rss      tw      fb
Keres

Értelmezési (és választási) esélyek



Gulyás Gergely. Gondolom, ő azok között a fideszesek között lenne, akikkel egy esetleges 2014-es ellenzéki győzelem után, a nemzeti egyetértés jegyében, tárgyalni kellene a jogállam és a demokrácia helyreállításáról, azokról a garanciákról, amelyeket az emberek félelem nélküli élete és a hatalmi visszaélések megakadályozása érdekében vissza kellene építeni a rendszerbe. Mindazt, amit a pártja meg ő kivont belőle uralgásuk négy éve alatt.

Gulyás Gergely hazudik, mint a vízfolyás. Azért hazudik, hogy védje a saját pártját és a saját kormányát. Azért hazudik, hogy a hatalomban tartsa mindkettőt. Azért hazudik, hogy elfogadtassa azokat az intézkedéseket, amelyeket a pártja (és ő) épp azért dolgozott ki megfontoltan és céltudatosan, hogy minél kevesebb jogi és intézményes akadály álljon további négy-nyolc-tizenhat éves korlátlan hatalmuk útjában. Azért hazudik tehát, hogy megtévessze az embereket. Ha ugyanis nem sikerült őket megtéveszteni, nem fognak a Fideszre szavazni 2014-ben.

Gulyás Gergelynek nincs nehéz dolga. Elég csak hitekre, érzelmekre, büszkeségekre apellálnia. Elég csak magyar, európai, sőt világméretű baloldali-liberális összeesküvésről, ócska hatalmi-gazdasági érdekű nemzetközi támadásról beszélnie, s máris meg van nyerve mindenki, aki nem baloldali és nem liberális, és eléggé mélyen sikerült elültetni benne az aljas multik iránti gyűlöletet. Elég Orbánt, a kormányát meg önmagát Magyarországgal (a hazával) azonosítania, és máris meg van nyerve mindenki, aki nem szereti, ha a hazáját támadják. Érvelnie nem szükséges. Nemcsak azért nem, mert nem szembesítik konkrétumokkal, hanem azért sem, mert ha szembesítenék, akkor is azt mondhatna, amit akar*, ugyanis a választónak nem szokása alkotmánymódosító szövegeket és alkotmánybírósági határozatokat böngészni, nem tudja tehát ellenőrizni, amit Gulyás mond. Erre szolgálna a vele szemben álló/ülő újságíró, de azt az újságírót, aki erre képes és hajlandó volna, már rég kirúgták a közszolgálatból, a Hírben meg az Echóban meg nem is volt ilyen soha, a kereskedelmit meg puszta pénzkeresetre tartják a tulajdonosok.

Gulyás Gergely tehát nyugodtan hazudhat. Mondhatja azt is, hogy a hazai és nemzetközi bírálatok „tényekkel való alátámasztás nélküli üres szólamok csupán, hiszen ha azt mondjuk, hogy jelöljék meg pontosan, mi az, ami nem tetszik, akkor nem tudnak egyetlenegy olyan példát se mondani, ami egyébként az európai értékekkel, jogi normákkal szemben állna”. Mondhatja, mert ugyan hányan értesülnek arról ebben az országban, hogy mi hangzik el az Európai Parlamentben vagy az Európai Bizottság zártkörű tárgyalásain. Netán az amerikai Helsinki Bizottság meghallgatásán, ha egyszer az MTI részletesen csak Szájer József megszólalásáról tudósít, a közszolgálati híradó pedig így számol be róla: „Nem a meggyőzés, hanem Magyarország lejáratása volt a cél az Amerikai Helsinki Bizottság tegnapi meghallgatásán Washingtonban, mondta az ülésen résztvevő Gulyás Gergely.” Meggyőződésem, hogy azt az igen terjedelmes ellenbizonyítást, telistele konkrétummal – példával, ahogy Gulyás képviselő mondja –, amelyet mondjuk Kim Lane Scheppele amerikai jogászprofesszor adott elő a washingtoni ülésen, és amelyet Horváth Júlia brutális munkával lefordított a Galamusnak, még a mi közügyek iránt érdeklődő olvasóink közül is csak kevesen voltak hajlandók figyelmesen végigolvasni. Nagyon rossz arány: sok százezer tévénéző Gulyás Gergelynek, néhány olvasó Kim Lane Schepellének.

