Bolgár György interjúi a Galamusban - 2013. március 13.
- Részletek
- 2013. március 17. vasárnap, 04:48
- Megbeszéljük
Bolgár György kérdései 2013. március 13-ai műsorban
Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy egész Európa felháborodott a magyar alaptörvény durva módosításán. Legutóbb a Münchenben tartózkodó Kövér Lászlót nem volt hajlandó fogadni a bajor keresztény szociális uniós tartományi parlamenti elnöke. Pedig a CSU volt az, amely a legvégsőkig kitartott a Fidesz mellett.
Következő témánk, hogy több nyugati gazdasági elemző szerint Magyarország az összeomlás szélére kerül, ha tovább folytatja a konfrontáció politikáját az Európai Unióval, illetve a nemzeti bank is megkockáztat néhány Matolcsy-féle unortodox lépést.
Mit szólnak aztán ahhoz, hogy a korábbi hírekkel ellentétben a miniszterelnök mégsem lesz jelen a március 15-ei ünnepségeket hanem Brüsszelben tárgyal?
Mi a véleményük továbbá arról, hogy harminc közéleti személyiség nyílt levélben sürgette az ellenzéki demokratikus erőket, hogy március 15-én álljanak egy színpadra?
És végül beszéljük meg, hogy Schmitt Pál szívesen lenne újra nagykövet, méghozzá állítólag Washingtonban. Bűn és bűnhődés Fidesz-módra?
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
Azért az összeomlás szélén nem állunk
Madár István, a portfolio.hu vezető elemzője, a Corvinus egyetem adjunktusa
Bolgár György: - Nagyon idegesítő megjegyzések hangzanak el az elmúlt órákban nemzetközi elemzők és pénzügyi szereplők részéről. Még azt valahogy el tudom fogadni, vagy ha elfogadni nem is, de meg tudom magyarázni, hogy az olasz Intesa Sanpaolo vezére egy nyilatkozatban azt mondta, hogy Magyarország rémálom, ugyanis az ő tulajdonukban lévő CIB Bank valóban óriási veszteségeket halmozott fel a legutóbbi időszakban is, de már az elmúlt években is fokozatosan és folyamatosan. Úgyhogy az ő szempontjukból lehet rémálom is, ezt talán úgy is lehet fogadni, hogy van ilyen bank is, és van olyan is, amelyik nyereséget tud elkönyvelni. De amit más elemzők írnak és mondanak az utóbbi huszonnégy órában, az ijesztőbb. Tudniillik, hogy Magyarország akár a gyors összeomlás szélére is kerülhet, mármint a finanszírozási összeomlás szélére, ha folytatja a konfrontáció-politikáját az Európai Unióval és a nemzeti bank is bevet néhány unortodox lépést. Valóban ilyen súlyossá válhat a helyzet akár rövid időben belül is?
Madár István: - A rövid válasz az, hogy nem tudjuk, és pont ezért ilyen borzasztó bizonytalan a piac. De mindenesetre beindította néhány politikus nyilatkozata a piaci befektetők és elemzők fantáziáját, és az a kép rajzolódik ki előttük, hogy a jegybank esetleg olyan lépésekkel próbálja meg beindítani a gazdaság lefulladó motorját, ami természetszerűen jár a forint gyengülésével. Ezt esetleg nem is tartja feltétlenül elvetendőnek maga a kormányzat, ha már meg tud szabadulni a devizahitelektől.
- Azért a forintgyengülés már megindult. Ugye látjuk, hogy most 305 forint körül van az euró árfolyama, de ha talán két-három hónappal ezelőtti helyzetet gondolunk, azt hiszem körülbelül akkor lehetett, november-decemberben, hogy 280 forint alá ment az euróárfolyam. Ahhoz képest a 30 forintos gyengülés brutális.
- Igen, ez egy elég jelentős gyengülés, különösen az utóbbi néhány napban gyorsult fel ez a folyamat, hiszen azért még egy héttel ezelőtt is alig haladta meg a 290 forintot az euróárfolyam. Tehát itt láthatjuk, hogy van egyfajta bizonytalanság. Mindaddig valószínűleg ez fenn is fog maradni, amíg nem derül ki egyértelműen az, hogy a jegybank pontosan milyen eszközöket is kíván bevetni, és fel lehet utána már mérni azt, hogy ez milyen tényleges effektív forintgyengüléssel kell, hogy járjon. Mivel a jegybank mélyen hallgat, a kormányzat részéről is csak homályos utalgatások történnek, ezért a piac találgat. És az ilyen találgatások idején a forint gyengül.
- Körülbelül találgat, akár Orbán Viktor tegnapi beszédéből, akár Matolcsy különböző írásaiból próbál következtetni arra, hogy a magyar kormányzatnak, illetve a nemzeti banknak nem volna ellenére egy gyengébb forint-árfolyam sem. Lehet ilyen következtetéseket levonni? Vagy ez éppúgy találgatás, mintha azt mondanánk, hogy de mégiscsak ellenére van, mert lám, Martonyi János külügyminiszter is azt mondta, hogy nem akarunk forintgyengülést, Varga Mihály is ezt mondta.
- Igen, csak ezenközben ugye a miniszterelnök azt mondta, hogy az a probléma, hogy a devizahitelek veszélyeztetik a gazdaságpolitika szuverenitását, amit egy pénzügyi elemző, egy közgazdász magának úgy fordít le, hogy egy devizában való eladósodottság akkor veszélyezteti a gazdaságpolitika mozgásterét, akkor korlátozza azt, ha a forintot egyébként gyengíteni kellene, hiszen a forintgyengülés az, ami igazán fáj a devizahiteleseknek, az állam devizaadósságának. És emiatt ugye az a kép rajzolódik ki ilyenkor egy befektető előtt, hogy azért mondja ezt a miniszterelnök, mert ő nem feltétlenül lenne ellene annak, hogy a forint gyengüljön. Csak hát ennek nincsen meg jelenleg a lehetősége, hiszen azért nem mindegy, hogy van több százezer svájci frankban eladósodott háztartás az országban vagy nincs.
- Ha valóban a devizahitelek zavarják a kormányzatot a forint gyengítésében, akkor nem az lett volna a célszerű és ésszerű lépés a kormányzat részéről, hogy még 2011-ben, a magánnyugdíjpénztári vagyon államosítása segítségével egy erősebb forintárfolyam megteremtésével igyekeznek átváltani a devizahiteleket forintra, és bár ez nagy megrázkódtatás, valószínűleg a bankokat is megrázta volna, de legalább ettől a tehertől megszabadulnak. Most viszont a legrosszabb pillanatban vagyunk, tovább gyengül a forint, ilyenkor a devizahitelek átváltása forintra a legrosszabb pillanat mindenki számára.
