Lengyelország: veszekedő baloldal, repedező konzervatív párt


A baloldal új összefogása azzal kezdődött február végén, hogy az érdekeltek jól összevesztek. Aleksander Kwaśniewski, a ma is népszerű volt köztársasági elnök ugyanis bejelentette: a 2014-es európai parlamenti választásra Európa Plusz néven a nehezen besorolható Palikot Mozgalommal közösen állít listát a balközép választók megnyerésére. Csatlakozásra hívta ugyan egykori pártját, a Demokratikus Baloldali Szövetséget (SLD) is, az azonban vérig sértődött azon, hogy volt vezetője nem őt állítja a középpontba. Lengyelországban nem az a tét, hogy sikerül-e leváltani egy elviselhetetlen, a jogállamot felszámoló politikai erőt, hanem az, hogy meg lehet-e akadályozni egy ilyennek a visszatérését, ha a ma kormányzó demokratikus jobboldal elveszíti a következő választást.

Az előzmények: az akkor még más nevet viselő szocialista párt – a magyar MSZP-hez hasonló története miatt nevezem így – már 1993-ban visszatért a hatalomba. Pedig az 1980-as évek lengyel „létező szocializmusát” nem lehetett a kései Kádár-korszakhoz hasonlítani. Mindössze hét évvel a rendszerváltozás előtt ezrek ültek internálótáborban (tehát bírói ítélet nélkül, pusztán rendőri intézkedéssel szabadságuktól megfosztva), és az volt az üres boltok korszaka, amikor a szűkös fejadagot garantáló élelmiszerjegyek beváltásához is hajnaltól kellett sorbaállni. Aztán 1989-ben a Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) nevű állampárt is beletörődött a bukásba, és az új, nem kommunista vezetésű kormány rövid idő alatt, békésen és határozottan megteremtette a demokratikus jogállamot és a szabad piacgazdaságot. Ám ez áldozatokkal járt, így győzhettek a választásokon a posztkommunisták. 1993 és 1997 között három miniszterelnök váltotta egymást, a viharos történet leírása nem fér most ide. 1997-ben újra jobboldali többség jött, majd 2001-ben ismét baloldali. Az országot az EU-ba bevezető akkori kormány 2005-ös csúfos bukását egyértelműen a hatalommal visszaélés, benne a korrupció tömegessé válása idézte elő. Ezután egy időben úgy festett, hogy az SLD be sem jut a parlamentbe. De bejutott, öreg vezetőit pedig lecserélte két fiatal, az előző rendszerhez semmiben sem kötődő emberre. Ez ígéretes fejleménynek látszott, amíg a 30-as éveiben járó pártelnök és főtitkár össze nem ugrott, továbbá amíg ki nem derült, hogy a megyei vezetőségekben alig történt változás. Így aztán a fiatalok buktak, és miután a párt 2011-ben – a tíz évvel korábbi 41 százalékkal szemben – alig több mint 8 százalékot szerzett, visszatért a régi vezető, Leszek Miller. A politika tartalmával, a programmal eközben kevesen értek rá foglalkozni.


Leszek Miller

Érdemes röviden bemutatni a főszereplőket. Az 1946-ban született Leszek Miller szegény munkásgyerekből lett állampárti funkcionárius, legvégül a LEMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. 1990 után több párt- és kormánytisztséget töltött be. 1997-től pártelnök, majd 2001-től miniszterelnök volt. 2004-ben mindkét tisztségről lemondott. Egy időre ki is lépett a pártból, a populista Önvédelem parasztmozgalom listáján próbált mandátumot szerezni, hiába. Aztán visszakullogott az SLD-hez, ahol fátylat borítottak a múltra, mert szükség volt a rutinos öreg rókára. 2011 őszén aztán előbb a frakcióvezetést szerezte meg, majd három ellenjelölttel szemben győzve, 65 évesen újra a párt élére került. Kwaśniewskivel több mint húsz éve rivalizál, egy szállóigévé lett mondása szerint „érdes (másképp fordítva súrlódásos) férfibarátság” köti össze őket.


