rss      tw      fb
Keres

IMF-EU-Magyarország - Az IMF továbbra is nyitott a Magyarországgal való tárgyalásokra

MTI 2010. július 19., hétfő 18:06

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) továbbra is nyitott a tárgyalások felújítására Magyarországgal, de erre vonatkozólag nem rögzítettek időpontot a magyar kormánnyal - közölte Irina Ivascsenko, a Nemzetközi Valutaalap budapesti állandó irodájának vezetője a Reuters Insider TV-nek nyilatkozva.

Azt mondta, "ha a magyar kormány visszahív bennünket tárgyalni, jövünk".

Irina Ivascsenko ugyanakkor úgy fogalmazott: "nyitottak maradunk, de mint köztudott, a jelenlegi megállapodás október elején lejár, így a lehetőség szűkül".

Arra a kérdésre, hogy van-e rögzített dátum az IMF számára a tárgyalóasztalhoz történő visszatérésre, Irina Ivascsenko azt felelte: "jelenleg nincs".

Hangsúlyozta: a magyar kormánynak az idén el kell kezdenie az államháztartási hiánycél tartására irányuló intézkedések végrehajtását, és ezt "egyben olyan lehetőségnek kell tekinteni, amely lehetővé teszi a jövő évi költségvetési cél eléréséhez szükséges tartós szerkezeti intézkedések végrehajtását".