- Így van, ez a probléma kettős. Egyébként a nyugdíjvagyont valószínűleg erre nem nagyon lehetett volna felhasználni, hiszen annak nagy része is alapvetően forintban testesült meg. Tehát emiatt nem tudtuk volna devizaátváltásra használni. Ezért van most az az aggodalom, hogy ezt a devizatartalékból akarja megcsinálni esetleg a kormány, és megy a számolgatás, hogy a devizatartalék elegendő-e erre vagy sem. Valóban igaz az, hogy természetesen minél erősebb az árfolyam, annál inkább éri meg a háztartásokat vagy a vállalati szektort kiváltani ebből a devizaadósságból, csak a probléma az, hogy amint neszét veszi ennek a piac – márpedig egy országban nem lehet ezt levezényelni úgy, hogy ne tudja meg előbb-utóbb a piac –, akkor rögtön vagy azt gondolja, hogy ez a deviza kikerül a piacra, és ebből következően a forintot fogja gyengíteni, vagy pedig azt gondolja, hogy a devizatartalékból fogják leváltani. A devizatartalék csökkenése pedig szintén pénzügyi stabilitási kockázatot hordoz magában. És ez az az ellentmondásosság és bizonytalanság, ami miatt a piac várná azt, hogy megmondják, mennyi devizahitelt akarnak leváltani, milyen módszerrel, hogy érinti ez a közvetlen devizapiacot, hogy fogja ez érinteni a devizatartalékokat. És ha ezekre választ kap, akkor talán egy kicsit megnyugodhat. A probléma az, hogy talán még a kormány sem tudja pontosan, hogy ezt hogy akarja csinálni, mindenesetre az elég figyelemre méltó dolog, az látszik, mintha elég lázas készülődés zajlana ez ügyben a jegybankban, és a kormányzat háza táján is folyik róla gondolkodás, de senki nem tud igazából semmi pontosat. És tipikusan ez az az időszak, amikor gyengül a forint, és ahogy Ön is említette, minél gyengébb a forint, annál drágább egy ilyen devizahitel-leváltás költsége. Sajnos általában azt szoktuk gondolni, hogy ha erre nincsen valami ügyes megoldás, akkor mire eljutunk a devizaátváltás időpontjához, addigra olyan gyenge lesz a forint, hogy valaki nagyon nagyot fog rajta bukni.
- Kik fognak olyan nagyon bukni rajta? A bankok? Mert a kormánynak ugye ez az elsőrendű célpontja, a bankszektor.
- Igen. Ugye ha ezt az átváltást a pillanatnyi piaci árfolyamon követné el a kormányzat, és meg tudnánk ott állítani a forintárfolyam zuhanását, akkor a lakosság, illetve a devizahiteles látná azt, hogy forintban kifejezve milyen magas az ő adóssága, most hogy már a forint nem 280, hanem 310 vagy éppen amennyi akkor lenne. A másik lehetséges szereplő, aki ennek az elszenvedője, a bankszektor, ugyanúgy, mint a végtörlesztésnél, és akkor a bankszektor óriási veszteségei növekednének még tovább. Amire tudom, hogy a mai rendkívüli bankellenes hangulatban mindenki megvonja a vállát, hogy nem baj, bűnhődjenek csak, amiért devizahitelbe ugratták az egész országot. Csak a probléma az, hogy a bankszektor tulajdonosai nem a gazdaság elkülönült szereplői. Amikor egy bank ennek hatására forgóeszközhitelt mond fel vagy fagyaszt be, vagy korábban finanszírozott vállalatok finanszírozásánál szigorítja tovább a hitelezési kondíciót vagy építi le a fiókhálózatát és vele együtt a munkaerejét, az nyilván a magyar gazdaság többi szereplője számára is kihat. Kisebb növekedés, magasabb munkanélküliség és egyebek formájában. Ezért kell egy ilyen lépést, ha egyáltalán gondolkodunk rajta, borzasztó óvatosan, körültekintően és jól megalapozottan meglépni. Nem feltétlenül úgy, mint ahogy a végtörlesztésnél tette azt a kormányzat nem olyan régen.
- Ez az, hogy az Orbán-kormányra sok mindenre jellemző, de az óvatosság biztos nem.
- Ez így van, ezért is van most ez a félelem, hogy most is egy kicsit ilyen durr bele bumm módjára fogja ezt elkövetni a kormányzat. Egyelőre ezek inkább spekulációk, halvány utalások vannak rá. De a módszerről semmit nem tudunk.
- Ha a rosszabb forgatókönyvek valamelyike valósul meg, vagyis olyan megoldás, amit nem fog szeretni se a bankszektor, sem a nemzetközi pénzvilág, sem a minket finanszírozók, kötvényekbe fektetők, hanem azt mondják, hogy ebből nagy baj lesz, akkor milyen nagy baj lesz?
- Itt ugye azért a mértékek nagyon fontosak. Tehát a magyar gazdaságban a devizahitel-állomány nagyon nagy. Ha ezt mind devizatartalékból akarjuk leváltani, akkor a devizatartalékunk jelentős része eltűnik. Akkor a pénzügyi befektetők reakciója erre valószínűleg elég éles lesz. Ha a devizahitelesek köre, akit szeretnénk leváltani, kisebb lenne, vagy olyan megoldásokat találnánk, amibe be lehet vonni esetleg az anyabankok devizaforrását is, akkor nyilván sokkal kontrolláltabb mértékek között lehet tartani ezeket a folyamatokat. Ne felejtsük, hogy egyelőre ugye két körről szivárgott ki konkrétan, hogy szeretnék őket megmenteni, az egyik a kis- és középvállalati kör, a másik pedig a 90 napon túli késedelembe esett hitelesek. Mindkét kör igazából olyan, hogy még nem az a méretű devizahiteles kör, ami nagyon súlyosan érintené a magyar pénzügyi stabilitást.
- De ha közben az euró árfolyama elmegy 320-ig vagy 30-ig és vele párhuzamosan a svájci frank mondjuk 260–270-ig, akkor az összes többi, aki ebbe a két körbe nem illett bele, szintén a tönk szélére kerül. És akkor őket kell kimenteni.