Persze, mondhatja erre bárki, a politikai pártok is meglehetősen sokat beszéltek a negyedik alkotmánymódosításról, sőt, Bajnai Gordon még egy rendkívüli ellenzéki tárgyalást is kezdeményezett az ügyben, mert úgy látja, „a negyedik alaptörvény-módosítás nem csak egy módosítás a sok közül, hanem maga az alkotmányosság felszámolása” – ám ezek a politikusi megszólalások is, műfajuknál fogva, megint csak politikai hiteket és rokonszenveket mozgósíthatnak csupán, már ha egyáltalán eljutnak az emberekhez. Egy ellenzéki politikusnak nincs módja, a közügyeket tárgyaló nagy számú rádiós-televíziós vitaműsor híján, részletesen érvelni a véleménye mellett. Lendvai Ildikó megírhatja a Galamusban, hogyan hány fittyet Orbánék alkotmánymódosítása az Alkotmánybíróság határozatának az egyházak ügyében, ez még mindig legfeljebb néhány tízezer emberhez jut el. Ugyanígy a jogvédő szervezetek közérthetően fogalmazott nyílt levele is az alkotmánymódosítás abszurditásairól. Sólyom Lászlónak talán nagyobb szerencséje van, mert nem volt lap, amelyik ne szemlézte volna a Népszabadságban megjelent írását, A hatalommegosztás végét, így ha bátrak vagyunk, esetleg több százezerre is tehetjük azoknak a magyar állampolgároknak a számát, akik értesültek Sólyom véleményéről.

Ám ha igaz a pletyka, ha nem, hogy Orbán Viktor Varsóban arra a kérdésre, mi a titka a hatalmon maradásnak, azt válaszolta, a média birtoklása, a tény tény marad. Aki a közszolgálati tévét-rádiót éppúgy a befolyása alatt tartja, mint a médiafelületek nagy részét, aki rá tudja bírni a magántelevíziókat, hogy politikamentes híradókat készítsenek, aki hatalmi nyomásgyakorlással el tudja érni, hogy a szemében ellenzékinek számító médiumokat megfossza a fennmaradáshoz szükséges szponzorációktól és reklámoktól, annak nagy esélye van rá, hogy az értelmezési, s ezáltal a politikai versengésben győzzön.

Lehet persze „rettenetesen unni” olvasóként a sajtóbeli véleményműfajokat (pláne ha valaki huszonéve a saját véleményével szórakoztatja a nagyérdeműt), de a nyomtatott és az internetes sajtóban megjelenő elemző és véleménycikkek jelentik ma jószerével az egyetlen ellensúlyát annak az értelmezésdömpingnek, amellyel a Fidesz nap mint nap elárasztja a nyilvános teret.

Fontosak persze a hírek is. A hírekről be lehet számolni elfogultan és tárgyszerűen, és lehet őket összefüggéseikben, történetükbe ágyazva, sőt önellentmondásaikban is megmutatni. Nem tettem hozzá egyetlen saját megjegyzést sem ahhoz a hírhez, amely Szájer József vasárnap esti HírTv-beli megszólalásáról úgy számol be, hogy rögtön összeveti Scheppele véleményével, mégis mindenki, aki az alig több mint harminc sort végigolvassa, pontosan érti, miről van szó. Ha ennél a hírnél nem is, de az esetek óriási többségében ez a fajta hírszerkesztés rettenetesen időigényes munka, és speciális érzékű és felkészültségű újságírókat igényel, nem egyet, sokat. Meg persze olyan szerkesztőséget, amely nem éri be az érzületi befolyásolással, hanem az olvasók igényességére, érvszükségletére, önálló értelmezőképességére, sőt az idejére is számít. Sok olyan újságíró dolgozik a nyomtatott (értsd: kis példányszámú), de az internetes lapoknál is, aki így ír hírt. Csak abban nem vagyok biztos, hogy felvehetik a versenyt a kézben tartott televíziók-rádiók és a fideszbarát sajtó és honlapok tömegeket elérő agymosásával.

Már csak azért sem, mert valljuk be, a magyar lakosság óriási többségét nem érdeklik a bizonyítások és ellenbizonyítások. Egyszeri, egyedi benyomásai vannak, és a legelemibb összefüggések sem érdeklik. Ezért hisz a rezsicsökkentésben, és ezért hiábavaló azt magyarázni neki, hogy Orbánék az ő elszegényítésének hányféle rezsi-, adó- és áfaemeléséből csorgatják vissza ezeket a forintokat.


