan okokból sértődött emberek, ők beszélnek. Ők a beszélő arcok, a többiek pedig hallgatnak és dörzsölik a markukat. Szóval ez így nem jó.

– De akkor hogyan tovább?

– Örülök neki, Gyuri, hogy végre ilyen témát is előhoztál. A kortárs kultúra olyan szinten van hendikepes helyzetben, hogy valószínűleg – ezt így ki merem jelenteni – a történelemben nem volt ilyen. Tehát a kultúra, a művészet mindig kortárs volt az egész történelem folyamán, gyakorlatilag akik művészetet fogyasztottak, azok kortárs művészetet fogyasztottak az ókori görögöktől kezdve. Athén polgárai eljártak a színházba, és ott harmincezer néző nézte Szophoklészt és Euripidészt, akik versenyeztek egymással. Tehát a görögöktől kezdve Shakespeare-en Moliere-en Bachon és Mozarton keresztül egészen Molnár Ferencig, kortárs volt a kultúra. Ma ez nem így van. Tehát minimum három ilyen dolog tagolja szerteszét a kultúrát. Egyrészt a politikai leosztás, amiről beszéltünk, másrészt egy poétikai leosztás, tehát, hogy mit tudom én konzervatívok meg avantgárdok – most csak posztmondernek, így viccesen mondom ezeket a kategóriákat. És van egy van egy ilyen dolog is, hogy a kultúrafogyasztók is egyrészt nem nagyon foglalkoznak kultúrával, nem nagyon ismerik, hiszen az iskolában nem tanítják. Szóval rengeteg probléma van. És van még egy negyedik is, hogy sajnos a kultúra aktorai, tehát a kultúra résztvevői sem ismerik egymást, nincsenek egymásnak bemutatva, hogy így mondjam. Amilyen módon ez meg volt oldva, idézőjelben mondom, a két háború között, tehát volt egy kávéházi élet, ahol együtt voltak színészek és újságírók, írók és festők, és a festők lefestették az írókat, és az írók írtak a színésznőkről, a színésznők meg elszavalták a költők verseit. Tehát ez most egyáltalán nincs így, mindenki a saját bizniszével van elfoglalva. Aztán katasztrofális helyzet van, mert mindenki fut a pénze után, nincs szolidaritás igazából. Alig véletlenszerűen ismerik egymást az emberek. Szóval nagyon-nagyon rossz a helyzet.

– Valószínűleg a csökkenő finanszírozásból, a kevesebb pénzből el akarják foglalni a lehető legtöbbet azok, akik hatalom közelben vannak.

– Igen, tehát pontosan az van, hogy én ott voltam ugye két és fél évig a parlamentben, és érzékeltem a bőrömön azt, hogy az, hogy kultúra, egyszerűen nem érinti meg a döntéshozókat. Nem azért, mert kultúraellenesek vagy bunkók lennének, egyáltalán nem, tehát tényleg nagyon kitűnő szakemberek vannak ott, mindenféle területről. Viszont a kultúra...

– Nem hoz szavazatot. Valószínűleg az van mögötte, hogy a kormányzat vagy a kormányzat vezetése úgy áll hozzá, hogy hát ha ebből…

– Így van. Pontosan.

– …nem jön egy plusz szavazat sem, akkor az egész nem érdekel.

– Így van. Pontosan ide akartam kilyukadni. Tehát az van, nyilván, hogy mivel gyenge a lobbi, széttöredezett maga ez a társadalom, a társadalomnak ez a részhalmaza, mondjuk azok, akik a művészetből élnek, széttöredezettek, ennek megfelelően gyenge a loberejük, ennek megfelelően a döntéshozók úgy értékelik, hogy úgysem tudnak szavazatokat hozn, vagy akik benne vannak, azok már úgyis angazsálódtak valamelyik oldal irányába, és akkor nyugodtan kivehetik az erőforrásokat, hiszen gyenge lobbitól el lehet venni az erőforrásokat. Úgysem hoz szavazatot, a szavazatmaximálásban érdekelt döntéshozók számára tehát a kultúra mellékes, érdektelen dolog. Tényleg hab a tortán. És a kultúrának nem habnak kéne lenni a tortán, hanem ezen kéne alapulnia mindennek.