- Igen, ez itt az egyik nagy rizikó, hogy valóban az összes ilyen típusú lépés a jelenlegi devizahitelesek fizetési hajlandóságát tudja csökkenteni, vagy akár a fizetési képességét, nemcsak feltétlenül a hajlandóságát. És ez baj egy csomó családnak, baj a bankszektornak és a bankszektor közvetítői tevékenységén keresztül problémát okozhat az ország többi lakosának is. Tehát ez egy nagyon kényes ügy, nem véletlen, hogy minden ország, ahol ilyen devizahitel-problémák vannak, nagyon nehezen tud csak hozzányúlni ehhez a gondhoz. Egyszerűen, ha már bent van az országban ez a nagy devizakitettség, devizában fennálló kötelezettség, onnantól kezdve vagy az adott ország valutájának árfolyama lesz rendkívül sérülékeny, vagy pedig a devizatartalék ingázik fel-le, leginkább le. És ezek a problémák sajnos egy nagyon jó szakpolitika mellett tarthatók kordában. Azt gondolom, ha bármi ilyesmire készül a kormány, akkor azt nagyon transzparensen, világosan kell elmagyarázni a piacnak, hogy felmérje azoknak a közvetlen direkt hatását. És nyilván úgy kell ezeket kidolgozni, hogy a közvetlen hatás minél kisebb legyen. Talán érdemes lenne elköteleződni rövid távon egy erősebb árfolyam mellett is, akár kommunikációban, és akkor van arra lehetőség, hogy valamit kezdjünk a nagyon nagy bajban levő devizahitelesekkel.
- Csak egy szót szeretnék közbeszúrni, amit Németországból hallunk most már a nap szinte huszonnégy órájában, kiszámíthatóság, kiszámíthatóság, kiszámíthatóság.
- Igen, valóban ez a helyzet, a devizahitelesek problémáinak kezelésére valójában két irány létezik. Az egyik irány az, amit a kormány próbál, hogy végérvényesen megmenteni őket a devizahitel okozta csapdából, de szerintem ez egy kicsit azért kevésbé hatékony módszer, mert azt látom az előbb említett korlátokon kívül, hogy nincs elég devizatartalékunk, meg problémát okoz a forintárfolyamban, hogy igazából ma már a devizahitelesek problémájában nem a devizán van a hangsúly, hanem a hitelen. Tehát, hogy van egy nagy hitelállománya ennek a körnek és ma már igazából az árfolyamkockázat, amihez kötődik, nem annyira a svájci frank árfolyama. A svájci frank erősödését a svájci jegybank, úgy tűnik, az elmúlt két évben sikeresen megfogta, határozott lépésekkel megállította, onnan egyelőre minket talán kevesebb veszély fenyeget. Minket elsősorban a forint oldaláról fenyeget veszély.
- Így van, a saját forintunk gyengülése okozza a bajt.
- És ezért gondolom azt, hogy van egy másik megoldás, hogy azt mondjuk, jó, a devizahitelek lassan fognak eltűnni a gazdaságból, de ehhez akkor tudok a legjobban hozzájárulni, ha kiszámítható gazdaságpolitikával, viszonylagosan erős forinttal tudom mérsékelni a háztartások törlesztőrészleteit. Nyilván nem a béka feneke alá, mert sajnos ezek azért továbbra is fájnak, de legalább…
-… Legalább az elviselhetőség szintjére csökkenteni a terheket.
- Igen, kinek mi az elviselhetőség nyilván, de legalább valami érdemi csökkentést így is el lehet viselni. Ha esetleg a gazdaságpolitikánk olyan lenne, hogy a hosszabb lejáratú kamatokat is, meg ami hitelt fel tudunk venni külföldről, tudnánk tartósan alacsonyabb szinten tartani, akkor a másik kockázat, ami rejtett módon benne van egy ilyen devizahitel-konstrukcióban, a kamatkockázat is sokkal kisebb lenne és a kamatkülönbözet is. És akkor valóban rá lehetne venni a bankokat, akár adminisztratív úton is, hogy valamelyest mérsékeljék ezeket a terheket. De részben valószínűleg a szerződésekben foglaltaknak megfelelően is csökkennének ezek a terhek. Tehát ez a másik út. A kormány inkább szeretne egy végérvényesebb, biztosabb, teljesen lezáró utat találni, de ne felejtsük el, hogy annak a végén is ott marad a háztartás hitellel, csak már egy forinthitellel.
- Csak a saját bankszámláját kell néznie, hogy van-e elég pénz a törlesztésre. Egy dolgot még a végén, hogy a Danske Bank elemzője szerint – végül is ezzel kezdtük a beszélgetést – nagy a kockázata annak, hogy Magyarország finanszírozása rövid időn belül összeomlik. Mit érthet ezen konkrétan ez az elemző? Mit jelentene a finanszírozás összeomlása?
- Én azt gondolom, hogy a Danske Bank elemzője egy kicsit megsértődött azon, hogy a miniszterelnök azt emlegette, hogy szeretné az országban újra ötven százalék fölött látni a magyar banki tulajdonhányadot.
- Ha elmenekülnek a külföldi bankok, akkor ez sikerülni fog.
- Azért egy bank nem tud olyan könnyen elmenekülni. Valószínűleg a Danske Bank egyszerűen ezt nem érezte igazán egy ilyen kapitalista demokráciában megszokott kijelentésnek, és egy kicsit felháborodott. De látható, hogy mondjuk az osztrák anyabankok képviselőit is megkérdezték ugyanerről a témáról, ők már kicsit jobban hozzá voltak szokva a hazai politika retorikájához, megvonták a válluka, és azt mondták, hogy ezt már hallottuk sokszor. Tehát én nem gondolom, hogy a magyar gazdaság ma jelenleg abban a helyzetben lenne, hogy a finanszírozási forrásai elapadnának és összeomlana, szerintem ettől nagyon messze vagyunk most. A nemzetközi környezet is más, és azért a magyar gazdaságpolitikáról annyit jót hál’ Istennek legalább el tudunk mondani, hogy az utóbbi egy évben egy jelentős kiigazítást végrehajtva a költségvetés helyzetét is tudta valamelyest konszolidálni és a megítélését javítani. Ezek összességében szerintem attól nagyon messze vezetnek, hogy mi az összeomlás szélén legyünk. De nyilván ettől még nagyon nem jó az, amikor ilyen képet állítunk ki magunkról, mert ez nyilván csak feleslegesen drágítja Magyarország költségeit.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
Új online újságot indít
Uj Péter, az Index egykori főszerkesztője
Bolgár György: - Mikor volt az az egykor?
Uj Péter: - Másfél éve körülbelül.
- Már másfél éve annak, hogy te nem vagy az Index főszerkesztője?
- Igen, tavalyelőtt szeptember óta.
- Azért kérdeztem ezt, mert ezek szerint az utódod, Mészáros Zsófi másfél évig volt főszerkesztő az Indexben és a napokban távozott. Sőt nemcsak ő távozott, hanem még tízen. Ahogy olvasom, hozzád, mert egy új hírportált hozol létre. Majd kikérdezlek erről is, hogy pontosan mi akar ez lenni, de a beszélgetés első felében az Index sorsa érdekel engem. Elmondhatod most, hogy annak idején Te miért kellett hogy menjél?
