Balog miniszter esete a szabadságharccal
- Részletek
- 2013. március 19. kedd, 03:43
- Majsai Tamás
Nagy napra ébredt Balog miniszter 2013. március 14-én. Lángolt benne a boldog öröm: élete első bársonyszékben eltöltött március idusa alkalmával megmutathatja, hogy méltó ám ő nemcsak a magyar történelem legvízfejűbb minisztériumának az irányítására, de az Erőteret lenini izgalomban tartó Vezérlő Fejedelem Nemzetpolitikai Eszmerendszerének legélharcosabb képviseletére is.
Volt benne ugyan némi bizsergős bizonytalanság azt illetően, hogy szabadságharc-elméletileg helyes volt-e Szaniszló Ferenc, e lelke igaz törekvéseit tekintve csak a legmagyarabb magyarok között számon tartható, prófétai sodrású nemzeti kincsnek a kitüntetése (ráadásul, mint frissen hírlik, kifejezett óvások ellenében is), hiszen az idegenszívűek ármány lelkét egészen biztosan ezzel is rasszistázó, cigánygyűlölőző és antiszemitázó ricsajra fogja csábítani, de hát, ha az ember minduntalan rájuk tekintettel hozná meg kultúrpolitikai döntéseit, derülne-e fény valaha is a hazára? Ha ilyen félszektől tartott volna, bátorítgatta magát Balog testvérem, állna-e ma a másik legmagyarabb magyarok egyikének, Prohászka protonáci püspöknek a mellszobra a lakitelki üdvkertben,(1) és megtelne-e valaha is az arra érdemes oszlopszentekkel a Nemzet csipás szemű honárulóktól megüresített Spirituális Panteonja? Aminthogy megtörtént volna-e a köznevelés egészséges belső szellemi szerkezetének a kialakítása, ha ő és Hoffmann államtitkárasszony megrettentek volna azok sirámaitól, akik Wass Albert, Nyirő József és Szabó Dezső nemzetíróknak az oktatási kánonba helyezését szellemi pedofíliaként és a horthypronográfiaként bélyegezték meg (a jó Tormay Cécile panteonképességét így is sikerrel akadályozták meg), és átnyújthatta volna-e „A Polgári Magyarországért Díj”-at a keresztény értékek iránti elkötelezettségben szolgáló NER-kormány nagyszerű segédcsapata, a Békemenet zseniális kifundálóinak, ha ijedősen hitelt ad ama kurjongatóknak, akik a Széles Gábor- és Bencsik András-féle fontos NER-védelmi médiabirodalmakat a rasszista-újnáci szellemiség országos epicentrumának tekintik? És egyáltalán: nem a primitív biológiai vegetációra kárhoztatnánk-e magunkat, amint már 2008-ban, Prohászka árnyékában is kifejtette, ha hagynánk, „hogy elvegyék tőlünk magyarságunk fundamentumát képező keresztény hitünket”?