– Ez lenne a torta maga.

– Hiszen minden kultúra. Mondjál valamit, a létezés egyetlenegy szegmensét említsed, amelyik nem kultúra. A közlekedés kultúrájától az egymással való kommunikációig minden az, hogy eltakarítják-e a havat, minden, minden kulturális kérdés. Hogy te hogy szállsz fel a hatos villamosra, az is kulturális kérdés. És az úgynevezett magas kultúra pedig végképp nem a hab a tortán, hiszen a művek, a zene vagy az irodalom mind arra valók, hogy egyfajta ilyen kalauzt adjanak az élethez, hogy kell élni, hogyan éljél, mivel töltsd az életedet.

– Hogy hogyan élvezzük a szépet.

– Hogy kell örülni, hogy kell boldognak lenni.

– Vagy hogy szomorkodjunk a borzasztón, a tragédián. Igen.

– Most nyilván triviális, amit mondok, csak azért kell mondanom, mert az emberek azért nem nagyon szoktak ebben rendesen belegondolni. Hát akkor elmegyek jó, kész. Kulturált ember vagyok, akkor elmegyek egy színházba, és akkor fel tudom venni legalább az új kiskosztümömet meg a nem tudom mimet. De hát azért gondoljunk bele abba, hogy a görögök nem ezért jártak színházba, meg nem a sztori miatt jártak színházba, hiszen azok a darabok mind mélységesen a görög mitológián alapultak, azokat mindenki ismerte, még az írástudatlan proletárok is ismerték ezeket a történeteket. Azért jártak, mert tudták, hogy nemcsak a testtel kell foglalkozni hanem a lélekkel és a szellemmel is. Tehát a katarzis, a megtisztulás ugyanolyan fontos dolog, mint ahogy a testnek is meg kell tisztulnia. A szellemnek, az életnek is meg kell tisztulni. Az akkor benne volt a kultúrában. Mert az evidencia volt akkor az emberek számára és ma szánalmasan nem evidencia.

– Ma meg maradt nektek ez a tiltakozó levél.

– Jó, jó, én azt mondom, hogy az lenne az igazán jó, ha ezt egy kicsit mindenki a szívén viselné. Tehát mindenki, aki esetleg nem is feltétlenül híve mondjuk a kortárs irodalomnak vagy művészetnek, főleg az értelmiséghez beszélek, azért menjen be egy könyvesboltba és vegyen meg egy könyvet. A kortársaktól.

– Érezze meg, hogy ez fontos. Fontos.

– Ne olvassa el, rendben van, de…

– De olvassa. De.

– Oké, oké, de az már kicsit a következő lépés. Vegye meg, tegye fel a polcra vagy menjen el, egy kortárs szerző darabját nézze meg vagy egy mai filmet nézzen meg, ha még nincs is filmünk, nem is gyártanak filmet.

– Az állam pedig azt díjazza, amit a szakma művelői jónak tartanak. Hát ez volna a lényeg.

– Éreztem én, hogy egy kicsit már hosszú voltam.

– Azért gondolod, mert én mondtam a végszót? Nem baj. Ha rábólintasz akkor nekem az jó.

– Rábólintottam.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



Ciprus, Szlovénia, Magyarország, plusz a nemzeti bank
Mihályi Péter közgazdász


Bolgár György:
- A témánk Ciprus, illetve a ciprusi válság hatása Magyarországra. Úgy látszik, hogy a megállapodás megvan. Hogy milyen következményekkel, azt még nem tudjuk, mert a ciprusi bankokat csak néhány nap múlva nyitják ki. Ön mire számít?