- Nem kellett, ez az én morális döntésem volt, ha lehet így mondani. Azt gondoltam, hogy nem csinálhatom már ezt a dolgot úgy, ahogy én azt szeretném.
- Mert valaki szólt, hogy ne úgy csináld, hanem másképp?
- Egy médiacég az egy bonyolult szervezet, ott van tulajdonos, vannak vezetők, vannak mindenféle érdekek. És én úgy éreztem egyre inkább, hogy az a vonal, amit én viszek és amerre én szeretném vinni ezt a dolgot, egyre kevésbé tud érvényesülni. Amit, hogy őszinte legyek, nem értettem, mert nagyon sikeres volt ez a történet és sikeres a mai napig is egyébként.
- Ez stílusbeli különbség volt vagy mondjuk politikai irányvonalbeli, esetleg ízlésbeli?
- Nem kifejezetten politikai irányvonalbeli, ez nagyon sok tényezőből adódik össze. Inkább munkastílus vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak. Mindenki a politikai szálon ment erre rá.
- Nem véletlenül, mert tudjuk, hogy a tulajdonos politikailag mondjuk közel áll a jobboldalhoz vagy a Fideszhez, és ehhez képest az Index megtartotta a maga független és sokszor pimasz hangvételét.
- Nem tudom, azért ennél bonyolultabb dolog ez, az én tulajdonossal előállt konfliktusaim a legkevésbé sem voltak politikai jellegűek. Tehát én politikailag sokkal közelebb vagyok hozzá, mint ahogy azt bárki gondolná. Hogy mondjam, egy ilyen típusú médiacég nem nagyon létezhet úgy a piacon, hogy ne érjék különböző politikai nyomások vagy konfliktusok. Az itt a kérdés, hogy ezeket hogy kezeli és a belső mechanizmusok hogyan képesek ezt kezelni és abban azért voltak már problémák.
- Na de ezek milyen típusúak?
- Módszerbeli mindenképpen.
- És az újságírói, szerkesztői módszert jelentett?
- Akár olyat is. Az a fajta függetlenség, ahogy én dolgoztam abban a tizenegy évben, amíg én az Indexet gyakorlatilag a kezdetektől vittem, egyre inkább kezdett elpárologni. Tehát egyre több területen megjelentek más érdekek és másfajta szándékok, mint amit én addig vittem.
- Mert egyre fontosabbá, befolyásosabbá vált az Index, nem?
- Akár személyi döntésekben is. És igazából nekem ott lett egy picikét elegem, amikor már olyan személyi döntések vagy személyi konzekvenciák voltak, amik egyáltalán nem az én döntéseim voltak, sőt én kifejezetten elleneztem ezeket. Ennek ellenére mégis el tudta érni a tulajdonos, hogy eltávozzanak emberek. Olyan konfliktusok voltak, amelyek odáig vezettek, hogy elmenjenek emberek, és én nem gondoltam, hogy nekem ezt így kell csinálni.
- Mit tudsz arról, hogy az utódod miért adta fel? Vagy miért adatták fel vele másfél év után?
- Én úgy tudom, hogy feladta, abból, amennyit beszéltem vele. Én sejtettem, hogy nem lesz ez így hosszú életű.
- De ez a tulajdonos személyiségéből fakad? Vagy irányítási ambícióiból? Két dudás egy csárdában nem fér meg, valahogy így?
- Mondjuk azt finoman, hogy igen. Ezeket az irányítási mechanizmusokat vagy kicsit kézivezérelt működést, ami kezdett kialakulni, biztos voltam benne, hogy nem lehet visszacsinálni, és részben ezért is mentem el. És abban biztos voltam, hogy ez előbb-utóbb újabb konfliktusokhoz fog vezetni. Ezt nyilván ő jobban el tudná mondani.
- De valószínűleg csak másfél év múlva, ahogy te most másfél év múlva mondod el.
- Nem kell mondani, hogy ez nekem mennyire fájt. Én tényleg a legelejétől csináltam ezt az egész dolgot a két kezemmel. Az az igazság, hogy azóta szinte mindenféle kapcsolatot megszakítottam magával a szerkesztőséggel. Emberekkel természetesen találkoztam, de a belső viszonyokat nem nagyon követtem vagy nagyon kis mértékben hallottam róla ilyen-olyan beszélgetésekben. Ezért nem vagyok biztos mindenben.
- Ez olyan, mintha valaki elválik a férjétől, feleségétől, és akkor inkább ne is lássam, csak a legszükségesebb dolgokat intézzük?
- Igen. Én sokáig el sem tudtam képzelni, hogy nekem oda nem kell bejárnom és nem úgy kezdődik a napom, hogy én ezeket az embereket látom és ezt csinálom. És aztán inkább úgy voltam vele, hogy ha már ez ennyire fájdalmas, meg ennyire elkerülhetetlen, akkor inkább így próbálom megoldani, hogy elvágom magam teljesen.
- De akkor mégis belekezdesz valami újba és ahogy a hírek írják – cáfold meg ha nem igaz, vagy erősítsd meg, ha mégis – majdnem tízen, talán Mészáros Zsófi nem, hozzád mennek, egy új hírportálhoz. Mi ez és kik fogják csinálni, hogyan, miben különbözik akár az Indextől, akár az Origótól, tehát a mértékadó nagy online orgánumoktól?
- Nyilván a lényegi különbségeket nagyon nehéz lesz leírni. Ha valaki majd ránéz, és reméljük egy-másfél hónap múlva már ránézhet, akkor talán reményeim szerint látni fogja. Legelsősorban abban máris különbözi fog, hogy ez egy jóval kisebb létszámú dolog lesz. Jóval koncentráltabb, jóval kevesebb témát tud majd emiatt átfogni. Én egyébként a klasszikus hírportál műfajt vagy egyáltalán ezt az elnevezést kerülném, mert az eleve egy nagyon széles tartalmi spektrumot sugall az embereknek.
- És ez nem fogja az összes fontos hírt követni.
- Így van. Nem biztos, hogy az NBI-es futballeredmények és a lottószámok rajta lesznek. Tehát ez egy sokkal koncentráltabb dolog, elsősorban közéleti fókuszú lesz. Én ugye hírlapíró voltam világ életemben, lehet, hogy ez rossz beidegződés, de én továbbra is hírlapíró szeretnék maradni és hírlapot szeretnék csinálni.
- Csak papír nélkül.
