Híd a .....semmibe?
- Részletek
- 2010. július 22. csütörtök, 03:39
- Hunčík Péter
Hunčík Péter
A Híd ilyen arányú választási sikere engem is meglepett. Abban biztos voltam, hogy a párt bejut a parlamentbe, de 8,12 százalékra nem számítottam. És azt sem gondoltam, hogy az MKP nem éri el az 5 százalékos küszöböt. Keményfejű vezetőik totális háborút indítottak Bugárék ellen, aminek totális vereség lett a vége. Az már meg sem lepett, hogy Budapest a helyzet pontos elemzése nélkül, kizárólag az unszimpátia alapján lépett be ebbe a küzdelembe, így a magyar nemzetpolitika bizony komoly veszteséget szenvedett. Mert a szlovákiai kudarc után magától adódik a kérdés, ha ilyen készületlenül szálltak be a szlovákiai csatározásba, akkor a Kárpát-medence többi államában is így szoktak felsorakozni valaki/valakik ellen?
De vissza a „mieinkhez”. A Hidat támogatók nemzetiségi megoszlásáról nincsenek pontos adataink, ezért csak találgatni tudunk. A magyarok számaránya Szlovákiában 10 százalék körül mozog. Mivel az MKP 4,33 százalékot kapott, és a felmérések szerint a magyarság mintegy 10 százaléka más pártra szavazott, a Hídnak maradt a „magyar” szavazatoknak a fele, azaz 5 százalék. Tehát a további 3 százalékot a szlovák nemzetiségű választóktól kapta.
Vagyis a magyarok ötven százaléka úgy érzi/gondolja, hogy a kisebbségnek az etnikai jellegű politizáláson kívül más lehetősége is van. Ők az elmúlt húsz évben folytatott sérelmi politika helyett a kooperáció útját keresték.
Együttműködés, no de kivel – kérdezi a sok tamáskodó politológus, és a kérdésnek van alapja. Mert regionális szinten még elképzelhető a kooperáció, hisz a helyi problémák és a regionális gondok (az infrastruktúra helyzete, a beruházások üteme, a munkanélküliség stb.) egyformán sújtják a szlovákot és a magyart. És ha tudatosítjuk, hogy a Dél-Szlovákiának nevezett régióban ma már több szlovák él, mint magyar, akkor válik világossá, hogy a fenti problémák egyáltalán nem magyar gondok. És azt is tudni kell, hogy a SzNP (Slotáék) a várakozásokkal ellentétben kimondottan gyengén „teljesített“ ebben a körzetben. Mindebből az következik, hogy regionális szinten valóban van realitása a szlovák-magyar kooperációnak. Még akkor is, ha lelkiekben nem mindig találják meg a közös hangot a szlovákok és a magyarok. Mert a közös lakó- és munkahely ellenére még mindig ott van a kétoldali informálatlanságból fakadó bizalmatlanság és előítéletrendszer, a negatív heterosztereotípiák kialakítása, a másik lenézése. Persze az önmagunkról kialakított kép egészen más. Ebben a múlt heroikus tettei dominálnak, amelyek aztán a nemzeti kálvárián fejeződnek be. És a kálvárián mindig csak egy hősnek, a miénknek jut hely. Az „másik” elismerése, elfogadása szóba sem jöhet. „Nekik” egy deka empátia sem jut. Még akkor sem, ha az „ő” drámájuk és a „mi” tragédiánk kísértetiesen hasonlít egymásra.
És most jutottunk el az idei választások egyik rákfenéjéhez. Bugár és tsai egy év alatt felépítettek egy olyan pártot, amelyik minőségi változást hozhatna a szlovák politikai életbe, pozitív hatással lehetne a magyar nemzetpolitikára, sőt a térség többségi-kisebbségi relációira is hipotenzív hatással lehetne, hisz a szembenállás helyett az etnikai kooperációt tekinti egyik prioritásának. Ami még európai mértékkel mérve is ritkaságnak tekinthető. Bugárék egy rántással három olyan szálat téptek el, amelyik a kisebbségi politizálást mind a mai napig „a realitások talajához” kötötte régiónkban. Eltépték a „vérségi” köteléket és a sérelmi politizálás szálait is. Ezáltal szembefordultak az anyaországi elvárásokkal és az olyan sztereotípiákkal, miszerint a kisebbségi jogok csakis harc árán vívhatók ki, és ezt a háborút a kisebbségi magyaroknak egyedül kell végigharcolniuk (maximum anyaországi segédlettel). És elszakították a köldökzsinórt is, amelyik eddig a kisebbségi pártokat Budapesthez kapcsolta és ezzel új helyzetet teremtett.
Tehát kialakult egy új helyzet, de megszületett egy új probléma is. Mégpedig az, hogy kinek kell a Híd? Merthogy a választások után eltelt két hónap alapján korai lenne ítéletet mondani, de az már most világos, hogy a „Hídon átvezető út bizony göröngyös lesz, és a Híd közepéről nézve ma még egyik oldalt sem látni”.
Az lenne a logikus, ha az új szlovák kormányerők lelkes ujjongásba törnének ki az események kapcsán. Mivelhogy itt egy olyan párt, amelyben dominálnak ugyan a magyarok, mégsem mondható etnikai magyar pártnak, és a kisebbségi problémát is úgy akarja megvalósítani, ahogyan azt mi, szlovákok mindig ismételgettük. Tárgyalásos úton. De jaj, olyan ez, mint a bumeráng. Mert ezek után mit fogunk mondani a nagyvilágnak és a magyaroknak?