Mihályi Péter: - Ez óriási kérdés. Lehetséges, hogy a probléma megoldódott, legalábbis ideiglenesen, néhány hónapra, és az is lehet, hogy nem oldódott meg a probléma, és amint kinyitnak a bankok, mindenki elviszi onnan a pénzét. Akkor Ciprus gyakorlatilag olyan szigorú valutakorlátozásokra kényszerül, hogy onnantól kezdve a ciprusi euró nem fog annyit érni, mint mondjuk a német euró. Mert a német euróval bárhol lehet fizetni, a ciprusi euróval meg csak Cipruson.

- És azt lehet, hogy fenntartják az eurót formálisan, de közben az értéktelen pénzzé válik?

- Igen, ez nagyon könnyen elképzelhető.

- Nem kötelező akkor visszaváltani a korábbi ciprusi pénznemre?

- Az új helyzetben a régi kötelező szabályok nem feltétlenül érvényesek, szerintem még ezen senki sem gondolkodott. Itt nem az a dolog lényege, hogy hol forog, hanem az, hogy ha mondjuk valaki akar venni Cipruson egy autót, akkor ha a ciprusi bankon keresztül fizeti, mondjuk az ára lesz tízezer euró lesz, de ha készpénzben oda tudja adni igazi euróban, akkor nyolcezer euró.

- Szóval kialakul egy kettős pénzrendszer.

- Igen. Mert ugye akinek a zsebében van a nyolcezer euró, az nagyjából azt csinál vele, amit akar. Akinek a ciprusi bankban van, az nem fogja tudni külföldre utalni, nem fog tudni belőle kártyával fizetni stb.

- Azért elég nagy az esélye annak, hogy azok a betétesek vagy vállalatok, akik eddig ott tartották a pénzüket, el fognak onnét menekülni. Igaz, hogy a nagy veszteséget már nem tudják megúszni, hiszen ha egyszer ott van valamilyük, és az százezer eurónál nagyobb összeg, akkor alaposan meg fogják őket adóztatni. Ezt tehát nem ússzák meg. De gondolhatják azt, hogy na, innentől kezdve Ciprus nem jó hely, nem szeretnék a következő kellemetlen következménnyel is szembenézni, inkább elmegyek máshova. Ebből következően pedig az összeomlás valószínű.

- Hogy mi valószínű és mi nem, ezt nem lehet tudni. Maradjunk abban, hogy lehetséges.

- Épp a magyar nemzetgazdasági miniszter, Varga Mihály mondta, hogy a magyar betéteseknek is az a jó, ha kihozzák a pénzüket Ciprusról és idehozzák, mert a magyar kormány nem a betéteseket bünteti vagy adóztatja, hanem a bankokat.

- Ez a tündérmesék világába tartozó mondat. Annál is inkább, mert lassan fel kell készülnünk arra, amiről már a bankszaklapok értekeznek, hogy Szlovénia a következő állomás.

- Hogy lehet az? Ciprus és Szlovénia között azért óriási különbség van. Szlovénia mind ez idáig abszolút mintaállamnak számított, olyan országnak, amely kicsi ugyan, de remekül integrálódott ebben az osztrák-olasz közegben és környezetben. Mi történt ott?

- Ha nagyon leegyszerűsítjük, akkor valami olyasmi történt, mint Magyarországon a 90-es évek elején. A szlovén tulajdonban vagy részint állami tulajdonban lévő szlovén bankok olyan cégeknek hiteleztek, amelyek ezt nem tudják visszaadni, és emiatt gyakorlatilag több szlovén bank a csőd szélén áll. És nagy kérdés, hogy a szlovén államnak van-e annyi pénze, hogy feltőkésítse őket. A mérték nem ugyanaz, mint Cipruson, de a probléma nagyon hasonló, és a szlovén bankoknak nincsen anyukájuk, aki segítene nekik.

- Ezek szerint az sem megoldás, ha állami tulajdonban van a bankrendszer több mint ötven százaléka, attól még csődbe lehet menni.

- Magyarországon majdnem az összes bank csődbe ment a 90-es évek elején, ugye?

- De most mégis, mintha a kormány, vagy maga a miniszterelnök ezt tűzte ki célul, hogy ötven százalék fölé kell emelni a magyar tulajdont a bankokban. Mintha ez megoldás volna bármire, miközben itt a szlovén ellenpélda.

