rss      tw      fb
Keres

Washingtoni meghallgatás - Szájer: végre elmondhattuk véleményünket

MTI 2013. március 19., kedd 23:49

Végre Magyarország is elmondhatta véleményét alaptörvényével és alkotmányosságával kapcsolatban az amerikai kongresszusban - jelentette ki Szájer József, az Európai Parlament néppárti magyar képviselője az MTI-nek az Egyesült Államok Helsinki Bizottságában keddi meghallgatása után.

"Furcsa vitának voltunk tanú az elmúlt három esztendőben a magyar alaptörvénnyel és a magyar alkotmányossággal kapcsolatban. Ebben mindig a különböző külföldi újságoknak a szerzői és külföldi politikusok szólaltak meg, nekünk nagyon ritkán adtak lehetőséget" - fogalmazott a fideszes politikus.

"Egy ilyen meghallgatás - még ha 5:1 arányban és hét percben is -, lehetővé tette, hogy mi is elmondhassuk a véleményünket itt, Washingtonban, hivatalos formában" - mondta.

"Ez egy óriási előrelépés ahhoz képest, hogy nem osztottak nekünk lapot, nem kelhettünk még saját védelmünkre sem. Előre kihirdették az ítéleteket, és csak utána következett a tárgyalás" - tette hozzá.