rss      tw      fb
Keres

Állami támogatás nélkül a független társulatok

MTI 2010. július 19., hétfő 19:45

Még nem jutottak hozzá a 2010-es állami működési támogatáshoz a magyar független színházi és táncművészeti társulatok; Bozsik Yvette társulatának feloszlatását, Frenák Pál előadások lemondását tervezi.

A Befogadó Színházak Társasága (BESZT) és a Független Színházak Szövetsége (FSZSZ) az MTI-hez hétfőn eljuttatott sajtóközleményben kiemelte: az állami támogatás sok hónapos csúszása miatt "az összeomlás szélén" áll az előadóművészeti törvény VI-os kategóriájába sorolt társulatok többsége, a magyar független előadóművészeti szféra.

A két szervezet közös közleménye emlékeztet arra, hogy a kategóriába 108 szervezet (színházak, táncegyüttesek és bábszínházak) tartozik, amelyek évente 6000-nél több előadást tartanak mintegy 1,2 millió nézőnek.

Simor Ágnes, a BESZT és az FSZSZ együttműködésében résztvevő Tűzraktér kulturális vezetője az MTI-nek elmondta: a független társulatoknak minden évben pályázatot kell benyújtaniuk a törvény szerinti működési támogatásra.

A 2010-es évre szóló pályázatot a lebonyolító Nemzeti Kulturális Alap (NKA) eleve késve, csupán márciusban tette közzé, de a működési támogatásokról szóló döntést a június 14-i határidő lejárta után sem hozták nyilvánosságra.

Mint Simor Ágnes hozzáfűzte, tudomásuk szerint az NKA kuratóriuma időben továbbküldte javaslatát, a kultúrát felügyelő Nemzeti Erőforrás Minisztériuma (NEFMI) azonban több mint egy hónap elteltével sem utalt, de még csak a végső támogatási összegeket sem tette közzé.

A művészeti szervezetek érdeklődésére a tárca nem adott választ arra, várható-e a területet érintő kormányzati zárolás - közölte a Tűzraktér munkatársa, hozzátéve: ebbe a helyzetbe "az egész független szakma belehalhat". Simor Ágnes tudomása szerint számos szervezet tartalékai kimerültek, ennek következtében például augusztus 1-ével társulata feloszlatását tervezi Bozsik Yvette.

Mint Ujvári-Pintér György közölte, a Frenák Pál Társulat is tervbe vette előadások lemondását, mert nem fogják tudni teljesíteni szerződéses vállalásaikat. A társulat művészeti menedzsere szerint állami támogatás nélkül ma nem tudna talpon maradni a független szféra egyetlen csoportja sem, hiába hoznak bevételt többük számára a külföldi szereplések.

"Gyakorlatilag a csőd szélén áll a társulat" - szólt saját helyzetükről Ujvári-Pintér György. Mint elmondta, súlyos eladósodottságuk miatt több hitelt nem tudnak már felvenni, és a pályázati eredmények közzétételének hiányában a szeptemberben kezdődő, következő évadot sem tudják megtervezni.

A menedzser úgy tudja, több magyar táncművész megélhetési gondok miatt már a külföldre szerződést fontolgatja, de a technikusoknak ez a lehetőség sem adott.