Aleksander Kwaśniewski 

Aleksander Kwaśniewski más körből és más nemzedékből érkezett. 1954-ben született, apja jómódú vidéki orvos. Újságíró volt, majd 1985-ben, mindössze 31 évesen ifjúsági miniszter lett. Párttag volt, de nem tagja vezető testületnek. 1989-ben a kerekasztal-tárgyalások egyik motorja a hatalom oldalán. 1990-ben a megszűnt állampárt utódjának alapító elnöke, ám 1993 után a választási siker ellenére nem vállalt kormánytisztséget, frakcióvezető lett. 1995-ben legyőzte a hivatalban lévő köztársasági elnököt, a legendás Szolidaritás-vezér Lech Wałęsát. 2000-ben tizenkét jelölt közül már az elnökválasztás első fordulójában 54 százalékkal nyert, noha nyíltan ateista, miközben a lengyelek nagyobb része valamilyen mértékben vallásos. Tízéves államfői működése során jobb- és baloldali kormánnyal egyaránt képes volt együttműködni, ügyes és rugalmas diplomatának bizonyult. Jó megjelenése és beszédkészsége növelte népszerűségét. Az sem ártott neki, hogy néhány fontos hivatalos alkalomkor részegen jelent meg, és egy-két kijelentése nem bizonyult igaznak. Amikor 2005-ben távozott – az alkotmány csak kétszer öt évet engedélyez –, még mindig csak 51 éves volt, és senkinek nem volt kétsége afelől, hogy politikai pályafutása nem ért véget. Tavaly derült ki, hogy a leggazdagabb (2,1 milliárd dollárra becsült vagyonú) lengyel vállalkozó tanácsadója évi 200 ezer dollárért, valamint a kazah kormányé talán ennél is többért. Az ifjú szocialisták felháborodtak, Kwaśniewski viszont azt válaszolta: amíg magánember, addig ehhez senkinek semmi köze, ha a bevétele után rendesen megfizeti az adót. A lengyel multicégnél Köhler volt német államfővel ül együtt a tanácsadó testületben, a kazahoknál pedig Prodi volt EB-elnökkel és olasz miniszterelnökkel. Arra, hogy Nazarbajev diktatúráját szolgálja-e, azt mondta: éppen arra igyekeznek tanácsaikkal rávenni az országát a szovjet idők óta vezető exkommunista zsarnokot, hogy nyisson a demokratikus jogállam irányába.


Janusz Palikot 

Az 1964-ben született Janusz Palikot fiatalon a pártállam üldözött illegális ellenzékének volt tagja. Nem hívő, de katolikus egyetemen szerzett filozófus diplomát, és egy időben konzervatív katolikus lapot adott ki. Aztán antiklerikális lett, és időnként olyan durván fogalmaz, illetve olyan happeningeket talál ki, hogy az egyház belső viszonyaival elégedetlen, reformra vágyó katolikusok számára is lehetetlen vele szóba állni. Vodkagyárosként meggazdagodott, és gazdasági kérdésekben szélsőségesen liberális – erre mondja Miller, hogy Palikotnak semmi köze a baloldalisághoz, ezért ő nem tárgyal vele. Társadalmilag is liberális, parlamenti frakciójában ott ül egy átoperált transzszexuális nő és egy meleg aktivista fiatalember. (Bővebben lásd itt.) Ő egyébként 2005-től a hamarosan említendő mérsékelt konzervatív Polgári Platform képviselője volt, de miután onnan 2010-ben kilépve megszervezte a saját nevét viselő mozgalmat, 2011 őszén 10 százalékos eredményt ért el, és 40 képviselővel jelent meg a szejmben. Ellenfelei szerint elvtelen pojáca, akiről nem lehet tudni, hogy a balhén kívül akar-e valamit. Képes pillanatokon belül vérig sérteni bárkit, és olyan gorombán fogalmazni, hogy az se tudja támogatni, aki tartalmilag jórészt egyetértene vele. Kwaśniewski tett is rá egy megjegyzést: tart Palikottól, de reméli, jövendő partnere tisztában van a felelősségével.

Kérdés, lesz-e ebből baloldali összefogás. Még az sem biztos, hogy Kwaśniewski a szervezés segítésén túl maga is elindul-e a tervezett EP-listán. A 2014-es EP-választás eredménye hatással lehet a 2015-ös parlamenti választásokra. Az SLD duzzogva kivár. Miller azzal is próbálkozik, hogy behízelegje magát a kormánykoalícióba az elvtelen és ingadozó, ráadásul közelmúltbeli váratlan elnökváltása óta a jobboldali ellenzékkel kacérkodó Parasztpárt mellé.