- Így van. A hírlap sokak számára még mindig a papírújságot jelenti. Számomra már tizenöt éve nem.
- És akkor ez egy hírlap-site lesz? Vagy micsoda?
- Igen, mondjuk így. Ez egy híroldal lesz, tulajdonképpen ez a legegyszerűbb és legfontosabb definíció. Azért én a hírlapot szoktam mindig használni.
- Na de a hírlapban közlik a lottószámokat meg a kézilabda eredményeket is. És hogy fogsz tudni versenyezni mondjuk az Indexszel, amelyik egy izgalmas kézilabda mérkőzést online közvetít vagy a focimeccseket, és foglalkozik nemzetközi politikával és különböző saját sztorikat is alkalmanként bedob, amihez nem tíz ember kell, nem is tizenöt, hanem ennek a többszöröse. Vagyis ez egy nagy szerkesztőség. Lehet-e ezekkel versenyezni?
- Hát nem könnyű, de lehet. Egyrészt az a fajta üzleti modell, ami az Indexet és Origót, vagy mondhatnék akár nemzetközi példákat is, tehát ami ezeket a nagy hírszolgáltatókat eltartja, eléggé hanyatlóban van. Súlyos problémák vannak, és én azt gondolom, hogy egy kisebb, karcsúbb szerkesztőséget, ami viszont nagyon jól és koncentráltan tud egy-egy témát feldolgozni, talán egyszerűbb lesz eltartani ilyen mostoha médiapiaci körülmények között. Nem akarok ebbe nagyon hosszan belemenni, nem tudom, hogy a rádióhallgatók ezt mennyire követik, számukra nyilván ez kevésbé fontos.
- Szerintem azért a rádióhallgatók kinyitják a számítógépüket és figyelnek erre is.
- Rendben, de az üzleti vonatkozásai kevésbé érdeklik talán a rádióhallgatókat, mint bennünket újságírókat, akiket nem csak az online világban, hanem akár a rádiózásban, akár a televíziózásban kőkeményen érint ez a fajta üzletimodell-válság. Hogy magyarul mondjuk, nem tudjuk a mai napig, hogy ki fogja megfizetni annak a tartalomnak az árát, amit a szerkesztőségek előállítanak. Ugye világszerte látjuk a New York Timestól a Pravdáig, bár nem tudom, hogy az orosz médiapiaci helyzet milyen, az szerintem egy kicsit nyugodtabb.
- Ott kiadják a parancsot, azért egyszerűbb a dolog.
- Lényeg a lényeg, hogy itt egyelőre nem látszik, hogy ez a médiapiac milyen irányokba fordul, és én azt remélem, hogy egy kis és fürge online orgánummal elég jó pozíciókat fogunk tudni foglalni és ezeken a viharos vizeken valahogyan el tudunk majd hajózni.
- Közéletben elsősorban, azt mondod.
- Elsősorban közéletben, és természetesen fogunk később bővülgeti, meglátjuk, hogy mennyire érdemes. Én most azt látom, hogy ahelyett, hogy egy minden témát lefedő hatalmas szerkesztőséget építgetnénk, inkább érdemes nagyon koncentráltan bizonyos területekre ráfeküdni, ott alakítani és aztán meglátjuk, hogy milyen, hogy kell-e megint keresni egy újabb területet, ahol megint fel lehet építeni valami jó és erős tartalmat és haladni szépen előre.
- Mégis milyen alapvető irányban? Tényfeltáró, oknyomozó vagy inkább vélemény irányban? A vélemény olcsóbb és azt sokan ingyen meg is csinálják a blogokban. A másik viszont nagyon munkaigényes, sok pénzbe kerül, lassú.
- Igen. Hogy őszinte legyek, én publicistaként is dolgozom lassan már vagy huszonhárom éve, úgyhogy megmondom őszintén, hogy olvasóként rettenetesen unom már a véleményműfajokat. Nagyon kevés olyan véleménycikkel találkozom, ami számomra új lenne vagy bármilyen módon élvezetes. Jó, néha találkozom, nem arról van szó, de nem igazán érdekelnek a véleményműfajok. Nyilván emiatt aztán ez az új lap sem elsősorban ebbe az irányba törekedne. Én azt tartom nagyon fontosnak, hogy a híreket, amik ugye előállnak mindenféle úton módon, úgy tudja feldolgozni, amiben olyan tényállításokat tud tenni, amik, hát nem azt mondom, hogy kétségbevonhatatlanok, hiszen mindenféle tényt kétségbe lehet vonni vagy akár más szemszögből bemutatni, de semmiképpen nem a primer hírek meztelen tálalása lenne itt a fő cél, hanem ezeket alátámasztani olyan adatokkal, olyan hátterekkel, amiből szerintünk világosabban érthető az, hogy valójában miről van szó. Ez, hogy most éppen oknyomozónak hívjuk vagy éppen egy olyan hátteret tudunk mögé tenni, ami jobban megvilágítja a dolgokat, ez éppen az esettől függ.
- Mások szeretnétek lenni. Ugyanaz a közélet, de más feldolgozás, más magyarázat, más háttér, adott esetben más tények.
- Igen, én azt szeretném elérni, hogy a kis csapattal egy-egy témának olyan erővel tudjon nekiesni és olyan energiával tudjuk előkaparni az annak megértéséhez szükséges tényeket, amikre mások, akár nagy szerkesztőségek sem szánnak sem időt, sem energiát. Ez az egyik. A másik pedig, hogy van itt szerintem tíz-tizenöt, végső soron tizenöt szerintem tehetséges ember. Nekik megvannak azok a területeik, azok a képességeik, műfajaik, amikben eddig is jól működtek, ezeket természetesen hozni fogják. Én szeretnék egy kicsit megint más stílusban, egy szikárabb, de nagyon határozott stílusban újságot csinálni. Szeretnék behozni egy-két olyan műfajt, ami még nincsen. Nem kell persze nagy dolgokra gondolni, tehát azért nem akarok én sem abban a szerepben feltűnni, mint aki feltalálja éppen a spanyolviaszt, de apró stílusbeli dolgokban azért szeretnék előrelépni. Tehát ebből én azt gondolom, hogy egy erős és jó dolog tud kisülni. Nagyon jó felületeket akarunk csinálni, szerintem például elég jól értünk különböző online felületek létrehozásához, az a dizájner fiú is itt lesz, akivel az Index korábbi nagyon sikeres dizájnjait csináltuk.
- Azt mondd meg még a végén, hogy mi lesz a neve? Mit keressünk?