Kicsit fura helyzet ugyan, de sajnos ez a való. És az első két hónap eseményeit elemezve úgy tűnik, hogy Pozsony urai sem tanultak semmit a közelmúlt történelméből. A 19. század sérelmeit fejből tudják, de a 89 utáni eseményeket elfelejtették.
Mert például a magyar népszavazás után, amikor az anyaország polgárainak nagy többsége úgy döntött, hogy nem kérnek a saját magyarjaikból, Szlovákia, Románia stb. hatalmas lélektani előnybe került. Hisz a kiábrándult kisebbségieknek akkor „csak” azt kellett volna mondaniuk, hogy látjátok, ez a valóság. Nem kelletek Pestnek. De semmi baj, hiszen ti itt (Romániában, Szlovákiában stb.) vagytok otthon. És akkor a magyarok egy jelentős része bizonyára gondolkodóba esett volna. De, amint ez utólag kiderült, a többségi politikusok zömének fogalma sem volt róla, mi játszódott le azokban a napokban a magyarok lelkében. (Többen még azt sem tudták, hogy volt népszavazás a kettős állampolgárságról.)
Szóval az eddigi történések fényében úgy látom, hogy Szlovákiában most sem változott a helyzet. Az új szlovák vezetés az empatikus odafordulás helyett a régi dzurindás gyanakvással és bizalmatlansággal néz mindenre, ami magyar. A dzurindás hozzáállás egyébként nem primitív és vulgáris (mint Slota), nem is brutális és erőszakos (mint Mečiar) és nem bunkósan erőfitogtató (mint Fico). Ez a magatartás olyan halk, hogy szinte nincs is. Ez egy előítéletes, bizonytalan emberke produktuma, akit csak egy cél vezérel: túlélni mindenkit. És a túlélési vágy meg az örökös gyanakvás kéz a kézben jár egymással. Amivel csak azt akarom mondani, hogy a volt kormányfő (akinek az új politikai szerkezetben is kulcsszerep jutott) talán nem is etnospecifikusan gyanakvó. Hanem csak úgy. Mint a ....
Szóval az új kormányzat emberei elutasítják ugyan a Fico-kabinet kisebbségellenes intézkedéseit és reparációt ígérnek (amit valószínűleg be is tartanak majd, visszaállítva ezzel a Fico előtti korszak status quóját), de európai gesztust vagy némi nagyvonalúságot nem várhatunk tőlük.
A gond az, hogy a „hidasok” számára Magyarországon sem jobb a helyzet. Pest nem tud/akar egy ilyen Hidat ráilleszteni a magyar „nemzetpolitika” pilléreire. És úgy látszik, egyhamar nem is kerül sor erre az aktusra, mert Orbánék szerint nem a pilléreket, hanem a Híd szerkezetét kell megváltoztatni. Punktum.
Ha viszont marad a jelenlegi állapot, az rossz lesz a Hídnak is és Magyarországnak is. A szlovákiai magyar választópolgár a mostani választásokon kifejezte ugyan, hogy nem ért egyet Csákyék durva, konfrontatív politizálásával és Orbánék invazív beavatkozásaival, de huzamosabb ideig biztosan nem akar rosszban lenni Pesttel. Ha marad a fagyos viszony, akkor két lehetőség rajzolódik ki:
– a szlovákiai magyarok otthagyják Bugárt, mert a Híd pesti hídfő nélkül nem teljesíti a küldetését,
– kitartanak Bugár mellett, és elfordulnak az a rideg, parancsolgató anyaországtól, amelyik utasításokon kívül mást nemigen tud adni nekik. És akkor létrejöhet egy fura képződmény, egy új kis-antant, ahol már nem szlovákok és románok (szerbek stb.) lesznek a másik oldalon, hanem a Híd meg az RMDSz stb (?) magyar támogatói. Akik persze ezután már sokkal gyorsabb ütemben fognak asszimilálódni, mint elődeik, és az is elképzelhető, hogy ezek az „egykori” magyarok majd pápábbak lesznek a pápánál, legalábbis Magyarország megítélésében.
Végezetül:
Az első két hónap eseményeit elemezve sem Pest, sem Pozsony nem veszi komolyan Bugár Béla pártját. Egyik országban sem kívánnak élni azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a Híd megjelenése hozhatna számukra. Arról ugyan nem volt vita, hogy a párt tagja legyen-e az új koalíciónak (egyébként a Híd nélkül nem is lett volna meg a szükséges többség), de a Híd által teremtett minőségi változást Radičováék mindmáig nem vették észre. Úgy tűnik, hogy nemcsak Budapest, de Pozsony sem tudja/akarja beilleszteni a Hidat a saját politikai rendszerébe. És akkor tényleg ez lehet majd az a Híd, „amelyik nem vezet sehová sem”. Bugár és tsai pedig eltűnnek a politikai süllyesztőben (lehet, hogy mind a két fővárosban ez a cél?), és a kisebbség-többségi relációt továbbra is a győztes-vesztes stratégiák alkalmazásával fogják megoldani.
(Týždeň, 2010. július)
Hunčík Péter, pszichiáter, etnopszichológus