*  *  *

Ez a próbálkozás nem kecsegtet sok sikerrel. Az egykori Szolidaritásból kinőtt – ma már egymással élesen szemben álló – erők 23 éve egységesek abban, hogy régi ellenfelük és üldözőjük utódával nem szövetkeznek. (A magyar SZDSZ-hez hasonlítható, és hozzá hasonlóan, de már több mint tíz éve szétesett és eltűnt Szabadság Unió erre elvi, de úgy is mondhatom, lélektani okokból 1997-ben sem volt képes, amikor az SLD programja sokkal közelebb állt az övéhez, mint azé a jobboldali pártszövetségé, amellyel végül összefogott, de amellyel nem bírt négy évig kormányozni, és 2000-ben kilépett a koalícióból.) Pedig nem ártana egy kis erősítés, ugyanis ma a koalíciónak mindössze öt szavazatnyi többsége van, és a kormány a parasztpártiak egy részén kívül a miniszterelnök pártjának néhány képviselőjére sem mindig számíthat.

Erre azért is felhívom a figyelmet, mert azt tapasztalom, hogy az érdeklődő magyar közönség nem kormánypárti része 2007 óta illúziókban ringatja magát a lengyel helyzet felől: lám, Orbán ottani rajongóit a választók kipenderítették a hatalomból, és egy civilizált polgári erő kormányoz, bár nálunk is lenne ilyen. Valójában a Donald Tusk miniszterelnök vezette Polgári Platform (PO) időnként mintha szétesőben lenne, és Jarosław Kaczyński ellenzéki Jog és Igazságosság pártja minden felmérés szerint szorosan a nyomában liheg. (Megdöbbentő, de már az emberek 30 százaléka hiszi azt, hogy Lech Kaczyński államfő repülőgépének 2010 áprilisi oroszországi szerencsétlenségét merénylet okozta, a lengyel kormány összeesküdött Putyin akkori orosz kormányfővel a tőlük eltérő politikai táborba tartozó, a lengyel nemzet érdekeit egyedül képviselő köztársasági elnök és kísérete meggyilkolására. A társadalom e nem csekély részére semmilyen észérv, tudományos bizonyíték nem hat. Bővebben lásd itt.)

Most üt vissza az, hogy a PO a 2000-es évek elején igen heterogén pártként alakult, és többen csak személyi ellentétek miatt nem Kaczyński pártjában működnek. A konzervatív-liberális pártokra általában elmondható, hogy társadalmi kérdésekben konzervatívak, gazdaságilag pedig liberálisak. Ez a PO-ra is igaz, az azonban furcsa, hogy kimondták: világnézeti kérdésekben nincs frakciófegyelem, nincs kötelező szavazás. Hiszen mi más tartana össze egy politikai pártot, mint a közösen vallott világnézet? Ráadásul ezen a fogalmon szinte kizárólag olyasmit értenek, mint az abortusz és a melegjogok. A PO úgynevezett konzervatívjai – én inkább fundamentalistának nevezem őket – nemrég a jobboldali ellenzék javaslatát támogatva kis híján tovább szigorították az amúgy is kegyetlen abortusztörvényt, néhány szavazaton múlt csak a döntés. Pedig az Emberi Jogok Európai Bírósága sorra marasztalja el Lengyelországot azért, mert hatóságai és egészségügyi intézményei a gyakorlatban még a saját nagyon szigorú szabályai szerint is megengedett terhességmegszakítást (vérfertőzés, megerőszakolás, anya életének veszélyeztetettsége) is elszabotálják, emberek életét és egészségét kockáztatva. Most a közelmúltban pedig az élettársi viszony elismerése körül tört ki a botrány. A vezető kormánypárt 49 képviselője ugyanis – Kaczyńskiékkal és néhány parasztpártival együtt többségbe kerülve – saját frakciótársának hetero és meleg párokra egyaránt vonatkozó törvényjavaslatát vetette el már első olvasatban. (Nálunk ezt úgy mondanák, hogy nem bocsátották részletes vitára.)


