rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. március 22.

A kitüntetett Bakay-féle téveszmék ellen
Lőrinc László történész, történelemtanár, a Tényleg című weblap szerkesztője


Bolgár György: - A március 15-én Aranykereszttel kitüntetett Bakay Kornél régész és történelemkönyv-író milyen nézeteket képvisel? Ugyanis Szaniszló Ferencről már sokat hallottunk, azt is tudjuk már, hogy ő visszaadta a Táncsics-díját. György Péter írt is egy nagy cikket a Népszabadságban Bakay Kornélról és az ő Horthy-Szálasi kiállításáról tíz évvel ezelőtt, és kérte a minisztert, hogy talán gondolja meg, ilyen embereket szabad-e kitüntetnie, de azért közelebbit nemigen tudunk Bakayról. Ön mit tud?

Lőrinc László: - Amit tudok, azt évekkel ezelőtt olvastam, amikor fölkerült a magyar elektronikus könyvtárra az ő tankönyve, ha jól emlékszem, egy ötödikes és egy hatodikos általános iskolai történelemkönyv, és ezekben eléggé meglepő dolgokat tanított. Mostanában ezt fölfedezték, és az interneten is keringett, még március 15-e előtt jóval, mint hivatalos tankönyv. Ez tévedés, ez egy alternatív tankönyv, de nem nyilvánították soha tankönyvvé, ami nem látszik róla, tehát sokan úgy olvashatják az interneten ezt a szöveget, mintha igazi tankönyv lenne.

- De ebből taníthattak volna, ha ezt az alternatív tankönyvet választják?

- Ez egy jó kérdés, az biztos, hogy a tankönyvvel járó állami hozzájárulást nem kapták volna meg hozzá a szülők. Tehát ha a szülők úgy döntenek, vagy az iskolaszék, hogy ebből tanulnak a gyerekek, akkor nem járt volna érte az a bizonyos pénz, ami a tankönyvek támogatására az államtól jár.

- Akkor tehát ez egy tankönyvnek látszó tárgy, amit használhattak volna, de nem preferálta az állam. Rengeteg tankönyv közül lehetett választani a legutóbbi időkig, de ez azért nem tartozott közéjük?

- Nem tartozott közéjük, de bármi más könyvet a gyerekek megvehetnek vagy segédkönyvként használhatnak. Na most, ez a könyv a magyar származásról egészen elképesztő érdekességeket tartalmazott.

- Szkíták, sumérok, avarok, mindenki a rokonunk, ugye?

- Igen, mindennel kapcsolatban van a magyar származás, ez tulajdonképpen a legrégebbi európai kultúra, és ha jól emlékszem, a bevezetőben arról is szó volt, hogy végre a magyar gyerek szemével kell látni a történelmet. Tehát tulajdonképpen ő abból indult ki, hogy csináljunk egy olyan történelmet, ami nekünk kedvező, és nem előzmény nélküli, mert ilyen irományok, ötletírások születtek korábban is. Az érdekessége az, hogy azokat általában teljesen amatőr meg dilettáns emberek írták, ez viszont mégiscsak valaki, aki polgári foglalkozását tekintve régészként ténykedett.

- És a dolog persze utólag azért vált megint érdekessé, mert a magyar kormány, a magyar állam kitüntetésre érdemesítette.

- Itt sok minden más is van. Azt mondja, hogy minden ősi kultúra valójában a magyartól ered, még a barlangrajzokon lévő ábrák is.

- Olyan messzire kalandoztunk volna?

- Ezek kapcsolatban vannak a magyar rovásírással, csak a vak nem látja szerinte, hogy itt valami rokonság van, merthogy ezek függőleges vonalak, és a magyar rovásírásba is vannak függőleges vonalak. És aztán ez kiterjeszkedik addig, hogy tulajdonképpen a pártus nyelv és kultúra az nem iráni, hanem az egy olyan nagy közös turáni nyelvbe tartozik, amibe a magyarok és a szkíták is. A pártusok különben egy Iránban élő népcsoport volt. Tehát ezek is magyarok, és Jézus pedig egy pártus nőnek a gyermeke volt, mert Mária nem zsidó volt, hanem pártus, és tulajdonképpen így szegről-végről magyar.

- A dolog persze nem teljesen és kizárólag Bakay Kornél eszmeszüleménye, mert évekkel ezelőtt a közszolgálati rádió Vasárnapi Újságjában nemegyszer hallottam különböző, magukat szakértőnek valló emberektől, hogy ez bizony így van, Jézus pártus volt, és a pártusok tulajdonképpen magyarok, tehát a dolog lényege az, hogy a kereszténység is tőlünk van, és egyáltalán az egész európai kultúra a magyaroktól származik.

- Az közös bennük, hogy ezeket a perzsa, óperzsa, iráni nyelveket nem ismerik, tehát amikor itt a rokonságot fölállítják azok a szakemberek, akik ezzel foglalkoznak, a hajukat tépik, mert azt mondják, hogy tulajdonképpen még annyi erőfeszítést sem tettek mint amatőr sumerológusok, hogy valami hasonlóságot a magyarok és a pártusok nyelve között fölfedezzenek, hanem ez csak úgy apolitikusan ki van jelentve, és kész. Különben nemsokára a Tényleg honlapon lesz egy részletesebb anyag a pártus-magyar kapcsolatokról, pontosabban a nem létező kapcsolatokról, és aztán kiegészül még ez a középkorban is egy-két érdekes dologgal, mert ő azt állítja, hogy a középkori zsidóság tulajdonképpen rabszolga-kereskedelemmel foglalkozott, sőt még Napóleon is eladott hatezer magyart rabszolgának.

