rss      tw      fb
Keres

„Rendet?” Az enyémet!




Orbán Viktor nem tegnap és nem tegnapelőtt mondott le a demokratikus jogállamiság (rule of law) eszményéről. Gyanúm szerint már tizenöt évvel ezelőtt is ugyanazok a szándékok munkáltak benne, mint ma. Igaz, akkor még alkotmányosságról szó nem esett. De valami másról, ami mindenkit meghökkentett, igen.

Történt, hogy 1998 késő nyarán, amikor Orbán még csak pár hónapos miniszterelnök volt, a külföldön akkreditált magyar nagykövetek szokásos éves értekezletén – a rutinszerű kormányfői eligazításon – nyomatékosan felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy ami az új kormány hangsúlyait illeti, ne a jogállamiságot (rule of law), hanem a „törvényességet és a rendet” (law and order) népszerűsítse. Amint újból hatalomra jutott (2010) és megkezdte a nemzeti konzultációnak nevezett akármit, a tézist megismételte. De ebben kevés újdonság volt, mert Orbán már elhíresült kötcsei beszédében is „a fölösleges parlamenti viták” antinómiájaként kezelte a centrális erőtérből irányított rendet. Rendet!

Ugyanerre gondolt volna már 1998-ban? Nem. Akkor a mára már „örökzölddé” vált 2006 őszi eseményeket vette célba: a rendőrségi túlkapásokat és – na persze – az „erkölcsös rendet”, amelyet az őszödi beszédet felváltó (nem hazug, hanem igazmondó) orbáni rend hajnalaként ünnepelt(etett). Mi tagadás, igazmondási bizonyítványa azóta is tele van elégtelenekkel. A hazudozás második természetévé vált.

Ma nemzetközi szervezetek és világlapok egész tömege kéri számon az Orbán-kormányon a rule of law-t. Joggal, mert noha law and order csak ott van, ahol a kormány is, a lakosság is törvénytisztelő, csakhogy a law and order már fogalmilag sem a bűnmegelőzésre, hanem a jogalkalmazók által gyorsan kiszabott büntetésekre helyezi a hangsúlyt. Márpedig az Orbán-kormány büntetésmániás. Alkotmánymódosításai között a büntetendő cselekményeket olyan raritásokkal is gyarapította, mint a „nemzet méltóságára nézve sértő” (közelebbről nem részletezett) kijelentések szankcionálása, a hajléktalanok kiszorítása közterületekről vagy épp a halálbüntetés újbóli kiszabásának lebegtetése. Plusz, plusz, plusz.

A nem is annyira büntetőjogilag mint inkább politikailag büntetettek avagy büntetendők névsorának élére én az Alkotmánybíróságot helyezném, mert ha valaki a fékek és ellensúlyok rendszeréből valamit igazán ki akar iktatni, az az Alkotmánybírósággal (az Egyesült Államokban: a Legfelsőbb Bírósággal) kezdi. (Nem kezdi. Nyikkanni se mer.) Amikor Orbánék megfosztották ezt a testületet attól a jogától, hogy költségvetési, adózási és pénzügyi kérdésekben véleményt nyilvánítson, elkövették a „halálugrást”. Holott a rule of law legfőbb elve, hogy széles hatáskörű, megfellebbezhetetlen Alkotmánybíróság nélkül egyetlen komoly demokrácia sem működik.

Tetszenek emlékezni a múlt év szeptemberére? Akkor a német Verfassungsgericht kezében volt a döntés, hogy engedi-e az NSZK-t csatlakozni az eurómentő Európai Stabilitási Paktumhoz (ESM), és ha igen, milyen korlátozásokkal? Engedte, ám azzal a föltétellel, hogy 190 milliárd euró fölött a szövetségi kormány csak a parlament hozzájárulásával válhat befizetővé. Figyelem! A német alkotmánybíróság megvédte a parlament jogosítványát arra nézve, hogy kiadások/bevételek dolgában szuverén maradjon, ugyanakkor – nagyon gyakorlatiasan – letette a voksát a szövetségi kormány cselekvőképessége mellett is, mert az adott pillanatban az euróövezet életben maradása ezt követelte meg. Mindezt csak azért idézem fel, mert nagyon emlékezetes jogi párbaj volt egyfelől a CDU/CSU szélsőjobboldalának a szélsőbaloldallal (Linke) szövetkezett parlamenti koalíciója és az alkotmánybírák között. Igazi demokratikus csata. Szeretnék csak egyetlenegy ilyet látni Magyarországon, ahol egyfolytában a németek kegyeit keressük, de kormányzó erőink (vö. Kövér németországi, példátlan megszégyenülésével) az istennek sem vesznek tudomást arról, hogy arrafelé tradicionális értékekre épülő demokrácia (rule of law) működik, amely akár büntetni is kész, ha azt látja, hogy az ő pénzén élősködők – mint amilyenek mi vagyunk – ezeket az értékeket sorban felrugdossák. Úgy gondolom, hogy ami a magyar alkotmánybíróság eljelentéktelenítését („irrelevanciáját”) illeti, azt valóságos merényletnek tekintik a rule of law ellen. Náluk az unió szempontjából lét- és életfontosságú kérdésben döntött a Verfassungsgericht, nálunk holnaptól szinte tökmindegy, hogy magyar mása miben dönt, hiszen ha a kormány ellen dönt, akkor a kormány akarata nyomban bekerül az alkotmányba (ötödik módosítás), és onnantól fogva nincs mérlegelés, csak: kuss!!!



Aczél Endre újságíró

Írásai a Galamusban


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!