Jarosław Gowin 

Sőt, Jarosław Gowin igazságügyi miniszter, aki szokatlan módon jogi végzettség nélkül, bölcsészként került erre a posztra, azt is kijelentette, hogy a tervezet alkotmányellenes. Tusk miniszterelnök kénytelen volt azonnal replikázni: ez a miniszter magánvéleménye, a kormány támogatja a javaslatot. Kínos. Főleg mert ezután jött a miniszterelnök vereségét jelentő szavazás. A vitában pedig a PO néhány képviselője ugyanolyan durva, sértő mondatokat mondott a melegekről, sőt a házasság nélkül együtt élő férfi-nő párokról, mint a jobboldali ellenzék vagy számos pap és püspök. Eközben már minden ötödik, egyes adatok szerint minden negyedik gyerek házasságon kívül jön a világra, és ez az arány a nagyvárosokban jóval nagyobb. A PO nigériai születésű, de évtizedek óta Lengyelországban élő képviselője, John Godson egyetemi oktató és evangéliumi keresztény (tehát nem katolikus, de az ő felekezetét amúgy eretneknek tartó katolikus fundamentalistákkal teljes összhangban álló) igehirdető kijelentette: inkább kilép a pártból és lemond a politikai pályáról, de a melegek jogait soha nem hajlandó elismerni. Amikor a szemére vetették, hogy lehetne toleránsabb a velük született tulajdonságuk miatt kiközösített kisebbségiek iránt, hiszen őt mint Európában élő afrikait szintén érték már incidensek, azt válaszolta: e két dolognak semmi köze egymáshoz, mert a fekete bőr nem természetellenes, de a homoszexualitás az. Ez a frakción belüli frakció azt mondja: mindenki éljen együtt azzal, akivel akar, de az alkotmányosan védett házasságot rombolná, ha jogilag intézményesítenék a hetero élettársi kapcsolatot – ez hasonlít a magyar Alkotmánybíróság álláspontjára, amely a bejegyzett kapcsolatot csak az azonos neműeknél fogadta el –, a melegeknek pedig legfeljebb néhány kisebb kedvezményt adnának, például hogy a kórházak adhassanak felvilágosítást a beteg állapotáról az illető valahogyan igazolt párjának. Meglepő, de a miniszterelnök pártjából kikerült és vele eddig harmonikusan együttműködő Komorowski köztársasági elnök is alkotmányos aggályait hangoztatta.


Donald Tusk

Tusk miniszterelnök feldühödött, és ordítva adta frakciótársai tudtára, hogy nem tűr lázadást. Érzésem szerint nem elsősorban őszintén toleráns gondolkodás, a diszkriminált emberek iránti rokonszenv vezeti, hanem politikai szempont. Meg akarja nyerni a társadalmilag is liberalizmusra hajlamos jobbközép közönséget, tudva, hogy az elvakultak úgysem szavaznak rá, tekintettel a Kaczyński-párt és még inkább a papság jelentős része, illetve a Mária Rádió vadul gyűlölködő kormányellenes propagandájára. (A dolognak ugyanakkor megvan az a kockázata, hogy e kényes ügyek forszírozásával elriasztja a hozzá egyébként közelebb álló konzervatív polgárokat.) A másik szempont inkább hatalmi: mint pártelnök és kormányfő nem tűrheti a rendszeres és tömeges kiszavazásokat. Felmerült, hogy leváltja Gowint, ami pártszakadással járhatott volna. Végül nem mert kockáztatni, ami vereségként is felfogható. A miniszter marad, sőt a PO ellentétes csoportjai állítólag közösen dolgoznak ki egy mindegyiküknek elfogadható törvényjavaslatot az élettársakról. Hát igen, említettem, hogy a gyakran szintén morgolódó koalíciós partnerrel együtt is mindössze ötfős a parlamenti többség. Igaz, kisebbségben is kormányoztak már mind jobboldaliak, mind baloldaliak, de abból az volt a tanulság, hogy alkalmi többségek összetoldozgatásával el lehet evickélni a következő választásig, ám azt megnyerni aligha. Tusk máris közölte: korábbi bejelentésével ellentétben újra indul a pártelnöki posztért, vagyis 2015-ben is ő lesz a miniszterelnök-jelölt.

A mérsékelt polgári kormánypárt tehát repedezik, a baloldal összefogás helyett veszekszik, a Parasztpárt helyezkedik. Ennek szomorú következménye lehet: visszatérhet Kaczyński, aki az őt ért tragédiák óta (ikertestvére után nemrég körülrajongott idős édesanyját is elvesztette, akivel együtt élt, magányos öregemberként már csak a macskái vannak vele) egyre inkább eltávolodott a valóságtól. Az ő pártja sincs jó állapotban, minden korábbi segítőjét elmarta maga mellől. És mégis sok a támogatója. A legvadabb feltételezés, amelyet nem tartok ugyan reálisnak, de komoly elemzőtől olvastam, úgy szól: lehet, hogy Kaczyński pártja újra kormányra kerül, de nem Kaczyński fogja vezetni, hanem Tusk mai ultrakatolikus igazságügyi minisztere, Gowin. 2015-ben meglátjuk.


(A képek forrása a Wikipedia)



Domány András újságíró (emasa.hu)

1949-ben született, nemzetközi szakot végzett közgazdász, Pulitzer-emlékdíjas és Táncsics-díjas újságíró. 1972 és 2011 között a Magyar Rádióban dolgozott, ebből 1990 és 2009 között parlamenti tudósítóként. Szakterülete továbbá Lengyelország.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!