És ha csak futólagosan is, de tegyünk említést azért a miniszter úr néhány további nemzetszolgálati jótettéről is, amelyekre a „nemtelen” vádak ellenében is honderítő cselekedetként tekint vissza.(2) Hiszen hol állnánk ma tartásban és szabadságharcban, ha például véka alá rejtette volna az igazságot Elie Wiesel előtt? Ha elmulasztotta volna a Gyurcsány-kormány viselt dolgainak brüsszeli pertraktálásában vállalt Morvai Krisztinával közös misszióját – csak azért, mert a nemzet akkori idők szerinti prófétanőjét némelyek a zsidózó-cigányozó vádakkal illették? Ha nem szólt volna néhány jó szót a hű barát, Bayer Zsóti mellett, amikor az megpanaszolta egyes zsidók nemzetietlenségét abban a bizonyos medencés írásban (meglehet, a Zsoltnak volt ugyan egy általa is védhetetlennek tekintett mondata, ám azt az igazságát nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy „Magyarországon némelyek politikai fegyvernek használják az antiszemitizmus vádját, legalábbis túl könnyen fasisztáznak le másokat”), és továbbá, ha most legutoljára is, amikor a Zsóti, lám, megint a lényegre tapintott, csatlakozott volna az ellene fordulókhoz, nem vevén értő lélekkel még jó időben észre (a maga részéről is osztozva a párt kollektív bölcsességében), hogy bizony, a gyilkosok támogatása az, amikor a bajt esetleg vitatható stilisztikai eszközökkel kimondó váteszt akarjuk felelőssé tenni. És nem okozott volna-e csalódást a bizalomszomjas kétharmadnak, ha a tavalyi év elején csak úgy ukmukfukkra kárhoztatta volna Baráth Zsolt jobbikos képviselő tiszaeszlározó parlamenti beszédét, és nem csak a Gyögyösi Márton későbbi, zsidóösszeírásos performanszára reagál, éspedig egy nemzetvédelmileg is alkalmasabb pillanatban: az Európa Tanács gyűlöletbeszédről rendezett budapesti konferenciáján, ahol a külföldi képviselők már külön is hangot adtak megdöbbenésüknek, és amikor a „baráti” zsidó állam érzékenységét sem lehetett figyelmen kívül hagyni, de amikor egyszersmind értő fülek előtt helyre is lehetett tenni a dolgokat, elmondván, hogy bizony, túl a zsidó sérelmeken, nem olyan régen még az egész magyar zemberközösségre kényszerítette rá a bolseviki rém a „kulák-, polgár- meg klérusellenes” gyűlöletbeszédet. (Balog lelkész más tekintetben is lelkes híve az igazságok kiegyensúlyozottságának. Évek óta képviseli például azt a legutóbb külön is komoly felháborodást kiváltott álláspontját, hogy „Tatárszentgyörgy, Nagycsécs és Olaszliszka áldozatai ugyanannak a gyűlöletnek az áldozatai”.)
A jedi-üzemmódban működő, eszelősen vonagló képernyős próféta mond ugyan olykor unorthodox gondolatokat, és mint sértett szerelmes, nemegyszer ejt igaztalanul kemény szavakat a kormányról is, többek között azt állítja, hogy csak mímeli a szabadságharcot, miközben meghajol a nemzetközi zsidó tőke előtt, mégis, félti-e a hazát bárki is oly chrysostomosi kenettel, mint ő.
A poétikus fantazmák lázálmába oltott kenet tartalmáról csak néhány utalás erejéig:
a) magyarhoni cigányterrorizmus (részletesen is kibontva az „ingyenélő”, „emberségét, emberarcát” elvesztő „emberszabású” hordáról szóló eszmefuttatásokban);
b) a Cion Bölcsei Jegyzőkönyvének látnoki szerzői által felismert zsidó világösszeesküvés éppen napjainkban tökélyre fejlesztett ármánykodása (részletesebben is kifejtve a zsidó tőkének láthatatlan drónokként folytatott ármánykodásaiban; lásd pl. az osztrák Haider meggyilkolását, a hazánkra zúdított vörösiszap-katasztrófát);
c) a terrorista zsidó állam jelentette világpolitikai problémák, külön hangsúlyokkal azokra a veszélyekre, amelyek Magyarországra leselkednek a zsidók Izraelből történő, hamarosan megkezdődő kitelepülésével;
d) a magyarnak született Világisten által különleges küldetésre, az emberi civilizáció megmentésére és az űrlényekkel való kapcsolatfelvétel letéteményeseiként elhívó megváltói üdvakarat...