A mesterrel – MTI/Soós Lajos

Egyszóval úgy gondolom, Gulyás Gergely és mindaz, amit képvisel és szimbolizál, óriási előnyt élvez ma a valóság(át)értelmezés terepén. Szerintem sajnos behozhatatlan előnyt. Nem lehet minden nap összeszedegetni a hazugságaik cáfolatát, mert ezt a munkát nem lehet bírni idővel és energiával – hazudni könnyű, cáfolni nehéz –, és mert a világ érdekes, a hírek másról is szólnak, mint Gulyás, Kósa és a társaik néphülyítéséről. De ha lehetne, sem szívesen tenné az ember, mármint ha ad magára, mert a papagájkommandónak nevezett technika – sokszor, az unalomig és gátlástalanul ismételgetni szó szerint ugyanazt – nem újságírás, hanem agymosás. Ilyesmire legfeljebb a politikaszolgáló (a hatalom által uralt) sajtó vállalkozik. Obersovszky riporter megteheti – sőt meg is kell tennie, hiszen ezért engedélyezték neki, hogy az Echo Tv-től a közszolgálathoz igazoljon át –, hogy az interjúalanyához hasonlóan egyszerűen nem vesz tudomást arról, hogy az alkotmánymódosítás keltette világméretű felháborodás nem kabátlopási ügy és nem baloldali-liberális ármány; megteheti, hogy az alkotmánymódosításuk egyetlen vitatott pontjával sem szembesíti Gulyás képviselőt. Egy újságíró erre sohasem lenne hajlandó.

Úgy gondolom tehát, hogy még akkor is nagyon nehéz dolguk lenne az ellenzéki pártoknak, ha képesek lennének kikínlódni magukból valamiféle értelmes választási együttműködést. És még nehezebb dolguk lenne, ha sikerülne, és nyernének. Mert ha komolyan veszik önmagukat, a dolgukat és az országot, iszonyú nagy feladat lesz úgy politizálni és beszélni, hogy ne akarjanak beleülni a készbe, ebbe a velejéig megrontott politikai és emberi kultúrába, amelyet a Fidesz az elmúlt tíz évben kitermelt.

A magyar újságírás pedig megint éveket veszít. Amíg Obersovszkyk vannak a meghatározó pozíciókban, az a tisztulási folyamat, amelyen a magyar sajtónak is át kellett volna és kellene esnie, ismét elnapolódott, hiszen a minőségjelző frontvonal a lehető legprimitívebb szintre süllyedt vissza: van, aki szakmányban hazudik, és van, aki nem.



* Orbán Viktor például nyugodtan kijelenthette a közszolgálati rádió péntek reggeli műsorában, hogy az ő (negyedik) alkotmánymódosításuk családdefiníciója (vagyis hogy a család „férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösség, amelynek alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony”) szélesebb, mint a ma még hatályban lévő polgári törvénykönyv meghatározása. „Nem szűkülésről van szó, hanem tágításról” – mondta, és senki sem szembesítette sem azzal, hogy a hatályban lévő polgári törvénykönyvnek (Ptk) nincs családdefiníciója, sem azzal az érveléssel, amelyet az Alkotmánybíróság fejtett ki, amikor tavaly decemberben megsemmisítette a Fidesz–KDNP-féle családvédelmi törvény egyes rendelkezéseit, így azt is, amely a család fogalmát meghatározta. Az Ab egyebek mellett így érvelt: „Ha a jogalkotó a családokra nézve kíván jogokat és kötelezettségeket megállapítani, akkor azoktól a személyektől, akik a családalapítást házasságkötés nélkül, más tartós érzelmi és gazdasági életközösségben kívánják megvalósítani, jogokat nem vonhat vissza, a társkapcsolati forma meglévő védelmi szintjét nem csökkentheti.” Ebből a családfogalomból ugyanis az Ab szerint ki vannak zárva például „az egymás gyermekeiről gondoskodó és őket felnevelő élettársak, a közös gyermeket nem vállaló vagy olyan különnemű élettársak, akiknek egyéb körülmények miatt közös gyermeke nem lehet (így például az idősebb vagy meddő, egymással életközösségben élő személyek), az özvegyek, a testvérükről vagy testvérük, esetleg más rokonuk gyermekéről gondoskodó személyek, az unokájukat felnevelő nagyszülők” stb. És akkor még ide írhatjuk Vékás Lajosnak, a polgári jogi kodifikációs főbizottság vezetőjének véleményét: „A Bizottsági Javaslat, amely egyértelműen családjogi kapcsolatként kívánta szabályozni az élettársi kapcsolatot, átgondolt kompromisszum eredménye. Abból indult ki, hogy a közfelfogás változásait ebben a fontos társadalmi kérdésben a magánjognak is követnie kell, és az élettársakat egymással szemben jogi védelemben kell részesíteni. Ma több százezer ember él házasságkötés nélküli párkapcsolati formában (élettársi kapcsolatban), s a megszületett gyermekek több mint 40 százaléka származik ilyen kapcsolatból.” Minderről az Orbánt kérdező közszolgálatis riporternek nincs tudomása.


Mihancsik Zsófia


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!