Hadifeudalizmus
- Részletek
- Lendvai L. Ferenc
- 2013. március 16. szombat, 05:48
Valószínűleg mindenki ismeri a „hadikommunizmus” fogalmát. Ennek rendszerét Oroszországban a kegyetlen polgárháború és a külföldi intervenció körülményei között vezette be Szovjet-Oroszország kormánya (a Szovjetunió ekkor még nem létezett), s 1918 és 1921 között állott fönn. A politikai hatalom teljes centralizációja mellé a gazdasági rendszer: a tulajdon, a termelés, az elosztás teljes centralizációját is bevezette, hogy ezzel garantálja a bolsevik kormányzat sikerét, ennek előföltételeként pedig a lakosság szükségleteinek minimális szinten történő kielégítését. Habár egyértelműen a háborús viszonyok által életre hívott rendszer volt, amelynek mintáját Németország első világháborús – a hadvezetés követelése és egyre nagyobb befolyása alatt 1916 után szinte totálissá növekvő – hadigazdálkodása adta, egy idő után az akkori sikerpropaganda jegyében már úgy kezdtek beszélni róla, mint az ideális, utopisztikus kommunizmus tényleges, mondhatni szabad megvalósításáról, amely ténylegesen új perspektívákat nyújt az egész, a kapitalista rendszer válsága alatt nyögő Európa számára.
Amikor a jelenlegi magyar kormány különböző lépéseinek irányát tekintjük, óhatatlanul hasonló tendenciák ötlenek a szemünkbe. A kormány a demokratikus úton megszerzett kétharmados többségével nem egyszerűen élve, hanem visszaélve, „a többség zsarnoksága” Tocqueville által leírt totális rendszerét valósítja meg, illetve törekszik folyamatosan megvalósítani. Nem egyszerűen a politikai életben, ahol már régóta a korábban meghirdetett „centrális erőtér” elvének jegyében kormányoz, hiszen a parlament, mint tudjuk, „ellenzék nélkül is működik”. Nem, ezt a centrális erőteret kiterjeszti a gazdasági életre is, ahol a különböző intézkedéseivel hegemóniára kíván szert tenni: nagyüzemeket vásárol föl, akkor is, ha anyagi haszna nincs belőle, megnyomorítja a pénzügyi, a távközlési, közüzemi és az energetikai szektorokat, hogy az ottani cégeket csődbe juttassa, s maga lépjen a helyükre, habár gazdasági hasznot itt sem igen remélhet. Akkor hát miért teszi? Nos, ugyanazért, amiért államosítja az oktatásügyet, az egészségügyet, az önkormányzatokat, a kultúrát. A cél nem az, hogy ezek a rendszerek jól működjenek, hanem csak az, hogy masszívan a kormány kezében legyenek. De mi szüksége van erre? A kérdésre két válasz kínálkozik.
Az egyik, hogy a kormány éppúgy hadigazdálkodást folytat, mint annakidején a német, majd a szovjet-orosz kormány. Hadigazdálkodást folytat, mert háborúban áll, mégpedig kettősen: egy általa fantáziált külső intervencióval szemben, idehaza pedig egy részint általa vizionált, részint általa gerjesztett hideg polgárháborúban. Ő mindkettőben csak védekezik természetesen, igazságos háborút folytatva, hiszen a háborút a másik fél kezdte ugyebár. A hadigazdálkodás tehát a külső és a belső háború megnyeréséhez szükséges, függetlenül attól, hogy van-e bármilyen gazdasági értelme. Mármint az ország szempontjából. Mert egy másik szempontból persze kell lennie gazdasági haszonnak is: a külső és belső háborút azért kell megnyerni, hogy a kormányzat gazdasági klientúrájának biztosítva legyen a nyeresége. A meghirdetett gazdasági célok közül a kis- és középvállalkozások erősítése nemigen járt sikerrel, mondhatni jóformán kidobott pénz volt (talán nem unortodox módon kellett volna csinálni), a közvetlenül nem hirdetett, de kifecsegett és létező célok közül a nemzeti burzsoázia kialakítása szintén nehézségekbe ütközik. Ami nem is csoda: hiszen egy „nemzetinek” minősített burzsoázia is a világkapitalizmus rendszerébe kellene illeszkedjen, de hát hogyan, ha épp az ellen kell szabadságharcot folytatnia?! Így hát, ha az önállóságukat valamennyire megőrzött magyar üzletembereknek és vállalkozóknak egyszer mégiscsak elegük lesz az unortodox gazdaságpolitikából meg az üres propagandából, amely azt állítja, hogy ez lesz rögvest az egész világ által követett minta, nem marad más a kormány támaszául, mint a kedvezményezett baráti kör és klientúra. Ezért tehát itt az orosz hadikommunizmus elemei nem a kapitalizmussal vegyülnek, mint annakidején Németországban, hanem inkább egyfajta feudális szisztémával. Szóval ez inkább hadifeudalizmus.
A német hadigazdálkodás végét az első világháború elvesztése jelentette. A szovjet-orosz hadikommunizmust akkor kellett föladni, amikor az országot elöntő általános elégedetlenség nyílt lázadásokhoz vezetett.
Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!