Egy szó, mint száz, a szép márciusi nap kezdeti óráiban Balog miniszter még megfürdött az őt NER-mennybe emelő méltatásban. Szaniszló mákonynok ugyanis úgy nyilatkozott, hogy az elismerést annak a „bátor és erős kormány”-nak a képviselőjétől vehette át, amely még „bírálóit is elismeri és díjazza”. És a miniszter szívében zengő dal szép harmóniáját egyelőre nem zavarta az sem, hogy már dél körül jelentkeztek a díjazott feletti felháborodások. Látott és hallott ő már ilyeneket. Estefelé mindenesetre szokatlan fennforgásra került sor: egyre több volt díjazott jelezte (először Németh Péter, a Népszava főszerkesztője), hogy visszaadja korábbi kitüntetését. Drámaivá a helyzet azzal vált, hogy a miniszter hiába próbálta megtudakolni a párt ilyen esetre érvényes iránymutatását. Az egyéb botrányokban nyakig ülő Vezérlő Tábornok K-vonala hallgatott. Balog lelkész egyedül volt hát a Szaniszló-botrány percenként érkező újabb és újabb híreivel. Ráadásul valamilyen furcsa érzés is hatalmába kerítette: egy régen látott vendég, a lelkében immár jó ideje elfalazott egykori „óemberének” mind kontúrosabb sziluettje. És ím, a kéretlen látogató, aki persze arctalan rémként korábban is gyötörte már, a fokozódó magányban elé is toppant, éspedig stílszerűen, mint Táncsics. Nem volt mit tenni. Elárvult didergéssel nekifogott a nyilatkozatnak: nem, nem, „nem volt tudomásom” „a korábban komoly szakmai színvonalon dolgozó külpolitikai szerkesztő és újságíró elmúlt időszakban tett, az emberi méltóságot sértő nyilatkozatairól. Ezek mind személyes hitvallásommal, mind a kormány értékrendjével összeegyeztethetetlenek”; „ezen nézetek ismeretében nem fogadtam volna el a [kulturális ügyek másik avatott bajnoka, a híres Uz Bence-kutató (3), Halász államtitkár által] elém terjesztett javaslatot. Mivel [azonban] a jogszabályok nem teszik lehetővé a kitüntetések és díjak visszavonását, így csak sajnálatomat tudom kifejezni a rossz döntés miatt”. A miniszter egyúttal kifejezésre juttatta azt is, hogy „az eset még inkább tudatosítja bennem azt a felelősséget, melyet a több száz jelölt közötti választás jelent úgy, hogy nincs lehetőségem mindegyikük teljes életútjának megismerésére”. Egy dologról mindenesetre nem szólt. Arról, hogy a kitüntetések odaítélésével kapcsolatos eladdig valahogy eldöcögő hagyományos rendszer szétverése elsősorban neki magának köszönhető.
Elmerenghetünk! Az ország kulturális ügyeinek legfőbb irányítója, akinek akár erőszakpolitizálással is megvalósítandó víziói vannak a magyar kultúráról, a Nemzeti Színház szerepéről és működtetéséről, és persze sok más egyébről is,(4) évekig nem olvasna újságot, nem nézne televíziót, nem látogatná az internetes portálokat, nem értesülne az országot fertőző legricsajosabb uszítók tevékenységéről, nem venné kezébe a kormányelit tagjai számára naponta összekészített hír- és sajtóanyagokat (2010-es államtitkári működésétől, majd csúcsminiszteri ténykedésétől kezdve a különféle bizalmas és titkosszolgálati úton szerzett információkat is)? Lapozzunk! – mondaná a klasszikus. Hiszen Balog miniszter úr természetesen mindezeket a forrásokat használja. Pontosan tájékozott többek között az Echo TV-t Szaniszló Ferenc ámokfutása miatt (egyébként már a NER-időszakban) sújtó félmilliós médiahatósági gyűlölködésadóról is. És természetesen tévét is néz. Az Echónak pedig rendszeres látogatója, sőt bevallottan is szerelmese.
Játsszunk el azonban a gondolattal, és koncedáljuk, hogy miniszterünk nem lát, nem hall, nem olvas. Megtehetjük ezt azért is, mert mindez a konkrét ügy szempontjából végül is lényegtelen. Balog lelkésztestvérem ugyanis egészen biztosan nem magányos döntnökként tett felelőtlen intézkedést. „Figyelmetlenségét” pedig bátran megengedhette magának már csak annak az ismeretében is, hogy a miniszterelnök „előterjesztésére” „nemzeti ünnepünk, március 15-e, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja alkalmából” Magyarország köztársasági elnöke „a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal polgári tagozata kitüntetést” fogja átadni a rasszista-antiszemita szellemiség első számú magyarhoni műhelyét üzemeltető, és így a náci lelkű prófétát is ránk szabadító (az őt alkalmazó és pénzelő) – és a minap Balog lelkésztől is fontos díjat bezsebelő – „Széles Gábor üzletember részére” „a tudásalapú nemzetgazdaság megteremtése érdekében végzett sokoldalú munkája, közéleti tevékenysége elismeréseként”.(5) Mi több, ez alkalommal a lelkész urat is várják az első sorban tapsikolók közé. Mellesleg: Balog testvérem okkal feltételezhette azt is (ha netalán nem tudta volna), hogy a hagymázas prófétát kitüntetésre felterjesztő ún. Magyar Újságírók Közössége bensőséges kapcsolatokat ápol a kormányzó elit legbensőbb érdekköreihez tartozó mágnással.