- Ezt még nem mondom meg. Még másfél hónap, amire ezt el akarjuk indítani és most megpróbáljuk pontosan kitalálni, hogyan tudjuk ezt a másfél hónapot okosan felépíteni, hogy ez a dolog működjön is. Amíg nincsenek kész a grafikai tervek, meg kisebb-nagyobb változtatások lehetségesek benne, addig én ezt a nevet nem szeretném bedobni.
- Jó, de azért figyelni fogunk.
- Köszönöm szépen. Azon leszek, hogy ezt mindenki lássa.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!
Mi a baj az alkotmánymódosítással?
Ablonczy Bálint, a Heti Válasz munkatársa
Bolgár György: - Ön a napokban írt egy figyelemreméltó cikket arról, hogy mi a baj az alaptörvény módosításával. Ez egyike volt annak a kevés jobboldali véleménynek, amelyik kifogásolta, hogy a kormánypártok a kétharmados többségüket az utolsó cseppig kihasználva átvitték ezt a bizonyos négyes számú alaptörvény-módosítást. Ön a realitásérzéket hiányolja elsősorban. Lehetne mást is, de ez is egy nagyon fontos dolog. Hiszen a politika mégiscsak a realitásokon kell hogy alapuljon. Mielőtt a részletekbe belemennénk, mit gondol, miért vannak ilyen kevesen hasonló véleményen?
Ablonczy Bálint: - Többször beszéltünk már ehhez hasonló témákról, és én mindig csak a saját nevemben tudok beszélni. Arról tudok beszélni, hogy én mit írok, és miért írom azt. Nem gondolom, hogy itt bármifajta központi vezérlésről vagy hasonlóról lenne szó. Van olyan, akinek ez fontos, és van, akinek ez bármilyen okból szúrja a szemét, vagy esetleg úgy gondolja, hogy nem jó dolgok történnek, mert éppenséggel alaposabban foglalkozott ezzel a témával. Van, aki meg úgy gondolja, hogy ez nem fontos, és inkább más témák érdeklik jobban. Tehát én magamról tudok beszélni. Azt tudom elmondani Önnek meg a kedves hallgatóknak, hogy ez engem miért érdekel és mit kifogásoltam az eljárásban meg a döntésben.
- Ön mit kifogásol, és mit nem lát jónak?
- Röviden összefoglalva nekem három csoportba osztható érveim vannak. Az első csoportba tartozók inkább egy elvi dologgal kapcsolatosak. Én azért meglehetősen hiszek abban – mindenfajta konfliktus ellenére –, hogy egy alaptörvény jó esetben egy közös nevező, vagy legalábbis törekedni kell arra, hogy minél többeket kössön össze. Egy országnak mégiscsak ez a legfontosabb dokumentuma. Én tudom, hogy ellenzéki oldalról nagyon sokan kifogásolták már eleve a szöveget is, és régóta úgy tűnik, hogy nem lehetséges kompromisszum ilyen kérdésben. Azonban én mégiscsak azt tartom helyesnek – de ez csak az én személyes felfogásom –, ha egy alaptörvény a lehető legnagyobb konszenzusra törekszik. Az a helyzet, hogy a mostani módosításokkal számos olyan tulajdonképpen részletkérdés került be, ami nem feltétlenül az alkotmány szintjére való, viszont arra sajnos alkalmas, hogy egészen komoly társadalmi csoportok ellenérzését felkeltse. A hallgatóktól kezdve rengeteg más csoportra gondolok. Az ő kérdéseikről, problémáikról egyébként szerintem lehet is meg kell is vitát folytatni. Még azt sem állítom, hogy amit a kormányzat mond például a hallgatói szerződés ügyében, abban nincs igaza. Csak szerintem ezek nem feltétlenül az alaptörvény szintjén szabályozandó kérdések. Ez az egyik dolog. A másik inkább már egy alkotmányjogi megközelítés. Az alaptörvény a legfontosabb dokumentum abból a szempontból is, hogy ez tulajdonképpen mindennek a csúcsán van. Ez az egész jogrendszer csúcsán van, és ha állandóan módosítják, és a módosításokat jól láthatóan – és a törvényhozó által többé-kevésbé bevallva – kizárólag a politikai érdek és akár a pillanatnyi politikai helyzet megnyerése irányítja, akkor az a dokumentum nagyon könnyen devalválódik. Tehát azért kell nagyon óvatosan bánni minden ilyen módosítással, mert nagyon komolyan el tud használódni egy ilyen szöveg, és képtelen lesz betölteni a hivatását, ha egyébként jogilag, formálisan rendben lévő módon a kétharmaddal rendelkező többség ezt módosítja. Tehát szerintem ez egy másik nagyon fontos kifogás úgy általában az egész csomag ellen. Van még egy szerintem nagyon komoly kifogás vagy ellenérzés ezzel kapcsolatban, ez pedig a nemzetközi konfliktus. Én az idézett cikkben is – amit a Heti Válasz online-ra írtam hétfőn – azt írtam, hogy vannak jó konfliktusok, és vannak olyan konfliktusok, amelyekben harcolni kell. Nem lehet mindig ahhoz mérni egy ország mozgásterét, hogy valami éppen miért nem tetszik valakinek. Tehát én nem ab ovo a konfliktusokat utasítom el, csak én úgy látom, hogy az a politikai nyereség vagy a nemzetérdek védelme, ami ebből a módosításból következhet, az nincs arányban azzal a hátránnyal, amit okoz. Hiszen a mostani napokban is látható, hogy külföldön mi történik az alaptörvény kapcsán. Akkor, amikor a túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről beszélünk, és amikor nagyon komoly döntések várnak az uniós vezetőkre és az egész Európai Unióra, akkor nem látom azt a politikai érdeket vagy azt a nemzeti érdeket, amit ennek ellenére védeni kéne, kockáztatva ezeket a csatákat és az eredményeket. Tulajdonképpen összefoglalva ez volt a három főbb csoport, amelyekbe az érvrendszerem csoportosul, és ami miatt én ezt a cikket megírtam. Megismételném, én nem amellett érvelek, hogy merjünk kicsik lenni, és mindig lapos kúszásban kell a fal mellett menni, mert akkor nem lesz baj. Szerintem vannak jó konfliktusok, de én nem láttam vagy nem olvastam arról szóló érveket, hogy ez a mostani miért jó konfliktus, amit mindenképpen fel kell vállalni és meg kell vívni, akár nemzetközi színtéren is.
- Kicsit sarkítva a dolgot, olyan, mintha a hajléktalanok kitakarításának az aluljárókból nagyobb súlya volna Magyarország szempontjából. Mintha fontosabb volna, és megérné az összeütközést az Európai Uniós szövetségesekkel, az Egyesült Államokkal, az összes barátunkkal, az egész nyugati sajtóval, miközben tudjuk, hogy ez a hajléktalan-ügy eleve nem is az alaptörvénybe való. Ráadásul mégsem ezen az ügyön múlik Magyarország akár jogállami, akár szociális, akár demokratikus sorsa és jövője.