- Így van.

- Viszont mind a két esetben nagyon kis országokkal állunk szemben. Ez az Európai Uniónak semmi. Görögország sokba kerül, az nagyon fáj. Pláne Olaszország vagy Spanyolország, ezek nagy országok, ezek sokba kerülnének, részben kerültek is. Na de Szlovénia vagy Ciprus? Nem az a legegyszerűbb, ha odaszórnak nekik egy-két tízmilliárd eurót, és így megállítják a dominók dőlését?

- Részben igen, részben nem. Mert Ciprus esetében az a probléma, hogy oda lehet adni tízmilliárd eurót Ciprusnak, csak ő képtelen lesz visszafizetni. Ott pedig még nem tart a nemzetközi közösség, hogy csak úgy ingyen adják.

- Lehet, hogy eljut ide?

- Magyarországnak is adtak húszmilliárd eurót, amikor bajban voltunk egy más helyzetben, de azért azt hitelbe adták. És Ciprus is hitelbe kapja a pénzt, nyilván Szlovénia is hitelbe fogja kapni a pénzt. Ingyen nem adnak pénzt egyelőre.

- Ciprus miből tudná ezt visszafizetni? Eltekintve attól a, ha nem is tündérmesétől, mert ott állítólag vannak gázkészletek a tenger alatt, de nyilván amire eljutnak odáig, hogy azt kitermeljék és hogy ki termelje ki, az egy másik ügy. Ha viszont a bankrendszer összeomlik, ami nyilván ennek a ciprusi gazdaságnak a hátterében mindenképpen valami nagy hajtóerő volt, hiszen a kedvező társasági adózással és nyilván a pénzek megfelelő kezelésével Ciprus vonzó hely volt, akkor nincs semmije ennek az országnak.

- Ez így van. Ez a kockázat. Egyelőre mindenki optimista azzal kapcsolatban, hogy abban az esetben, ha a ciprusi bankrendszert megmentik, ezt a kölcsönt, aminek azért nagyon olcsó a kamata, Ciprus pár éven belül vissza fogja tudni fizetni. Ha másképp nem, akkor úgy, hogy magánkölcsönöket vesz fel, és visszafizeti az Európai Uniónak. Azért ez nem egy teljesen elképzelhetetlen forgatókönyv.

- Szlovénia ebből a szempontból jobb vagy rosszabb helyzetben van?

- Könnyebb helyzetben van mint Ciprus, csak az a baj, hogy ő már a második. És ilyenkor a piacok egyre idegesebbek, és ez Magyarország szempontjából is baj, mert közelebb van hozzánk. És ugyanezek az elemzők azt mondják, hogy a harmadik veszélypont Magyarország.

- De miért Magyarország? Hiszen, ha nem is jelentősen, de sikerült csökkenteni az eladósodottságunk arányát a GDP-hez viszonyítva, és ha a bankrendszer megrendült is, azért az nem látszik, hogy bármelyik nagy bank közvetlen veszélyben volna.

- A magyar bankrendszer pillanatnyilag nincs veszélyben, mint ahogy korábban sem volt igazán. Magyarországon más a probléma, itt az a veszély, hogy azok, akik magyar államkötvényt rendszeresen vásárolnak és ezzel egyrészt biztosítják a költségvetés működését, másrészt biztosítják azt, hogy a forint iránt legyen kereslet, tehát a forint árfolyamát támogatják, azok bármikor abbahagyhatják a vásárlást.

- És akkor mi lesz? Akkor nem tudja finanszírozni a kormány az ország gazdaságát és nem tudja törleszteni az esedékes hiteleket?

- Pár hónapig akkor is tudja a kormány ezt finanszírozni, csak akkor beindul a pánik, mert akkor a forint elkezd gyengülni, hiszen ezek a külföldi kötvényvásárlók eltűnnek a forintpiacról. És a forint olyan végzetes gyengülésbe kezd, ami egyébként már elkezdődött. Nem akartam közbe vágni, de azt mondta, hogy az államadósság aránya a GDP-hez képest csökkent. A válasz az, hogy nem csökkent.