Régóta tudhatta Balog miniszter persze azt is, hogy a köztársasági elnök fölkérése alapján 14-én postása lesz néhány Szaniszló pankrátorhoz hasonszőrű nemzetmagyar kitüntetésének. Tőle fogja átvenni például a „Magyar Érdemrend Tisztikereszt (polgári tagozat)” elismerést Bakay Kornél (6), a Horthy-Szálasi éra emlékeinek bemutatásával elhíresült régészprofesszor, aki a nemzetiszocialista keresztényellenes ideológia által is nagy becsben tartott teoretikusok zagyvaságait magáévá téve vitatja Jézus zsidó származását, és úgy gondolja, hogy a Názáreti a zsidókkal szembenálló szkíta-párthus törzs leszármazottja volt, és hogy ő fogja átadni a szélsőjobbos közönség ünnepelt zenekara, az irredenta-revizionista kultúrát népszerűsítő Kárpátia frontemberének (lásd például a magyar gárdistákkal közös felvételüket), az agresszív homofób Petrás János basszusgitárosnak a Magyar Arany Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetést. (7)
Balog miniszter amellett, hogy cefetül bánta idusi szabadságharcos bemutatkozásának fiaskóját, egy darabig nyilván azt hitte, hogy végül is csak „benézte” ezt az ügyet, amit a dixi et salvavi animam meam (elmondtam és megmentettem a lelkemet) aranyszabálya szerint gyorsan orvosolhat is. Közben rájött, hogy az eset ennél azért komplikáltabb. Hiszen minél többet elmélkedik, annál bizonytalanabbá válik afelől, hogy miket is gondolhat róla a Szabadságküzdelem Generalisszimusza (egyszerre lelki gyermeke és metafizikai Leója), akit a legszorosabb táboron belül különösen nagyra tartanak azért, mert a betyárbecsület törvényei szerint minden körülmények között bátran kitart barátai mellett. (Lásd az Echo TV március 15-i Korrektúra című műsorának az affért tárgyaló részét [27:08-40:19].)
Balog testvéremnek a saját fájdalmain kívül más gondjai mindenesetre aligha vannak. A jövőben természetesen körültekintőbb lesz, és még elszántabb és diplomatikusabb igyekezettel fog robotolni a „nemzeti kultúra” értékeinek az erősítésén. Hogy ezek egy részét sokan etnosoviniszta, totemista, újnáci és egyéb jelzőkkel illetik, és az irántuk tapasztalható élénk érdeklődést azon „bolsevik” folyamatokra (szellemi kényszerek, sivárság etc.) adott torz protest-terméknek tekintik, amelyekkel szemben a mai kormányzópárt az alaptörvényében tesz hitet, Balog minisztert, a mai magyar kultúra első számú felelősét, a Klebelsberg nevet büszkén magasba emelő (mellesleg a család tiltakozása ellenében) „kultuszminisztert” nem befolyásolja. Balog lelkész úr a látások és víziók embere, aki büszkén lohol a Turul-vérközösség nemzetmegváltó üdvideológiáját hirdető hatalommániás miniszterelnöke után (sőt, lelkigondozói tanácsaival még erőt is ad néki ezekben), és zavartalan lélekkel tapsolja meg és tünteti ki azokat a futóbolondokat és szélhámosokat, és az őket gyalázatos hatalmi törekvések jegyében támogató pénzügyi és politikai tényezőket, akiknek nemzetboldogító üzenetei a cigányok megvetésében; a zsidókat történelmi és népbetegségnek, és az egész világon gyűlölt nációnak láttató prófétizmusban és Izrael állam gyalázásában; az erény rangjára emelt uszításban, gyűlölködésben és összeesküvéselméletekben nyerik el kizárólagos tartalmukat.