- Így van. Ezzel egyetértek. Azonban azt megemlíteném, hogy bizonyos szempontból azért van egyfajta képmutatás a nyugati világ részéről is, hiszen valóban nem ez a magyar alkotmányosság próbája. Egyébként valóban szerintem sincs ott a helye az alkotmányban. Ráadásul erről az egész kérdésről az Alkotmánybíróság már egyszer véleményt mondott. Tulajdonképpen elmondták a törvényhozónak, hogyan lehet alkotmányos törvényt csinálni. Maga a szabályozás alapján is, amit most beletettek, minden további nélkül van lehetőség egy alkotmányos szabályozás elfogadására, de ez egész egyszerűen szerintem nem az alaptörvény szintje. Számtalan olyan részletkérdést tudunk mindannyian felsorolni, amit hasonló megfontolásból egyébként bele lehetne rakni az alaptörvénybe. Csak ha ezt mind belerakjuk, akkor teljesen szétesik, és a végén olyan lesz, mint a szegény portugál barátaink alkotmánya, amely nagyjából háromszáz oldal.
- Visszatérve a nyugati világra, szerintem nem képmutatók, ugyanis nagyon jól tudják ők is, hogy nem a hajléktalan-ügyről van szó, nem is a hallgatói szerződésekről van szó és nem is a kampányhirdetések tilalmáról a kereskedelmi médiában, hanem egyetlen dologról. Arról, hogy ha valamit az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősített, akkor azt hatalmi szóval nem lehet beletuszkolni, belenyomni az alaptörvénybe csak azért, hogy a kormánynak, a végrehajtó hatalomnak és a törvényhozó hatalomnak legyen igaza, annak ellenére, hogy létezik elvileg egy alkotmányos kontroll. Ezt kifogásolják, ez az alapvető bajuk, és erre mondják azt, hogy kikezdi ez az alkotmányos jogállamot. Nemcsak ők mondják egyébként, hanem például Sólyom László volt alkotmánybírósági elnök és köztársasági elnök is ezt mondja.
- Világos. Én csak azt mondom, hogy a nyugati sajtóban is annyiszor temették már a jogállamot, amikor nem volt egyébként indokolt. Szerintem, amikor egy-egy ilyen módosítást kipécéznek, és nagyon sokszor téves információkon alapuló véleményt mondanak, akkor a sokadik farkaskiáltás már némiképp hiteltelen. Mondom ezt úgy, hogy egyébként én is úgy gondolom, hogy ezek a szabályozások vagy éppen a nyilvánvaló politikai akaratátvitel teljesen felesleges, és egész egyszerűen nem állja meg a helyét.
- Miért mondja azt, hogy hiteltelenek? Hiszen éppen arról szóltak a viták az első perctől kezdve, hogy azok a lépések, amelyeket az Orbán-kormány megtett, a különböző törvényekben, az alkotmány eltörlésében, majd egy új alkotmány létrehozásában, azok mind egy irányba mutatnak, mégpedig a jogállam szisztematikus felszámolásának irányába. Lehet, hogy az egyiktől még nem számolódott fel, és a másiktól sem számolódott fel annyira, és nem tört meg teljesen, és még létezik az Alkotmánybíróság, és még ellent mert mondani, és még bizonyos dolgokban az Orbán-kormány vissza is lépett. Vagyis nem diktatúra még ez, de azt, hogy az elmúlt majdnem három évnek a szisztematikus iránya és tendenciája ez volt, azt nem lehet letagadni. Különösen ennek az alaptörvény-módosításnak a fényében nem.
- Azt, amit Ön mondott, én nem látom egy ilyen egészen egyirányú és statikus folyamatnak minden szempontból. Ez egy dinamikus folyamat. Én 2011 elején egyébként a saját lapomban is meg másutt is például a médiatörvény ellen érveltem, ugyanakkor azt is megfogalmaztam másokkal egyetemben, hogy a felesleges és rossz törvény ellenére a demokrácia végének beharangozásával azért kell vigyázni, mert másnap is felkel a Nap. Biztos, hogy ezek a folyamatok nem jók. Konkrétan az alkotmánymódosító csomag ellen nekem is nagyon sok kifogásom van. Azonban azért azt is látni kell, hogy más területen meg van pozitív elmozdulás, amiről nem nagyon szoktunk beszélni. Éppen a mai nap híre, hogy Szabó Máté ombudsman egy rendőrséget dicsérő jelentést adott ki, ami azért ritkaság egy ombudsmantól. Éppen a tüntetések és a mostani utcai megmozdulások kezelésének kapcsán történt ez. Azt mondta, hogy a rendőrség szakszerűen és jogszerűen járt el ezeknek a tüntetéseknek a kezelésével. Pedig azért láttuk, hogy volt olyan, hogy esetleg a törvényt is áthágták, de a rendőrség úgy ítélte meg, hogy ennek nincs olyan nagy súlya, hogy beavatkozzon, pláne nem olyan brutalitással, mint mondjuk 2006 őszén. Tehát vannak azért pozitív dolgok is. Én nem gondolom, hogy itt egy olyan folyamat zajlik, aminek minden eleme és minden lépése előre kiszámítottan ugyanabba az irányba mutat. Persze, amikor olyan történik, amivel nem értünk egyet, akkor fel kell emelni a hangunkat, és el kell mondani a véleményünket. Csak azt próbálom elmondani, hogy amikor üres címlapokkal jelentek meg újságok a médiatörvény idején, akkor nagyon sokan előre jeleztek bizonyos dolgokat, amelyek nem történtek meg. Ezt is azért látni kell. Ezt csak arra mondom, hogy én ezt nem látom egy ilyen statikus folyamatnak, vagy egy olyan folyamatnak, amely minden kétséget kizárólag egészen pontos végcéllal és iránnyal rendelkezik, és minden egyes nap közelebb kerülünk valamihez. Szerintem a demokrácia vagy a jogállam nem ilyen módon változik.
- Csak annyit akartam közbevetni, hogy a rendőrség valóban sok mindent tanult 2006 ősze óta, például a tüntetések kezelését is megtanulta. Azonban azért ezeket a tüntetőket – elsősorban a fiatalokra gondoljunk a Fidesz-székházban, vagy a parlamentnél, az elnöki palota környékén – nem lehet összehasonlítani a 2006-os tüntetőkkel. Még egy pillanatra sem vetődött fel semmiféle erőszaknak az esélye és lehetősége, ezért másként állhatott hozzá természetesen a rendőrség. Az pedig némileg aggályos, hogy a Fidesz-székházat pedig eléggé gyanús külsejű – köztük kimutathatóan rovott múltú – emberek védték.