- Magyarán ennek az egész furcsa történelemfelfogásnak egyetlen üzenete van, hogy mi vagyunk a világ legnagyszerűbb népe, ha tetszik, kiválasztott népe, a zsidók azok természetesen mindig a történelem folyamán valamilyen megvetendő dolgot műveltek, és ezért legyünk büszkék magunkra. Körülbelül ez ennek a történelemszemléletnek az üzenete?

- Körülbelül. Azt is szokták mondani ennek a hívei, hogy ez ilyen titkos dolog, és csak az interneten terjedhet, mert az Akadémiában kommunisták és a Habsburgok megakadályozták azt, hogy ezek a nézetek terjedjenek. Az a vicc, hogy a két háború között a Horthy-korban nem volt elfogadottak ezek, sem a pártus ügy, ezt kinevették a két háború között. Hóman Bálint azt mondta, aki nem a baloldaliságáról volt nevezetes, egy erősen jobboldali történész volt, hogy a politikai és kulturális alvilág nézetei ezek. Szálasi Ferenc viszont hitt ebben, ő beszélt ilyesmiről, hogy valójában Jézus egy magyar eredetű valaki volt a pártusokon keresztül.

- Hogyan lehet ezekkel az abszolút tudománytalan nézetekkel fölvenni a tudományos küzdelmet, hiszen az ember azt hinné, hogy vannak tudományos bizonyítékok, ha valakinek van kedve, valamilyen kitartása hozzá, akkor végignézheti, elolvashatja, születtek erről tanulmányok, könyvek, minden. De ha egyszer könnyebb megérteni azt, hogy mi vagyunk a világon a legcsodálatosabbak, és azok is voltunk már tíz-tizenötezer éve, akkor nehéz tudományosan cáfolni.

- Nézze, vannak, akik ebben nagyon akarnak hinni, velük nem lehet vitatkozni! Nem tudom, ismeri-e azt a viccet, hogy miért van piros szeme az elefántnak? Ugye azért, hogy el tudjon bújni a meggyfán. És miért nem látunk soha elefántot a meggyfán? Azért, mert nagyon jól elbújt! Ez pontosan ezt a fajta körkörös gondolkodásmódot mutatja. Aki ebben akar hinni, az azt fogja mondani, hogy a világ háttér-hatalmai, a pénzvilág, a zsidók, a Habsburgok és a kommunisták megtévesztik az embereket.

- De mi van akkor, ha a kormány is hisz ebben, és ezért kitünteti azt, aki ezt terjeszti?

- Azért azt nem hiszem, hogy a kormány hisz ebben. Nyilván a kormány nem hisz semmiben, hanem egyes emberek. Nem akarok ebben találgatni, hogy miért lehet az, hogy valakit kitüntetnek.

- Nem is akartam ezt Önre ráterhelni.

- Azt hallottam, hogy valamikor még a választási kampány idején ezeket a nézeteket a Jobbik például fölkarolja.

- Bakay volt korábban MIÉP-es képviselőjelölt is, úgyhogy a MIÉP is fölkarolta. Ebből a szempontból van múltja, csak az lett volna a kérdésem – némileg ironikus formába öltöztetve –, hogy nem veszélyes-e az, amikor egy kormányzat kvázi az állam képviseletében, méghozzá demokratikus képviseletében azt mondja, hogy én ezeket a gondolatokat állami elismerésre méltónak tartom. Mert ha megvan valamiféle hivatalosnak látszó hátszél, akkor ezek a gyerekek vagy bizonyos felnőttek számára olyan vonzó és látványos elméletek akár terjedhetnek is szabadon és nagy erővel.

- Nyilvánvaló, hogy ennek megvan a veszélye. Mi éppen ezért küszködünk ez ellen a Tényleg.com-on. Főleg azokat meggyőzendő, akik nem mániákusan és szerelemmel kötődnek ezekhez a nézetekhez, hanem akik meggyőzhetők. Tehát az nem tartható, függetlenül kitüntetéstől, hogy az interneten már évek óta terjednek ezek a dolgok különösebb cáfolat nélkül. Videomegosztókon előadásokat tartanak ezekről a maszlagokról.

- Nem lehet, hogy ezekkel az új módszerekkel kellene élnie azoknak a sokszor hagyományos módszerekhez ragaszkodó tudósoknak, akik erre mindeddig legyintettek, hogy ó, hát ez marhaság, ilyenekkel nem is szabad leállni vitatkozni, mert ez szóra sem érdemes. De akkor egyszer csak ott találjuk magunkat, hogy ezek a nézetek bizony fénysebességgel terjednek vagy internetsebességgel terjednek, a tudományos nézetek pedig maradnak valahol a könyvtárak felső polcain?

- Igen, általában nem a tudósok terepe ezeken a videomegosztókon mondani öt hatásos mondatot! Ezen kívül van bennük egy kis félelem is, hogy politikába keverednek, meg azt mondják, hogy nekik fontos dolgaik vannak, és ez lealacsonyítaná őket, tisztelet a kivételnek, mert például Fodor István régész nagyon sokat vitatkozott velük, de nem annyira interneten keresztül. Most ezt próbáljuk meg mi, de még nagyon a kezdetek kezdetén vagyunk. 
- Akkor éppen jó embernek adresszáltam ezt az aggályomat.

- Hiszek abban, hogy kutyaharapást szőrivel. Röviden megfogalmazva, rövid üzenetekben megpróbáljuk viszonylag közérthetően ezekkel fölvenni a kesztyűt.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!