E szellemi-kulturális garázdálkodás közben a miniszterelnök azzal dicsekszik, hogy megvédik zsidó honfitársainkat (kiktől is?), Balog Zoltán minisztériumának államtitkárságai pedig nem mulasztják el, hogy a rasszista Szaniszló Ferenc kitüntetésének délutánján a leghatározottabb antirasszista szavakkal ítéljék el a Hatvanban élő romák elleni horogkeresztes merényletet: „Az EMMI Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága valamint Egyházi Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága határozottan tiltakozik és fellép minden gyűlöletbeszéd és gyűlöletkeltő, rasszista magatartással szemben, mely etnikai, faji alapon embereket vagy embercsoportokat diszkriminál, megbélyegez.”
A gyalázatos kutyakomédiában nem feszélyezi azonban Balog minisztert az a perspektíva sem, amelynek félreérhetetlen jelét láttuk az ország első számú egyetemén minap elkövetett antiszemita gazemberségben. Ne felejtsük el, ezzel az aljassággal a magyar történelemben először a nácizmussal szimbiózisba keveredett horthyzmus országromboló bemutatkozásának első napjain ismerkedtünk meg.
Ui.: Az újabb fejlemények, Ilan Mor izraeli nagykövet és a Heti Válasz nyilatkozatai után, és figyelve a kitüntetés-ügynek a Bayer-esetnél messze súlyosabbnak tűnő nemzetközi hullámveréseit, a fentiek ellenére is kérdéses, hogy Balog miniszter sokáig élvezheti-e még a betyárbecsület áldásait?
(1) A legalpáribb antiszemita kultúrának elkötelezett püspök rehabilitációját kárhoztató Gusztos Péter országgyűlési képviselőt ő és Lezsák Sándor arra szólították föl, hogy „kövesse meg a Prohászka emlékét tisztelő honfitársainkat, a püspök nevét viselő intézményeket, iskolákat”.
(2) Balog testvérem szellemi profiljához, valamivel bővebben és más megvilágításban többek között lásd a Galamusban közreadott január 14-i írásomat: Kik is a kizárandók? – Bayer Zsolt békéjéért!
(3) Az államtitkár Uz Bencét nemzeti íróklasszikussá léptette elő.
(4) A magyar kulturális struktúra monolit-homogén szemléletű, ostoba-akarnok felforgatását eredményező-ambicionáló kultúrpolitikusi működéséről lásd Huszár Ágnes remek vázlatát: A kultúraváltás szükségessége.
(5) Lásd még: Kossuth Széchenyi díj átadása 2013. március 15-én. (Széles Gábor: 49:55-50:32). A meglehetősen szégyellős méltatás nem tartalmazza a hiúságában nyilván vérig sértett, de a kitüntetést azért át nem venni nem tudó mágnás NER- és médiapolitikai érdemeit. Ezt így lapja, a Magyar Hírlap részletezi.
(6) Lásd: Nagy László: Meddig terjed az alternativitás határa? Hungarista tankönyvsorozat kicsiknek és nagyoknak. Bakay Kornél és a nyilasok rehabilitálása, továbbá a nyest.hu összeállítását.
(7) Lásd még botrányos pálinka-dalukat. Ezzel a Kárpátia-dallal népszerűsítette a pálinkát az uniós elnökség Fb-oldala.
Majsai Tamás református lelkész, a Wesley János Lelkészképző Főiskola tanára,
a Teológus és Lelkész Szak dékánja
Írásai a Galamusban:
– Antifasiszták, demokraták, ébresztő!
– Kik is a kizárandók? – Bayer Zsolt békéjéért!
Lásd még: Majsai Tamás nyílt levele Bölcskei Gusztávhoz Horthy emléktáblájának újraavatása ügyében
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
