FAZ: egy megértő-bíráló kommentár Orbánról
- Részletek
- Szemle
- 2013. március 21. csütörtök, 04:53
- (hj)
A Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív német lap Törékeny rend címmel közölte Stephan Löwenstein kommentárját.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és a Fidesz politikája olyan, mintha űznék. A három év alatt, amióta a választók túlnyomó többséggel újra hatalomra juttatták, a Fidesz nem csupán rekordgyanús számú törvényt vitt keresztül a parlamentben. Elfogadott egy komplett új alkotmányt is, és azóta már ötször [az ötödik még csak készül – a szerk.] megváltoztatta, illetve kiegészítette. Orbán így úgy tud kormányozni, ahogy akar. Ez csábító. De ez egyben veszélyes is. Az alkotmánymódosítás tartalmáról szóló minden vitán túl meg kell állapítani: ez nem nevezhető szolid és megbízható konzervatív politikának.
Ez nem véletlen. Orbán emberei nem akarnak megőrizni. A 2010-es választásokat és a nekik szóló kétharmados parlamenti többséget az átalakításhoz való legitimációnak, sőt, kötelezettségnek tekintették. Mint az gyakran hallható a Fidesz-táborban, pótolni kellett a forradalmat, amely 1989-ben elmaradt. De guillotine nélkül, a parlament és a jog eszközeivel. Innen a dacos felháborodás, amikor a Fidesz-kormányt külföldről bírálják: És milyen előírásokat sértettünk meg? Tény, hogy sok mindent összekevernek vagy eltorzítanak, akár értetlenségből, akár rosszindulatból. Néhány példa a most oly hevesen vitatott alkotmánymódosításból: ha a támogatandó családi kötelék alapjának a férfi és nő szövetségét és a szülők-gyermek viszont minősítik, az ugyan sértheti egyes csoportok érdekeit, de nem vét az emberi jogok ellen. Ugyanez vonatkozik arra is, hogy megkísérlik szabályozni, mely vallási közösségeket ismernek el támogatásra érdemesnek. Az eddigi burjánzásban jól el tudtak bújni szekták és üzletelők. Az emberek és csoportok védelme a sértések ellen nem megengedhetetlen cenzúra, még akkor sem, ha a saját nemzet méltóságát is védik. Az ezzel kapcsolatos német mazochizmus nem alkotja az európai jogi kánon kötelező részét. De igenis rögzíti a magyar alkotmány a véleménynyilvánítás, valamint a sajtó és a művészet szabadságát. Konfliktus esetén a mérlegelés először a magyar igazságszolgáltatás dolga.
Itt, az igazságszolgáltatás függetlenségénél van a botránykő. Nem azért, mert egy parlamenti többség vagy egy végrehajtó hatalom érvényesíti befolyását a felszabaduló tisztségek betöltésében. Hol történne ez másként? Ám itt is Orbán Fideszének forradalmi türelmetlensége a probléma. Egy furfangos trükkel a „62 évnél idősebb”, tehát kétely esetén „szocialista” bírókat nyugdíjba küldték. Az európai bíróság ezt ugyan elvetette, de a kész tények már megvoltak. Túl ezen, teremtettek egy igazságügyi főhatóságot, és élére természetesen pártpolitikai kinevezettet állítottak – akinek óriási hatalma van: a bírói állások betöltésétől és költségvetési jogokon át egészen odáig, hogy ügyeket egyik bíróságról a másikra helyezhet át (a tehermegosztás és az eljárások felgyorsítása céljából). Az illetőből egy lágy mosolyt vált ki, hogy az Európa Tanács követeli, az elnök asszony hivatali idejét egy mandátumra korlátozzák. A mandátum időtartama kilenc év.
A Fidesz az Alkotmánybíróság esetében is rásegített az időre, és növelte a bírák számát. Hamarosan többségben lesznek az Orbán alatt kinevezett bírák. Ennek ellenére néhány esetben megmutatkozott, hogy az Alkotmánybíróság nem kormányfüggő támogató, és hogy az új bírák nem feltétlenül mind a Fidesznek adnak igazat. A magyar államiság egy párt (a koalíciós partner KDNP nem tűnik fel önálló erőként) kétharmados többsége idején nem sok ellensúlyt ismer. Az Alkotmánybíróság a kevés ellensúly egyikének bizonyult. Alaposabb vizsgálat nyomán kiderül, hogy a jogköreit a korábbi állapothoz képest nem is nyirbálták meg olyan nagyon. De megkerülik, amikor a belpolitikai vitatémák részszabályozásait egyszerűen beírják az alkotmányba, amelyet aztán az Alkotmánybíróság tartalmi szempontból nem vizsgálhat.
Nem minden legitim, ami formailag legális lehet. Ez vonatkozik az alapvetésekre is. A magyar választójogi törvény, a régi, akárcsak az új, a többségi választójog elemeivel a legerősebb félnek kedvez. Csak ez tette lehetővé a Fidesz kétharmados parlamenti többségét, mert relatív szavazati aránya csak 52 százalék volt. Mármost aki ezt legitimációként fogja fel „a minden területre kiterjedő forradalomhoz”, az mélyíti a kibékíthetetlen megosztottságot, amelytől szenved az ország. A Fidesz emberei ebben elkövetik azt a hibát, hogy hagyják magukat kétharmados többségüktől csúcsra járatni abba a hitben, hogy ez alatt a négy év alatt megváltoztathatatlanná tehetik a forradalmukat. Tévednek, pedig régi ellenzékiként tulajdonképpen tudniuk kellene: az illegitimnek érzékelt rend törékeny.
(hj)
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