- Az elmúlt hetekben kiderült, hogy nem csökkent, hiszen annyira gyengült a forint, hogy ezzel a devizaadósság forintra lefordítva nőtt.

- Így van. Tehát ez a veszély fennáll. Egyik ország sem pont ugyanolyan, mint a másik, Ciprus nem olyan, mint Szlovénia, Szlovénia nem olyan, mint Magyarország. De mindegyik nagyon ingatag.

- Magyarországot elsősorban az veszélyezteti, hogy nincs bent az eurózónában. Ez a két másik kis ország az eurózóna tagja. Magyarországon tehát a forint gyengülése sodorhatja veszélybe a gazdaságot?

- Így van, és szeretnék emlékeztetni arra, hogy ne mindig mindenért a Fidesz-kormányt hibáztassuk. Magyarországon az azt megelőző időszakban is az a döntése született az egymást követő kormányoknak, hogy az euró bevezetése nem is olyan fontos, ennél egy csomó sürgősebb dolog van. Az ötven zázalékos béremeléstől kezdve az autópálya építéséig és nagyon sok mindenig, amire elment a pénz. És valahogy azt hitték, azt hiszem, őszintén, a szakértők, aztán meg a politikusok, hogy ha nem vagyunk benne az euróövezetben, akkor tulajdonképpen nekünk jobb, mert stabilabb, biztonságosabb helyzetben vagyunk.

- És nagyobb a manőverező képességünk egy kis leértékeléssel játszadozni..

- Igen. És akkor is többen mondtuk, hogy ez nem így van és nincs annál fontosabb és sürgősebb társadalmi cél, mint hogy bekerüljünk az euróövezetbe. És amikor lehetett volna, ezt az esélyt eljátszottuk, és most napról-napra azt tapasztaljuk, hogy akármi történik az euróövezetben, mondjuk pénzügyi válság van, akkor azért szenvedünk, ha meg lassul a növekedés, mint ahogy hónapok óta lassul, akkor meg azért. Tehát az összes negatív hatást bezsebeltük, a pozitívat pedig soha. És ez most már hosszú évek óta így van és sajnos marad ez a helyzet a következő években is. Tehát ez nagyon súlyosan hibás döntése volt az előző kormányoknak, szerintem.

- Még egy dolgot, ami nem közvetlenül függ össze mindezzel, amiről beszéltünk, de közvetve mindenképpen. A nemzeti bank élén változás történt, és ennek számos kísérő jelensége van. Lényegében menesztették a teljes vezetést, és nemcsak a távozó alelnökökre gondolok, hanem alattuk az igazgatókra is. Nagyjából arról szólnak a hírek, hogy figyelmeztették az ott dolgozó munkatársakat, hogy kritikus dolgokat a különböző jelentésekbe, tanulmányokba ne írjanak bele, szóval ne mondjanak ellent a kormánynak és a kormány gazdaságpolitikájának. És az elnök, bár nagyon kommunikatív volt mindeddig miniszterként, hetenként írt cikket egy hetilapba, mostantól kezdve még a kamatdöntéseket sem hajlandó elmagyarázni. Szóval hogyan fogja ez a nemzeti bank az esélyeinket akár növelni, akár korlátozni?

- A kilátások nagyon rosszak, de nem okoznak meglepetést. Nagyjából mindenki erre számított, hogy ez be fog következni. A legrosszabbra lehet itt felkészülni.

- Mi a legrosszabb?

- Az, hogy a nemzeti bank külső presztízse a hírek nyomán megrendül, és ez is megingatja a befektetői bizalmat. Másfelől pedig az, hogy mégiscsak elnyilatkozza valaki magát, és ez nem kell hogy feltétlenül a nemzeti bank elnöke legyen. Varga Mihály, az új pénzügyminiszter most már két olyan nyilatkozatot is tett, amit úgy is lehet értelmezni, hogy a forint árfolyama nem érdekli a magyar kormányt. Nem pontosan ezt mondta, de így is lehetett értelmezni. A miniszterelnök tett már egy olyan nyilatkozatot, hogy a túlzottdeficit-eljárásból való kikerülés fontos, de a növekedés még fontosabb, amit nyilván úgy kell értelmezni, hogy nem fogunk kikerülni ebből a túlzott deficit eljárásból. Ha pedig nem kerülünk ki, akkor a kormányt nem is érdekli, hogy mekkora a deficit. Szóval ezek a dolgok nagyjából már biztosak.