- Szerintem a rendőrség soha, akkor se lépjen fel jogellenesen, ha egyébként huligán elemek randalíroznak.
- Egyetértünk.
- Ez egyébként 2006 őszén kétségkívül megtörtént.
- Ezért mondtam, hogy sokat tanultak.
- A rendőrségnek vannak jogszerű eszközei, és sokat tanult, ami nagyon helyes. Azonban hála istennek, láthatóan olyan utasításuk sincsen, hogy mondjuk mindenfajta azonosító jel és egyéb beazonosítást lehetővé tévő jel nélkül grasszáljanak az utcán. Nem azt akarom mondani, hogy közénk is lövethetnének és milyen jó, hogy nem teszik. Tehát nem akarok ilyen cinikus lenni.
- Azért 2007 márciusában ezt már megtanulták a rendőrök. 2007. március 15-én.
- Volt még azután is ilyen eset. Összefoglalva én azt mondom, hogy amikor az ember felemeli a szavát, és nagyon helyesen elmondja, hogy ő hogyan látja a dolgot és miért van baj bizonyos intézkedésekkel vagy akár egy alkotmánymódosító csomaggal, akkor jó, ha azt is melléteszi, hogy más területeken meg esetleg milyen pozitívumok voltak, mert azok is vannak természetesen. Persze ebben a napi politikai sárdagasztóban, mocsárharcban ez sokszor nem kerül elő.
- Akkor azt mondja meg nekem, hogy mivel magyarázza azt – mert Ön nyilván közelebb áll a fideszes vezetéshez, mint én –, hogy ennyire cserbenhagyta a realitásérzéke Orbán Viktort és kormányát. A hétfői cikke óta nemcsak a német külügyminisztérium, de a német kancellár is bírálta Magyarországot az alkotmánymódosítás miatt és a kétharmaddal való visszaélés miatt. Ami még talán ennél is súlyosabb, hogy a német kormánykoalíció abszolút jobboldala, a CSU Bajorországban, amely eddig az utolsó betűig kiállt Orbán Viktor mellett, annyira megelégelte azt, ami történik, hogy az ott látogatást tevő Kövér Lászlót nem volt hajlandó fogadni a bajor parlament, a bajor tartományi gyűlés CSU-s vezetője.
- Már többször lefutottuk ezt a kört, és mindig nagyon megtisztel, amikor ilyen beszélgetésekben a kulisszák mögötti nagy titkos folyamatokra való rálátást gyanítja a részemről. Tisztelettel és némi sajnálattal jelentem, hogy nálam sincs a bölcsek köve, én is csak tapogatózni próbálok. Én azt szűrtem le mindenfajta háttérbeszélgetésekből, amelyeket fideszes politikusokkal folytattam, hogy ők egyszerűen úgy gondolják, hogy ennek a politikai haszna belföldön, minden külföldi támadás kritika és esetleges eljárás ellenére, nagyobb, mint a veszteség. Szerintem ha így gondolják, akkor tévednek.
- A nacionalista hangulat felszítása volna ez a politikai haszon?
- Én ezt nem gondolom. Nézzük meg, ami például a rezsicsökkentés ügyében a kormányzat részéről elhangzott. Szerintem ők a politikai kommunikációval két területet igyekeztek összekötni. Én ebben nem látok nacionalista indulatkeltést. Ez szimplán egy olyan számítás, ami politikailag indokolható lehet a részükről és racionálisnak tűnhet, és a másfél-két éve vagy esetleg még régebb óta zajló politikai folyamatokba beilleszthető. Azt gondolhatják, hogy mi bizonyos döntéseket meghozunk, akár üzleti érdekek kárára is, ezért minket kritikák és támadások érnek, de mi kitartunk. Én azt látom a nyilatkozatokból, hogy nagyjából ez lehet az ő fejükben. Ők úgy gondolják, és amellett érvelnek, hogy ezek a módosítások nem egy jogállamot eltipró folyamat részei, hanem egyszerűen ez egy másfajta alkotmányozás és más alkotmánybírósági felfogás, mint ami az elmúlt húsz-huszonöt évben volt. Tulajdonképpen ebbe a folyamatba illeszthető bele mindez. Én ezzel nem értek egyet, de úgy látom, hogy nagyjából ezek körül a csomópontok körül rendeződnek el a fideszes politikusok érvei.
- Hogy lehet, hogy ezzel Ön nem ért egyet, meg még egy-két jobboldali újságíró és közíró, de senki más nincs a jobboldalról, aki szintén így gondolkodna, és figyelmeztetne, hogy egy katasztrófa felé haladnak?
- Hála istennek, sokfélék vagyunk.
- Épp ezt nem látom, hogy sokfélék lennének a jobboldalon.
- Sokféle világnézet és sokfajta vélemény van. Csak azt tudom mondani, hogy én csak a magam nevében és a magam nyelvén tudok beszélni. Én sokat foglalkoztam ezzel a kérdéssel, mert szerintem ezek fontos kérdések. Ezek az ország életét sokkal jobban meghatározó kérdések egyébként, mint ahogy azt mindennapi életben esetleg gondolnák. Hiszen az alaptörvény az egy absztrakt dolog. Szerintem egy-egy alkotmányos megfogalmazáson nagyon sok múlhat a mindennapi életben. Például nagyon fontos, hogy a jogalkalmazó, mondjuk a bíróság, hogyan alkalmaz bizonyos passzusokat. Tehát szerintem ezek fontos dolgok. Vannak, akik úgy gondolják, hogy ebbe a logikába tökéletesen beilleszthető, ami alkotmányos keretek között mozog, és az elmúlt két év alapján egy másfajta felfogást képviselnek, mint ami eddig volt. Nekik meg másfajta téma fontos. Én az úgymond másik oldalon lévő kollégáktól sem szoktam számon kérni, vagy nincs ingerenciám, hogy számon kérjem, hogy ki mit mikor miért ír, vagy miért nem ír. Az ember a saját dolgát végezze el, azt próbálja a lehető legjobban megcsinálni. Aztán ha valaki fontosnak tartja az ő témáját, és minél többen írnak róla jót az jó, és ezért tenni kell. Emellett persze van a közbeszédnek olyan szintje, ahol más dolgok a fontosabbak vagy más témák kerülnek előtérbe. Erre az embernek viszonylag kevés ráhatása, ereje és ideje van, pláne, ha a maga dolgát igyekszik jól elvégezni.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!