- És ha elkezdenek költekezni, akkor onnantól kezdve a forintra még nagyobb nyomás nehezedik.

- Így van. És azért még egy dolgot mondanék a ciprusi válsággal kapcsolatban. Az fontos tanulság, hogy amikor Ciprus nagy bajba került, akkor felmerült a ciprusi politikusokban a nyugdíjvagyon elkonfiskálásának ötlete, de a nemzetközi közösség, a Valutaalap és az EU lefogta a forrófejű ciprusi politikusok kezét, és ez nem következett be. Magyarországon sokkal kisebb volt a baj, mint most Cipruson, és mégis, ugye mindannyian tudjuk, emlékszünk rá, a kormány egy kapkodó döntéssel elkonfiskálta a nyugdíjvagyont. Ez olyan hosszú távú károkat okoz, hogy szerintem majd az utókor úgy fogja értékelni, hogy az egész fideszes négy évben ez volt az egyetlen említésre méltó és tanulságosan nagyon súlyos hiba.

- Hacsak nem lesz a fideszes négy évből fideszes negyven.

- Negyven nem lesz, de még ha nyolc lesz, akkor is ez lesz a legsúlyosabb hiba. Azt gondolom, hogy ez tényleg hosszú ideig helyrehozhatatlanul aláássa a bizalmat az időskori megtakarítások iránt, az állam iránt, minden állami konstrukció iránt, mert ki hisz a magyar kormánynak, akár ennek, akár a következőnek, hogy ha valamilyen megtakarítási formában bent hagyja a pénzét, akkor azt nem fogja az állam elkonfiskálni? Szóval a ciprusi példa ezért tanulságos, mert nagy baj esetén sem szabad ilyen hülyeséget csinálni, nálunk pedig kisebb baj esetén csinálták ezt.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!



A büntetése az önkény szimbóluma
Szanyi Tibor MSZP-s képviselő


Szanyi Tibor:
- Nem szívesen veszem el az időt a hallgatóktól, meg Öntől is, hiszen ez nem igazán a profi politikusok műfaja. Viszont tényszerűen, pár mondat erejéig szeretnék beszámolni arról, hogyan látom a továbbiakat, mert én sem gondolom azt, hogy itt akkor most le van zárva minden. Az egyik: tényleg megmosolyogtató, mert a felmutatott középső ujj akárhonnan nézzük, semmi szépet nem jelent.

Bolgár György: - Bár éppen most mondta Burger Lajos kollégám, hogy amikor Mr. Bean Amerikába ment és bemutattak neki, akkor ő azt hitte, hogy üdvözölték és onnantól kezdve mindenkit így üdvözölt. Ő tehát másképp értette. De nem mindenki Mr. Bean.

- Meg földrajzilag is eltér ez. Amerikában is más jelentése van, Ausztráliában is, Kínában, Európában, Magyarországon. Valóban, közösen és egyértelműen elfogadott változata nincs, ahány embert megkérdezne, annyiféle választ fognak adni. De mindenféleképpen azt fejezi ki, hogy semmibe veszlek benneteket, mármint azokat, akiknek ezt mutattam. Amúgy van ennek egy sokkal populárisabb változata: ha Ön vagy bárki a hallgatók közül csak kétszer, háromszor is megnézett Forma-1-es közvetítéseket, a győztes mindig felmutatja a középső ujját, úgy teszi meg a tiszteletkört. Ez szintén nem jelent túl szépet, azt jelenti, hogy én győztem, ti meg nem vagytok sehol. Abban viszont maximálisan egyetértek a hallgatóval, hogy mindössze arról volt szó, hogy Kövér László a hasára ütött, pont. Büntetett, fellebbezési jogorvoslati lehetőség itt Magyarországon nincs. Szent igaz, én a magam részéről azon gondolkodom és a mai nap is több jogi szakértővel konzultáltam, hogy bizony érdemes elvinni ezt az ügyet – pontosabban az ügy mögötti jogi mechanizmust – európai fellebbviteli fórumokra, tekintettel arra, hogy így egy parlament nem viselkedhet.

- Tehát azt akarja megvizsgáltatni az európai jogi fórumokkal, hogy lehet-e teljhatalma a ház vezetésének?

- Például. Meg ezt az egész slampos jogszabályt. Tehát az, hogy egy hatsoros előterjesztésre szavaztatnak egy parlamentet, elképesztő. Az sem volt leírva, hogy mi történt, mi alapján, ki, mit gondol stb., semmilyen vizsgálat nem volt. Engem aztán meg nem kérdeztek ebben az egész ügyben, hacsak úgy nem, hogy én is szavaztam.

- Tehát az eljárás lényegében az elnök önkényén alapult.
- Igen, csak az a helyzet, hogy a magyar Alaptörvény, a magyar hatalmi mechanizmus működtetése ugyanezen az elven van minden más esetben. Tehát gyakorlatilag itt mutatkozik meg, hogy nemcsak az állampolgár, de mondjuk egy képviselő is mennyire ki van szolgáltatva. Innen pedig abba kell belegondolnunk, hogy akkor mennyire van kiszolgáltatva az állampolgár. Az állampolgár ezt mindaddig nem érzi, amíg neki konkrétan a hátán nem csattant valamiért az a bizonyos ostor.

- De tudjuk, hogy az állampolgár hátán nem csattan az ostor, az ostor Orbán Viktor hátán csattan.
- Én nem tudom, hogy kinek a hátán fog csattanni.

- Nem hallotta ezek szerint a miniszterelnök rádióinterjúját. Azt mondta, hogy ostor- és botütések nyomai vannak a hátán.

- Tartok tőle, lehet, hogy szavakban kifejezve, de körülbelül ugyanazt mutogatták, mondhatták vagy adták tudtára, mint amit én a parlamentben. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg olyan európai vezető van, aki finoman szólva is nem dicsérte meg Orbán Viktort a műveleteiért. Ezzel együtt tegyük azt nyilvánvalóvá, hogy ez az ország egy belső puccs révén lett leigázva, és innentől kezdve már nem az a kérdés, hogy ki hogyan értelmezi a demokráciát, hanem az, hogy el tudsz-e menekülni az ostorcsapás elől vagy sem. Ennyi.

- Ezek szerint akár Strasbourgig is menekülni próbál, vagyis nem menekülni, hanem előremenekülni.

- Igen. Én azt kívánom és szeretném, ha kimondanák megfelelő európai fórumok, megbüntetnék a magyar parlamentet, mert így egy országot nem lehet kultúrkörülmények között vezetni. Ez így egy szimpla, agyatlan diktatúra. Kész. Csak ugye itt van a nehézség ebben a dologban – még egyszer mondom –, hogy amíg az állampolgár nem azt érzi, hogy ez az ő hátán csattant, addig tulajdonképpen nem is figyel annyira oda a demokráciára. Azt kell megnézzük, és igenis ez lesz a következő választások tétje, hogy vajon meg tudjuk-e értetni az emberekkel, hogy a nyomorúságuk elsősorban azért van, mert így van vezetve az ország.

- Igen. Mert a döntések a gazdaságtól a politikáig, a parlamentig így születnek. Beleszólása pedig senkinek semmibe.

- Orbán Viktor ne játsszon semmilyen mesehőst, egyetlenegy dolgunk van nekünk vele, tudjuk meg mindannyian világosan, mit művelt ez az ember, alkossunk róla véleményt és demokratikus módon, irgalmatlan nagy többségi szavazással kergessük el. Ennyi a teendő.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!